Hangkárpótlás
Néhány mondatos hír tudatta a közvéleménnyel és a muzsikustársadalommal, hogy "a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 80 millió forinttal támogató bázist hoz létre a kortárs magyar zene kiadására és promóciójára". Aki ismeri e milliók történetét, az tudja, hogy valójában jelképes értékű, nagy jelentőségű döntésről van szó, egy régi, kínos adósság törlesztéséről. A kulturális tárca mostani "ajándékával" pont került egy hét esztendeje húzódó privatizációs ügy végére. Hét évet kellett várni arra, hogy "kárpótolja" az állam a zeneszerzőket a rendszerváltozás egyik balul sikerült privatizációjáért, a Magyar Zeneműkiadó Vállalat (Editio Musica Budapest - EMB) magánosításáért, ami annak idején azzal járt, hogy a kortárs magyar kottakiadás hosszú évekre gyakorlatilag megszűnt.
A zeneszerzők felháborodott és kétségbeesett tiltakozása 1994-ben, amikor az EMB-t privatizálták, süket fülekre talált. Senki sem hitt nekik, hogy a kiadó többségi tulajdonrészének az olasz Ricordi kezébe adásával óriási károk érhetik a magyar zenekultúrát. Az akkori illetékesek és a privatizátorok a komponistákat "túlságosan aggodalmaskodó mitugrászoknak" tekintették, akik képtelenek megérteni, hogy a szocialista nagyvállalatokat privatizálni kell. És képtelenek elfogadni, hogy a magyar zeneműkiadó ugyanolyan elbírálás alá esik, mint mondjuk egy borsókonzervgyár (az elhíresült hasonlat az egyik főprivatizátortól származik). Ma már tudjuk, hogy a zeneszerzőknek lett igazuk. Hiába jöttek létre magánkiadók, hiába élt és működött tovább az EMB, a hazai kortárs zeneműkiadás a kilencvenes évek végére a "kihalás" szélére került.
Amikor 1994-ben az EMB privatizációja körüli bortány nem csillapodott, a vagyonkezelő vezetője nagyvonalú ígérettel szerelte le a tiltakozókat: a kiadó privatizációjáért és a hallgatásért "cserébe" a vagyonkezelő alapítványt hoz létre a Ricorditól kapott 75 millió forintos bevételből a kortárs kottakiadás támogatására. Az alapítvány nem született meg, a komponisták hoppon maradtak.
A polgári kormányzat kötelességének érezte a zeneszerző-társadalom kárpótlását. Az akkori 75 millió helyett kapta ma a magyar zeneműkiadás a 80 milliós támogatási alapot. (A pénzt a Magyar Zeneszerzők Egyesülete fogja kezelni.) Nagy dolog ez, még akkor is, ha az adomány ma jóval kevesebbet ér, mint 1994-ben. A tárca gesztusa ugyan nem jelenti azt, hogy a hét szűk esztendő után azonnal virágzásnak indul a honi kottakiadás, de a fejlődés lehetőségét végre megteremtették. És ami ennél is fontosabb: a támogatás szimbolikus jelentősége. Egyrészt, hogy a zenésztársadalom bebizonyította, felelőtlen ígéretekkel nem lehet átverni, másrészt, hogy a magyar zenei életben végre lezárult a rendszerváltozás egyik fontos fejezete.