Búcsú a férfiasságtól? | Válasz.hu

Búcsú a férfiasságtól?

/ 2015.07.01., szerda 15:18 /
Búcsú a férfiasságtól?

Az apakép hiánya, a videojáték és a pornó tönkreteszi a következő fiúnemzedékek életét – kongatja meg a vészharangot Nikita Coulombéval írt, A kikapcsolt férfi című könyvében Philip Zimbardo. Ezekért a nézetekért másra könnyen rásütik az ókonzervatív bélyeget, a 82 éves amerikai szociálpszichológusért viszont rajong a haladó értelmiség és a fiatal korosztály is. Interjú korunk egyik legégetőbb kérdéséről.

– A Válasz.hu-n 160 ezer kattintással (frissítés: azóta már 210 ezer – a szerk.) olvasottsági csúcsot döntött a könyvéről szóló ismertetésünk. Meglepi a nagy érdeklődés?

– Az érdeklődés mértéke meglep. Számomra ez azt jelenti, hogy a műben feltárt globális jelenség magyar probléma is. A könyvet egyébként már kiadták Angliában és Lengyelországban, s rövidesen megjelenik Kínában is. Magyarországon két kiadó verseng a publikálás jogáért. A magyarok azért is ismernek, mert részt veszek a Hősök tere mozgalomban, amely arról szól, hogy képesek vagyunk tenni másokért.

– Miért csak a fiúkat vizsgálja?

– Mert ők vannak bajban. A fiatal férfiak soha nem látott kudarcot vallanak az oktatásban, a társadalmi, de még a szexuális életben is. A fiatal nők pedig minden területen felülmúlják őket az általános iskolától az egyetemig, a munkahelyeken és még a sportban is. Felmérésekkel, interjúkkal, kutatásokkal a tüneteket, az okokat, a következményeket igyekeztünk felvázolni. Arra jutottunk, hogy a fiúk gátlásosak, magukba fordulók, lobbanékonyak, lelkiismeretlenek. A lányok függetlenebbek, szorgalmasabbak, rugalmasabbak és jobban boldogulnak a világban.

– Gyenge férfiak, erőteljes nők? Nyert volna a genderideológia, és eltűnőben a nemek közti különbség?

– Inkább azt mondanám: a társadalmi szerepek változtak. A férfiak nem olyan erőteljesek, nem családfenntartók, s a nők sem csak háztartásbeliek. Inkább a karrier felé fordulnak, feladják a nagycsalád elvét, kevesebb gyereket akarnak, hogy több időt szenteljenek a hivatásuknak. Egyre dominánsabbak, a férfiak pedig egyre kevésbé uralják a társadalmi életet. Többek között a feminista mozgalomnak köszönhetően a nők megtalálták helyüket, a férfiaknak viszont nincs elfogadható alternatív szerepük. Könyvünkben azt állítjuk: az új nemzedék sok férfi tagja feladja a férfiasságát, nem akar meghatározó lenni, dolgozni, nem vállal semmiféle terhet. Attól tartok, ha ez így folytatódik, a férfiak önként rekesztik ki magukat a társadalomból. Pontosan nem tudjuk az arányokat, de sok országban és nagy százalékban élnek így, s ez a szám csak növekszik.

– A széthulló családok miatt is bajban van a fiatal nemzedék – írja. Miközben a házasság intézménye drámai változáson megy át, a hagyományos család mellett érvel?

– Azt mondom, a gyereknek két szülő kell: egy apa és egy anya. Persze a homoszexuális kapcsolatban is felléphet az egyik fél apaként, partnere pedig az anya szerepét vállalhatja, de könyvem nem foglalkozik az ilyen családokkal.

– Miért a fiúkat sújtja jobban a széteső család?

