Fiatal és zabolázatlan gordonkaművész – ma este a Müpában!

/ 2017.05.05., péntek 12:54 /

Marie-Elisabeth Hecker gordonkaművész közreműködésével zárja öt előadásból álló fővárosi bérletsorozatát a Pannon Filharmonikusok zenekara május 5-én, pénteken. A fiatal szólista Edward Elgar utolsó nagyszabású alkotását, az 1919-ben komponált csellóversenyt adja elő. A koncertet Vass András, a PFZ karmestere dirigálja.

A Pannon Filharmonikusok a 2016/2017-es évadban a nemzetközi zenei élet hangszeres olimpiáinak győzteseit invitálta Pécsre és a Müpa színpadára. A zenekar a sorozat zárásaképp a fiatal és zabolázatlan gordonkaművésszel, Marie-Elisabeth Heckerrel lép fel, aki Edward Elgar utolsó nagyszabású művét adja elő. „Elgar concertója volt az egyik első csellóverseny, amit még gyerekkoromból ismerek. Számomra ez volt az első jelentős érzelmi zenei élmény, amely mély nyomokat hagyott a játékomban. Még ma is nagyon tetszik, és minden alkalommal fizikai kihívást jelent teljes odaadással eljátszani” – mondta a darabbal kapcsolatban a művésznő.

Marie-Elisabeth Hecker nemzedékének egyik legkeresettebb szólistája és kamaramuzsikusa, aki a világ legkiemelkedőbb koncerttermeiben és zenekaraival lépett már fel. Rendszeresen utazik Magyarországra, de most lép fel először. „Sajnálatos módon eddig még nem volt alkalmam Magyarországon koncertet adni. Tanítottam egy keresztény nyári iskolában Sárospatakon és Tokajon több alkalommal, ezeket a napokat nagyon élveztem. Nagyszerű volt a hangulat a rengeteg motivált diákkal. Emiatt minden évben egy-két hetet Magyarországon töltök” – mondta. A Müpába németországi fellépései után érkezik.

Az estet Beethoven egyetlen operájának nyitánya és Rahmanyinov monumentális szimfóniája keretezi. További információk a ma esti koncertről itt

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Elbűvölő Sanghaj Budapesten

A kínai csomózással és a bársonyhímzéssel is megismerkedhetnek az Elbűvölő Sanghaj programsorozat látogatói egy hétig. Fotó, festmény, design.

Ugyanúgy?

„Ahogy ma az állam már a Nemzeti Kommunikációs Hivatalon keresztül költséghatékony módon kezeli az állami hirdetéseket, ugyanúgy központosítani lehetne a kulturális mecenatúrára fordított pénzeszközöket”, nyilatkozta Szakács Árpád a Figyelőnek. A Médiaworks főszerkesztője a Magyar Időkben indított sorozatával a kulturális mecenatúrát, annak visszásságait vette célba, kritizálva, mi több, támadva a baloldali gondolatok előtt teret nyitó állami intézményvezetőket.

Itt a könyvhét mérlege: idén egy bájos fiatal írónő asztala előtt kígyózott hatalmas sor

Több mint egy évtizedig az ünnepi könyvhét megnyitója után fél órával megjelent a Vörösmarty téren Esterházy Péter; tíz perc múlva már jöttek és nem akartak elfogyni a dedikálásra váró olvasók. Helyben vagyunk – bólogatott a közönség, ki örömmel, ki fanyalogva. Idén egy bájos fiatal írónő asztala előtt kígyózott hatalmas sor. Részletek a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban.

Azt ígérik, jobb lesz a MÁV, mint az osztrák vasút

Az osztrák vasút Budapestre közlekedő vonatánál magasabb színvonalat ígér jövőre a MÁV a felújított vasútvonalakon, saját gyártású kocsijai fedélzetén. Részletek a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban.

„Putyin úgy fogja felhasználni a focivébét, ahogy Hitler tette az 1936-os olimpiával”

Kelet-ukrajnai háború, túlárazások, bosszúszomjas angol ultrák – néhány a 21. foci-vb-re vetülő árnyék közül. A nemzetközi politika nagyágyúi végül, a Krím annektálása ide vagy oda, nem maradnak távol a június 14-től kezdődő világbajnokságtól. Részletes háttér a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban.

Prőhle Gergely: Lovas István halálára

„A kemény fiúk szemében nyilván a végső lúzerség, hogy most mégis leírom: megrendít Lovas halála.” Prőhle Gergely írása a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban olvasható.

Jó-e, hogy a fociválogatottak tele vannak bevándorlókkal?

A nyugat-európai válogatottakban a lakosság átlagánál jóval több bevándorlógyökerű játékost láthatunk a most kezdődő focivébén. Ami általános megítélés szerint az integráció nagy sikere. A legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszból kiderül, valóban sikerről van-e szó?

„Budapest ma már a Wagner-szentélyt, Bayreuthot is megelőzi”

A Budapesti Wagner-napok kultuszhellyé avatta a Müpát, és sokak szerint Budapest ma már a Wagner-szentélyt, Bayreuthot is megelőzi. Idén a szerző legnehezebben megrendezhető operája, a Trisztán és Izolda a fesztivál új produkciója. Részletek a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban.