Egy lantművész, aki nagyon nem Benkő Dániel

Interjú Róka Szabolccsal, a XXI. század magyar trubadúrjával

/ 2014.06.17., kedd 19:25 /
Egy lantművész, aki nagyon nem Benkő Dániel

Nyolc fiatal tanár 16 éve feladott egy hirdetést. Tudni akarták, hogyan hat a reneszánsz és lovagi kultúra olyan általános iskolásokra, akik először látják egymást egy napközis táborban. Az esemény záróakkordja Róka Szabolcs históriás énekes, mesemondó, népzenész, vásári komédiás volt, akinek lantzenéjére a gyerekek végül csápolásba fogtak. A művész azóta is töretlen hittel muzsikál – ideje hát megismerni.

Idestova harminc éve, hogy abbahagyta a zenetanulást. Aztán mégis muzsikus lett. Először miért akasztotta szögre az oboát?

Nem akarok rosszat mondani a magyarországi ének- és zenetanításról, de eltávolodtam az oktatásnak ettől a rendszerétől. Nehezen emésztettem meg, hogy olyan komolyzenei műveket kellett volna játszanom, amiket nem szerettem, ráadásul az egész nem állt össze zenévé. És bár nagyon jó zenetanáraim voltak, abbahagytam a különórákat – csakhogy zene nélkül nem tudtam meglenni. Ma már többek között kobzon, reneszánsz lanton és az údnak nevezett arab lanton „boldogulok el” valahogy, a többin kevésbé.

Ki adta a kezébe ezeket a hangszereket?

Egyszer találkoztam Sudár Balázs turkológussal, a Musica Historica együttes tagjával, aki egy tökszerű, tört, rövid nyakú hangszeren játszott. Ő adta kezembe ezt a hangszert. Megpengettem, és tudtam, hogy ez kell nekem, és új dolgokra leszek képes vele.

Tizenhat éve egy pedagógiai kísérlet végén egy napközis táborban elvarázsolta a gyerekeket. Mi volt ez a kísérlet?

Azt hiszem, ma azt mondanák rá, hogy drámapedagógia, vagyis egy mese, egy történet vagy történelmi korszak interaktív értelmezése.

De mégis, mivel lehetett elérni, hogy a hirdetésben verbuvált 7-13 éves gyerekek egy hét után csápoljanak a reneszánsz zenére?

Amikor egy héten keresztül olyan táborban vannak, ahol a reneszánsszal foglalkoznak, akkor a végén, amikor ezt a zenét élőben is hallja az a diák, az igen mély érzéseket válthat ki belőle.

Önt miért pont a moldvai csángó zene fogta meg?

Nem akartam népzenét játszani, mert nem szerettem. A zeneoktatás miatt cikinek éreztük a népzenét. Vidéken nőttem föl, ahol nyomokban, de azért előfordult – és különös, hogy a szülőföldem népzenéjét csak most tudom élvezni száz kilométer és harminc év távolságából. Amikor felkerültem Pestre, már a középkori és a reneszánsz zene érdekelt, és egyszer csak megkeresett Kerényi Róbert – ma a Szigony együttes vezéralakja –, hogy menjek el kobzolni a Tatros együttesbe. Akkor jöttem rá, hogy a moldvai csángó zene valójában élő reneszánsz, sőt középkori zene. És persze benne van a későbbi korok nyoma, akárcsak a bukaresti rádióé, de alapvetően középkori alapokon nyugszik.

De mi a különleges a moldvai csángókban?

Minden. Van egy magyar anyanyelvű közösség, amely legalább 300 éve jórészt elzárva fejlődik a többi magyar nyelvterülettől, ahol több a keresztelő, mint a temetés, és a XXI. század elején még mindig él a faluközösség. Nagyon sokat adtak nekem a csángók, estig tudnék mesélni róluk. Például arról, hogyan állnak a valláshoz. Azelőtt sosem értettem a húsvéti ünnepkört. Aztán egyszer elkezdtem tartani a csángókkal a negyvennapos böjtöt. Húshagyó keddtől húsvétig nem ettem egy falat húst, édességet, nem ittam egy korty alkoholt. Közben jöttem rá, hogy ez a negyven nap hogyan áll össze. Ráadásul a csángók úgy csinálták, hogy ez idő alatt letakarták a tükröket, elfüggönyözték az ablakokat, takarókkal befedték a szentképeket a templomokban, nem borotválkoztak; volt hely, ahol nem ettek fehér ételt, sajtot, sőt fehér kenyeret sem. És amikor elhangzott a mondat a templomban, hogy feltámadott, széthúzták a függönyöket az ablakokról, levették a szentképekről a takarókat, és egyszeriben megint kiszínesedett a világ, s a sötétségből a fénybe jutottunk vissza. Ezt az élményt a csángóknak köszönhetem.

