Kísérlet az életmű megtisztítására
Persze, mindig öröm egy újabb Kondor Béla-album, de van már több is a polcon, mondhatnánk – ám elhamarkodott ítélet lenne. Mert a most megjelent, reprezentatív kötetet, amely bizony más, mint az eddigiek, a szerkesztők kifejezetten egy új korszak nyitányának szánták.
Kondor Béla már életében legenda volt, és még inkább az lett 1972-ben bekövetkezett, korai halála után. A korszak nagynevű művészettörténésze, Németh Lajos már 1976-ban monográfiát írt róla, néhány év múlva életmű-katalógusát is összeállította, és Kondor festészete hamarosan szigorlati tétel lett az egyetemen. Az idők folyamán számos nagy kiállítást rendeztek a képzőművészeti hagyatékából, albumai jelentek meg, bőven illusztrált kötetekben adták ki irodalmi munkásságát is. „Mégis a Kondor-életmű mélységeinek alapos és szakszerű feltérképezése megrekedni látszik – írja a mostani könyv előszavában Fertőszögi Péter –, a kiállításokat nem követték az életmű alapjait is érintő mélyfúrások. A róla szóló írások többsége nem egyéb, mint a már jól ismert klisék újabb és újabb átfogalmazása.” A KOGART egyébként 2006-ban már rendezett retrospektív kiállítást a művésznek, és akkor is megjelentettek egy impozáns katalógust a kiállítás anyagából. Ez a legújabb, Várkert bazárbeli gyűjteményes tárlathoz kapcsolódó album még inkább tekintélyt parancsoló méretű és kivitelű, azonban nem követi azt a megszokott gyakorlatot, hogy mindössze egy bevezető esszét mellékeljen a képekhez. Ehelyett inkább megkezdi, amit az előszóban hiányolt: azaz biográfia és pályaismertető helyett teret nyit az analíziseknek. Ráadásul olyan fiatal kutatók jegyzik ezúttal a kötetet, akik életkoruknál fogva nemhogy a művészt nem ismerhették, de legfőbb mentorának, Németh Lajosnak sem lehettek a tanítványai, így elfogultság nélkül nyúlhattak a témához. A kötet azonban korántsem holmi „legendaoszlatás”, hanem kísérlet az életmű megtisztítására az óhatatlanul rárakódott, szubjektív sallangoktól. Az alaphangot Marosvölgyi Gábor A Kondor-legendárium című recepciótörténete adja meg, megvizsgálva az ismert sztereotípiákat – Kondor a „meg nem értett zseni”, a „lázadó fenegyerek”, a „melós”, a „próféta”, a „reneszánsz ember” és hasonló toposzok – és ezek okait, igazságtartalmát. Kitér arra a máig feloldatlan ellentmondásra, amely a saját korában hol túlságosan modernistának, hol épp ellenkezőleg: tradicionalistának állította be a művészt. Marosvölgyi egy másik tanulmányban pedig Kondor portréábrázolásait elemzi a Valaki önarcképe sorozat fényében. A mostani kiállítás kurátora, Fertőszögi Péter a festő monumentális elképzeléseit, a többnyire sajnos soha meg nem valósuló, a hivatalok által gyakran gáncsolt, murális terveit veszi sorra. Az elbuktatott pályázatok szolgáltattak leginkább alapot Kondor Béla mellőzöttségének mítoszához, miközben azért szerencsére születtek és maradtak fenn főműnek számító pannók és üvegablakok is. Egy-egy tanulmány foglalkozik a festő irodalmi és zenei tevékenységével, illetve ezek képzőművészeti összefüggéseivel, a Kondorról gyakran emlegetett „kettős, illetve többes tehetség”, illetve „reneszánsz ember” kérdésköréhez kapcsolódóan. Míg Borovi Dániel sorra veszi Kondor zenei érdeklődésének színtereit: muzsikusi ismereteit, hangszerkészítő kísérleteit, illetve a zenei utalások jelenlétét a képein, Csanádi-Bognár Szilvia egyetlen kiválasztott motívumon, „a szerkezeten” keresztül mutatja be a sokoldalú művész technikai érdeklődésének a festményein és grafikáin, irodalmi szövegeiben és esszéiben tetten érhető párhuzamait. Horváth Gyöngyvér három írásban járja körül Kondor alkotói módszerének középkori és reneszánsz gyökereit, különös tekintettel a Dürer-reminiszcenciákra, valamint az ikon- és oltárképfestészetre. Külön tanulmányt szentel a repülés-, repülőgép-, űrhajómotívumok elemzésének Kondor képzőművészetében.
A kötet tehát nem egységes szempontok alapján és nem is összegzően közelíti meg az életművet, vagy annak egy kitüntetett fejezetét. De éppen az adja legfőbb erényét, hogy egy-egy részproblémát kibontva segít újraértelmezni a mára már klasszikusnak kanonizált festő alkotásait. Nem monográfia és nem is katalógus tehát, hanem tanulmánykötet. Ugyanakkor képzőművészeti album is, így a másfél száz színes reprodukció révén azok is örömet lelhetnek benne, akik elsősorban vizuálisan szeretnének átfogó képet kapni a XX. századi magyar festészet e kiemelkedő mesteréről.
Neve korszakot jelöl. Tanulmányok Kondor Béla művészetéről
Szerk.: Horváth Gyöngyvér, Fertőszögi Péter, Marosvölgyi Gábor
Budapest, Kovács Gábor Művészeti Alapítvány, 2017
