Irodalomtörténeti tarokkparti
A magyar próza ünnepének időpontja körüli vita egyelőre lezárulni látszik azzal, hogy február 18-án, Jókai Mór születésének 193. évfordulóján, a Magyar Írószövetség kezdeményezésére intézményesült a magyar széppróza napja.
Mint ahogy a kezdeményezőktől megtudhattuk, hosszas latolgatás után esett Jókaira a választás, akinek születésnapja nem esik közel más jeles naphoz. Mint például az első jelölt Krúdy Gyuláé, akinek, s általa a magyar szépprózának október 21-i ünneplése elenyészhetett volna a 23-i forradalmi megemlékezések hevében. Majd április 14-én kiderül, hogy mi lesz annak a kezdeményezésnek a sorsa, amelyet a 2017-es Ünnepi Könyvhét alkalmával a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete tett le különösebb előkészítés nélkül az asztalra, és amely a magyar próza napját Esterházy Péter születésnapjához kötötte volna, vagy tán kötné még mindig.
A vita mögött irodalmi táborok, különböző ízlésvilágok, eltérő politikai és világnézetek húzódnak – ahogy megszoktuk, és ahogy már Jókai korában is volt. Hiszen Eötvös József vagy Kemény Zsigmond tábora nem tudott mit kezdeni a „felületes” Jókaival, és különböző, nem mindig elegáns eszközökkel igyekezett mérsékelni a nagy mesélő növekvő népszerűségét, kultuszát. A magyar széppróza napja persze nem is csak a születésnaposról szól, hanem arról, hogy miképpen hatott s hat ma is szerző és mű az őt körülvevő világra. Érdekes volt látni az 1999-es Frankfurti Könyvvásáron, amit a Harmonia caelestisszel népszerűsége csúcsán lévő Esterházy Péter nyitott meg, s amivel egy időben az egyik nagy városi múzeumban a legendás Esterházy Gyűjteményt állítottuk ki, ahogy mindez összeállt egy nagy kultúrtörténeti tablóvá – ezáltal is segítve megragadni a magyar művelődés folyamatosságát, távlatosságát.
Mégis, ha már így alakult, igyekeznék az április 14-i ünneplés híveit is meggyőzni arról, hogy – bár Esterházy Péterre emlékezni fontos – Jókai jegyében gondolni, emlékeztetni írókra és műveikre nem pusztán a XIX. századi szerző tömeghatása miatt indokolt. Múzeumi irodám falán függ Ferraris Artúr Történelmi tarokk parti című festménye. Rajta az idős író, felemelt mutatóujjal – nyilván nem csak a lapjárásról magyarázva. Merthogy akiknek a tekintete Jókaira szegeződik, csak hogy néhányat említsek közülük, illusztris személyek: Csernátony Lajos neves újságíró, Podmaniczky Frigyes, Budapest főpolgármestere és modern kori fejlődésének atyja, hátul kibicelve Mikszáth Kálmán, és, hogy el ne felejtsük, Tisza Kálmán, az ország miniszterelnöke – majd’ négy cikluson át.
Kései utóda szintén február 18-án mondta el évértékelő beszédét, benne a tagadhatatlan megállapítással: kultúrnép vagyunk. Jelzi ezt az is, hogy egy irodalmi ünnepet számos születésnaphoz köthetnénk. Az ősz Jókai tekintélyét kései pályatársai is megirigyelhetik, figyelmeztető gesztusát pedig bátran tekinthetjük ma is érvényesnek – még ha a festményen csak az akkori Szabadelvű Párt jeleseinek szól is.
