ERDÉLYI HALÁLTÁNC

/ 2004.11.25., csütörtök 17:04 /

Komoly sikert aratott Franciaországban Bánffy Miklós Erdélyi Történet című trilógiájának első darabja, a Megszámláltattál...; a kötet alig egy hónap alatt elfogyott. A tekintélyes francia napilap, a Le Monde kritikusa prousti magasságokat emlegetett, mások a Szicíliai Lampedusa világának magyar párját vélték fölfedezni az erdélyi író-politikus alkotásában.

A trilógia második kötete, a És híjjával találtattál... megjelenése alkalmából kerestük fel annyi más magyar mű tolmácsolóját, a könyv fordítóját, Jean-Luc Moreau-t. A Keleti Nyelvek és Kultúrák Intézetének tanárát párizsi otthonában faggattuk a siker természetéről, Bánffy Miklós elsüllyedt világáról és a családi kincstárról: a magyar irodalomról.

- Hogyan talált rá Bánffy Miklósra? Fél évszázadig némaság vette körül a politikust, aki Sopron ügyében 1921-ben Velencében kiharcolta a népszavazást. Művészetének megítélésében pedig évtizedeken át Illés Endre rosszízű tanulmányának szelleme uralkodott.

- Sokáig körülbelül annyit tudtam róla, amennyi a hatkötetes magyar irodalomtörténetben van, az a néhány sor pedig inkább megvetéssel szól róla. Hosszú út vezetett a felfedezésig: Bánffy Miklós Marokkóban, Tangerben élő lánya lefordította angolra az Erdélyi történet első kötetét. A munkát folytatta egy angol irodalmár, akinek megtetszett Bánffy világa. Ezt az angol fordítást ismerte meg Jean-Pierre Sicre, a Phoebus kiadó vezetője. Már egy kedvező lektori vélemény birtokában felkért, hogy olvassam el magyarul. Kiadásra érdemes munkának láttam a Megszámláltattál...-t. Így megállapodtunk, hogy átültetem franciára, s a siker nyomán a második következett, most már a harmadikon, a Darabokra szaggattatol-on dolgozom.

- Mi tetszett ebben a finom jelrendszerrel, hatalmas élmény- és tudásanyaggal átszőtt regényben?

- Bánffy és alteregója, a főhős Abády személyisége és a mű összetettsége ragadott meg. Az a sajátosan erdélyi, magyar és arisztokrata szemszög, amelyből az Osztrák-Magyar Monarchia haláltáncát megismerhetjük. Izgatott az a kettősség, ami Bánffy Miklóst és Abády Bálintot egyaránt jellemzi: az erős szülőföldi, erdélyi kötődés mellett az európai érzékenység.

- Említette a haláltánc motívumot, az egyik francia kritikus az "Osztrák-Magyar Monarchia utolsó keringője" ábrázolójaként méltatta Bánffyt...

- Biztos, hogy a regény értelmezhető egy letűnt világtól való búcsúzásnak, egyfajta történelmi bizonyítványnak. Ez nem meglepő, ha tudjuk, hogy az idősödő gróf a harmincas évek második felében, a második világháború előtt tekintett vissza a dualizmus idejére. Bánffy szabadelvűkonzervatív eszméi átütnek a szövegen, Lampedusával mondja: "a legfontosabb, hogy semmi se változzon". Ugyanakkor érzi, egy egész életforma, világnézet tűnik el. Figyelemre méltó, hogy bár a munkásokról szinte semmit sem ír, hosszan és szeretettel idézi a módosabb parasztgazdák világát. Ráadásul Bánffy életében és a főhős magatartásában is megfigyelhetünk érzéket a közszolgálat, a közjó iránt. Bizonyos kettősség érezhető a nemzetiségek - többek között a zsidóság - ábrázolásában. A francia nyelvben nincs külön szó az idegenre és a külföldire, de a magyar olvasó pontosan érzi a hangsúlyokat, amikor Bánffy az "országon belüli idegenekről" ír. Ami ugyanakkor rokonszenves az író alteregójában, hogy szeretné őszintén megismerni a románságot, meg is tanulja nyelvüket, s bizonyos lenézéssel ír a magyar politikai élet néhány soviniszta alakjáról. Nem érdemes tehát a reakciós-haladó ellentétbe kényszeríteni a regényt.

- Bánffy műve segítheti a francia olvasót Kelet-Közép-Európa múltjának és jelenének megértésében?