Róka Szabolcs

Róka Szabolcs

Fotó: Lenyó László

Amikor két éve önnek ítélték a Tinódi Lantos Sebestyén-díjat, a méltatásban megemlítettek egy kulcsszót: a jellemszilárdságot. Miért fontos ez önnek?

Harminc-harmincöt éves korom óta megpróbáltam közelíteni az isteni alaptörvényekhez, és egyre fontosabbnak érzem őket. Református gimnáziumban tanítok – itt befogadnak, miközben 25-30 éve még talán nem tették volna –, próbálok nem átlépni határokat, és a tanítványaimnak is ezt mutatom; azt, hogy nem engedek a kereszténységből. Lehet, hogy ezt sokan nevetségesnek, idejétmúltnak tartják a XXI. században, de számomra Isten élő, létező valóság.

Balassagyarmaton született, és szűkebb hazája meghatározó szerepet játszott históriás énekesi pályájában. Mit adott még önnek a Balassi család városa?

Ott kaptam a legjelentősebb ismereteket, élményeket, és ebben a Balassi családnak oroszlánrésze volt. Már háromévesen tudtam, ki az a Balassi Bálint, mert a nagyanyám rengeteget mesélt róla. Ha megnéznénk a régi rajzfüzeteimet, csak három dolgot találnánk bennük. A török és a magyar vitézek püfölik egymást, vagy ha nem, akkor ülnek a tűz körül és zenélnek, mesélnek; egyébként meg erdőket, mezőket, vulkánra mászó geológust rajzoltam, mert ez érdekelt – és ez érdekel ma is.

Kitől tanult meséket?

Hát a nagyanyámtól, ki mástól? Mi még abban a kultúrában születtünk, amelyben nem audiovizuális eszközök határozták meg a mesevilágunkat, hanem a szóbeliség. Nekünk még sokat olvastak meséket, és ami még fontosabb: a szó szoros értelmében meséltek, tehát leültek mellénk, és előadták a történeteket, mi pedig visítottunk a gyönyörűségtől. Aztán a főiskolán néhai Váradi István drámapedagógia speckolljára jártam, és az ottani órákon jöttem rá, hogy az a világ az én világom, és egyszer csak elkezdtem én is mesélni izgi dolgokat.

Milyen izgi dolgokat?

A commedia dell’artéhoz vagy a középkori színjátszáshoz hasonló technikákkal dolgozom: felmegyek a színpadra zenélni, és közben bevonom a mesébe a közönséget. Színház is ez meg közös akció, ami által közösséggé válik az emberek együttese, ha csak pár órára is.

Hogyan fogadják a históriás énekest határon innen és túl?

A laikus vagy a hozzáértő?

Mindkettő.

A laikus közönségnek az a része, amelyiket egyáltalán érdekli a dolog, és nem bedugja a fülét az ilyen zenére, rácsodálkozik, hogy jé, hát ez még létezik? Az egy darab celeb lantoson kívül, aki annak idején pucéron rohangászott a tévében? A hozzáértők meg direkte jönnek, hiszen ők pont erre várnak.

A táncházakban érdekes jelenség, hogy a kismamák a hetedik, nyolcadik hónapban is táncolnak, sőt a kisbabák édesdeden alszanak akár a dübörgő hangfalak mellett. Mivel lehet ezt magyarázni?

Az emberi lélekre figyelő kultúrák nagy hangsúlyt fektetnek a zenére – már a magzati kortól kezdve. A gyerekek ezért alszanak nyugodtan a koboz, a dob, a vonósbanda vagy a hangfalak mellett, mert már ezt hallgatták édesanyjuk hasában is. A gyerek pedig tudja, hogy az édesanyja ilyenkor jól érzi magát, és ez az élmény az élete végéig megmarad benne.

Milyennek látja a népzene jövőjét?

Ha van, aki csinálja, van, aki hallgatja, és van is miért csinálni, akkor mindig lesz népzene. Nézzük csak meg: megjelent a csángó muzsika Budapesten, összetalálkozott az urbánus zenével, és nagyon szépen egymásba fonódtak. Ez a termékenység legbiztosabb jele – és a nyitottságé. Hiszen ha a hazai közönség be tudja fogadni a román zenét vagy a szerb cigányok muzsikáját – mi ez, ha nem tolerancia? 

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.