valasz.hu/kultura/varazslatos-ut-magyarorszagon-nem-csak-az-el-caminon-lehet-feltoltodni-119759

http://valasz.hu/kultura/varazslatos-ut-magyarorszagon-nem-csak-az-el-caminon-lehet-feltoltodni-119759

„Ez is libsi mantra!” Tusványos mellett a Heti Válaszban is vitázott a Magyar Idők kultúrharcosa

/ 2018.07.27., péntek 15:20 /

A liberálisok emelték fel itthon, de szerinte ugyanők tették tönkre az irodalmat. A közpénzekkel kitömött állami íróakadémia vezetőjeként Orbán János Dénes újrakanonizálna az egyetemeken is, s ezzel az ötletével is kiváltotta L. Simon László haragját, akivel Tusványoson vitázott a héten. Nem sokkal előtte a Heti Válaszban. Itt a teljes interjú.

– Olvas ön, mielőtt ír?

– Világéletemben rengeteget olvastam.

– Akkor miért próbálja a liberálisok kultúrdiktatúráját azzal alátámasztani, hogy nem emelték trónra Kányádi Sándort?

– Mert ez a helyzet.

– Lássuk csak. Domokos Mátyás már 1989-ben megtette a Holmiban, Esterházy Péter az ÉS-ben méltatta, Orbán Ottó verset ajánlott neki, Gömöri György pedig a legnagyobb magyar költőnek nevezte.

– Nem kell bedőlni a látszatnak. Figyelembe kell venni azt is, hogy 2004 óta – ez volt a skizma, a szakadás éve az Írószövetségben, amikor másfél száz liberális író kivonult, és beállt a Szépírók Társaságába – egyre súlyosabb a helyzet. Addig még elviselhető állapotok uralkodtak az irodalmi életben, azóta egyre nyíltabb az ellenségeskedés. Amúgy roppant egyszerű: vessük össze az elmúlt évtizedek Kányádi-recepcióját Esterházyéval; guglizva akár egy előfelmérést is készíthet.

– Az általunk idézettek is kiguglizhatók. Valós írások, nem látszatok.

– Számoljuk meg az egyetemi szakdolgozatokat is. Akkor kiderül a súlyos aránytalanság. A kortárs egyetemeken alig esik szó Kányádiról, meg egyáltalán, a Réz Pál-féle kánonon kívül bármiről.

– Szakdolgozatot a bírálón kívül senki nem olvas, Kányádit mindenki olvassa. Az iskolákban is. Tényleg ez indokolja a kultúrkampfot?

– Szakdolgozatot valóban nem olvasunk, de a magyar irodalom tanárai az egyetem elvégzése után azon eszmerendszer alapján oktatnak majd, amit ott tanultak. Faludy Györgyöt, Kányádit olvassa a közönség – még. De az utókornak való átörökítés a szakma feladata. A Nyugatot annak idején pár százan olvasták, ma mégis legenda és fogalom. Ez annak köszönhető, hogy a szakma alaposan rágyúrt. Nem szabad tehát lebecsülni a szakmát, mert hosszú távon igenis tudja manipulálni, mit olvasunk. Figyelte, hogy az elmúlt években milyen kampány indult néhány klasszikusunk ellen? Jókai Mórt ki akarják ebrudalni a tankönyvekből, de Berzsenyit meg a Bánk bánt is. Szürreális. Ha hagyjuk, a gyermekeink ezeket a meghatározó klasszikusokat már nem fogják ismerni, nélkülük pedig a magyar irodalom rendszere egyszerűen összeomlik. A röhej az, hogy ha Jókait nem ismered, Esterházy Pétert sem fogod megérteni.

– Jól értjük? Az egyetemi kánont szeretné átírni? Mégis hogyan?

– A bölcsészegyetemeinkkel óriási problémák vannak. Már nem műhelyek, hanem laboratóriumok, ahol körülbelül így értekeznek az irodalomról: „a poétikai funkció az ekvivalencia elvét a szelekció tengelyéről a kombináció tengelyére vetíti”. Azaz a kortárs irodalomtudomány már nem az irodalmi szövegről, hanem önmagáról szól, és eredménye az a számtalan olvashatatlan baromság, ami ma irodalomkritika helyett megtölti a folyóiratokat. Ezeket még egy művelt olvasó sem érti. Ebben a szellemben nevelik a tanárainkat, az irodalomkritikusainkat. Ezek a szakemberek nem tudják megkedveltetni az irodalmat a tanulókkal, és nem fogják közvetíteni az olvasók felé. Ennek az elitizmusnak bizony véget vetnék, ha tehetném, és a bölcsészet energiáit a népművelés irányába terelném. Miként? Elmondom a véleményemet, hátha mások figyelembe veszik, és igyekszem azt is tenni, amit prédikálok, íróként, szerkesztőként, szervezőként, az állami íróakadémia vezetőjeként.

