Így vall a házastársi hűségről a magyar rendező és felesége

/ 2017.02.17., péntek 10:10 /

A mostani Házasság Hete arcai, Madarász Isti filmrendező és felesége, Kerekes Monika 15 éve alkotnak egy párt. Kapcsolatukból két gyermek született, a kilencesztendős Emma és a hatéves Tibor. Nem a papír számít? Család és/vagy karrier? A művészvilágban mennyire nehéz hűségesnek maradni? Örök kérdések és hiteles válaszok.

Miért kell „reklámozni”a házasságot?

Isti: Azért, mert kiment a divatból. Manapság nem az az általános, hogy ha egy pár szereti egymást, és együtt akarnak élni, akkor magától értetődően össze is házasodnak. A mai fiatalok félnek az elköteleződéstől, illetve azzal érvelnek, hogy úgyis elválik mindenki.

Monika: Túl sok a rossz példa, ezért is ódzkodnak az emberek belevágni a házasságba. Ezt mi azzal próbáljuk ellensúlyozni, hogy beszélünk arról, igenis lehet jó egy házasság. Annak ellenére, hogy a mi életünk sem egy rózsaszín álom.

Mit mondanátok azoknak, akik szerint „a papír nem számít”?

Isti: Valóban nem a papír számít, hanem a szándék, az elköteleződés, és az eskü kimondása, hogy holtomiglan-holtodiglan. Akik azt mondják, nem a papír fontos, nem akarnak igazán elköteleződni, mert úgy gondolják, addig vagyunk együtt, ameddig nekünk jó, utána minden további nélkül elválhatunk. Mi is szétmehettünk volna már fél év után, amikor jöttek az első problémák, de szerencsére nem tettük.

Monika: Az elejétől kezdve vágytunk arra, hogy együtt legyünk, és a házasság volt a beteljesülés, amit azzal is megkoronáztunk, hogy csak ekkor költöztünk össze.

 

Mindebből az következik, hogy azt javasoljátok, senki se váljon el, hanem próbálja megoldani a kapcsolat problémáit?

Isti: Persze vannak extrém esetek, amikor jobb, ha egy pár útja szétválik. Forgatókönyvíró vagyok, pár perc alatt több olyan történetet ki tudnék találni, amire megoldásképpen mindenki a válást tanácsolná. Én sem ítélek el senkit, aki ezt választja – én nem válásellenes vagyok, hanem házasságpárti.

Monika: Mi tudatosan alakítottuk úgy az életünket, hogy ne legyenek köztünk szakadékok, ezért a kis réseket mihamarabb betemettük. Nem engedtük, hogy közénk álljon egy probléma – mi egymással beszéltünk meg mindent, nem egy harmadik személlyel. Ez a tudatosság már a házasság elején meg kell hogy legyen, kezdve a párválasztással. Ez azért lényeges, mert a váláshoz vezető súlyosabb problémák már ott vannak egy kapcsolat elején, csak az emberek nem akarják észrevenni őket.

Milyen példát hoztatok otthonról?

Isti: Az én szüleim együtt maradtak, de otthon nem mindig mutattuk ki az érzelmeinket. Moncsitól tanultam meg, hogy ez milyen fontos egy párkapcsolatban.

Monika: Én elvált szülők gyereke vagyok, pont ezért határoztam el, hogy másképp fogom csinálni.

Hogyan ismertétek meg egymást?

Isti: Miskolciak vagyunk, egy helyi keresztény kórus, a Continental Singers próbáin, 17 évesen. Eleinte csak barátok lettünk, és megosztottuk egymással a legféltettebb szerelmi ügyeinket is. Ez után három évig közös társaságba jártunk.

Monika: 1997-ben Isti írt egy színdarabot, ebben ő a férjet játszotta, én a feleséget. A próbák közben jöttünk rá, hogy szerelmesek lettünk egymásba. Annyira megdöbbentünk, hogy le kellett ülnünk megbeszélni az érzéseinket. Egy pár lettünk, és megállapodtunk, hogy négy év múlva, ha lediplomáztunk, összeházasodunk. Így is történt.