- Szerettem volna lapalji jegyzeteket, de a kiadó kérésére csak a mű végén tudtam megmagyarázni a francia közönség által nem ismert jelenségeket, fogalmakat. Sok nehézséggel persze, hiszen a kiegyezés, a dualizmuskori magyar parlament világa vagy a Trianonhoz vezető okok összefoglalására néhány sor nem elég. Az lenne a legjobb, ha a mű csak kiindulópontja lenne az érdeklődésnek.

- Minek köszönhető, hogy az első kiadás gyorsan elfogyott? Az erdélyi magyar arisztokrácia ismeretlen világa, vagy az uniós taggá váló Magyarország iránti érdeklődés hatott a piacra?

- Biztos mindkét elemben van igazság. Ugyanakkor a francia olvasók egy része kedveli a nagyregényeket, a sagákat, ez is közrejátszott a sikerben. Sokan mondták, hogy teljesen ismeretlen világot fedeztek fel. Fontos ez a könyv, mert Erdély múltjának egy szeletét magyar szemszögből mutatja be, és ez - valljuk meg - eddig nem sokszor volt jellemző. Hiszen egy mai térképen a regény egyik fő helyszínét, Kolozsvárt nem találhatja meg az érdeklődő - ott csak Clujt láthat. Talán a trilógia hozzájárul ahhoz, hogy Erdély említésekor a franciák ne a vámpírokra gondoljanak. Sajnos eddig csak egyszer, Petőfi halálának százötvenedik évfordulóján, a magyar PEN Klub társaságában jártam Erdélyben, megdöbbentett az épületek borzasztó állapota, az elhanyagoltság. De tervezem, hogy bejárom ezt a gyönyörű vidéket. Akkor a bonchidai kastélyt is csak az autóbuszból láttam, Kányádi Sándor mutatta meg.

- Miként jutott el a magyar nyelvhez és a magyar kultúrához?

- Véletlenek sorozatából. Toursban születtem, ott érettségiztem, és a gimnázium után jöttem Párizsba egyetemre. A nyelvek érdekeltek, és véletlenül meghallottam, hogy működik a Keleti Nyelvek Főiskolája. Régebben már tanulgattam oroszul, csak úgy magamtól, de hát a kazetták kora előtt ez meglehetősen nehézkes volt. A beiratkozáskor láttam, hogy ugyanazon az áron több nyelvet is tanulhatok, s ráadásul a Külügyminisztérium akkori Kelet-Európa osztályán is volt lehetőség elhelyezkedni, azzal a feltétellel, hogy az ember beszél három kelet-európai nyelvet: az oroszt, egy másik szlávot és egy nem szlávot. Tehát beiratkoztam oroszra, lengyelre és a harmadik, nem szláv lett a magyar - ugyanis ez illett leginkább az órarendembe. Izgatott az is, hogy mindenki azt mondta: megtanulhatatlan nyelv a magyar. És elkezdtem járni Aurélien Sauvageot óráira. Mindez 1954-ben történt, 1956-ot másodéves egyetemistaként éltem meg. A francia társadalom megrendült a magyar nép szabadságharcától, nagy tüntetések voltak a párizsi Kossuth téren is, a Francia Kommunista Párt akkori székházánál. Emlékszem, 1956 novemberében egyik magyar származású diáktársam telefonon beszélt Budapesten lévő nagybátyjával, aki mondta, hogy nemsokára megszakad a beszélgetés, mert szovjet tankok közelednek. A telefon mellett álltam, és hallottam a sorozatokat. Megrázott a magyarok hősiessége és a forradalom kegyetlen eltiprása. Nem tudtam Magyarországra menni, de a magyar menekültek személyében Magyarország jött el hozzám. Később diplomáztam, megtanultam a finnt, úgyhogy lassan azon francia fiatalok közé tartoztam, akik a legkevésbé tudatlanok finnugor ügyekben. Felfedeztem a magyar kultúrát, a magyar költészetet. És elbűvölt, amit olvastam.

- Varázslat történt?

