Emberek a körülmények szorításában
"Január 12-én indult meg ellenünk a támadás, tüzérség és harckocsik támogatásával. Két orosz hadosztály támadott a 7. könnyű hadosztályunk ellen, és már az első napon áttörte a vonalát. Egy másik támadás 14-én a 12. magyar könnyű hadosztályt morzsolta fel. A magyar hadvezetőség hiába kérte a németeket, hogy vessék be az arcvonal mögött lévő Cramer-hadtestet, amely tétlenül nézte az eseményeket. A német hadvezetőség elutasította a visszavonulásra tett magyar javaslatot is, így a rendezett visszavonulás helyett a teljes felbomlás következett be. A III. magyar hadtest kimagasló teljesítménye volt, hogy mint az utóvédek utóvédje fedezte a német hadsereg visszavonulását, és január 26-án utolsónak hagyta el a doni csatateret."
Szikár, sallangmentes értékelés a hetven éve a Don-kanyarban bekövetkezett katasztrófáról, melyet Magyarország akkori miniszterelnöke, Kállay Miklós vetett papírra. Van azonban a históriának egy másik megközelítési lehetősége is. A Zrínyi Kiadó a doni katasztrófa évfordulójára klasszikus képeskönyvet készített, némi kétnyelvű - angol és persze magyar -, precízen fogalmazó, szakértő szöveggel és személyes hangvételű, harctéri visszaemlékezésekkel, tábori levelekkel kiegészítve. Az elmúlt évtizedek, s különösen a szocializmus történetírásának értékelései után az olvasó joggal számíthatna egy olyan fotóalbumra, melyben a vereség, az út szélén heverő, elesett honvédek, a kiszolgáltatottság és az embertelenség képei dominálnak. Ez a könyv nem erről szól. Sokkal inkább az emberekről. Jól látszik a sorozáson gatyára vetkőző bevonulók arcán a kelletlenség. Pontosan leolvasható a frontra induló, bokrétás katonák mellett álldogáló asszonyok arcán, hogy hiába szólította fel őket a hivatalos fotós: "...emberek, tessék mosolyogni!", nekik bizony nem a közelgő diadal jár a fejükben. 1942 őszén egy gyalogsági fedezékből készítette Vándor Ferenc orvos százados azt a képet, amely a legtöbbet mond el az egész történetről. Hátulról látunk egy fázósan takaróba burkolózó, rohamsisakos katonát, aki a messzeségben párálló Don folyó kanyarulatát nézi. Nem látjuk a honvéd arcát, de nem is kell. A fotográfia így is tökéletesen visszaadja a légyeget, az idegtépő várakozást, a rettegés minden árnyalatát, annak tudatát, hogy egyszer majd eldördülnek a túlsó parton az ellenség lövegei, és szembe kell nézni a halállal. Hosszan lehetne sorolni az egyéni sorsokat, mosolyokba és rettegő tekintetekbe rögzített történeteket mesélő fotográfiákat. Ami szembeötlő: mindössze egyetlen halottat ábrázoló képet lehet felfedezni a kötetben. Egyértelmű, hogy a könyv - helyesen - nem végzetes vereségként, szégyenteljes megsemmisülésként mutatja be a 2. magyar hadsereg történetét. Ehelyett sokkal inkább azt látjuk, hogy ezek az emberek a körülmények szorításában igenis megállták a helyüket, megcselekedték, amit megköveteltek tőlük.
Szabó Péter: Don-kanyar 1942-1943, a magyar királyi 2. honvéd hadsereg képes krónikája
ZRÍNYI KIADÓ, BUDAPEST, 2013. 5000 FT
Emberek a körülmények szorításában