Mi az, amit nem szerettek egymásban, mégis elviselitek?

Monika: Én nem tudom elengedni a problémákat, és szóvá is teszem őket, Isti viszont halvérű. Ezért rengeteget tudunk veszekedni már azon is, hogy Isti nem áll bele a konfliktusokba.

Isti: Kezdetekben az utcán is képesek voltunk civakodni, sőt kiabálni; olyan is volt, hogy faképnél hagytuk egymást. Utána persze bolyongva kerestük a másikat Budapest utcáin. Ebben azóta sokat javultunk, de továbbra is nagyon szenvedélyes emberek vagyunk. Most érkeztünk Debrecenből, és útközben mondtam is Moncsinak, elmesélem majd az interjúban, mennyire idegesítő, hogy amikor én vezetek, folyton ő úgy csinál, mintha mindjárt karamboloznánk. Sikoltozik, az arca elé teszi a kezét, és várja a becsapódást. Ezzel együtt a másik rossz tulajdonságait és a haragos időszakainkat megtanultuk kezelni. Elképedve halljuk, hogy vannak párok, akik két hétig nem szólnak egymáshoz; mi nem bírnánk ki ennyi ideig, nálunk egy vita után előbb-utóbb valamelyikünk bocsánatot kér. Már csak azért is, mert betartjuk a Biblia tanácsát, miszerint a nap ne nyugodjon le a haragoddal.

Monika: Egyfolytában formáljuk egymást. A minap például az egyik általános iskolai tanárnőm látott velem egy interjút a televízióban, és utána azt írta egy üzenetben, hogy sokat lágyultam, nőiesebb lettem. Ez Istinek köszönhető: könnyű meglágyulni egy szerető férj mellett, aki ebben a kemény világban társként áll melletted.

Isti: Én is sokat tanultam Moncsitól, ő is formált engem, főleg abban, hogy ma már jobban vállalom a konfliktusokat, megmondom a véleményem, és határozottabb lettem – ez sokat segít a filmes szakmában.

Vannak szabályok, amelyeket közösen elfogadtatok, hogy ezek szerint fogtok élni a házasságban?

Isti: Igen: soha nem fogunk hazudni egymásnak, képesek leszünk bocsánatot kérni, és vigyázunk a családunk egységére. Vgyis ha nem muszáj, nem vállalok túl hosszú időre távoli munkát, és ha rákényszerülök, akkor a családot is viszem magammal.

Monika: Mindig, a legnagyobb konfliktus idején is a legjobbat feltételezzük a másikról, mert lehet, hogy csak rossz napja van. Ezekben a percekben is tudatosítsuk, hogy ott van a szívünkben a szeretet a másik iránt.

A sok munka és a családi teendők mellett mennyi időtök jut egymásra?

Monika: Házasságunk elején hat évig csak ketten voltunk. Ez az időszak olyan távolinak tűnik, hogy nem is emlékszünk, milyen lehetett. Miután megszületett Emma, az egyik nagymama segített nekünk, és ma már nevetve emlékezünk vissza az első olyan randevúnkra, amikor kettesben elindultunk vacsorázni. Öt villamosmegállóra lehettünk, amikor visszafordultunk, mert féltünk, mi lesz a kéthónapos kicsivel nélkülünk.

Isti: Meg kellett tanulni a gyerekek után újra randizni... És miután megszületett a második gyerekünk, Tibi – aki eleinte sokat betegeskedett –, rájöttünk, hogy 3-4 éve nem töltöttünk kettesben időt, például egy hosszú hétvégét. Megbeszéltük, hogy ezen változtatnunk kell, mert nem tesz jót a kapcsolatunknak, ha „csak” szülők vagyunk. El is utaztunk két napra, és azóta is évente többször töltünk egy-egy hétvégét kettesben.

A tartós házasság és a keresztény hit szerintetek mennyire feltételezi egymást?