Fotó: Sebestyén László

– A kánonban ugye benne foglaltatnának azok is, akik nem szeretik Orbán Viktort és rendszerét?

– A kánonban mindenkinek helye lenne, aki jól ír, és bármennyire szereti Orbán Viktort, ha nem ír jól, akkor nincs ott helye.

– Csodás! Erről akkor felvilágosítaná Szakács Árpádot is? Az ön lapjába írt immár 11 részes feljelentősorozatot, s szerinte a „liberális rettegőknek” – amilyen az a Parti Nagy Lajos is, akinek ön egyébként verset dedikált – nincs helyük állami intézményben.

– Mindenekelőtt fölvilágosítanám önt, hogy a Magyar Idők sajnálatos módon nem az én tulajdonomban van, ott én a kulturális rovatot vezetem, azt hiszem, példás nyitottsággal és egyensúllyal. Parti Nagy Lajost egyik mesteremnek tartom, és most, hogy Kányádi elhunyt, Szőcs Géza mellett a legnagyobb élő magyar költőnek. Szakács Árpád cikksorozatát nyilván dühöngve illik pocskondiázni liberális körökben, pedig arra van kihegyezve, hogy visszatetsző kulturális diktatúrát sivalkodni, miközben állami lóvéval tömnek. De azt már megszoktuk, hogy a liberális szövegértelmezés különbözik a miénktől. Érdekes, hogy ha mi írjuk, akkor feljelentés, ha önök írják, akkor dicső oknyomozó leleplezés, mint például az ön által is fémjelzett opus a Heti Válasz múltkori számából, melyből megtudhatjuk, hogy liberális írókat buliztattam a hajdani kultúrkocsmámban, valamiféle pajkos közös lakást is említettek – szodomai allúzió volt netán? Hogy kétségbeesésbe kergettem az erdélyi nemzeti-konzervatív oldalt az ifjúkori liberális megnyilvánulásommal, köztük a pénzhamisításos performansszal, amiért el is ítéltek, tehát azt sugallja, hogy köztörvényes bűnöző vagyok. Akkor most visszakérdezek: ezt is indokolja a kultúrkampf?

– Szodomáról szó sem volt. Azt állítja tehát, hogy sosem ivott, bulizott Karafiáth Orsolyával vagy Grecsó Krisztiánnal?

– Dehogynem. Meg is hálálták a vendéglátást. Grecsó tavaly nekem jött az ÉS-ben, lemaffiózózott, 30 milliós terepjárókat emlegetett, épp csak az nem volt benne, hogy Szőcs Gézával a vasárnapi istentisztelet után öreg néniktől vettük el a retiküljüket és a perselypénzt a Farkas utcában. Azt hittem, a Blikket olvasom. Karafiáth ledilettánsozott, mindennek elhordott több roppant nívós közéleti publiban. Én minimum egy kávé mellé leülnék a régi kedves ismerőseimmel, mielőtt nekik mennék a sajtóban, s meghallgatnám az ő véleményüket is. De embere válogatja.

– Így már érthető, miért írt cikket nemrég arról, hogy Karafiáth csúnya, buta, költőként sikertelen celeb.

– Karafiáth Orsolya utoljára 2008 áprilisában volt a vendégem. Azóta semmit nem fejlődött, csak egyre nagyobb madárfészkeket és egyéb installációkat pakolt a fejére, hogy eladhassa azt, ami egyre inkább nincs. Az utóbbi években meg szánalmasan gagyi politikai publicisztikát tol, s ezekben nem átall fiktív személyekre hivatkozni mások lejáratásakor, ami azért nem kóser, mert a publicisztika nem fikciós műfaj. Miért is dédelgetném? Az irodalomtörténetbe úgyis azokért a versekért kerül be, melyeket én írtam neki, nem amelyeket ő írt saját magáról.

– Fő az önbizalom. Mindenesetre Szakács önt, Kolozsvár költő fenegyerekét, a liberális kánonképzők egykori kedvencét, a liberálisokat fellépéshez segítő szervezőt is tollhegyre tűzhetné.

– Szakácsnak nehéz volna tollhegyre tűznie – erdélyiként jól tudja, hogy a Bulgakov rendezvényein leginkább erdélyi művészek vettek részt, akik pedig nem a balliberalizmus feltétlen híveiként ismeretesek. Nem beszélve arról, hogy a kultúrkocsma a Magyar Írószövetség és a Fiatal Írók Szövetségének erdélyi bázisa volt. Szóval körülbelül akkora volt a liberálisok aránya, mint amennyit a politikában szoktak kaszálni az elmúlt évtizedben.