- Az volt az érzésem, hogy egy olyan családi kincstárba jutok be, ahová másoknak nincs bejárásuk. Ha valaki ugyanis nem tud magyarul, nagyon nehéz behatolni a magyar kultúra mélyrétegeibe. Vannak határai a műfordításnak: jómagam is sokat fordítottam, többek között Radnótit, Illyést, és tudom, hogy a legtöbbször nem sikerül pontosan átültetni franciára a magyar nyelv, a költői gondolat árnyalatait. Illyés Áldozat című versében van az sor, hogy "Vedd példának őt. Hogyha vért / Szomjaznak fönt az istenek". Német, görög mitológiai utalások mellett kihallhatjuk Kőműves Kelemen balladáját is. Ezt képtelenség franciául pontosan érzékeltetni.

- Milyen változásokat észlel magyarországi látogatásai során?

- 1962-ben egyike voltam az első három francia diáknak, akik ösztöndíjasként eljuthattak Magyarországra. Órákon keresztül álltunk a határon, az egész ország sötétnek és szürkének tűnt. Aztán, ahogy megismerkedtünk az emberekkel, minden megváltozott. Nyitottak voltak, és szeretettel fogadtak minket. Szerencsémre elég hamar találkoztam írókkal, egyetemi emberekkel, Veres Péterhez például Hubay Miklós vitt el. Mély benyomást tett rám, hogy eltérő mentalitású, más háttérrel rendelkező emberek kommunikálnak egymással, nem létezett akkor az a szakadék, ami Franciaországban. Amennyire látom, Magyarország ma már hasonlít hozzánk - ebből a szempontból is. A magyarok között nagy volt a szolidaritás, pontosan tudták, hogy mi ellen vannak. Ma sokkal jobban eltérnek az álláspontok, a vélemények. És az a benyomásom, hogy a szakadék a szegények és a gazdagok között megnőtt az elmúlt években. Megváltozott az irodalom helyzete: a diktatúra alatt kicsit a nemzet lelkiismerete is volt az írók közössége, ma már ez természetesen nincs így, hiszen nem kell a sorok között olvasni. A magyarok hajlamosak szorongani nemzetük jövője miatt, én másként látom a dolgokat. A népvándorlás korában Európába érkezett népek közül a magyarok maradtak meg, és egyedül ők voltak képesek stabil államot létrehozni. Hol vannak ma már az avarok, a longobárdok, a gótok, a normannok, a hunok! Ezt a megmaradást a magyarok nyelvüknek, kultúrájuknak is köszönhetik, amelyet elszigeteltsége ellenére méltán nevezhetünk Európa egyik nagy kultúrájának.



Bánffy Miklós (1873-1950)

Az egyik legrégibb magyar főúri családból származó Bánffy Miklós a XX. század első felének egyik legizgalmasabb, legsokoldalúbb alakja. Az ősi családi birtok a Kolozsvár melletti Bonchidához köti, itt születik meg az Erdélyi trilógia is, amelynek kötetei 1934 és 1940 között jelentek meg Kolozsvárott, az Erdélyi Szépmíves Céh gondozásában.

Bánffy Kisbán Miklós néven a század első harmadának sikeres és elismert drámaírója (Naplegenda, A Nagyúr, Az erősebb, Martinovics), kitűnő rajzoló és illusztrátor, díszlettervező és színpadi rendező. 1912 és 1918 között a Nemzeti Színház, a M. kir. Állami Operaház főintendánsa.

A kolozsvári és Kolozs megyei főispánság után Bethlen István mellett vállal országos szerepet, 1921-től 1922-ig külügyminiszter. Utána az Országos Magyar Képzőművészeti Tanács elnöke. 1926-ban hazatelepül Erdélybe, bekapcsolódik az irodalmi életbe, az Erdélyi Helikon című lap főszerkesztője. 1934 és 1935 nyarán a szegedi szabatéri színpadon megrendezi Madách Az ember tragédiáját. 1940-ben Észak-Erdély visszacsatolása után ismét aktívan politizál a felsőház tagjaként. A háború utolsó szakaszában közvetít Románia és Magyarország között a lehetséges kiugrásról. A háború vége Budapesten éri, 1945 és 1949 között Kolozsvárott él. Budapesten hal meg 1950-ben.

Noha a korszak egyik legjózanabb liberál-konzervatív politikusa, az 1945 után berendezkedő új hatalom elhatárolódik tőle, műveit feledésre ítélik.

A több mint ezeroldalas trilógiát (Megszámláltattál..., És híjjával találtattál..., Darabokra szaggattatol), az 1914 előtti Erdély tíz esztendejének nagyszabású krónikáját a rendszerváltás után, 1994-ben a Szabadtér Kiadó jelentette meg Nemeskürty István utószavával.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.