Karizmatikus egyéniség vagy nyájas diktátor?

/ 2001.04.13., péntek 07:39 /

Vajon ki lesz a világ egyik legrangosabb szimfonikus zenekara, a New York-i Filharmonikusok új zeneigazgatója? Ekkora publicitást már régen kapott a klasszikus zene: az amerikai sajtó közel egy éven át részletesen követte az igazgatóváltás eseményeit, bemutatta a jelölteket, tudósított a tárgyalásokról, a kiszivárogtatott hírekről, pletykákról.

Sztárgázsik Amerikában
Az amerikai szimfonikus zenekarokat többnyire alapítványokból, magán- és vállalati adókból, kismértékben városi támogatással vagy a koncertek bevételéből tartják fenn. Egy zenekar kezdő tagjainak fizetése évi 50 ezer dollár, a szólamvezetők bére eléri a 100 ezret, míg a koncertmester ennek a kétszeresét kapja. A kiemelt zenekarok (Boston, Chicago, Philadelphia, New York) tuttistáinak fizetése 75 ezer dollárnál kezdődik.
A zenekarok élére többnyire az úgynevezett igazgatótanács nevezi ki a zeneigazgatót, akinek a hagyományos művészeti irányításon kívül az is a feladata, hogy jó kapcsolatokat ápoljon a zenekar anyagi támogatóival. A legtöbb karmester nagy ellenérzéssel vesz részt a gazdag patrónusokkal való kötelező vacsorákon, fogadásokon, összejöveteleken, pénzgyűjtő akciókon. A zeneigazgató hajdanán az évad kétharmadát töltötte zenekarával, ma jó, ha a koncertek felét vezényelheti. (Bár az e cikkben szereplő összes fizetés, honorárium hiteles forrásból származik, meg kell említeni, hogy az egyetlen hivatalos dokumentum, az adóbevallás természetesen titkos.) A legnevesebbek évi fizetése 700 ezertől 2 millió dollárig terjed. James Levine (Metropolitan) és Lorin Maazel (New York-i Filharmonikusok) fizetése csaknem 2 millió. Ezek a honoráriumok meg is kétszereződhetnek, hiszen számos karmester egy időben két zenekarnak az igazgatója. A sok példa közül csak azok szerepelnek itt, akiknek legalább az egyik zenekara működik az Egyesült Államokban. Daniel Barenboim: Chichagói Szimfonikusok és a berlini Staatsoper Szimfonikus Zenekara; Leonard Slatkin: Nemzeti Szimfonikus Zenekar, Washington és BBC Szimfonikusok, London; Jurij Temirkanov: Szentpétervári Filharmonikusok és Baltimore-i Szimfonikusok; Mariss Jansons: Pittsburghi Szimfonikusok és Oslói Filharmonikusok; Michael Tilson Thomas: San Franciscó-i Szimfonikusok és Újvilág Szimfonikus Zenekar, Miami. A jövedelmet tovább növelheti a vendégkarmesteri gázsi. A legrangosabb vendégkarmesterek legalább 30 ezer dollárt kapnak, ami általában a próbákért és három koncert vezényléséért jár.
A szólisták honoráriuma változó. Egy jó nevű, de nem sztárkategóriába tartozó zenész fellépti díja 5 ezer dollár körül van. Néhány adat a leggyakrabban fellépő sztárok szólóestjeinek díjazásáról: Itzhak Perlman (szupersztár hegedűs): 100 ezer; Yo-Yo Ma (csellista), Maurizio Pollini (zongorista), Jevgenyij Kissin (zongorista), Anne-Sophie Mutter (hegedűs): 40-50 ezer; Emanuel Ax (zongorista), Gil Shaham (hegedűs), Sarah Chang (hegedűs): 20-25 ezer. A korára való tekintettel Isaac Stern (hegedűs) nagyon ritkán vállal fellépést, ha vállal, akkor 75 ezer dollárért. Ezek a gázsik csökkennek, ha a sztár nagyzenekarral lép fel. A számára írt új mű világpremierjén vagy lemezfelvételnél például Yo-Yo Ma díja nem több 20 ezer dollárnál. A vonósnégyesek közül a legjobban fizetett a kortárs zenét játszó Kronos vonósnégyes: 25 ezer dollárt kapnak. Az Alban Berg 18 ezer, az Emerson kvartett csaknem 14 ezer dollárt kap egy-egy koncertért.
A klasszikus zene sztárjai tehát nem panaszkodhatnak az Egyesült Államokban, bár tiszteletdíjuk meg sem közelíti a tinipopsztár, Britney Spears honoráriumát, néhányan azonban már versenyre kelhetnek a Los Angeles Lakers kosárlabdázójával, Shaquille O'Neallel. De hogy a sok kiváló zenész közül kiből és hogyan lesz sztár, az már egy teljesen más kérdés...
B. E.
A döntés január végén született meg: 2002-től a hetvenéves amerikai Lorin Maazel lesz Kurt Masur utóda a New York-i Filharmonikusok élén. A szerződés négy évre szól, Maazel évi gázsija közel 2 millió dollár. A kinevezést hosszas egyezkedés előzte meg, jól példázva a klasszikus zeneipar ellentmondásait. A zenekar igazgatótanácsának, menedzserének - aki Zarin Mehta, a világhírű karmester, Zubin Mehta testvére - és a zenekarnak az egyetértése kellett a kinevezéshez. Az elképzelés az volt, hogy Masur után karizmatikus, izgalmas egyéniség, ha lehet, világsztár kerüljön New Yorkba.

A tárgyalások először Riccardo Mutival kezdődtek, de ő nem szívesen adta volna fel a milánói Scala igazgatását, és csillagászati honoráriumot követelt. (A hírek szerint 2 millió dollárért hat hetet kívánt New Yorkban tölteni.) Mehta Christoph Eschenbachot, a hamburgi NDR Szimfonikus Zenekar és Orchestre de Paris zeneigazgatóját szerette volna kinevezni, de Eschenbach közben a Philadelphiai Szimfonikusok élére került. Mehta másik jelöltje a Pittsburghi Szimfonikusok és az Oslói Filharmonikusok igazgatója, a lett származású Mariss Jansons volt. A New York-i együttes igazgatótanácsa egyiküket sem tartotta elég nagy sztárnak a feladathoz. Részint a zenekar támogatásával végül is Lorin Maazel mellett döntöttek, Zarin Mehta határozott tiltakozása ellenére.

Maazel imponálóan gazdag pályafutás után került New Yorkba. 1972 és 1982 között Széll György utódaként a Clevelandi Szimfonikusok vezetője, ezután két évig a bécsi opera igazgatója, majd 1988-1990 között az Orchestre National de France és 1988-1996 között a Pittsburghi Szimfonikusok vezetője volt, s közben, 1993-ban kinevezték a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarának igazgatójává. Maazel elismert operakarmester, gyakori vendége a New York-i Metropolitannek, a párizsi, a bécsi, a berlini operának, a londoni Covent Gardennek, valamint a bayreuthi és a salzburgi ünnepi játékoknak. Ő vezényelte a Joseph Losey rendezte Don Giovannit és Zeffirelli nagy sikerű Otelló filmjét.

Pálcatitkok
A karmesterség tudománya körül a XX. században óriási mítosz alakult ki, a nagy dirigenseket a világ minden pontján valóságos hősként tisztelik. Sőt, a karmester sokak szemében varázsló, aki csodákra képes. Nikisch Arthurnak vagy Otto Klemperernek állítólag csak be kellett lépnie a próbaterembe, s máris jobban szólt a zenekar. A muzsikusok között szóbeszéd tárgya volt "az a varázslatos valami", amely Toscaninit és Furtwänglert a többi halandótól megkülönböztette. A jó karmesterek Sergio Failoni szerint egyszerre zenei diktátorok, minden muzsikust és a közönséget is alázatra kényszerítő zsarnokok, és szűzi, érzéki művészlelkek. Harmadrészt pedig fáradhatatlan "atléták", akikben, ha vezényelnek, a lélek diadalmaskodik az anyag felett. A jó karmesterek teste egy-egy hangversenyen felfüggeszti és módosítja megszokott állapotát, mint az önkívületbe esett fakíré.