– Varró Dániel kevesebbért lett liberális kultúrterrorista nála.

– Nálam meg szívesen látott vendég volt. Nálunk, Erdélyben amúgy nem azt szokták kérdezni, hogy kire szavaztál, hanem pálinkát töltenek, és már csak azért sem közpénzből, mert Gyurcsányék nem kényeztettek el bennünket akkoriban. Erdélyben a Bulgakov élete valóságos reality show-nak számított, úgyhogy Szakács úr bizonyára tisztában volt ezekkel. De van itt még valami...

– Parancsoljon!

– A liberális nexusok bemutatásának nagy igyekezetében nem irodalmi ügyeket is sikerült beleszőniük az írásba. Mi szükség volt a karaktergyilkoló személyeskedésre – a pénzes ügy emlegetésére, vagy azt állítani, hogy elhagyni kényszerültem Kolozsvárt? Ha szabad kérdeznem, milyen dokumentáció előzte meg egy ilyen cikk megírását? Ha már azzal kezdte az interjút, hogy szoktam-e olvasni, mielőtt írok. Ugyanis, meg ne haragudjon, ezúttal az volt az érzésem, hogy nem is a Blikket, hanem a Magyar Narancsot olvasom, ami még az előbbinél is súlyosabb.

– Akkor már inkább a Magyar Időkhöz hasonlítson: a kollégái sosem informálódnak, ha például rólunk írnak észveszejtő sületlenségeket.

– Ha a Magyar Idők netán ilyet tenne, az még nem menti fel önöket.

– Ebben igaza van. Épp ezért: ha a köztörvényesség látszatát keltettük pénzhamisítós ügye esetében, megkövetjük. Elfogadja? Haladhatunk?

– Talán még hatezer forint sem volt a büntetés azért a diákcsínyért. Gondolja, hogy fordított esetben számos ellenségem nem hozakodott volna elő ezzel az elmúlt húsz évben? De a férfias beismerést elfogadom, főképp, mert milyen snassz lenne, ha OJD és Stumpf András pereskednének. Az volna a kultúrkampf mélypontja.

– Milliárdos költségvetése van, közel százszorosát kapja az államtól más írószervezetek támogatásának, ott ül az NKA Szépirodalmi Kollégiumában, országos napilap rovatvezetője, minden megyei lapban jelen vannak. Mégis mikor lehetne normálisan dolgoznia, keménykedés nélkül?

– Ez is libsi mantra, hogy folyamatosan az írószervezetekkel hasonlítják össze az általam vezetett állami intézményt. Az Íróakadémia nem civil szakmai szervezet, hanem oktatási intézmény, könyv- és lapkiadó és irodalmi ügynökség, nem pedig írószervezet. Több mint nyolcvan alkotónak – pályakezdőknek, haladóknak és profiknak – biztosít megélhetést és lehetőségeket, vagy hogyan is fordítsam le a hőzöngőknek: ennyivel kevesebb író éhezik jelenleg az ádáz pannon diktatúrában.

– Ahelyett, hogy a hatalom embereként publicisztikákban azon dühöng, hogy Mózes Attila Árvízkor a folyók megkeresik régi medrüket című művét nem ismerik elegen a liberálisok miatt, kiadta újra idén? Lefordíttatta angolra, németre?

– Mózes Attila könyve csak egy példa, nem az én szerepem lett volna foglalkozni vele, hiszen a könyv 1990-ben jelent meg, amikor én még kissrác voltam. 2002-ben, már könyvkiadó-igazgató koromban viszont újra kiadtam; sajnos csak egy kis erdélyi könyvkiadót vezettem, nem a Magvetőt. Hogy miért csupán kis példányszámban, és miért nem tudtam jobb megjelenési és népszerűsítési körülményeket biztosítani, erről kérdezze meg azokat, akik 2002-ben hatalomra kerültek, és olyan jól megfinanszírozták az erdélyi irodalmat, hogy nemzeti érzelmű mecénások nélkül bezárhattuk volna a kaput.

– Tudjuk, hogy akkor kiadta. Most, állami főirodalmárként mit tett érte?

– Micsoda titulusok! Miért nem egyenesen Aczél elvtársnak nevez?

– Ahogy óhajtja... Tehát?

