valasz.hu/kultura/ami-maris-jobb-az-orkenyben-a-szekek-a-ralatas-es-az-akusztika-125720

http://valasz.hu/kultura/ami-maris-jobb-az-orkenyben-a-szekek-a-ralatas-es-az-akusztika-125720

Hálásnak lenni azért, ami van

/ 2018.05.02., szerda 17:11 /

Oscar-díjra jelölték a Testről és lélekről című filmet, melyben szerepet kapott, felfigyelt rá a Berlinale, a színpadon is a csúcsra ért. A friss Jászai Mari-díjas Tenki Réka mégsem a sikerek miatt jött rá, mi a színészi hivatás értelme.

– Az amerikai Variety magazin beválasztotta 2018 tíz figyelemre méltó európai filmese közé, a Berlinalén pedig a tíz ígéretes színésztehetséget bemutató Shooting Star program egyik arca lett. Utóbbi hozzásegítette szerepekhez?

– A Shooting Star jelentős bemutatkozási lehetőség. Olyan érzés volt, mintha egy négynapos kiképzésen vettünk volna részt. A program azt mutatta meg, milyen életmódváltásra volna szükségem ahhoz, hogy bekerüljek a nemzetközi vérkeringésbe. Külföldön ugyanis jobban elválik egymástól a film és a színház. A Shooting Starban olyanok vettek részt, akik tízéves koruk óta filmeznek, nekem viszont nincs ennyi tapasztalatom. Ez más életmódot követel meg.

– El tudja képzelni ezt az életmódváltást?

– Sok mindent el tudok képzelni, de erre nincs módom. Már az első lépésnél elakadnék: az alapfizetésem a színháztól érkezik, tehát nem tudok csak úgy filmeket forgatni. A külföldi karrierhez pedig még nagyobb változtatásra volna szükség. Családdal ezt szinte lehetetlen.

– Főleg, hogy idilli környezetben, egy Pest környéki településen rendezték be az otthonukat, s ott nevelik gyermeküket férjével, Csányi Sándor színművésszel.

– Ennek semmi köze ehhez. Ha hívnának, mondjuk, két olasz produkció castingjára, örömmel mennék. De arra valóban nincs energiám, hogy kopogtassak a szerepekért. Éppen azért rendezkedtünk be ilyen nyugodt környezetben – patakparttal, erdővel, csenddel –, hogy amikor dolgozni megyünk, feltöltődve vághassunk bele a munkába. A Shooting Starnak viszont ezzel együtt is van eredménye, mert idehaza több szereplőválogatásra hívnak.

– Gyermeke megszületése után nyilatkozta, hogy önmérsékletet tanúsít, és nem vállalja túl magát. Be tudja tartani?

– Mindenem a színház, de 15 előadásnál többet nem vállalok egy hónapban. Anyaként képtelen vagyok többet játszani, különben elvesztem a közös estéket a kislányommal.

– Kellékesként dolgozó édesapja miatt gyakorlatilag a debreceni Csokonai Színházban nőtt fel. Jó emlékeket őriz a gyermekkori színházról?

– Azért nem nőttem bele a színházba. Nagybátyám valóban ügyelő, édesapám pedig kezdetben fénytechnikus, majd kellékes volt. Suli után, amíg édesapám megcsinált egy-egy bábelőadást, ott voltam, elkészítettük a leckét, és együtt hazamentünk. Szóval megvolt a napi ritmusom, de megnézhettem az összes előadást, és végigkövethettem a próbafolyamatokat. Ahogy a többi gyerek, aki időnként bejár a szülei munkahelyére, és ott kényeztetik, úgy én is mindent kipróbálhattam. A színház olyan volt számomra, mint egy játszótér. Különben édesapám a Kölcsey Központban dolgozott, oda jártam kézműves foglalkozásokra és néptáncra. De ettől még nem volt természetes, hogy a színészi pályát választom.

– Nem próbálták lebeszélni róla?

– Elmondták az előnyét és hátrányát, de semmiről sem beszéltek le. Szüleim mindig hangsúlyozták, hogy ha színésznő leszek, rengeteget kell majd dolgozni, sokat kell küzdeni, és időnként keménynek kell lenni. Igazuk volt.