S hogy ez a különleges, mágikus, már-már hipnotikus erő, melyekkel a nagy karmesterek rendelkeznek, mennyire megfoghatatlan, arra jó példa megint Failoni véleménye, aki azt írja Hangfogó nélkül című könyvében, hogy "a zenekarvezetés - a szó anyagi értelmében - a világ legkönnyebb mestersége. Vezényelni ugyanis jóval könnyebb, mint hegedűn, oboán vagy trombitán játszani, de könnyebb a cukorkaárus mesterségénél is". Flesch Károly, a világhírű hegedűművész szerint "nincs olyan mesterség, amelybe szélhámos ne léphetne be könnyebben". James Galway, a híres fuvolista úgy morgolódott egyszer, hogy "ezek közül a pasasok közül túlságosan is sokan mesterei a briliáns beintésnek..." Daniel Barenboim pedig így fogalmaz: "A zenekar vezénylése mint állandó elfoglaltság a XX. század - nem művészi, hanem szociológiai - találmánya."
A karmesterek persze mindezt egészen másképp látják. Ők a bőrükön tapasztalják minden próbán és koncerten, hogy milyen nehéz egy nyolcvan-száz tagú zenekart pórázon tartani, s a különböző művészi elképzelésekkel és tudással rendelkező, más-más hangszereken muzsikáló emberekből álló csapatot egységes hangzásra kényszeríteni. Olyan tekintélyt teremteni, hogy a zenekar a dirigens zenei felfogását "szolgai módon" elfogadja és tolmácsolja. Mert bizony a muzsikus sem könnyű ember. A zenekari tag olykor túlzottan is öntudatos, és sokukat egy életen át frusztrálja, hogy nem szólista, "csak" egy hegedűs a tuttiban. Elég egy türelmetlen, rossz szó, egy idétlen mozdulat vagy véletlen arckifejezés, és a vendégkarmester máris életre szóló utálatnak örvend... Doráti Antal meséli Egy élet muzsikája című könyvében, hogy korunk egyik kiváló karmestere olyan zenekarral készült találkozni, amelyet még nem vezényelt, ezért órákat ült a tükör előtt, azt gyakorolva, hogy miképpen fogja köszönteni a zenészeket. - Jó reggelt, uraim! - Joviálisan. Nem, ennél egy kicsit tárgyilagosabb kellene: - Jó reggelt, uraim! - Tárgyilagosan. Nem, valamivel több humorra volna szükség: - Jó reggelt, uraim! - Humorosan. Nem, sokkal inkább abba a zenébe mélyedve el, amelyik következik: - Jó reggelt, uraim... - Elmélyülten. Sok vesződséggel egészen jól ment már. Másnap reggel kilépett a pódiumra, és sikeresen úgy köszönt, ahogy elhatározta, begyakorolta. És egyszerre 102 új ádáz ellensége lett... Egy másik történet a zenekar cinizmusát ábrázolja, ezt Vásáry Tamástól hallottam. A legtöbb karmester igyekszik szavakkal is megfogalmazni, érzékeltetni, miként is szeretné hallani a kompozíciót: "Képzeljenek egy csodálatos tavaszi reggelt, egy pompázó, illatozó rózsakertet, amelyben madarak csiripelnek, enyhe szellő fújdogál, szerelmespárok sétálnak a bokrok között egy csillogó tó felé..." - próbálta lelkesen leírni a mű hangulatát, képi megfelelőjét egy kiváló dirigens, mire egy hegedűs a második pultból a szavába vágva félhangosan, fapofával odaszólt neki: "Uram, most piano vagy forte?..." Mindezzel együtt maguk a dirigensek is gyakran hangoztatják, hogy karmesternek lenni csodálatos dolog. "Különös érzés, mindenkinek át kellene élnie - mondta Riccardo Muti. - Az ember tesz egy kézmozdulatot a levegőben, és előjön a hang!"...