– Amennyiben a jogok tisztában lesznek, és a jogörökösök beleegyeznek, kiadom és lefordíttatom. Ha rajtam múlik, előbb-utóbb a helyére kerül. Csakhogy közben veszítettünk harminc évet. Nem kevés idő, nem kevés olvasó, nem beszélve arról, hogy a szerző ezeket az évtizedeket mind anyagilag, mind elismerésileg méltatlan körülmények között töltötte. Ellentétben méltatlanul agyonsztárolt kortársainak némelyikével. A kilátástalanság is hozzájárult, hogy korán elhalálozott.

– Örülni fogunk, ha kiadja, lefordítja. De ha már libsi mantra: ez a Gyalog galoppba való „engem elnyomnak” épp a haladó baloldal hozzáállása. Hogy képes mégis ezt ismételgetni 2018-ban, teljhatalmú miniszterelnökkel a háta mögött?

– Nem miniszterelnöki hatáskör a kanonizálás, itt a miniszterelnök is csupán egyike az olvasóknak. A hatalom és a pénz ebben nem igazán segíthet, mert az igazi kultúra nem egy rohadt árucikk, amit adunk-veszünk. A nemzeti kultúrával nem kupeckedünk, hanem ápoljuk, tanítjuk gyermekeinknek, bemutatjuk nemzettársainknak, s átörökítjük az utókornak. És ez a folyamat hosszadalmasabb, mint egy pénzügyi tranzakció lebonyolítása. A kommunizmus évtizedei és cenzúrája rengeteget ártottak a kultúránknak, de a rendszerváltás után sem tettünk rendet benne, és hagytuk – kollektív bűn ez, mert nemcsak a balliberális, hanem a tunya és gyáva konzervatív értelmiség is hibás –, hogy téveszmék prédája legyen. Jelenleg vesztésre állunk a konzumidiotizmussal szemben, és hiába érvel bárki, hogy százszor több lóvé áll rendelkezésünkre, mint ellenlábasainknak, a globális konzumidiotizmus mögött álló tőkével szemben nem rúgunk labdába. Azzal, amelyik a Harry Potterre akarja cserélni Jókai Mórt, mert előbbinek jobbak az eladási mutatói. Itt csak a mentalitás megváltoztatása segíthet, nem a pénz, nem a hatalom. Az, hogy van pénz meg hatalom a hátunk mögött, arra jó, hogy végre bátorságot öntsön az agresszív balliberális oldaltól még mindig tartó, bátortalan nemzeti érzelmű értelmiségibe; amennyiben ők nem bátorodnak föl, és nem fognak össze, nekünk, szószólóknak sincs értelme küzdenünk. Bevallom, elsősorban azért írok kultúrkampftémájú cikkeket, hogy bátorságot öntsek másokba.

– Szakács jól fel is bátorodott, miközben az ország fele soha nem vesz könyvet a kezébe. A legnépszerűbb író meg Danielle Steel. Nem érzi magyarosan önfelszámoló fényűzésnek, hogy eközben azért cincálnak szépírókat, mert „liberálisok”?

– És ki hozta be ebbe az országba Danielle Steelt? Ki teremtette meg azt a közeget, melyben a magyar ember kultúrszennyre költ? Ki riasztotta el a magyar szépirodalomtól az elitizmusával az olvasókat? Magam sem fogalmazhattam volna meg jobban: ez a liberalizmus eredménye. Jókait kiebrudaljuk a tananyagból, és Danielle Steelt olvasunk. Bravó!

– Kányáditól indultunk, zárjuk is vele. Ő képes volt alsós gyerekeknek szépen elmondani, mit jelent, hogy „kopár szik sarja”. Ön dühös cikkeken túl tesz valamit azért, hogy a számukra tényleg olvashatatlan Jókait megértsék és megszeressék?

– Ajjaj. Mióta csak az eszemet tudom, egy hittérítő elszántságával védtem, ha támadták, és propagáltam mindenkinek. Egyetemi oktató is voltam néhány évig, és rengeteg ifjút indítottam el az írói pályán, megszámlálhatatlan rendezvényen vettem részt, úgyhogy volt lehetőségem hirdetni. Műveimben számtalan esetben utalok rá, nyelvezetemet rá építettem. Az ő novelláját dolgoztam át A magyar Faust című drámámban, legutóbb pedig még XIX. század végi angol csillagászati folyóiratokat is felhajtottam, hogy megírhassam Az ördögcsillag című oknyomozó esszénovellámban Jókai csillagászati felfedezéseinek titokzatos történetét. 1851-ben novellát írt egy csillagról, amit csak 1885-ben fedeztek föl, egy másik írásában pedig egy olyan ködfoltról tesz említést, amit 1952-ben fedeztek föl. És ezt a vérizgalmas, titokzatos, csodás géniuszt akarják kidobni a tankönyvekből? És még ne legyek dühös?

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.