– A keménységre egy-egy nehezebb szerep esetében is szüksége lehetett. Eddig az Egyasszony című monodráma próbálta meg a legjobban?

– Annak ellenére, hogy Paczolay Béla halál nyugodt rendező, és mindent megtett, hogy a legkomfortosabban érezzem magam, a három hónapos próba nagyon megviselt. Sírógörcsök, szélsőséges érzések. Sok mindenen átmentem ahhoz, hogy megerősödjek, és ezt az irtózatosan nehéz történetet el tudjam mesélni a közönségnek. Merthogy az előadás Péterfy-Novák Éva regényére épül, aki a saját történetét dolgozta fel az orvosi műhiba következtében sérülten született gyermekéről és az ő elvesztéséről. Ezt a szerepet azért vállaltam el, mert Éva története arról szól, hogy bár az élet megrázó fordulatokat hozhat – gyermeke elvesztése mellett zaklatásnak is ki volt téve –, eljutott egy olyan állapotba, hogy mindezzel a fájdalommal együtt tudjon élni. Ezt a pozitív mondanivalót akartam közvetíteni. Éva volt annyira erős és kitartó, hogy tovább tudott lépni. Megtanulhatjuk tőle, hogyan lehet a problémákat úgy a vállunkra venni, hogy ne nyomjon le minket, és együtt tudjunk haladni ezzel a súllyal az utunkon. Ezért az üzenetért vállaltam el ezt a szerepet, mert az öncélú sokkolást nem szeretem.

– Hasonlóan beszélt a Robert Capa fotográfiai központban tartott múlt heti sajtófotó-kiállítás tárlatvezetésén is.

– A drámai sajtófotókat végignézve arra jutottam: néha észre sem vesszük, mennyire hálásnak kellene lennünk azért, amink van. Persze a miénk nem gazdag ország, de sok minden ellen mi is tehetünk. Az Egyasszony miatt elkezdtem a fogyatékossággal foglalkozni, elmentem gyermekotthonba, kinyílt a figyelmem erre a témára. Egyszer láttam egy anyukát: kerekesszékben tolta a gyermekét, akin látszott, hogy testi és szellemi fogyatékossággal él. Szembejött velük egy másik anyuka a kislányával. A gyerek megkérdezte: „Anya, a kisfiúnak mi a baja?” Mire a válasz: „Ne nézz oda, kislányom!” Ahhoz például nem kell pénz, hogy megtanuljuk, hogyan viszonyuljunk egymáshoz. Fontos, hogy korán megtapasztaljuk, mindez az élet része, hogy azoknak az embertársainknak, akik hasonló fogyatékossággal élnek, ne kelljen fejüket leszegve végigmenni az utcán. Persze engem is megvisel, ha látok egy fogyatékos gyereket, de meg kell tanulnunk ezzel együtt élni.

– Hogy néz ki ez a gyakorlatban?

– Ha látom, hogy valaki kerekesszékkel akar bemenni egy magas küszöbű ajtón, odamegyek, és segítek. Időt sem hagyok arra, hogy sajnálkozni kezdjek.

– Amikor elvállalta az Egyasszonyt, egyéves volt a kislánya. Nem próbálták lebeszélni a szerepről?

– Gyermekünk születése óta először mentünk el a férjemmel hármasban külföldre. Miközben autóztunk Csehország felé, mondtam Sanyinak, hogy kaptam Orlai Tibor producertől egy darabot, fel szeretném olvasni neki. Miután befejeztem, kért tíz percet, majd azzal tért vissza, hogy szerinte ez az én történetem. Én is így gondoltam, mert valamiért tudok beszélni ezekről a traumákról, pedig az enyémnél kiegyensúlyozottabb gyermekkora kevés színésznek volt. Szüleim szeretetben neveltek, semmilyen megrázkódtatást nem nyomok el magamban. Csak hiszek abban, hogy adni tudok valamit.

