„Író ennyire nem örülhet, mint én most”

/ 2016.02.12., péntek 18:25 /
„Író ennyire nem örülhet, mint én most”

Író-olvasó találkozóról személyes beszámolót írni kockázatos vállalkozás, mert hogy jövök én ahhoz. Most mégis megteszem.

Nem lehetett tudni, hogy a Bartók Béla úti Három Hét Galériába csütörtök estére meghirdetett beszélgetésre eljön-e maga az író is. Annyi volt csak biztos, hogy Duba Andrea pszichiáter és Kiss Noémi író A vége című regényéről beszélget majd, érzékekről és érzelmekről, tapasztalatról, sorsról és fotográfiáról. Amikor Bartis Attila fekete kabátban és fekete kalapban megjelent a parányi galéria ajtajában, enyhe moraj futott végig a termen, ahol magára valamit adó kékharisnyaként én is üldögéltem.

„Író ennyire nem örülhet, mint én most” – mosolygott Bartis végignézve a közönségen, és kedvesen megvárta, amíg mindenki elhelyezkedik, ami nem volt könnyű – akkora volt az érdeklődés, hogy jógamatracokon ültek a földön, akik nem jutottak székhez –, és csak utána kezdte el a felolvasást. „Ha én nem döbbenek meg egy-egy mondatomon, mi alapján várom, hogy más meglepődjön?” – mondta később az alkotás folyamatát boncolgató kérdésre, és valóban, hatszáz oldalon keresztül végig meg tud döbbenteni. S mivel a beszélgetés lélektani kérdések körül bonyolódott, szóba került az énkép is, a „self érzet”, ami Bartis szerint esetében – az alapállapotot tekintve – 15-16 éves kora körül kialakult, és azóta sem nagyon változott.

 

És akkor nem tudtam nem gondolni arra, hogy én is a Kölcsey Ferenc Gimnáziumba jártam, mint ő, mi több, ugyanarra az évfolyamra, és magyar fakultáción időnként még össze is futhattunk volna, csak ő nem járt be az órákra. Mi akkor a Hunyadi téren laktunk, ő, mint kiderült, a Rózsa utcában, nekem is megvan a Lenin körút, a November 7. tér, a Népköztársaság útja, a Majakovszkij utcai önkiszolgáló étterem és a szovjet nagykövetség, ami előtt napjában kétszer elhaladtunk, s ami mind megjelenik a könyvben is a főhős, Szabad András gimnazista éveinek leírásában. (Azt már meg sem említem, hogy én is akkor kerültem a fővárosba teljes elveszettségben, mint ő, mert az már túlzás lenne.)

És egyszer, iskolába menet még valahogy szóba is elegyedtünk, én, jobb híján, a fizika dolgozatot hoztam szóba, hogy mennyire félek tőle, mire ő a pipájába szippantva csak annyit mondott: egyáltalán nem tudja érdekelni semmiféle fizika dolgozat, sőt az iskola se nagyon. Arra gondoltam akkor, hogy lehet valaki ennyire szabad. Pontosan ugyanúgy nézett ki, mint most, hosszú kabát, fekete kalap, és semmit sem tudtam róla, csak azt, hogy ő egy író. Pedig még csak 16 évesek voltunk. 1984. Akkor még nem sejthettem, hogy harminc év múlva megírja az utóbbi idők legjobb magyar regényét, ami lebilincsel és magával ragad, s amit majd elé teszek dedikálni.

„Nem látom okát, hogy a saját életem számbavétele során valami nagy családtörténetbe kezdjek – írja A végében. – Alkalmas se vagyok rá, a lehetőségem sincs meg. Se Anyámat, se Apámat nem kérdezhetem, a nagyszüleim közül eggyel sem találkoztam soha. Az okát pedig azért nem látom, mert a családom története nem különös, nem kiváltságos, mondhatni az összes egyediségével együtt majdhogynem prototípusa a magyar családtörténeteknek. Vagy akár a közép-európai, középosztálybeli, nem zsidó családtörténeteknek. Amúgy szerintem a zsidó családtörténetek is elég hasonlóak. Leszámítva a leszámíthatatlant.”

