Kész csoda, amit a Várban terveznek

/ 2015.09.30., szerda 18:00 /
Kész csoda, amit a Várban terveznek

A harmadik Orbán-kormány, de jó eséllyel az elmúlt 25 év egyik legnagyobb projektje is az úgynevezett Hauszmann-terv, melynek célja – ahogy korábbi írásunkban fogalmaztunk – a második világháború utáni, politikai okokból történt rombolás jóvátétele.

És akkor ma (szerda) végre bemutatták a „budavári Csikós-udvar és környezete” rekonstrukciós látványtervét: az elképzelés szerint a Vár Tabán felőli oldalán a következő években visszaépül az egykori lovarda és istállói, a Főőrségi épület, a Stöckl-lépcső és a lovarda mögötti feljáró is. Rendkívül impozáns grafikák:

Forrás: MTI/Közti Zrt.

 

Forrás: MTI/Közti Zrt.

 

Forrás: MTI/Közti Zrt.

 

Forrás: MTI/Közti Zrt.

Nézzük a tervek hátterét! A Vár nyugati falszorosának külső felén épült 1899-ben a Királyi Palota díszes lovardája, majd fölötte tíz évvel később a Hunyadi-udvar peremén a Főőrségi épület; addigra már állt a két udvart összekötő Stöckl-lépcső és rámpa is. A lovarda az 1944-45-ös ostrom során találatot kapott, de sokkal könnyebben helyreállítható lett volna, mint a Sándor-palota, mégis elbontották. Hasonló sors jutott a Főőrségi épületnek is, pedig abban a hetvenes évek elejéig még irodák is működtek.

A régi Főőrségi épület, még a két világháború között

A régi Főőrségi épület, még a két világháború között

 

Az érintett rész, a világháborús bombázások előtt

Az érintett rész, a világháborús bombázások előtt

A korábban a Zeneakadémián és a Várkert Bazáron is dolgozó Potzner Ferenc építész a koncepció bemutatásakor elmondta, a rekonstrukció fontos eleme ezért, hogy a Vár a Tabán felől is könnyen és akadálymentesen megközelíthetővé váljon. A világháborús ostrom után ugyanis a középkori erőd helyreállítása kapott prioritást, így azonban a Csikós-udvar elvesztette közlekedési kapcsolatait a palotával.

Potzner Ferenc beszámolója szerint a lovardát korábbi helyén építik vissza Hauszmann Alajos tervei alapján, eredeti funkcióin túl az épület rendezvénytérként is működik majd, így többek között bálokat, művészeti vásárokat is befogadhat. A lovas programok kiszolgálására 16 ló tartásához megfelelő istállót alakítanak ki a várfal alatti földrézsűbe rejtetten, a Csikós-udvarból pedig a szintén újraépítendő Stöckl-lépcső és fal melletti rámpa biztosítja a feljutást.

Szintén eredeti helyén épül újra a Főőrségi épület, amelyben az újjáalakuló palotaőrség, valamint kiállító- és vendéglátóhelyek kapnak otthont. Innen lesz megközelíthető a középkori vár maradványainak feltárása után kialakítandó, térszint alatti régészeti bemutatótér is.

A grafikákat nézve amúgy nem is a lovarda vagy a Főőrségi épület a legnagyobb durranás, hanem a háttérben diszkréten meghúzódó neobarokk kupolaszerkezet.

A neobarokk kupola

A neobarokk kupola

Vagyis ezeken a terveken már magától értetődő, hogy a mostani, modern Budavári Palota-kupola helyére visszaállítják a régit. Csak az biztos, ami már készen van, de a szándék biztató.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.