De hogyan különböztessük meg az igazi tehetséget a mutatós szélhámostól? A karmestermítosz kialakulásának történetét, a zenei élet visszásságait "leleplező" írásaival ádáz harcot vívó brit zenetudós, Norman Lebrecht már - Borbás Mária kitűnő fordításában - magyarul is olvasható könyve, a Maestro! dolgozza fel lenyűgözően. Lebrecht azt mondja (Barenboim nyomán), hogy a zenekarvezetők zöme az üzleti világ és a tömegkommunikáció hatására lett hős, nem tömeghős, hanem az elit ideálja. Úgy véli, hogy a maestromítoszban a közönségigény, a média, a reklám és természetesen a kedvező körülményeket okosan felhasználó nagy zenei személyiségek (és üzletemberek) közös törekvése testesül meg. A lemezen és videón sokszorosított pálcamítosz pénzkereseti világkultusszá fejlődött az ezredfordulóra. Ahogy Lebrecht fogalmaz: "Ahhoz, hogy egy mítosz fennmaradjon, készséges írók együttműködése szükséges. Zenekritikusok jelentősen hozzájárultak a Nagy Karmester kultuszához... A karmesterek iránt eleve rokonszenv nyilvánul meg. Tenoristákat ki lehet gúnyolni, zongoristák dagályosságát a szatíra gombostűjével kipukkasztani, a maestro azonban szent és sérthetetlen fajta, erényeit felmagasztalják, bűneit palástolják. Némelyik írót láthatóan lenyűgözi a karizma, másokat a gazdagság és a hatalom."
Azt persze Lebrecht is jól tudja, hogy a nagy karmesterek zöme nem szélhámos, nincs szüksége kritikusi "hátszélre" sem, hanem kivételes tehetséggel megáldott muzsikus zseni, aki valóban varázslatokra képes. Akit érdekel a karmesterek világa, a karmesterség történelme, s az az út például, miként lett a Bécsből "kiutált" Maazel Amerika egyik legnagyobb sztárja, akit érdekelnek Hans von Bülow, Mahler, Strauss, Walter, Klemperer, Krauss, Toscanini, Furtwängler, Széll, Reiner, Karajan, Böhm, Koussevitzky, Ozawa, Stokowski, Previn, Bernstein és Boulez, Beecham, Kubelik és Solti, Abbado és Sinopoli, Celibidache és Kleiber küzdelmei és trükkjei, az nem fogja tudni letenni Lebrecht izgalmas és tanulságos olvasmányát.
Devich Márton
A dörzsölt üzletembernek tartott Maazel (elsőként kapta meg a bűvös egymillió dolláros gázsit Pittsburghben) nagyon jól tudja, hogy Amerikában egy zeneigazgató feladata nem csupán a zenekar művészeti igazgatása, de pénzügyi hátterének segítése is. Amit más karmester vonakodva végez - fogadásokon, vacsorákon, egyéb társasági összejöveteleken való részvétel -, azt Maazel szívesen és nagy rutinnal csinálja. Mindenhol kiváló kapcsolatokat alakított ki a milliomos patrónusokkal, sokkal jobbat, mint magukkal a muzsikusokkal. Kinevezését az amerikai sajtó ennek ellenére vegyes érzelmekkel fogadta. A kritikusok tisztában vannak vele, hogy a New York-i Filharmonikusok az egyik legnehezebben kezelhető zenekar, irányítása túl nagy feladat lenne egy kevésbé tapasztalt karmesternek, de megalkuvó, bátortalan döntésnek vélik, hogy Masur után ismét idős, hetvenéves muzsikus kerül New Yorkba, akinek nyilvánvalóan semmiféle újító szándéka, inspiráló elképzelése nincs. Bár elismerik Maazel erényeit, tökéletes hallását, bámulatos zenei memóriáját, ötletgazdag technikáját, az árnyalatok iránti kiváló érzékét, de vezénylését kiszámítottnak, ridegnek tartják. Stílusát arrogánsnak, diktatórikusnak, egocentrikusnak ítélik, hivatkozva a köztudomásúan rossz kapcsolataira a clevelandi, a bécsi, a párizsi és a pittsburghi zenekarral. Clevelandbe azóta sem hívták vissza, amióta a "zenetörténet legrosszabb házasságának" tartott Maazel-Cleveland frigy felbomlott. A Philadelphia Inquirer zenekritikusa szellemesen jegyezte meg: "Rossz idők járnak manapság New Yorkra. Vasárnap elvesztettük a futballszuperkupa döntőjét, hétfőn kinevezték Lorin Maazelt." Korábban ennyi negatív kritikát csak egyetlen New York-i zeneigazgató kapott: Leonard Bernstein. Ez talán hízelgő lehet Maazel számára.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.