„Arra figyelj, papa, hogy meggyógyulj, mielőtt meghalsz”

/ 2016.08.17., szerda 15:49 /

„Épp egy éve lezártam az addigi életem” – mondja az izomsorvadással küzdő Burger Barna. Akik Orbán Viktor „udvari fényképészeként” bírálták őt, talán nem tudják: Esterházy és Kertész temetésén is az ő portréfotója szerepelt.

– Sokakat meglepett, hogy a Kékvándor című albumának képeiből rendezett kiállítás megnyitóján kerekesszékben jelent meg. Mivel jár az ALS-betegség a mindennapokban?

– A barátaink segítenek. Az egyik kihozza azokat, akik kezelnek, a másik, ha kell, beültet a kocsiba és bevisz a városba, ahol a nagyfiam már vár – nem olyan rémisztő ez, mint ahogy az ember egészségesen gondolja. A napi életünk itt zajlik a házban, viszonylag szűk területen, de a vidámság, a szeretet, a segítség határozza meg. Állandóan jön hozzánk valaki, ahogy Fanni, a feleségem fogalmazott: eddig én jártam a világot, most hozzánk jön a nagyvilág. Hihetetlen pezsgés van nálunk, és naponta kapok SMS-eket, telefonokat, hogy szóljak, ha bármi kell. Most például Lukács Laci hívott a Tankcsapdából, hogy elvisznek koncertre.

Fotó: Sebestyén László

– Szívesen megy?

– Igen. Sokkszerű ez nekem is, de nem úgy, ahogy esetleg gondolják. Azzal nem tudok mit kezdeni, hogy a betegség óta néha elérzékenyülök. Háromszor sírtam idén igazán: amikor megszületett a legkisebb gyermekem, amikor meghalt Kőrösi Zoli barátom, és amikor a magyar futballválogatott megverte Ausztriát.

– Az olimpián is jókat lehet sírni. A Facebookon is megosztotta az úszó Szilágyi Liliána nyilatkozatát: „Akárhogy sikerül, érezni akarok mindent.”

– Nincs tévénk, nem nézem az olimpiát, de elolvasom az összefoglalókat. Megdöbbentő, hogy egy 19 éves ember mennyire összeszedetten és bölcsen fogalmaz. Azt mondja, amit én gondolok most, hogy igazából nincs semmi, csak a jelen. Nem tudsz másban lenni. Megélni és átélni a dolgokat. Nem hiszem, hogy én a betegség nélkül eljutottam volna idáig. Fanni fogalmazta meg jól: mondtam neki, mennyire jó a teraszunkon kávézni reggelente, csak nem kellene a betegség. Erre azt mondta, igen, csak betegség nélkül nem ülnénk itt.

– Ráadásul most a három kisgyereke körében töltheti az egész napot.

– Nem téma, hogy mi van velem, de néha azért beszélgetünk. És döbbenetes, hogy egy ötéves kislány hogy tudja megragadni a dolgokat: „Arra kell figyelni, papa, hogy meggyógyulj, mielőtt meghalsz.” Egy mondatba belesűrítve a lényeg, amit korábban nem tudtam volna így átélni. Tavaly augusztusban húztam egy vonalat, lezártam az addigi életemet: szinte napra pontosan akkor költöztünk be ebbe a házba, amikor diagnosztizálták a betegséget. Nagyjából már tudtuk, mivel jár, de akkor el kellett engedni mindent. Ehhez kellett nagyon sok barátom, ismerősöm segítsége, de most nincs más feladat az életben, mint meggyógyulni. Ez egy fejlődés eredménye, ahogy Szilágyi Liliána is mondta, csak nekem hónapokba telt, mire átküzdöttem magam rajta. Magadat kell legyőzni, átértékelni, átgondolni. De ez nagyon jó.

– Az izomsorvadással járó ALS-betegségről, amelyben Stephen Hawking is szenved, keveset tud az orvostudomány, gyógyítani sem képes.

