Klasszikusok rockritmusban?

/ 2018.05.09., szerda 17:29 /

Ma már kevesen hiszik azt, hogy a kortárs zene nem lehet szép – mondja a június 8–17. között megrendezendő miskolci Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója. Kesselyák Gergely karmester jelenleg a Virtuózok című tehetségkutató műsor negyedik évadában zsűrizik.

– Hét éve fogalmazta meg kiáltványát, amit úgy lehetne összefoglalni, hogy „legyen az opera mindenkié”. Mi történt azóta?

– Bebizonyosodott, amit világéletemben sejtettem: nem igaz, hogy a klasszikus zene kevesek kiváltsága, hogy ha mi zenélünk, elkapcsolják a rádiót. Nyugodtan lehet bízni az emberek ízlésében és ösztöneiben.

– Miből gondolja, hogy ez megváltozott?

– Hadd mondjam, hogy ezt mi kezdtük el Miskolcon, 2011-ben az említett kiáltvánnyal, amelyben kinyilvánítottuk: a világ zeneszerzői találják meg újra a hangot az operaközönséggel. Hiszen a klasszikus zene gyöngyszemeit is azért komponálták a mesterek, hogy szeressék az emberek. 2013-ban nyílt újra az Erkel Színház, egy évre rá elindult a Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutató műsor a Duna Televízióban, 2016-ban pedig az m5 kulturális csatorna. Ez a négy pillér támasztja alá, hogy az emberek nem csupán az értéktelent hajlandók nagy tömegben fogyasztani. Persze, közel kell vinni hozzájuk az értékeset ebben a médiazajban, meg kell küzdeni a figyelmükért. De nem igaz, hogy aki ezzel próbálkozik, reménytelen helyzetben van.

– Azért a kezdetekkor voltak reménytelen helyzetek.

– Tíz-tizenöt éve megpróbáltam Miskolcon a bevásárlóközpontokban vagy kisebb üzletekben elérni, hogy az operafesztivál tíz napja alatt klasszikus zene szóljon a hangszórókból, és azt a választ kaptam, hogy nem lehet, mert akkor az emberek kimennének az üzletből. Kínában viszont azt láttam, hogy a bevásárlóközpontokban Mozart, Vivaldi, sőt Bach szólt – és nem mentek ki az emberek. Pedig az ott egy másik földrész kultúrája. Mi miért mennénk ki, ha európai zenét hallunk, hiszen bizonyított, hogy ezek nyugtatóan hatnak az idegrendszerre, és Mozart például háttérzeneként is remekül működik. A Virtuózokkal bizonyosodott be, hogy nem kapcsolnak át az emberek, el lehet érni nagy nézettséget ezzel is.

– A Virtuózoknak már a negyedik évada fut: tart még a kezdeti lendület?

– Nem lohad a lelkesedés, és a harmadik, negyedik évadban stabilizálódott a színvonal. De természetes, hogy mindig a kezdés jár a legnagyobb eufóriával. Ugyanez volt az első operafesztiválon, amikor magunk sem hittük, hogy működni fog, de egyszer csak eljött a nap, és megjelentek a miskolciak gyönyörű ruhában, egészen más tartással, mint ahogy addig láttuk őket. Első tehát mindenből csak egy van, de az a szép az életben, hogy mindenkinek van egy első élménye, és ahogy újabb és újabb emberek és nemzedékek kapcsolódnak be, mindig újabb lendületet hoznak. A Virtuózok is ugyanolyan jó, mint az elején.

– Van elég tehetség? És lehet a verseny után ennyi gyereket menedzselni?

– Attól nem kell tartani, hogy nincs utánpótlás, és a tanárok is tudják már, hogy van ez a műsor, érdemes készülni rá. Az „utógondozás” is meg van oldva, a Kis Virtuózok Alapítvány és mások is foglalkoznak velük. Rengeteg a felkérés, inkább arra kell vigyázni, hogy ne engedjenek a gyerekeknek mindent elvállalni, nehogy tönkremenjenek abban, hogy idő előtt túl nagy terhelést kapnak.

– Miskolcra be tudta ezeket a tehetségeket „csatornázni”?