Isti: Vallásos családból jövök, de mégsem tudom azt mondani, hogy a keresztény emberek nem követnek el hibákat egy házasságban. A mi családunk összetartásában sokat segít a hit. De sok olyan család is van, akik nem vallásosak, mégis nagyszerű, példamutató életet élnek.

Monika: Egyetértek: ha baj van, sokat segít, hogy lehet imádkozni, Istenhez fordulni. Hasonló az értékrendünk, ebből a szempontból is egy nyelvet beszélünk, és ez megelőz sok konfliktust.

A művészvilágban ritka a tartós kapcsolat. Hogyan élitek meg, hogy kivételek vagytok?

Isti: Valóban, a filmes közegben furcsa is, hogy 15 éve együtt vagyunk. Ez azonban nem szigetel el a munkatársaimtól, akik másképp élnek: a művészet összeköt bennünket. Én úgy érzem, azáltal leszek jó művész, hogy összetartom a családomat. Engem az gondolat tölt fel, abból töltekezem, hogy Moncsival életem végéig együtt leszünk. Ez végtelen stabilitást ad, amitől szárnyalok a szakmámban.

Monika: Nem csak a művészvilágban ritka a tartós kapcsolat, de a művészeknek tényleg nehezebb, hiszen folyton érzelmeket élnek át a színpadon. Például szerelmespárt kell alakítaniuk, és néha óhatatlan, hogy egymásba szeretnek, ha otthon éppen konfliktusuk van. Szerencsére nem vagyok féltékeny típus, megbízom Istiben, még akkor is, ha éppen egy nálam szebb vagy fiatalabb színésznővel dolgozik együtt. Ha egy házasságban aggódni kell, hogy a férfi félrelép, akkor abban a kapcsolatban valami nem stimmel.

Isti: A bizalom mindig is létkérdés volt köztünk. Soha nem adtam okot arra, hogy Moncsi féltékeny legyen, de ez fordítva is igaz. Amit fontosnak tartunk mindketten, az a szeretet – arra lehet építkezni, megerősíteni a bizalmat. 

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Ünnepel a Magyar Filmadatbázis

Két éve startolt el a legnagyobb hazai filmadatbázis, a Mafab.hu azzal a céllal, hogy egy közösségként fogja össze a hazai filmrajongókat.

László Zsolt: „Nekünk ki kell pusztulnunk”

Teljesíthetők-e Jézus tanításai ma, és egy nem hívő játszhat-e a szenvedéstörténetben? László Zsolt szerint erre is választ keres a Passió XXI. című előadás. A Radnóti Színház színészétől megkérdeztük azt is, dolgozna-e Vidnyánszky Attilával. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

Merkel bukik vagy Erdoğan? – ez itt a kérdés

Kétséges Recep Tayyip Erdoğan többsége a hatalmát bebetonozó népszavazáson, emiatt fontos neki a nyugati törökség szavazata. A török politikusok kiutasítása miatti bosszúként havi 15 ezer migráns zúdulhat Európára. De kinek a karrierjébe kerül mindez: Merkelébe vagy Erdoğanéba? Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Kortársunk, Jézus Krisztus

Profi színházi előadás, gyülekezeti közösségi játék, rockoratorikus, illetve rockzenén alapuló produkciók: húsvét közeledtével megnéztük, milyen múlt- és jelenbeli passiójátékok készültek, s hogy melyik mit üzen a ma emberének. Részletek a friss Heti Válaszban.

Kihátrálhat a kormány a multikat szorongató csomag mögül

A multik megszorongatására szolgáló tervektől a kis magyar boltok is pánikba estek, ami elgondolkoztatta a kormányt. A Góliátok és Dávidok versenyébe a világ több pontján próbál az állam beleszólni – a friss Heti Válaszban bemutatjuk, mekkora sikerrel.

Szeressük a kiegyezést! Történészvita a 150. évfordulón

Elárulták a kiegyezés tető alá hozói március 15-ét, vagy éppen megvalósították a céljait? Miért értékelődött fel Kádár alatt 1867? A kiegyezés 150. évfordulóján ifj. Bertényi Iván és Hermann Róbert történészeket kérdeztük. Interjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.