– Egy ideális családban az anya és az apa mást és mást tud nyújtani a gyermekének. Az anya adja a feltétlen, dédelgető szeretetet, az apa követeli meg a fegyelmet, ő nyújtja a feltételekhez kötött szeretetet. Az apa a teljesítmény alapján jutalmaz. Például zsebpénzt ad, ha a gyermek kikapcsolja a számítógépet, jól tanul, sikeres egy versenyen. Különleges kapcsolat van apák és fiúk között. Az apák azt szeretnék, ha fiaik többre vinnék, mint ők, a fiúk pedig felnéznek apjukra. De manapság sok fiú apa nélkül nő fel, apák nélkül pedig a fiúk elveszítik a teljesítmény iránti motiváltságukat. Azt gondolják, nekik járnak dolgok. Senkitől sem tanulják meg, hogy mindenért meg kell dolgozni, mindent ki kell érdemelni, és az élet egy nagy alku: ezt kapja az ember, de cserébe ezt kell adnia. A millenniumi nemzedék negyede olyan családban él, ahol fizikailag, érzelmileg hiányzik az apa.

– Manapság túl könnyű elválni?

– Amerikában igen. A katolikus vallás persze tiltja a válást, s régen a házaspárok sokat tettek azért, hogy a problémákat megoldják, és együtt maradjanak. Ez a múlté. Az első összeütközés után rohannak a bíróságra. És a legtöbb esetben a nők kezdeményezik a válópert. Őket támogatják a törvények is: szinte automatikusan nekik ítélik a gyerekeket. Az apák fizetik a gyerektartást, és alig láthatják a fiaikat, lányaikat. A nők függetlenek, sok esetben sikeres karrierrel, nem kívánnak egy házastárssal zsörtölődni.

– „Nem családi, hanem individuális társadalomban élünk” – mondja.

– Hajdanán többgenerációs családban éltünk; nemcsak szüleinkhez, nagyszüleinkhez, hanem a távolabbi rokonokhoz is tartoztunk. A család erős alapot adott, ahol mindenki törődött a másikkal, a bajban segítettek egymáson. Amerikában ez a szoros kötelék meggyengült. A fiatalok a szüleiktől távol laknak, és szeretnek egyedül élni. A házasságban pedig az elkötelezettség, hűség, áldozathozatal nem erény, hanem teher. Inkább egyedül élnek, mint hogy feladjanak bármit is. Minden rólam, az én életemről, az én érdekeimről szól. Manapság nem mi vagyunk, hanem én vagyok. A fiatalok nem akarnak csapathoz tartozni, elutasítják azt az ideát, hogy társas lényként boldoguljanak. A fiatal férfiak ezért a valóságból a virtuális világba menekülnek; ott minden egyszerű: csak ők vannak meg a számítógépük. Egocentrikus, nárcisztikus világ ez.

– A digitális világból ugyanakkor szinte lehetetlen kilépni. Hogyan kellene kezelni az új technológiát?

– A technológia nagyszerű dolog: könnyedén kommunikálhatunk szerte a világban, elképesztő mennyiségű információt kapunk. De meg kell találnunk a helyes arányt, hogy mennyi időt töltünk a számítógépünkkel, mobiltelefonunkkal, és mennyit vagyunk emberek között. Az internetfüggőkkel kapcsolatban mindig amiatt aggódom, hogy mit nem csinálnak. Nem alakítanak ki valódi kapcsolatokat, nem beszélgetnek, nem mennek szórakozni, nem olvasnak, nem sportolnak, nem alkotnak. Médiafogyasztók, akik csak vesznek, de nem adnak semmit. Azt javaslom, figyeljük magunkat, mennyi ideig vagyunk az interneten. Hétvégén összesítsük az adatokat. Megdöbbentő eredményt fogunk kapni. Amikor a fiúk videojáték- és internetpornó-szokásait tanulmányoztuk – a lányoknál ez nem okoz függőséget –, akkor is a túlzott használat miatt aggódtunk.

– Mi vonzza a fiúkat a videojátékhoz?

