Európában az első - és Budapesten van!

/ 2016.09.02., péntek 15:30 /

Új csapat és új kínálat, megújult belső tér és rengeteg program – mindez mostantól a K:antinban, Európa első készpénzmentes kávézójában.

„Az volt a cél, hogy a színházat bekössük, becsempésszük a város életébe, napközben is. Esténként jól működött, de nappal elkerülték az emberek; este hatig minden sötét és zárt volt itt korábban” – mondta a Heti Válasznak tavaly ősszel Mattyasovszky Bence, a fővárosi Katona József Színház adminisztratív igazgatója, felidézve, hogy miért döntöttek néhány éve a teátrum előterének átalakítása mellett.

A végeredmény egy, a Petőfi Sándor utca felé nyitott, tágas, modern, kellőképpen laza, a színház szellemiségéhez passzoló előcsarnok lett. Az utca folytatásaként is értelmezhető, semleges belsőépítészeti megoldásokkal kialakított, letisztult belső térben hangsúlyt kaptak a közönség felé intézett üzenetek: a jegyárusítás, a relikviákat is árusító ajándékbolt és a K:antin névre keresztelt bankkártyás kávézó, amely önálló egységként működik.

Most, szeptembertől a kávézó és az előcsarnok kissé átalakulva várja a vendégeket, a Kino kávézó jól ismert csapatával, frissen sült kenyérből készített szendvicsekkel, salátákkal, süteményekkel és közel húsz féle kávéval. Megújult tehát a kínálat, az ételek ezentúl kizárólag vegyszer- és adalékmentes hozzávalókból készülnek, valamint több glutén-cukor- és laktózmentes termék vár a betérőkre. A reggeliért, ahogyan a K:antinban már megszokhattuk, bankkártyával lehet fizetni.

Újdonság még, hogy minden hónap első vasárnapján délelőtt 11 és délután 3 óra között Mastercard Jazz Brunch néven élőzenével várják azokat, akik egy finom, ráérős reggelivel szeretnék kezdeni a hét utolsó napját. Most vasárnap, azaz szeptember 4-én elsőként a Juhász Gábor Trió érkezik a K:antinba. Mivel a koncertek, felolvasóestek, könyvbemutatók, beszélgetések és a gyerekprogramok az elmúlt négy évben sokak kedvencévé tette a K:antint, a bevált recepten nem változtat a színház vezetése. Szeptember 4-én este 8-tól a Czutor Akusztik ingyenes koncertje nyitja az előcsarnok idei programsorozatát.

A további őszi programokról pedig itt lehet tájékozódni.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.