– A Virtuóz-gyerekekkel mindig lehet közönséget toborozni – ha túlzottan becsatornáznám őket, úgy érezném, hogy nyerészkedem rajtuk. A műsorban a Bartók Plusz különdíjakat oszt, és ezek a gyerekek fellépnek az operafesztiválon is, sőt, volt koncert, amelyen szinte csak virtuózos gyerekek játszottak, énekeltek. De zsűritársam, Miklósa Erika is föllépett már velük Miskolcon, Bibike, vagyis Szauer Bianka, a hárfás kislány pedig szinte a fesztivál kabalafigurája lett.

– Van egyébként önnek kötődése Miskolchoz?

– Nincs. Először Selmeczi György hívott ide, 1993-ban, ő volt akkor a miskolci nyári játékok vezetője: a miskolctapolcai Akropoliszon rendezte meg A víg özvegyet, és engem kért fel vezényelni. Ekkor ismerkedtem meg Hegyi Árpád Jutocsával, a Miskolci Nemzeti Színház akkori igazgatójával, és ő is hívott. Fantasztikus közösség van a miskolci színházban, és ott a Bükk, sokat kirándultunk. A várost a polgárain keresztül ismertem meg.

– A Bartók Plusz Operafesztivál fontos feladataként operát is íratnak, hogy legyenek kortárs magyar művek. Tavaly nagy sikerrel mutatták be Gyöngyösi Levente – néhol rockos hangzású – A Mester és Margarita című operáját. Miért nem játsszák ezt sehol?

– Hét éve már tudtam, hogy ez a folyamat el fog indulni, mert világszerte azt tapasztaltam, hogy az előadóknak is igényük van arra, hogy szép zenét játsszanak, és a közönség lelkesen tapsoljon a kortárs operának is. Ma már kevesen hiszik el, amit száz évig magyaráztak, hogy a kortárs zene nem igaz, ha szép – a szép fogalmába ne menjünk bele, értjük, miről van szó. Miskolcon számos ősbemutatónk született koprodukcióban – hiszen úgy kifizetődő –, és ebből vagy tízet játszanak is a Budapesti Operettszínházban, a Debreceni Csokonai Színházban vagy éppen Kolozsvárott. Szó van róla, hogy A Mester és Margaritát is bemutatják majd az Erkelben – zenetörténeti léptékben öt-tíz év nem olyan hosszú átfutási idő. Ezt az operát a Hollerung Gábor vezette Budafoki Dohnányi Zenekar rendelte meg: még keresik azt a színházi formát, ahol teljes egészében elő tudnák adni.

– Az idei fesztivál keretében mutatják be Magyarországon először a Semmelweis című művet: érdekes, hogy egy magyar hősről amerikai zeneszerző írt operát.

– Fel is röppent a hír, hogy Raymond J. Lustig esetleg magyar gyökerekkel rendelkezik, de nem. Semmelweis Ignác adott annyit a világnak, hogy elismert legyen Amerikában is. Születésének 200. évfordulóján idén Semmelweis-évet ünneplünk – ez is jó apropó a bemutatóhoz. Ez szintén olyan darab, amely a musical eszközeit is használja. A címszerepet is operettszínházas művész, Szabó P. Szilveszter játssza.

– Muszáj ma már az opera műfaját rockosítani, musicalszerűvé tenni?

– Egyáltalán nem – ez pont fordítva működik. Ha megnézzük Mozart, Verdi és Puccini műveit, azt látjuk, hogy használták a kor divatos zenéit. Mozart a paraszttáncokat, a népzenét, Verdi az indulókat, a rézfúvós zenét, amit az utcán játszottak, Puccini pedig a nápolyi dalt, az olasz slágereket emelte fel és építette be az operába. Mozart még a klarinétot is elismertté tette, ami akkoriban lenézett hangszer volt. A legnagyobb zsenik azért találták meg a hangot a közönséggel, mert a nép által kedvelt és ismert zenei formákat nemesítették kompozícióvá.

– Tehát a péklegény azért fütyülte az operaslágereket, mert egyébként is ismerősek voltak neki.