– A magány, a motiváció, a célok hiánya; a kényelmetlen társadalmi szerep miatt örömüket lelik abban, hogy a szobájukban éljék le az életüket. Mivel sikertelenek a valóságban, a virtuális világban keresnek biztonságot, önigazolást, kielégülést. E játékok izgalmasak, intenzívek, tele vannak akciókkal és „harcosokkal”. A fiúk könnyedén megverik az ellenséget, győzni tudnak, hősök lesznek. De a függőség problémák sorozatához vezet. Elveszítik valós kapcsolataikat, a videó felfokozott izgalma után az iskolát, a munkahelyet unalmasnak tartják. De okozhat mentális rendellenességeket is, és agresszivitást hoz ki azokból, akik háborús videojátékokkal töltik napjaikat.

– Könyve az online pornográfiát jelöli meg a fiúk másik problémájaként.

– Az online pornográfia új, két-három éves jelenség. Széles körben elterjedt, mindenki számára elérhető. Egy kutatás négyszázmillió internetes keresést fésült át, és ebből ötvenötmillió erotikus tartalmút talált. A legtöbb esetben ezek a weboldalak ingyenesek vagy nagyon olcsók. Amikor valaki fizet, azonosítani tudják, e-mailekkel bombázzák, függővé akarják tenni. Van „hagyományos” kemény pornó, de akad személyre szóló is. A képernyőn feltűnő nő beszél a használóhoz, ráveszi, hogy vetkőzzön le, felizgatja egészen a kielégülésig.

– Miért különösen veszélyes ez?

– Felmérésünk során találkoztunk tíz év körüli fiúkkal. Ezeket a pubertás előtti gyerekeket az online pornográfiával vezetik be a szexuális életbe. Csapdába esnek, ott maradnak. És egyre több időt töltenek az erotikus oldalakon. Nem tudják, mit jelent flörtölni, randevúzni, romantikus vagy más kapcsolatot kialakítani lányokkal. Ha pedig egy éjszakára összejönnek, a találkozás erőszakba is torkollhat.

– Az amerikai egyetemeken elterjedt nemi erőszakra gondol?

– Azok a fiatalemberek, akik az erotikus weboldalakon töltik életüket, csak szextárgyakat látnak a lányokban. Azt tanulják, hogy a lányok a kemény pornót, a brutalitást kedvelik, így aztán ezt akarják utánozni. A számukra közvetített látvány erőszakos mentalitást alakít ki, és e szerint cselekszenek. Sokan viszont félnek vagy lusták ahhoz, hogy lányok iránt érdeklődjenek. Számomra a legmegdöbbentőbb egy japán kamasz volt, aki azt mondta: „Feladtam a szexet. A szobámban akarom leélni az életemet.” Ez sokkal többet jelent a szexuális élet visszautasításánál: ez a fiú nem akar családot, gyereket, nem akar felelősséget vállalni semmiért.

– Milyen nemzetiségűeket mértek?

– Húszezer amerikai fiatalemberen végeztünk felméréseket, és interjúkat készítettünk Angliában, valamint Lengyelországban. Kollégáink az ázsiai gyerekek internetes életéről tudósítottak. Japánban és Koreában hihetetlenül népszerű a videojáték és az animációs pornó. Nem kérdeztünk magyar fiúkat, de könyvünk kiadását ahhoz kötöttük, hogy a leendő kiadó felmérést készít számunkra. Magyarországnak nagy szerepe van az új jelenségben, mivel Budapest a pornóweboldal-gyártás egyik központja.

– Ön szerint hogyan lehetne úrrá lenni ezen a bonyolult problémán?