– Orvosilag nem, de statisztikailag bizonyított, hogy általában egy oltás mellékhatásaként alakul ki, én pedig sokat utaztam, sok oltást kaptam. Már majdnem megműtöttek nyakcsigolyasérvvel, mire a sokadik orvos, akinél jártam, elmondta, hogy szerinte mi ez. És arra is hamar rá kellett jönnöm, hogy az orvosok ezzel a betegséggel nem tudnak mit kezdeni.

– Utánanézett, mit lehet tenni?

– Elolvastam például a Kanadában élő világhírű magyar tudós, dr. Máté Gábor A test lázadása című könyvét, amelyben a betegségek tágabb összefüggéseit vizsgálja, és leírja az egyes betegségben szenvedő emberek profilját: az ALS-es pont olyan, mint én. Nem tud nemet mondani, a konfliktusait nem rendezi, nem hajlandó szembenézni dolgokkal. Rossz volt ezzel szembesülni, de innen már el lehetett indulni. Ahogy Liliána mondta: leásni. Nincs más út. A betegség nem gyógyítható, de le lehet állítani, lehet késleltetni, és adott esetben visszafordítani. Holisztikus módon mindenki magát gyógyítja, mindegy, hogyan: az út benned van, az, amit te választasz. Ez egy lelki folyamat, amit nehéz elfogadni, mert mi még azt tanultuk, hogy ha van egy betegség, kapsz gyógyszert és meggyógyulsz. Ezen már túl van a tudomány. Te betegíted meg magad, és te is tudod meggyógyítani.

– Az út benned van – a Kéktúrára is igaz ez, amiről a Kékvándor című könyve szól. A testi szenvedés lelki megtisztulással jár, mondják az úton levők is, de nagy ajándék, hogy még képes volt egy ekkora fizikai teljesítményre.

– Egy Saramago-idézet szerint mindig eljutunk oda, ahol várnak bennünket. Nagyon szerettem volna megcsinálni a Kéktúrát, és most megint sokat gondolok arra, hogy újra mennék. Amikor meg akarsz gyógyulni, akkor valami személyes célt kell kitűznöd magad elé. Nekem ez a legfontosabb: a Kéktúra. Ha válaszolni akarok magamnak arra a kérdésre, miért fontos, hogy életben maradjak még, akkor azért, hogy gyalogoljak. Hogy menjek. Korábban még eljutottam egy ayurvédikus klinikára, ahol az indiai gyógyítók megkérdezték, van-e valami hobbim. Mondtam, hogy az nincs. Pedig hiába szereted a fotózást, kell, hogy emellett pecázz vagy bélyeget gyűjts – kell egy szelep. Egyszerű dolog, és nem gondolunk rá.

Kékvándor című kiállításának megnyitóján a belvárosi Budapest Projekt Galériában 2016. augusztus 2-án

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

– A természetbe kerekesszékkel is ki lehet menni: úgy nem vágyik oda?

– A túrázáshoz hozzátartozik, hogy reggel összepakolod a hátizsákot, megiszod a kávét vagy a pálinkát, kinézel, milyen idő van, eldöntöd, milyen cipőt húzol… Aztán mész esőben, sárban, fáradtan elalszol egy kocsmában, szállást kérsz a helyiektől – kilépsz a komfortzónádból. A betegségemben a kiszolgáltatottság a legrosszabb: 24 órában itt kell, hogy legyen valaki, mert inni sem tudok egyedül. Ezt nehéz feldolgozni. Ha hiányzik valami, akkor ez, mert mindig önálló voltam, egyedül mentem. A betegség viszont ideszögezett, ami nem vidám dolog, mégis felszabadító. Nem annyira rossz érzés, mint előtte gondoltam. A kiállításmegnyitó után a barátok még elvittek, beültünk valahova beszélgetni – sok vicces helyzetet kellett megoldanunk. Gazdagabb is az életünk így.

