Hétperces gyerekek és egy kiemelkedő könyv

/ 2013.11.14., csütörtök 13:20 /

Ma Magyarországon átlagosan naponta 7 percet beszél egy szülő a gyerekével, beleértve ebbe az sms-t és a bevásárló lista lediktálását is. Ehhez képest a fiataloknak óriási igényük lenne a beszélgetésre, az interakciókra, és ezt igénylik a színházakban is. A héten mutatták be a - nemrégiben lezárult kutatás eredményeit összefoglaló -, színházi nevelési programok kézikönyvét, melyben tanárok és szülők kaphatnak fogódzót ahhoz, hogyan is szerettessék meg a színházat a fiatalokkal, és a hónap végétől elindul a hasonló tematikájú www.szinhazineveles.hu portál is.

„Ha a fiatalokat nem tudjuk megnyerni magunknak, akkor tíz-húsz év múlva üresek lesznek a nézőterek." - hangzott el a 2012-es Pécsi Színházi Országos Találkozón, és ha sok mindenben nem is, de ebben szinte száz százalékig egyet ért az egész színházi szakma. Ezért az utóbbi időben több társulat és színház egyre nagyobb hangsúlyt fektetett az 1982-ben még csupán egyetlen programmal elindult színházi nevelésre. Ma szinte nincsen olyan magyarországi teátrum, amely ne foglalkozna efféle programokkal. De a visszajelzés sem maradt el: mind több diák jelezte, hogy igényli ezeket az előadásokat.

A 2010/11-es évadban szinte robbanásszerűen növekedett ezeknek a programoknak a száma. Amíg 2009/10-ben évi 109 előadásról beszélhettünk, addigra ez a szám a következő évre 200-ra növekedett, 2011/12-re pedig már 202, kifejezetten az interakciót késztető, a színház megszerettetését elősegítő előadást tartottak országszerte. Ez azt jelenti, hogy egy évadban már 100 ezer gyereket értek el az alkotók.

Elgondolkodtató a színházi pedagógiával foglalkozó társulatok, intézmények száma és területi eloszlása is.
Messze a legtöbb, hatvanhét előadás Budapesthez kötődik, ehhez képest például Pécsett 5; Kecskeméten 3; Egerben 2; és Debrecenben szintén 2 alkalom kínálkozik a színház iránt fogékony diákok számára.

Cziboly Ádám és Bethlenfalvy Ádám a kutatás vezetői és a könyv készítői összesen 298 intézményt kerestek fel, és 119 szervezet 172 programját írták le. Az előadások ismertetését több pontból álló azonos szempontrendszer alapján végezték, a végeredményt kilenc szakértővel nézették át.

Iskolák és pedagógusok

Legalább 2000 iskolát még mindig nem szólítottak meg a társulatok. Ennek egyik oka a már kialakult kapcsolatrendszer működtetése, ami felemészti azt az energiát, ami újabb oktatási intézmények megkeresésére lehetne fordítani.

A kötet szerzői úgy fogalmaznak: verseny folyik a nyitott, érdeklődő pedagógusokért, hiszen a kutatás szerint 97, 5 %-ban ők döntik el, melyik előadásra viszik el a diákokat, vagy melyik társulatot hívják meg az iskolába. Németh Mónika a kutatásban is részt vevő egyik pedagógus hangsúlyozta, hogy valóban sok minden múlik a tanáron, különös tekintettel a darabválasztásra és a felkészítésre. Egyáltaláén em mindegy, hogy a gyermek interaktív vagy „klasszikus", illetve milyen hosszú előadásra készül, és az sem mellékes, hogyan öltözik fel aznap este, hiszen egy beavató előadáson akár kényelmetlenséget okozhat a miniszoknya és a tűsarkú.

Előadások

Érdekes megfigyelés, hogy a legtöbb színház-pedagógiai előadás a Hamletből készül, a második helyen a Rómeó és Júlia, míg a harmadik helyen meglepetésként nem egy újabb Shakespeare mű áll, hanem fej-fej mellett az Antigoné és egy kortárs dán szerzőnő, Janne Teller Semmi című művének feldolgozása áll. A könyv által összegyűjtött előadások jelentős többsége csupán egy-egy osztálynak szól, éppen az intimebb légkör, a hatékonyabb közös munka érdekében. 

A szerzők szerint könyvük elsődleges célja az, hogy segítséget nyújtsanak a szülőknek, iskoláknak, pedagógusoknak, befogadó intézményeknek egy-egy színházi nevelési program megfontolt kiválasztásában.  És annak ellenére, hogy a könyvben semmilyen minőségi szelektálás, kategorizálás nem található (csak programok bemutatása, elemzések, statisztikák, fogalomtár stb.), az olvasó mégis összefoglaló pillanatképet kap a mai, hazai színházi nevelési programokról, trendekről.


Cziboly Ádám - Bethlenfalvy Ádám: Színházi nevelési programok kézikönyve
L'Harmattan kiadó, 2013. november 14. 440 oldal
Ára: 3800 Ft

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.