– Mindenkinek segítenie kell. A kormányoknak hatékonyabb családvédelmi törvényeket kellene hozniuk. Egészséges és jobb szexuális oktatást kellene bevezetni, magasabb fizetéssel növelni a férfi tanárok számát. Nagyszerűek a tanárnők, de a fiúknak kell a példakép az iskolákban is. Jó lenne, ha az osztályokban a lányok és fiúk nem állandóan versenyeznének, hanem együttműködnének. A civilszervezetekre is szükség van. Több férfi mentor kellene. A médiának különösen nagy a felelőssége abban, hogy mit helyez előtérbe. Az anorexiás, modelltípusú lányokat és a túl férfias, kemény fiúkat akarják reklámozni? Vagy a modern nő és férfi reális képét akarják felmutatni?

– Mit üzen a fiúknak, lányoknak?

– Ne álljanak örökös harcban a környezetükkel. Beszélgessenek, cseréljék ki gondolataikat. Próbáljanak együtt dolgozni. Sőt: táncoljanak egymással.

– Ezekkel a nézetekkel másokra rásüthetik a régimódi, szexista, internetellenes bélyeget. Önért pedig rajonganak a fiatalok. Hogy csinálja?

– Szegény szicíliai katolikus családból származom, gyökereimről soha nem feledkeztem el. Lehet, néhányan celebnek tartanak, de megmaradtam egyszerű embernek. Másfelől egyszerre vagyok kutató, tanár és szórakoztató előadó. Az a feladatom, hogy a pszichológiát vonzóvá tegyem. Mindig találok időt arra, hogy az emberekkel kapcsolatba kerüljek. Napi több száz levelet kapok tanítványaimtól a világ minden részéről, és válaszolok rájuk. Régen mindig váltottam pár személyes mondatot az autogramkérőkkel, ma ugyanezt teszem a velem szelfizőkkel. Különleges kapcsolatom van a magyar fiatalokkal, és nemcsak Budapesten, amit második otthonomnak tartok, hanem San Franciscóban is, ahol a Neumann Társaságon keresztül támogatom a magyar–amerikai innovátorokat. Remélem, magyar barátaim gondolatébresztőnek tekintik új könyvemet. Szeretném, ha együtt dolgoznának azért, hogy vonzóbbá tegyék az életet a fiúk – és persze a lányok – számára.

A börtönkísérlettől a Hősök teréig

Philip Zimbardo nevét 1971-ben, a Stanford Egyetemen végzett híres kísérlete után ismerte meg a világ. A többnapos kutatásban az intézmény 24 fiú diákja vett részt, és a börtönőrök, illetve a rabok szerepét vállalta magára. A kísérleti alanyok azonban annyira beleélték magukat a szerepükbe, az őrök olyan durván – a kínzást is beleértve – bántak foglyaikkal, s a rabok között is elszabadultak az indulatok, hogy akkori barátnője, későbbi felesége fellépésére a játéknak idő előtt véget kellett vetni. „Környezetünk sokkal erősebb hatást tud gyakorolni a viselkedésünkre, mint a legtöbben gondolnák” – vonta meg a vállalkozás mérlegét Zimbardo.

Az emberi gonosz kutatása után a bennünk rejlő jóra szeretne alapozni a szociálpszichológus. Ennek jegyében hazánkba is elhozta Hősök tere projektjét, mellyel a hétköznapi hősiességet szeretné kihozni az emberekből. Úgy látja, nálunk erre különösen nagy szükség van, mert a magyar társadalom szélsőségesen pesszimista, az emberek nagy része egyre közönyösebb és nem vesz részt a közéletben vagy civilszervezetek munkájában. Arra vállalkozott, hogy „felrázza” honfitársainkat. A hétköznapi hősiességre buzdító kezdeményezése keretében ezért magyar munkatársaikkal tréningeket szerveznek tanároknak, gyerekekkel foglalkozó felnőtteknek, vállalatoknak. Emellett közéleti személyiségek, művészek arra vállalkoznak, hogy egy hónapon keresztül teljesítsék a „Hősök tere kihívást”: példamutató szándékkal harminc napon át olyasmit csináljanak, amit eddig nem mertek megtenni.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.