Karaoke és gumikalapács

/ 2014.10.08., szerda 16:38 /

A világon sincs sok olyan hangversenyterem, mint amilyen két hete nyílt magyar mérnökök keze nyomán a kínai Sencsenben. A százezer négyzetméteres kulturális és sportfórum nagy színházterme a Zoboki Gábor tervezte budapesti Művészetek Palotáját idézi – nem véletlenül.

Zoboki Gábor ott állt Frankfurtban a szigorú tekintetű Lufthansa-pilóta előtt, és azt magyarázta, hogy ha a kezében lévő tetemes méretű pleximakettet nem engedik fel a gépre, és nem tudja megmutatni Liu polgármesternek, akkor ötmillió gyerek marad színház nélkül. A kapitány egy idő után aztán kiragadta a modellt a kezéből, és saját felelősségre felvitte a gépre. Ez az állhatatosság kellett ahhoz, hogy a kínai Sencsenben felépüljön egy új kulturális központ, amit a magyar Zoboki–Demeter építésziroda jegyez, jóllehet e dél-kínai térségben egymást érik az angol, amerikai, japán és ausztrál építészek által tervezett házak.

„Azt gondoltuk, hogy a Müpa után nem lesz több ilyen házunk. Ha egy ilyen megadatik az ember életében, akkor már nyugodtan halhat meg” – mondja a Művészetek Palotáját is jegyző Zoboki Gábor építész, aki szerint sokszoros mázlijuk volt. Először is Budapest testvérvárosa Sencsen, mellyel még az előző városvezetés kötött megállapodást Demszky Gáborral az élen. A dél-kínai város vezetői aztán látogatást tettek a magyar fővárosban, beleszerettek a Müpába, és ráböktek a vezető építész kőbe vésett nevére: ő kell nekünk! Szükségük volt ugyanis Sencsenben egy multifunkcionális, nagy színházteremre, ami zenés és prózai előadásokra egyaránt alkalmas.

Legyező vagy harang

Sencsen 30 éve még 20 ezres halászfalu volt: innen vitték a halat Hongkongba. Ebből nőtt ki a ma 16 milliós metropolisz, ami fejlettsége ellenére „kulturális sivatag” volt egy ideig. A szomszédos Kantonban a londoni sztárépítész, Zaha Hadid tervezett már egy operaházat, Sencsenben viszont akkor még csak karaokebárok és bevásárlóközpontok voltak. A tudás megszerzése, a művészetek elsajátítása azonban fontos a számukra: ezért tanul ma Kínában 50-60 ezer gyerek zongorázni, és ezért szerettek volna egy, az európai kultúrát befogadni képes épületet. Mielőtt azonban a magyar építészek megkezdték a munkát, néhány dologról meg kellett győzni a kínai megrendelőket.

Először is az ázsiai nagy előadótermek általában legyező alakúak. Ezek beszédhangra alkalmasak, a jó zengésű termek falai azonban közel párhuzamosak, az új koncertteremnek tehát ilyennek kell lennie. Meg kellett győzni őket arról is, hogy ne 3000, csupán 1400 fős legyen az a terem, mert ez a lépték alkalmas még arra, hogy műfaji sokszínűséget és megfelelő akusztikát tudjanak kialakítani. Elérték továbbá, hogy ne akarjanak mozit is a kulturális központba, jó helyen lesz az a közeli bevásárlóközpontban: legyen helyette kamaraterem. „Egy olyan városban, ahol ötmillió hat éven aluli gyerek él, kell egy olyan léptékű színház, ami a bábozástól a szakkörökig lehetőséget ad számukra. A 350 fős kamaraterem az európai barokk színházak harang alakú tereit idézi” – meséli Zoboki.

Ahhoz pedig, hogy a mennyezet mozgatható legyen, azért ragaszkodtak a tervezők, mert ezzel a technológiával egyetlen terem is alkalmas lehet arra, hogy – a légköbméter változtatásával – zongorakoncert és Mahler Ezrek szimfóniája is meg tudjon szólalni. A kínai szabványok miatt nehéz volt elfogadtatni, hogy a mennyezet mozog az emberek feje felett: meg kellett győzni őket arról, hogy a Müpa után ez már nem kísérlet, hanem sikeres, követendő innováció. Zobokinak így szüksége volt a kommunikációs és meggyőzőképességére is. Emellett számtalan karaokeesten vett részt, és a „Gambé!” kifejezést is meg kellett tanulnia – kezében az ihatatlanul erős gabonapálinkával –, ami azt jelenti, hogy „Fenékig!”.

A sportfunkció azonban maradhatott, mert a magyar építészek előtt is világos volt, hogy Kínában a kultúra és a sport szorosan összefügg. A szellemi-kulturális energiák feltöltésére szolgáló épületegyüttes készült tehát, ahol sportcsarnok, uszoda, könyvtár és múzeum is rendelkezésre áll egy Hősök terénél nagyobb tér körül. „Emberi léptékű házban gondolkodtunk, nem a 60-70 emeletes lakófalanszterekből indultunk ki – magyarázza Zoboki. – Laposan kúszó épület tele napkollektorral, izgalmas formákkal, és egy tér, ahol az árnyékban le tudsz ülni.”

Maszkok

Kínában minden várost egy polgármester és egy párttitkár irányít, s ha ők nem találnak közös hangot például egy kelet-európai építésszel, akkor nehéz előrejutni. Zobokiéknak ebben is szerencséjük volt, mert Sencsen mindkét vezetője járt a Müpában – referencia nélkül nem lehet betörni a kínai piacra –, és komolyan vették a magyar tervezőt. Ráadásul szívesebben mennek tudásért Kelet-, mint Nyugat-Európába. „A két maszkot, ami a kínai operákat idézi az előcsarnokban, nem tudtam vörösre és sötétkékre színezni, mert az angol és az amerikai lobogót idézi ez a két szín. A vörös a boldogság és a szerencse színe Kínában, az rendben volt, a sötétkéket viszont ki kellett világosítani, hogy azt tükrözze, amit az új, fejlődő Kínáról gondolnak: kicsit se hasonlítson az angolszász világra.”

Ne higgyük tehát, hogy az történik, mint az arab térségben, ahol felhőkarcolók nőnek ki a sivatagból, mert ott angolszász „újgyarmatosítás” zajlik. Zoboki szerint Kína ennél okosabb. „Sencsen olyan, mint New York száz évvel ezelőtt: mindenki ide jön, aki szerencsét akar próbálni. Félóránként lemossák az üvegajtókat a tárgyalóteremben, hogy mindenkinek legyen munkája.” A mai Kína valami miatt vonzódik Kelet-Közép-Európához, ha pedig egy magyar építész megjelenik, akkor azonnal a Monarchia építészetéről kezdik faggatni: ez is megkönnyítette Zobokiék helyzetét. „Minden szerencselovag két nap alatt akarja meghódítani az arab térségeket és Kínát, mi viszont nem azon gondolkodtunk, hogy eladunk egy terméket, és másfél óra múlva már integetünk a repülőtéren, hanem napi 8-10 órás munkával együtt dolgoztuk ki a tervet a kínaiakkal.”

A tarkótól a lábikráig

Zoboki szerint a sztárépítészek zöme egoépítészetet képvisel: mindegy, hogy ki vagy, én ezt képzeltem el Párizsból, Londonból vagy New Yorkból a városodba. A másikfajta építész asszimilálódik, keres és tudást visz. A Zoboki–Demeter építésziroda kétféle tudást vitt: technológiai-akusztikai ismereteket, melyeket nem lehet könyvekből elsajátítani. „Vagy végigcsináltad Russell Johnson akusztikussal a Müpában, gumikalapáccsal ütögetve a faburkolatot, hogy kotyog-e mögötte a légrés, vagy nem. Ezt csak apáról fiúra, mesterről tanítványra lehet átadni.”

A másik, amit vittek, a környezettudatos gondolkodás. Meg kellett értetni, hogy azt a hatalmas energiát, ami az ilyen óriási terek klimatizálásához kell, a töredékére lehet csökkenteni – ha jó az árnyékoló, ha jó a bejárati ajtó szélfogója, ha nem az egész, 23 méter belmagasságú előcsarnokot akarják kifűteni-kihűteni, csak azt a zónát, amiben az ember tartózkodik. „A Müpában már tudjuk, mikor mennyi levegőt kell beengedni ahhoz, hogy az emberek a lábikrájukon és a tarkójukon is megfelelő hőmérsékletet érezzenek.” Ezt Magyarországon is nehéz elsajátítani, hiszen működik a rutin, és mindenki küzd a megélhetéséért. Zoboki szerint azonban ma az építésztársadalomnak teljesen más feladata van Kínától Amerikáig, mint a válság előtt, amikor mindenki új lakást, új irodaházat szeretett volna. Rengeteg tennivaló lesz a már meglévő épített örökségünkkel is.

*

– Szándékosan építettek „Müpát” Sencsenben is? Ezt a formát tökéletesítik? – kérdezzük Zoboki Gábort.

– A városvezetőknek a Művészetek Palotája nagyterme tetszett meg, azért választottak minket. Nem vihettünk oda mást. Ez a terem egyébként többet tud, mint a budapesti, tehát egy alkotói pálya fejlődését is tükrözi. Ha például hangversenyt tartanak, akkor egy görgőkön mozgó hatalmas zenekari kagyló csatlakozik pneumatikusan a színpadhoz. Ilyen terem nem sok található a világban. Ománban van például egy ilyen, ahol Káel Csaba rendezte nemrég a Szöktetés a szerájból című daljátékot. Ez óriási előrelépés a pályánkon.

– Nyugodt volt afelől, hogy a munka a távolban megfelelően halad majd?

