valasz.hu/kultura/szinikritikusok-dija-2014-ok-a-jeloltek-102617

http://valasz.hu/kultura/szinikritikusok-dija-2014-ok-a-jeloltek-102617

„Aki neved segítségül hívásával használja, meggyógyuljon”

/ 2017.06.16., péntek 13:45 /

Mindazok, akik részt vesznek a Pannonhalmi Levendulanapokon június 30. és július 9. között, Magyarország legősibb gyógynövénykertjében ismerhetik meg a levendula titkait.

Fotó: MTI/Matusz Károly

„Mindenható Isten, körülötted angyalok seregei szolgálnak. Kérünk, áldd meg és szenteld meg ezt a levendula növényt, melyet a földből sarjasztottál, és arra rendeltél, hogy aki neved segítségül hívásával használja, meggyógyuljon.” Az 1697-es pannonhalmi rituáléból származó áldás évszázados botanikai hagyományokra utal. Nagy Károly a 800-as évek elején birodalomépítő politikájában fontos szerepet szánt a bencés szerzeteseknek. A kulturális és gazdasági központokká emelt monostorok templomainak keleti homlokzatánál önálló épület állt: a kórház. Mellette minden esetben található egy gyógynövényes kert (herbularius) is, egymás mellett szép rendben ültetett 16 darab gyógynövényes ágyással.

Pannonhalmán is ez lehetett a minta, ahol a szerzetesek a kezdetektől termesztik a gyógynövényeket: citromfüvet, izsópot, ricinust és a XVII. századtól bizonyosan levendulát is. A Főapátság levéltára 1201-ből őriz egy oklevelet, amelynek hitelesítői között olvashatjuk a „kórház mestere Márton” szerzetes nevét is. Az 1658-as könyvtári katalógus szerint 36 darab orvosi vonatkozású mű található a pannonhalmi monostorban. 1786-ig folyamatosan éltek gyógyítással foglalkozó szerzetesek itt. Évszázados receptúragyűjteményeik alapján készülnek az Officina Sancti Martini bencés gyógynövény-manufaktúra kézműves termékei.

Akik idén is részt vesznek a Pannonhalmi Levendulanapokon június 30. és július 9. között, azok Magyarország legősibb gyógynövénykertjében, a korabeli tudós szerzetesek nyomdokain vezetett túrákon, műhelyfoglalkozásokon ismerhetik meg a levendula titkait, továbbá könnyűzenei koncerteken és a SVÉT keretében megrendezett Levendula SWEET Édességnapon is részt vehetnek. Részletes program itt.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Putyin–Csányi-dzsúdóbarátság háttere

A jövő heti budapesti cselgáncsvébé fékezett habzású sporthír volna, ha a rendezvényen nem tenné tiszteletét a dzsúdó fekete öves mestere, Vlagyimir Putyin. De hogy került az orosz elnök közelébe Csányi Sándor OTP-vezér, és hogy nem Mészáros Lőrinc? Exkluzív háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Hogyan lett Katalónia szinte észrevétlenül az iszlamizmus új fellegvára?

Miközben a világ Belgiumra, Franciaországra vagy Angliára figyelt, addig Katalóniában csendben létrejött egy, a fentiekkel vetekedő iszlamista közösség. A csütörtöki Heti Válasz megmutatja a barcelonai merénylet hátterét, azt, hogy a modern európai iszlamista terrorizmus miként tért vissza szülőföldjére.

Maradjon-e Orbán? – Jeszenszky Géza ölre menő vitája fiával, Zsolttal

Kiéleződtek a nemzedéki ellentétek Jeszenszkyéknél: a Trump-rajongó, Orbán-párti Zsolt nyilvánosan bírálta apját, amiért az kritizálja a kormányt. Géza, az egykori külügyminiszter és nagykövet most leült fiával, hogy megvitassák: szentesítheti-e a cél az eszközöket a jobboldali politikában.