– A színészet szolgálat? Nehéz témákat szóvá tenni…

– Nem csak nehéz témákat – egy vígjáték is tud segíteni. Mostanság kezdek rájönni arra, hogy mi az értelme a szakmámnak. Az egyetemen megtanulsz valamit, és örülsz az elsajátított tudásnak, majd bekerülsz egy színházba, és meg akarsz felelni a kollégák, az igazgatód elvárásainak – és persze magadnak. Aztán megtorpantam, mert a színészetnek nincs kézzelfogható eredménye. Hogy bizonyítom be, hogy tegnap jó voltam Másaként a Három nővérben? Sehogy. Vagy egyáltalán kit érdekel? Azért is kezdtem el kötni, hogy érezzem, tényleg csinálok valamit. Emlékszem, még egy Katona József színházbeli Barbárok előadás után odajött hozzám egy nő azzal, hogy a szerepem által ráismert a saját viselkedésére, és elhatározta, változtatni fog az életén. Időbe telt, mire rájöttem, hogy ezért érdemes csinálni.

– Az Egyasszony után is felkeresik a nézők?

– Minden előadás után. Nemrég negyven hasonló sorsú nő nézte végig az előadást. Ilyenkor el is szégyellem magam, mert én egy óra húsz percet beszélek erről a megrázó témáról, de ők egész életükben hordozzák majd a traumáik terhét.

– Az Örkény Színház József és testvérei előadásában az egyik törpét alakítja Potifár házában. Éppen az a szerepe, hogy komikus gesztusokkal oldja a feszültséget…

– Hálás is vagyok érte, mert ki vagyok éhezve arra, hogy nevettessek vagy vígjátékokban játszhassak.

– Jászai Mari-díj, Berlinale, filmszerepek – mennyi irigyet termel ki a sok elismerés?

– Olyan dolgok történnek velem, amire minden színész vágyik – és ebből származhat féltékenység. Az elmúlt hónapokban megtanultam, hogy nem kell rosszul éreznem magam a sikerek miatt, de fel kell ismernem, mikor érdemes hallgatnom. Régebben egy-egy vitás helyzetben határozottan megszólaltam volna a saját érdekemben, most néha érzem, hogy csendben kell maradnom.

– Két hete vették le az Örkény műsoráról a Három nővért. Így írt Másáról: „Mindig jobban kötődtem a klasszikus darabokhoz, jelmezekhez, díszletekhez. Amikor minden az, ami, nincs benne pluszkör, csak ahogy le van írva.” Mit jelent ez?

– Mindent el lehet játszani űrbázison meg víz alatt, úgy kifordítva az eredeti darabot, hogy rá sem lehet ismerni. Nem a kortárs művek ellen beszélek, csak attól berzenkedem, ha megerőszakolnak egy drámát. Egy Csehov-darab olyan alapanyag, ami 70 százalékban magában hordozza a színházi siker lehetőségét. Harminc százalék meg arra vár, hogy éljünk vele. Vagy eredetieskedő értelmezésekkel elrontsuk.

– Az Alföldi Róbert vezette Nemzeti társulati tagja volt, de nem hagyta ott a színházat az igazgatóváltáskor. Egy évvel később miért lépett ki mégis az akkor már Vidnyánszky Attila-féle teátrumból?

– Attilát még Debrecenből ismertem, hiszen gyakorlati időt is töltöttem az általa vezetett Csokonai Színházban, sőt szerepeltem az Úri muriban, amit most Pesten újrarendez. Meg fogom nézni, mert annak idején imádtam ezt az előadást. De visszatérve a pesti Nemzetire: a Vitéz lélek próbáit még elkezdtem, amikor is terhes lettem, a szülés után pedig azt gondoltam, a társulati lét helyett inkább magam osztanám be az időmet. Némi szabadúszás után keresett meg Mácsai Pál, és olyan rugalmas körülményeket ígért az Örkény igazgatójaként, hogy nagy örömmel jöttem ide.

– Ahol azóta feltűnt Másaként, Manóként, és újabban A hattyú Alexandrájaként is. A Testről és lélekről pszichológusnőjeként viszont új arcát mutatta a filmvásznon.

– Csak ezt az egy munkát vállaltam el abban az évben, mert otthon voltam a gyerekkel. Enyedi Ildikó rendező pedig meglátott valamit bennem és abban a plusz tíz kilóban, ami rajtam volt a szülés után. Ráérzett, hogy ez új dolgokat hozhat ki belőlem. Ez az egyik legjobb a színészetben: amikor olyan dolgokat látnak meg bennem, amelyeket én sem nézek ki magamból.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.