„Író ennyire nem örülhet, mint én most”

/ 2016.02.12., péntek 18:25 /
„Író ennyire nem örülhet, mint én most”

Író-olvasó találkozóról személyes beszámolót írni kockázatos vállalkozás, mert hogy jövök én ahhoz. Most mégis megteszem.

Nem lehetett tudni, hogy a Bartók Béla úti Három Hét Galériába csütörtök estére meghirdetett beszélgetésre eljön-e maga az író is. Annyi volt csak biztos, hogy Duba Andrea pszichiáter és Kiss Noémi író A vége című regényéről beszélget majd, érzékekről és érzelmekről, tapasztalatról, sorsról és fotográfiáról. Amikor Bartis Attila fekete kabátban és fekete kalapban megjelent a parányi galéria ajtajában, enyhe moraj futott végig a termen, ahol magára valamit adó kékharisnyaként én is üldögéltem.

„Író ennyire nem örülhet, mint én most” – mosolygott Bartis végignézve a közönségen, és kedvesen megvárta, amíg mindenki elhelyezkedik, ami nem volt könnyű – akkora volt az érdeklődés, hogy jógamatracokon ültek a földön, akik nem jutottak székhez –, és csak utána kezdte el a felolvasást. „Ha én nem döbbenek meg egy-egy mondatomon, mi alapján várom, hogy más meglepődjön?” – mondta később az alkotás folyamatát boncolgató kérdésre, és valóban, hatszáz oldalon keresztül végig meg tud döbbenteni. S mivel a beszélgetés lélektani kérdések körül bonyolódott, szóba került az énkép is, a „self érzet”, ami Bartis szerint esetében – az alapállapotot tekintve – 15-16 éves kora körül kialakult, és azóta sem nagyon változott.

 

És akkor nem tudtam nem gondolni arra, hogy én is a Kölcsey Ferenc Gimnáziumba jártam, mint ő, mi több, ugyanarra az évfolyamra, és magyar fakultáción időnként még össze is futhattunk volna, csak ő nem járt be az órákra. Mi akkor a Hunyadi téren laktunk, ő, mint kiderült, a Rózsa utcában, nekem is megvan a Lenin körút, a November 7. tér, a Népköztársaság útja, a Majakovszkij utcai önkiszolgáló étterem és a szovjet nagykövetség, ami előtt napjában kétszer elhaladtunk, s ami mind megjelenik a könyvben is a főhős, Szabad András gimnazista éveinek leírásában. (Azt már meg sem említem, hogy én is akkor kerültem a fővárosba teljes elveszettségben, mint ő, mert az már túlzás lenne.)

És egyszer, iskolába menet még valahogy szóba is elegyedtünk, én, jobb híján, a fizika dolgozatot hoztam szóba, hogy mennyire félek tőle, mire ő a pipájába szippantva csak annyit mondott: egyáltalán nem tudja érdekelni semmiféle fizika dolgozat, sőt az iskola se nagyon. Arra gondoltam akkor, hogy lehet valaki ennyire szabad. Pontosan ugyanúgy nézett ki, mint most, hosszú kabát, fekete kalap, és semmit sem tudtam róla, csak azt, hogy ő egy író. Pedig még csak 16 évesek voltunk. 1984. Akkor még nem sejthettem, hogy harminc év múlva megírja az utóbbi idők legjobb magyar regényét, ami lebilincsel és magával ragad, s amit majd elé teszek dedikálni.

„Nem látom okát, hogy a saját életem számbavétele során valami nagy családtörténetbe kezdjek – írja A végében. – Alkalmas se vagyok rá, a lehetőségem sincs meg. Se Anyámat, se Apámat nem kérdezhetem, a nagyszüleim közül eggyel sem találkoztam soha. Az okát pedig azért nem látom, mert a családom története nem különös, nem kiváltságos, mondhatni az összes egyediségével együtt majdhogynem prototípusa a magyar családtörténeteknek. Vagy akár a közép-európai, középosztálybeli, nem zsidó családtörténeteknek. Amúgy szerintem a zsidó családtörténetek is elég hasonlóak. Leszámítva a leszámíthatatlant.”

És aztán elkezdődik egy családtörténet. Olvassák el.

Rosta

Rosta legközelebb hétfőn 8 órától.

Ezért (is) jöhet ki Vizoviczki a börtönből

Negyedmilliárd forint megfizetése esetén szabadlábra kerülhet a társaival 826 millió forint költségvetési csalással gyanúsított Vizoviczki László. Honnan van ennyi pénze? Ez az, amit nem kérdeznek meg tőle.

Orbán választási csodafegyvere? Kiszámoltuk, amit még senki!

A kormányfő által megígért pénzek tizede sem érkezett meg a vidéki városokba, mégis alkalmas lehet választási csodafegyvernek, hogy a Fidesz megtartsa a megyeszékhelyek többségét. A csütörtöki Heti Válaszban kiszámoltuk, amit még senki: Orbán Viktor országjárása első évének mérlegét.

Megszólal a németországi migránsok tanára: egy merő kín a nyelvoktatás

Szép szólamokat lehet hallani arról, hogy a migránsok integrációjának kulcsa az oktatás és a munka. A Heti Válasz most megtalálta azt a Bajorországban élő magyar nyelvtanárt, akinek széles körű tapasztalata van arról, hogyan néz ki mindez a gyakorlatban. Bitter Ákos, a regensburgi egyetem munkatársa a csütörtöki Heti Válaszban arról mesél, milyen keservesen sajátítják el a nyelvet és találnak munkát az Európába érkező migránsok.

Emírnek szólította egymást két németországi muszlim terrorista

A hetvenes évek vörös terrorja óta nem volt ilyen szörnyű időszaka Németországnak, mint a múlt hét, amikor egymást érték a véres támadások. Noha a cselekmények háttere különböző, mindegyiknél előkerül a menekültkérdés, amely – mint a csütörtöki Heti Válaszból kiderül – már eddig is elképesztő indulatokat szabadított el.

Teljesülhet Makovecz vágya? Terv a Citadella és a Szabadság-szobor lebontására

Nem a nemzeti panteont a Gellért-hegy tetejére álmodó, 2011-ben elhunyt Makovecz Ime építész a Citadella ősellensége. Amint a csütörtöki Heti Válaszból kiderül, egyetlen olyan helyszíne nincsen Magyarországnak, amelynek átalakítására, hasznosítására annyi ötlet, javaslat és konkrét terv született volna az elmúlt kétszáz évben, mint erre a területre.

Juliette Binoche a Jameson Cinefesten

Az Oscar-díjas színésznő, Juliette Binoche lesz a Jameson CineFest – Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál megnyitójának sztárja: Magyarország nemzetközi filmfesztiválja az Arany Oroszlán-díjas remekmű, a Kék vetítésével kezdődik szeptember 9-én. Binoche különdíjat kap a fesztiválon és megemlékezik a film rendezőjéről, Krzysztof Kieslowskriól, a modern filmművészet egyik legjelentősebb alakjáról, aki éppen húsz éve hunyt el.