– A túra jó hobbi lett volna, de aközben is fotózott…

– Nem fogtam fel munkaként, mert meg akartam mutatni valamit. Valaki azt mondta, hogy olyan vagyok, mint a Kéktúra prófétája. Ahogy Rockenbauer Pál, aki a Másfélmillió lépés Magyarországon című műsorral sok emberhez vitte el ezt az érzést. Ha lerakod a kocsit és elmész valameddig, az nem túra. Akkor nincs idő. Nem éled meg a dolgokat a teljes valójában. Az időt nem lehet megspórolni semmiben. Ahogy Kőrösi Zoli fogalmazott: a lassú élet szépsége. Kell időt adnod magadnak, nincs értelme bármit siettetni.

– Döbbenetes, hogy közben az író Kőrösi Zoltán meghalt.

– Amikor beteg lettem, sok orvoshoz elmentem, akik azt mondták: oké, van valami a szervezetedben, amit az nem akar – de mi az, amit most szívesen csinálnál? Hát én azt szeretném, amit Kőrösi Zoli csinál: lemegyek a Balaton-felvidéki házamba, kiülök a teraszra, nézem a Balatont, reggelizek, füvet nyírok, elvagyok. Akkor ettől nagyon távol voltam. Elmentem hát hozzá, és ezt csináltuk két-három hétig. Zoli olyan volt, mintha a bátyám lenne, akire mindig lehet számítani. És egyik napról a másikra kilépett az életemből.

– Az ember egy ideig éli az életét, aztán jönnek a csapások, és nem mindig tudjuk, mit hoznak. A válása is mélypont volt, ami után aztán lett egy gyönyörű családja.

– Negyvenöt éves koromig nem történt semmilyen tragédia az életemben. 2010-ben elváltam, majd találkoztam Fannival, és ezzel tényleg új élet kezdődött. Elindultunk egy úton először ketten, aztán lett egy gyerek, két gyerek, végül három gyerek, a belvárosból kiköltöztünk Piliscsabára. Ha mész az utadon, akkor változol. De a sivatagon át is több út vezet, mindenki arra megy, amerre akar. Ha megtalálod a saját utadat, azt úgyis érzed.

– Van azonban, akit a sorscsapások sem gondolkodtatnak el.

– Ilyen volt számomra, senkit nem megbántva, Erőss Zsolt. Imádta a természetet, fantasztikus sportember volt, ugyanakkor – nem elítélve őt – nem tanult abból, hogy elvesztette az egyik lábát. Ment tovább. Nyilván ez az ő élete, de engem ez elgondolkodtat: én vajon észrevettem-e a jeleket az életemben, próbáltam-e változni? Nagyon erős lökést kaptam, de úgy gondolom, tényleg egészen másképp látom már a dolgokat. Úgy is meg lehet élni, hogy 2015 augusztusában azt mondták, itt a halálos ítéleted: 2–5 év, szevasz. A betegek közül sokan azért halnak meg hamarabb, mert föladják. De ha úgy vesszük, kaptam egy fehér lapot, amit teleírhatok. Mindegy, hogy ez két év lesz vagy négy év. Egy példa a változásra: 50 éves koromig nem voltam hajlandó húst enni, most viszont, amikor azt mondta az orvos, hogy egy esély van, a húsevésen alapuló ketogén diéta, minden további nélkül átállítottam a kapcsolót az agyamban. Minden rajtad múlik. Úgy vagyunk például berendezkedve, hogy ha találkozunk valakivel, akkor leülünk és eszünk egy süteményt, miközben a szervezetünknek nincs rá szüksége, sőt megbetegíthet. Most sokkal tisztábban tudok élni.

Fotó: Burger Barna

– Korábban az átlagnál pörgősebb életet élt, ráadásul a politika sűrűjében.

– Nem bántam meg semmit. A fotózásban mindig nagyon érdekelt az idő: a legérdekesebb az, amikor két pont között feszül egy ív az időben, és minél hosszabb az eltelt idő, annál szebben tud bemutatni valamit. 2010-ben megcsináltam az előtte-utána sorozatot, ami arról szólt, hogy nem az eseményt fotózzuk le, hanem az embert az esemény előtt és után: olvassuk le az arcáról, mi történt közben! Például Cseh Tamást a kezelés előtt és után. Szerettem tehát, amit csinálok, bár nyilván túltoltam egy kicsit. Ma többször mondanék nemet a munkában és az emberi kapcsolataimban is, nem ugranék annyira, még akkor sem, ha ez konfliktussal jár.

