„Író ennyire nem örülhet, mint én most”

/ 2016.02.12., péntek 18:25 /
„Író ennyire nem örülhet, mint én most”

Író-olvasó találkozóról személyes beszámolót írni kockázatos vállalkozás, mert hogy jövök én ahhoz. Most mégis megteszem.

Nem lehetett tudni, hogy a Bartók Béla úti Három Hét Galériába csütörtök estére meghirdetett beszélgetésre eljön-e maga az író is. Annyi volt csak biztos, hogy Duba Andrea pszichiáter és Kiss Noémi író A vége című regényéről beszélget majd, érzékekről és érzelmekről, tapasztalatról, sorsról és fotográfiáról. Amikor Bartis Attila fekete kabátban és fekete kalapban megjelent a parányi galéria ajtajában, enyhe moraj futott végig a termen, ahol magára valamit adó kékharisnyaként én is üldögéltem.

„Író ennyire nem örülhet, mint én most” – mosolygott Bartis végignézve a közönségen, és kedvesen megvárta, amíg mindenki elhelyezkedik, ami nem volt könnyű – akkora volt az érdeklődés, hogy jógamatracokon ültek a földön, akik nem jutottak székhez –, és csak utána kezdte el a felolvasást. „Ha én nem döbbenek meg egy-egy mondatomon, mi alapján várom, hogy más meglepődjön?” – mondta később az alkotás folyamatát boncolgató kérdésre, és valóban, hatszáz oldalon keresztül végig meg tud döbbenteni. S mivel a beszélgetés lélektani kérdések körül bonyolódott, szóba került az énkép is, a „self érzet”, ami Bartis szerint esetében – az alapállapotot tekintve – 15-16 éves kora körül kialakult, és azóta sem nagyon változott.

 

És akkor nem tudtam nem gondolni arra, hogy én is a Kölcsey Ferenc Gimnáziumba jártam, mint ő, mi több, ugyanarra az évfolyamra, és magyar fakultáción időnként még össze is futhattunk volna, csak ő nem járt be az órákra. Mi akkor a Hunyadi téren laktunk, ő, mint kiderült, a Rózsa utcában, nekem is megvan a Lenin körút, a November 7. tér, a Népköztársaság útja, a Majakovszkij utcai önkiszolgáló étterem és a szovjet nagykövetség, ami előtt napjában kétszer elhaladtunk, s ami mind megjelenik a könyvben is a főhős, Szabad András gimnazista éveinek leírásában. (Azt már meg sem említem, hogy én is akkor kerültem a fővárosba teljes elveszettségben, mint ő, mert az már túlzás lenne.)

És egyszer, iskolába menet még valahogy szóba is elegyedtünk, én, jobb híján, a fizika dolgozatot hoztam szóba, hogy mennyire félek tőle, mire ő a pipájába szippantva csak annyit mondott: egyáltalán nem tudja érdekelni semmiféle fizika dolgozat, sőt az iskola se nagyon. Arra gondoltam akkor, hogy lehet valaki ennyire szabad. Pontosan ugyanúgy nézett ki, mint most, hosszú kabát, fekete kalap, és semmit sem tudtam róla, csak azt, hogy ő egy író. Pedig még csak 16 évesek voltunk. 1984. Akkor még nem sejthettem, hogy harminc év múlva megírja az utóbbi idők legjobb magyar regényét, ami lebilincsel és magával ragad, s amit majd elé teszek dedikálni.

„Nem látom okát, hogy a saját életem számbavétele során valami nagy családtörténetbe kezdjek – írja A végében. – Alkalmas se vagyok rá, a lehetőségem sincs meg. Se Anyámat, se Apámat nem kérdezhetem, a nagyszüleim közül eggyel sem találkoztam soha. Az okát pedig azért nem látom, mert a családom története nem különös, nem kiváltságos, mondhatni az összes egyediségével együtt majdhogynem prototípusa a magyar családtörténeteknek. Vagy akár a közép-európai, középosztálybeli, nem zsidó családtörténeteknek. Amúgy szerintem a zsidó családtörténetek is elég hasonlóak. Leszámítva a leszámíthatatlant.”

És aztán elkezdődik egy családtörténet. Olvassák el.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Különleges Arany-estek

Három fővárosi színház is különleges programot kínál az Arany-emlékévben: a Katona félmaratont rendez, a Radnóti Színarany, az Örkény Aranyozás címmel tart előadást.

Bizonyíték: a szovjet katonák tömegesen erőszakoltak meg nőket

Hogyan lett Magyarországon ’48-ra annyi kommunista, hogy átvehették a hatalmat? Miként győzött vidéken harcok nélkül a forradalom? Hogyan kerültek kulcsszerepbe a „kommunistamentők”? Miért akasztották fel őket utóbb? Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke 1956-ról. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

Ezt nem értik a lengyelek az Orbán-kormányban

Két jó barát, mantrázzuk a mondást Magyarországról és Lengyelországról, de van legalább két ügy, amit Varsóban nem igazán értenek, ha az Orbán-kormányról van szó. A Heti Válasznak adott exkluzív interjújában Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter magyarázza el, hogy mivel és miért van gondjuk.

Kormánypárti abszurd: Semjén Zsolt hazaárulózza Navracsics Tibort

Váratlan nézeteltérés alakult ki a Fideszben: egyesek sátánoznak, mások eltartják maguktól a „Soros-tervet”. Azonban a valódi veszély nem a pénzember felől, hanem belülről fenyegeti Európát – egy konzervatív kiáltvány szerint eltűnik a kultúránk, ha nem születnek gyerekek. A csütörtöki Heti Válasz címlapsztorija.

„Habony szegény fiú volt akkoriban, néha nálunk aludt a kanapén”

Ötven évet kellett várnia, mire filmet készíthetett az egykor a szovjet katonák által elkövetett nemi erőszakokról. Mészáros Márta rendező a héten mozikba kerülő Aurora Borealis – Északi fény történelmi hátteréről és rendkívül különös keletkezéséről. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Kezdhetünk búcsúzni több jól ismert légitársaságtól

Nem kis részben a dolgozók kifacsarásán alapuló humánpolitika okozta a Ryanair botrányos járattörlési hullámát, de a vállalat némi fizetésemeléssel kezelheti a belső feszültségeket. Közben kezdhetünk búcsúzni több jól ismert légitársaságtól is. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Mi történt az EAST ’56-os dalával?

Rosszulesett a zenekarnak, hogy az ’56-os forradalom tavalyi évfordulóján nem az EAST legendás dalát és klipjét vették elő, de megértik. Móczán Péter basszusgitárost, az együttes alapítóját, vezetőjét az október 23-i életműkoncertjük előtt kérdeztük. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.