– És megkapta hozzá azt a kompozíciót, amitől a lelke tovább tudott épülni, mert másfajta csatornákat nyitott meg. Ma a musical használja azokat a zenei fordulatokat, ritmusokat és hangszereket – lásd Mozartot a klarinéttal –, amelyeket az emberek szeretnek, a házibulikban játszanak. Én azt mondom, hogy az operának is el kellene lesnie ezeket a rockritmusokat, esetleg -hangszereket – nemesítsék föl, komponálják meg! A mű nem attól lesz értékes, hogy van-e benne basszusgitár, hanem hogy meg van-e komponálva.

– Miskolcon köztereken is játszanak Ezrek operája címmel: ez vonzza az embereket?

– Nagyon! Pedig az első évben, amikor javasoltam, hogy az avasi kilátónál adjuk elő a Toscát, mindenki mondta, hogy á, este nem jönnek már oda föl az emberek. Felépítettünk egy 400 fős lelátót, ami fél 8-kor megtelt, úgy, hogy az előadás csak 9-kor kezdődött. Nyolckor már nem lehetett parkolni a környéken, fél 9-kor hatalmas hullámpapírokat terítettünk a földre, hogy a gyerekek arra üljenek – Vidnyánszky Attila volt a rendező, ő hozatott a színházból kisteherautóval hullámpapír-göngyölegeket. És amikor fél 9-kor befejeződött a városban a színházi előadás, akkor még az a közönség is elindult fölfelé...

– Most RockGiovanni lesz az avasi kilátónál.

– Mozart Don Giovanni című művét Szüts Aporral írattam át – őt a közönség a Virtuózokból ismerheti, de Miskolcon már 2013-ban nyert operaíró versenyt, művét nemrég mutatta be a debreceni színház. Azt mondtam neki, játsszunk el a gondolattal: mi lenne, ha Mozart eljönne közénk, és megmutatnánk neki, hogy az elmúlt kétszáz évben milyen új hangszerek születtek, milyen harmóniákat szeretnek most az emberek, milyen ritmusokat használunk, hogyan táncolunk – mit kezdene ennek a tudásnak a birtokában a Don Giovannival? Nem az történik tehát, hogy lejátsszuk a Don Giovannit, és bekapcsolunk hozzá két erősítőt, egy basszgitárt, a dobszerkó meg üt hozzá valamit. Nagyzenekar játszik, vannak rockhangszerek, a szereplők pedig karakterüknek megfelelően a heavy metal, pop, vagy éppen a francia sanzonok hangján szólalnak meg.

– Idén előadják az István, a királyt is: olyan klasszikussá vált már, hogy megállja a helyét egy operafesztiválon?

– Mozart Varázsfuvolájának eredeti német zongorakivonatára az volt írva, hogy operett két felvonásban. Tehát hogy mit minek nevezünk – például operának vagy rockoperának –, az tulajdonképpen mindegy. Nyilván az István, a király nem úgy opera, mint az Aida, de egy olyan fesztiválon, ahol nem úgy gondolkodunk, hogy van könnyű- meg komolyzene, hanem úgy, hogy vannak jó zenék, egyértelműen helye van. Ez a mű arra is példa, milyen sikeres lehet az, ha valaki meghallja a kor zenei hangját, és azon kezd komponálni. A zeneszerzők is elgondolkodhatnak, mit tudnak mindebből beemelni az ennél eggyel klasszikusabb operába.

– Korábban azt mondta, nem volt jó, amikor hatalmas állami dotációval hoztak létre olyan produkciókat, melyek nem érdekelték a közönséget, most viszont a taotámogatást olyanok kapják, akik egyébként is sikeresek anyagilag. Hogyan látja ezt a helyzetet?

– Ez a ló másik oldala, és kicsit se jó. Ebben is az egyensúlyt kellene megtalálni, és a törvényalkotó szándékát érvényesíteni, nevezetesen, hogy ne a bóvlit támogassuk közforintokból. De miközben szakmai közmegegyezés van arról, hogy mi az, ami túlmegy már minden határon, nincs, aki megmondja, mi méltó a támogatásra, és mi nem. Nem szeretném, ha a taokontingens kicsúszna a művészetből: az lenne jó, ha az adópénz befolyna a művészet javára, és az osztaná szét, aki erre hivatott. Mert a törvény sajnos lehetőséget ad a kiskapukra, s ezt azért ki lehetne szűrni.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.