Borivóknak való

/ 2007.07.05., csütörtök 13:55 /

Szarka Gyula, a Ghymes együttes egyik alapítója és frontembere Bor és lányka címmel szólólemezzel jelentkezik. A muzsikus régi klasszikusaink - Petőfi, Balassi, illetve Gárdonyi - bordalait zenésítette meg. A lemezt végighallgatni, Zalán Tibor szavaival, "nem lehet csak úgy", ajánlott hozzá egy pohár vagy inkább egy üveg bor.



- Ugyan szólólemezről van szó, mégis szép számban vannak társai a lemezen.

- A Ghymes régi tagjai ők, hisz ha az ember zenészeket hív, a legkézenfekvőbb a saját környezete. Mindegyikük régi ismerősöm, barátom. Dolák-Salyt is már jó néhány éve ismerem, esetében arra gondoltam, hogy mivel ezek a dalok tulajdonképpen zseniálisan megírt tréfák is, meghívom, egy kicsit bolondozzon, énekeljen a lemezen.

- Az első önálló bemutatkozása az Alku volt 2004-ben.

- Azok reneszánsz hangulatú dalok. Olyan, nyomtatásban megjelent, a XIV-XVI. században írt szerelmes levelek ihlették, amelyeket nemesek írtak egymásnak - ők tudtak egyáltalán írni -, és nagyon felkeltették az érdeklődésemet. Sok barátom segített azon a lemezen is. Például Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter olvassák fel Teleki Mihály, Zrínyi Kata, Zrínyi Ilona, Amade László, Csokonai és mások leveleit.

- Azoknak ajánlotta, "akik még ma is időt tudnak szakítani a költészetre, a valódi értelemben vett zenére, szerelemre, barátokra, egy pohár nemes borra..." Ez akár a mostani lemez mottója is lehetne, csak ezúttal a hangsúly a szerelem helyett a borra került.

- Szeretem a bort. Az egész borkultúra mély nyomot hagyott bennem. Igaz, a többiek sem vetik meg ezt a nemes italt. Felmerülhet a kérdés, hogy ha a Ghymes majd minden tagja közreműködik a lemezen, akkor miért nem Ghymes-lemez lett? A Ghymes egy másik ügy, máshogy is szólal meg. A Bor és lányka bensőségesebb hangulatú, csendesebb világ, nem dübörög.

- Egy-egy versmegzenésítés mindegyik lemezükön felbukkan. Honnan a versek iránti szeretet?

- Ha versmegzenésítésről beszélünk, csak olyan művel érdemes foglalkozni, aminek eleve zenéje van, azokat érdemes énekelni, amik valóban versek, és nem csak szövegek.

- Miért van az, hogy ezek a "versmegzenésítések" - hívjuk őket az egyszerűség kedvéért így - a Ghymes esetében a legritkábban XX. századi alapanyagból merítenek?

- Ez nem tudatos. Ennél a lemeznél például Csokonai, Balassi és döntő többségében Petőfi szolgáltatta az alapot, nyilván mert ezek a versek tükrözik leginkább a lelkem állapotát. Tetszik bennük, hogy tréfásak, vidámak. Például ki más írna, mint éppen Csokonai szerelmes dalt a csikóbőrös kulacsához?

- Annak idején a Ghymes csak népzenét játszott, aztán jöttek a rockosabb hangszerelések, témák, manapság a világzene kategóriánál találjuk meg a polcokon a lemezeiket. Miért a váltás?

- Nem úgy van az, hogy az embernek egyszer csak megvilágosodik, és akkor a következő héttől hirtelen elkezd játszani valami másikfajta zenét. Mi megtanultuk a népzenét, sokat jártunk táncházba, hajnalokig, meg is untuk. Közben mindig volt az is, hogy ezeket a zenéket továbbgondoltuk. Bárki a zenetörténelemben így fordult a zenéhez, például Bach is, vagy Vivaldi, Kodály, Bartók is a saját környezete népzenéjéből merített ihlehet. Így alakult ki nálunk is, hogy játsszuk a saját zenénket. A világzene csak egy nagy kosár, amibe sok minden belekerül. A mi zenénk Ghymes-zene.

- Vannak visszajelzések a lemezről? Hogyan fogy?

- Néhány hete jelent meg, ezt még nem lehet tudni. De a koncertek során elég nagy érdeklődést tapasztalok. Sokan le is töltik persze a világhálóról. De majd kitalálnak valamit erre is a szakemberek.

- Van koncepció a harmadik szólólemezre is?

- Nagyon izgatnak Ezópus, La Fontaine vagy Heltai állatmeséi.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.