Süss fel nap! – Egyetlen ember segítsége is számít

/ 2013.10.24., csütörtök 15:00 /

Vekerdy Tamás gyermekpszichológus üdvözli a Süss fel nap! címmel indított társadalmi felelősségvállalási programot, amelynek a célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a gyermeknélkülözés problémájára, és bemutassa, valamint támogassa a gyermekközösségek javát szolgáló, magánszemélyekhez köthető önkéntes kezdeményezéseket.

Dr. Vekerdy Tamás szerint a szociális háló kiterjesztése főleg az állam és az egyházak feladata, de üdvözli a Tv2 civil kezdeményezését. A pszichológus a program legnagyobb erényének azt tartja, hogy középpontjában az az elképzelés áll, mely szerint, ha egy ember tesz valamit, akkor az egész világ tesz valamit. Szolzsenyicin is csak egy ember volt, mégis A Gulag szigetcsoport című írásával megrengette az akkor még hatalmas francia és olasz kommunista párt alapjait - véli Vekerdy.

A gyermekpszichológus nagyon erősnek érzi Magyarországon az esélyegyenlőtlenséget. Ellenpéldaként említette Finnországot, ahol a legészakibb lapp falucska iskolája és a legnagyobb, legjobb helsinki iskola hatásossága között 7 százalék a különbség, míg Magyarországon ez a különbség közel 60 százalék. „Az lenne az üdvözlendő, ha minden iskolában töltött év - több társadalomban így van - csökkentené a gyerekek magukkal hozott társadalmi különbségét" - állítja.

„A szegénység meglehetősen sok gyereket érint ma hazánkban. Rengeteg gyereknek nincs cipője, nem tudnak iskolába vagy orvoshoz menni, és ha valamiért kórházba kerülnek, a családjuk nem tudja meglátogatni őket, mert nincsen pénzük, tehát egyszerűen a mindennapi létfeltételeik sincsenek biztosítva" - mondta Vekerdy. Ezekre a gyerekekre, illetve az ő nehézségeikre szeretné felhívni a figyelmet a Tv2 programja, amelyben civil embereket, hétköznapi hősöket keresnek, különböző módokon szegényebb sorban élő gyerekeken segítenek. Vekerdy Tamás kiemelte, hogy ilyen hétköznapi hős Ritók Nóra is, aki tanárként, grafikusként eredetileg egy rajziskolát csinált, ahova özönlöttek akár gyalog is, több kilométer távolságból is a gyerekek, akik aztán sorban nyerték a rajzversenyeket Lisszabontól Krakkóig. Ritók Nóra nemcsak rajzolni tanítja a gyerekeket, hanem komoly szociális munkát is végez.

Rosta

V. Nagy Viktória

Találkozunk 2016-ban!

Kortársunk, Jézus Krisztus

Profi színházi előadás, gyülekezeti közösségi játék, rockoratorikus, illetve rockzenén alapuló produkciók: húsvét közeledtével megnéztük, milyen múlt- és jelenbeli passiójátékok készültek, s hogy melyik mit üzen a ma emberének. Részletek a friss Heti Válaszban.

Merkel bukik vagy Erdoğan? – ez itt a kérdés

Kétséges Recep Tayyip Erdoğan többsége a hatalmát bebetonozó népszavazáson, emiatt fontos neki a nyugati törökség szavazata. A török politikusok kiutasítása miatti bosszúként havi 15 ezer migráns zúdulhat Európára. De kinek a karrierjébe kerül mindez: Merkelébe vagy Erdoğanéba? Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

László Zsolt: „Nekünk ki kell pusztulnunk”

Teljesíthetők-e Jézus tanításai ma, és egy nem hívő játszhat-e a szenvedéstörténetben? László Zsolt szerint erre is választ keres a Passió XXI. című előadás. A Radnóti Színház színészétől megkérdeztük azt is, dolgozna-e Vidnyánszky Attilával. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

Kihátrálhat a kormány a multikat szorongató csomag mögül

A multik megszorongatására szolgáló tervektől a kis magyar boltok is pánikba estek, ami elgondolkoztatta a kormányt. A Góliátok és Dávidok versenyébe a világ több pontján próbál az állam beleszólni – a friss Heti Válaszban bemutatjuk, mekkora sikerrel.

Szeressük a kiegyezést! Történészvita a 150. évfordulón

Elárulták a kiegyezés tető alá hozói március 15-ét, vagy éppen megvalósították a céljait? Miért értékelődött fel Kádár alatt 1867? A kiegyezés 150. évfordulóján ifj. Bertényi Iván és Hermann Róbert történészeket kérdeztük. Interjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.