– Bántja, ha a miniszterelnök házi fotósaként jellemzik?

– Nem. 1993 óta dolgoztunk együtt, s egy idő után nyilvánvalóvá vált, hogy nem minden munkámat fogják azért szeretni, mert jó, és azért gyűlölni, mert rossz. A politikában ez így van. Azzal, hogy olyan sokáig dolgoztam együtt Orbán Viktorral, állást foglaltam azoknak a szemében, akik nem szeretik. Nem gondolom egyébként, hogy fotósként ez erős állásfoglalás lenne: mindenképp kell szimpátia hozzá, ennyi ideig nem is lehet valakivel együtt lenni anélkül, hogy ne éreznéd jól magad vele. Ha 23 évig úgy csinálsz valamit, hogy nem szereted, akkor már előbb elvisz valami betegség. Szerettem csinálni, és büszke vagyok rá.

– A másik félnek is el kellett önt viselnie: hogyan hangolódtak egymásra?

– Amikor 2010-ben megjelent az Egy kampány krónikája című könyv, akkor azt mondta a miniszterelnök úr, hogy azért szeret velem dolgozni, mert olyan vagyok, mint a légy a falon: nem vesz észre. De ez nem volt mindig így. A 90-es években egy Fidesz-kongresszuson bementem én is egy terembe, ahol Orbán beszélt. Sétálgattam, fotóztam, és ő egyszer csak azt mondta: „Barna, most már menjél ki, légy szíves!” Százötven szempár szegeződött rám, és rájöttem, hogy ezt a mondatot soha többet nem akarom hallani. Inkább hívjanak be. Azóta tudom, hol a határ. Ehhez a munkához alázat kell: jobb is, ha nem hallasz mindent. Van, ahol erőszakosnak kell lenni – szerencsére nekem nem voltak ilyen munkáim. Ha például temetésre hívtak, azt mondtam, nem megyek, mert szerintem ott nincs helye a kamerának.

– Azért mégis belelátott olyan dolgokba, amelyekbe más nem.

– Az egyik nap itt volt egy barátom, és azt mondta, mindenképp nézzem meg a House of Cards (Kártyavár) című sorozatot, ami bevisz a politika színfalai mögé. Mondtam, hogy nekem ezt nem kell megnéznem, mert tudom, miről szól. Láttam, Európában ez hogyan működik. A legnagyobb ajándék az élettől, hogy fotósként, megfigyelőként részt vehettem történelmi eseményeken. Akik nem ismerik Orbán Viktort, nem tudják, milyen a humora, a személyisége. Nagyon erős a kisugárzása: ilyen ember mellett lenni sok évig – tanítás.

– Most is kapcsolatban vannak?

– Persze, szoktunk beszélni.

– Temetésre nem illik a kamera, Esterházy Péter gyászszertartásán viszont az ön képe szerepelt. Az íróportrék sorozata hogyan született?

– Az első Fidesz-kormány bukása után nem tudtam folytatni az akkori munkámat, és kitaláltam, hogy írókról készítek képeket, mert nem nagyon volt akkoriban róluk. Esterházy Pétert is fölhívtam, hogy ez és ez vagyok, készítek egy könyvet. Azt mondta, szuper ötlet! Most van január – április 27-én hívjam föl. Beírtam a naptáramba. Április 27-én fölhívtam. Persze, Barna, emlékszem! És ez így ment. Három évembe került a könyv, de látták, hogy komolyan akarom és kialakult egy kapcsolat. Onnantól egy csomót fényképezhettem. Kertész Imréék is az én képemet használták a temetésen. Amikor megjelennek olyan cikkek, amelyekben udvari fotósnak neveznek, nem is tudják, hogy a másik híradásban is az én képem szerepel. Ez azonban nem engem minősít.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.