– Az előcsarnokban tekergő hatalmas szalaglépcsőnek nincs két egyforma íve – hajlított üvegből tökéletes korlátot csináltak hozzá. S míg a budapesti Művészetek Palotájában furnérozott burkolat és öntött gipsz várja a zene rajongóit, itt háromcentis rétegelt tömör fából építették meg a termet. A barokkosan hullámzó karzat jól mutatja, hogy az igazán jól szóló termekre szabálytalan akusztikai képlet jellemző, mint amilyen az aggteleki cseppkőbarlang: ezt is tervhűen kezelték, ahogy azt az egyedileg gyártott, több tízezer elemből álló hatalmas alumíniumpaplant is, ami árnyékolóként került a házra. Komolyan vették egy kilencezer kilométerrel messzebb élő építész instrukcióit, pedig a rajzokat ott is sok minden – a változó költségvetés, az ottani építész, a polgármesterváltás – befolyásolja.

– Nem tartott azért attól, hogy nem készül el a ház?

– A berlini reptér építése három éve áll, Hamburgban nem tudják befejezni az Elbai Filharmóniát, amit a világ egyik leghíresebb építész sztárcsapata, a Herzon & de Meuron tervez, mert már négyszeresére duzzadt a költségvetése, Párizsban pedig Jean Nouvel Filharmóniája hároméves késésben van – miért panaszkodnék? A kínaiak építési kultúrája nem hasonlítható a miénkhez: többemeletes konténervárosok épülnek a készülő ház körül, és mindenki szinte együtt él az építkezéssel. A polgármesterváltás miatt két évig állt az ügy, az utolsó fél évben viszont félelmetes tempóban haladt. A Müpával ellentétben itt nem tudtuk folyamatosan követni a munkát. Mindig biztattak, küldték a fotókat, de nem hittük el, hogy kész lesz, ezért nem is mertük reklámozni. Az viszont fantasztikus érzés volt, amikor két év után, tavaly advent idején megállt a sencseni taxi a szinte kész ház előtt.

– A magyar állam támogatta a projektet?

– Nem tudtam elérni sem a régi adminisztrációnál, sem a mostaninál, hogy egy középszintű állami vezető tiszteletét tegye Sencsenben, és legalább a testvérvárosi szerződést aprópénzre váltsa. Pedig lássuk be, a magyar mérnökökre ugyanúgy büszkék lehetünk, mint a sportolóinkra.

– Mivel töltik meg a kínai Müpát?

– Óriási mázli, hogy megtalálták a helyi Káel Csabát, aki képben van a kortárs művészetek terén: Londontól New Yorkig prózai, zenés és táncprodukciókat hoz a házba. A hagyományos kínai operát játszó társulatok előadásaira Kínában nincs akkora érdeklődés, a Bolsoj Színház Hattyúk tava előadására viszont minden jegy elkelt. Sok nyugat-európai üzletember él itt, de a kínaiak is fogyasztanak, mindig tele van a ház. Most vizsgázik az épület, s néha még okoz kis problémát a műszaknak, hogy melyik gombot kell megnyomni, de az ottani emberek érdeklődők és vágyják az európai kultúrát. A város nyitott a magyar–kínai együttműködésre is. Ez kiváló terepe lehet a magyar operának, operettnek, folklórnak, kortárs táncnak, újcirkuszművészetnek. A tradíció és az innováció olyan mértékben épül egymásra, hogy jaj neked, Európa!

– A múzeumban mit állítanak ki?

– Ez közel 40 ezer négyzetméteres épület, amiben mindent meg lehet csinálni a repülőgéphangár-szerű kiállítótermektől az intim terekig, de már harmadszor alakult át a kurátori program. Nem csak nálunk vannak viták a múzeumok körül. Nincs határozott döntés arról, hogy milyen arányban jelenjen meg a kortárs és a hagyományos művészet.

– Anyagi siker az építkezés, vagy inkább presztízst ad?

– Az utóbbi. A válságot mi is megéreztük, és jól jött a kínai munka: nem volt kérdés 2008-ban, hogy felülök-e arra a Kínába tartó repülőre és megveszem-e a jegyet – mert jegyet nem küldtek. A hazai építésztársadalom legnagyobb tragédiája nem az, hogy nincs munka, hanem hogy szétmentek az alkotóműhelyek. Mi is nehéz hónapokat éltünk meg, de egyben maradtunk. Nem anyagi siker a kínai Müpa fölépítése, de óriási reklámértéke van az egész magyar mérnöktársadalom számára. Egyedisége, európaisága, léptéke, minősége évekig viszi a jó hírünket. Ezért nem értem, hol van az állam, hiszen ez a keleti nyitás zászlóshajója lehetne, amiben benne van a Műegyetemtől Kodály Zoltánig minden tudásunk: ez valóban kulturális győzelem, hiszen számos területen jobbak vagyunk.

– Belevágna újra?

– Gondolkodás nélkül. A pesti Müpa felépítése után a kollégák azt mondták: örüljek, hogy megúsztam infarktus nélkül, mert az ilyen házakat általában nem élik túl a tervezők. De egy építész addig él, míg nem mond nemet egy ilyen lehetőségre, és minél több hasonló referenciád van, annál könnyebb a helyzeted. A legrosszabb az, ha nincs munka. Most azonban optimista vagyok, mert lassan érződik az állami beruházások jótékony hatása: megint érdemes Magyarországon az ingatlanfejlesztésbe tőkét fektetni.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.