És aztán elkezdődik egy családtörténet. Olvassák el.

Rosta

Rosta legközelebb hétfőn 8 órától.

Ilyen még nem volt!

Megjelent egy különleges DVD, amelynek a bemutatóját együtt tartják a népszerű óbudai Kobuci kert szezonzáró táncházával szeptember 1-jén. Figyelem, népzenei karaoke!

Különleges Cseh Tamás-felvétel

A Cseh Tamás Archívum számtalan módon őrzi a hét éve elhunyt énekes emlékét: a fényképek, hangfelvételek és tárgyak mellé most egy egészen különleges ötlet társult.

Orlando, Amadeus, Ványa bá

Bár majd csak szeptember 5-én kezdődik, érdemes időben jegyet venni a Thália Színház hagyományos évadnyitó eseményére, a Vidéki Színházak Fesztiváljára.

Kukkantsunk be a művészek otthonaiba

A nyár utolsó hétvégéjén ismét szélesre tárja kapuit Szentendre. Augusztus 26. és 28. között kulturális és gasztronómiai programok várják késő éjszakáig az érdeklődőket.

Jeszenszky figyelmezteti Orbánékat: inkább Merkel, mint Putyin!

Aggodalommal tölt el, hogy '56 nemzetében felvetődik a lehetőség, hogy nyugati szövetségeseink helyett bízzunk inkább Moszkvában – mondja a Heti Válasznak Jeszenszky Géza. A volt külügyminiszter beszél az Antall-kabinet alatti orosz kémtevékenységről és lerántja a leplet MSZP-s kollégája határrevíziós ötletéről is. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban!

Terrorveszély és ízlésterror Bayreuthban

Deszantos megmentő és muszlim csábleányok a Parsifalban, Marx, Lenin, Sztálin és Mao Ce-tung szobrai A Nibelung gyűrűjében. Fokozott ellenőrzés, politikai áthallások, erőszak, és lenullázott hősiesség a bayreuthi Wagner-szentélyben. Rockenbauer Zoltán írása a friss Heti Válaszban.

Mi lesz ebből? „Allah akbar!” az új jelszó Merkel pártjában

Németországban Recep Tayyip Erdoğan török elnök hívei török pártot alapítottak, az alakulat a jövő évi választásokon akár a parlamentbe is bejuthat. Ha ez megvalósulna, a török elnöknek befolyása lehetne Berlin külpolitikájára. Exkluzív részletek a csütörtöki Heti Válaszban.

Hogy mi? Kolozsvár, mint balliberális fészek?

Vihart kavart Erdélyben a Pestisracok.hu cikke, mely az ottani magyarok mételyezésével vádolt meg anyaországi liberális művészeket. Bár nem nagyon tudunk róla, létezik liberális és baloldali erdélyi hagyomány is, ám butaság tőlük félteni a magyarokat. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Jó, ha tudjuk: 8 aranyunk nem pusztán két zseni magányos sikere!

Az olimpiai játékokat megelőző sajtóhisztériában jövendölt összeomlás elmaradt, ahogy eredményes szereplésével a magyar csapat is megtartotta gerincét. Előbbi tanulságokat, utóbbi alapot adott a 2024-es budapesti olimpiai rendezésért való lobbizásnak. A csütörtöki Heti Válaszban kilencoldalas összeállítással jelentkezünk.

Vitorlázók, figyelem! Ilyen az élet a Balatonon

Jövőre lesz 150 éve, hogy elindult a mai értelemben vett vitorlás sportélet a Balatonon. Jó idők és rossz idők váltakoztak, nemcsak az időjárásban, de a történelemben is azóta, de a kétezres évekre újra feléledt a balatoni vitorlásélet. Összeállításunk a friss Heti Válaszban.