„Író ennyire nem örülhet, mint én most”

/ 2016.02.12., péntek 18:25 /
„Író ennyire nem örülhet, mint én most”

Író-olvasó találkozóról személyes beszámolót írni kockázatos vállalkozás, mert hogy jövök én ahhoz. Most mégis megteszem.

Nem lehetett tudni, hogy a Bartók Béla úti Három Hét Galériába csütörtök estére meghirdetett beszélgetésre eljön-e maga az író is. Annyi volt csak biztos, hogy Duba Andrea pszichiáter és Kiss Noémi író A vége című regényéről beszélget majd, érzékekről és érzelmekről, tapasztalatról, sorsról és fotográfiáról. Amikor Bartis Attila fekete kabátban és fekete kalapban megjelent a parányi galéria ajtajában, enyhe moraj futott végig a termen, ahol magára valamit adó kékharisnyaként én is üldögéltem.

„Író ennyire nem örülhet, mint én most” – mosolygott Bartis végignézve a közönségen, és kedvesen megvárta, amíg mindenki elhelyezkedik, ami nem volt könnyű – akkora volt az érdeklődés, hogy jógamatracokon ültek a földön, akik nem jutottak székhez –, és csak utána kezdte el a felolvasást. „Ha én nem döbbenek meg egy-egy mondatomon, mi alapján várom, hogy más meglepődjön?” – mondta később az alkotás folyamatát boncolgató kérdésre, és valóban, hatszáz oldalon keresztül végig meg tud döbbenteni. S mivel a beszélgetés lélektani kérdések körül bonyolódott, szóba került az énkép is, a „self érzet”, ami Bartis szerint esetében – az alapállapotot tekintve – 15-16 éves kora körül kialakult, és azóta sem nagyon változott.

 

És akkor nem tudtam nem gondolni arra, hogy én is a Kölcsey Ferenc Gimnáziumba jártam, mint ő, mi több, ugyanarra az évfolyamra, és magyar fakultáción időnként még össze is futhattunk volna, csak ő nem járt be az órákra. Mi akkor a Hunyadi téren laktunk, ő, mint kiderült, a Rózsa utcában, nekem is megvan a Lenin körút, a November 7. tér, a Népköztársaság útja, a Majakovszkij utcai önkiszolgáló étterem és a szovjet nagykövetség, ami előtt napjában kétszer elhaladtunk, s ami mind megjelenik a könyvben is a főhős, Szabad András gimnazista éveinek leírásában. (Azt már meg sem említem, hogy én is akkor kerültem a fővárosba teljes elveszettségben, mint ő, mert az már túlzás lenne.)

És egyszer, iskolába menet még valahogy szóba is elegyedtünk, én, jobb híján, a fizika dolgozatot hoztam szóba, hogy mennyire félek tőle, mire ő a pipájába szippantva csak annyit mondott: egyáltalán nem tudja érdekelni semmiféle fizika dolgozat, sőt az iskola se nagyon. Arra gondoltam akkor, hogy lehet valaki ennyire szabad. Pontosan ugyanúgy nézett ki, mint most, hosszú kabát, fekete kalap, és semmit sem tudtam róla, csak azt, hogy ő egy író. Pedig még csak 16 évesek voltunk. 1984. Akkor még nem sejthettem, hogy harminc év múlva megírja az utóbbi idők legjobb magyar regényét, ami lebilincsel és magával ragad, s amit majd elé teszek dedikálni.

„Nem látom okát, hogy a saját életem számbavétele során valami nagy családtörténetbe kezdjek – írja A végében. – Alkalmas se vagyok rá, a lehetőségem sincs meg. Se Anyámat, se Apámat nem kérdezhetem, a nagyszüleim közül eggyel sem találkoztam soha. Az okát pedig azért nem látom, mert a családom története nem különös, nem kiváltságos, mondhatni az összes egyediségével együtt majdhogynem prototípusa a magyar családtörténeteknek. Vagy akár a közép-európai, középosztálybeli, nem zsidó családtörténeteknek. Amúgy szerintem a zsidó családtörténetek is elég hasonlóak. Leszámítva a leszámíthatatlant.”

És aztán elkezdődik egy családtörténet. Olvassák el.

Rosta

Borbás Barna

Rosta legközelebb hétfőn 8 órától.

Apák és fiúk, riadó! Ezt meg kell nézni!

Mától látható a mozikban a Pelé című életrajzi film. Mozis bemelegítés az Európa-bajnokságra, és ezzel kapcsolatban két jó hír a számunkra: kiváló sportfilm a Pelé, és legalább a brazilok nem lesznek ott az Eb-n.

Ott félnek legjobban, ahol nincs terrorveszély

A politika nagyban felelős a terrorveszély érzetének fenntartásában – vélekedik Tálas Péter. A biztonságpolitikai szakértő a franciaországi foci EB előtt úgy vélekedett: koncentráltan lehet növelni a biztonsági védelmet, ráadásul a sportesemények elleni támadások még a terroristák esetében is kontraproduktívak.

Konzervatív figyelmeztetés: saját ideológiája veszélyezteti a Fideszt

A posztkommunista elit ledarálásának csak akkor volt értelme, ha a helyükbe lépő újakat a teljesítményük, nem pedig a politika jelöli ki – mondja Mike Károly. A közgazdász szerint tévedés, hogy minél több gazdag embertől lesz virágzó az ország, vagyis hiába hizlalunk állami segédlettel nemzeti nagytőkéseket. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

Beleőrülni a Gucci táskába

Huszonöt éve jelent meg Bret Easton Ellis Amerikai psycho című kultregénye. Az akkoriban botrányos mű mára bevonult az irodalomtörténetbe, a főszereplő pedig a yuppie-nemzedék emblematikus figurájává vált. Nagyinterjú az amerikai íróval a friss Heti Válaszban.

Apádat és anyádat tartsd el! – a gyereknek kell fizetnie az idősotthont

Ha az idős szülők ellátásában magukra maradnak a családok, fair dolog-e bíróságon behajtani rajtuk a kényszerből választott idősotthoni ellátás költségét? Egy parlament előtt lévő törvényjavaslat elfogadása esetén tömegével indulhatnak ilyen perek. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Legközelebb tényleg jön a Szabadságpárt Ausztriában?

Történelmi vereség és történelmi győzelem. Az Európai Unióban kis híján Ausztriának lett elsőként szélsőjobbos elnöke, de végül elképesztő fordulatok után zöld államfővel teremtett precedenst. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Jobboldali felhasználókra hajt Zuckerberg

Politikai cenzúrával vádolják a legnagyobb közösségi oldalt, miután kiderült: nem algoritmus, hanem balosan elfogult egyetemisták szerkesztik a hírrovatot. Zuckerbergnek rosszul jött a botrány, mert kellenek a jobboldali felhasználók. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.