Könyves randevú a Gesztenyéskertben
Nyolcadik alkalommal rendezik meg április 26. és 29. között a budapesti nemzetközi könyvfesztivált, amelyre idén is harminc országból jönnek kiadók, jönnek írók. S a szervezők reményei szerint jön a közönség. Azok a polgárok, akik kitartó érdeklődésükkel valódi ünneppé varázsolták az eredetileg szakmai fórumnak tervezett kiállítást.
Amikor a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) 1994-ben frankfurti segítséggel megrendezte az első budapesti fesztivált, sokan úgy vélték, kár a májusi könyvhét sikerét kockára tenni. Mára bizonyossá vált, hogy a Cervantes születésnapjához, a könyv és szerzői jog világnapjához kötődő rendezvény a maga világsztár íróival, izgalmas kiadóival és színes programjaival nemhogy elvinné a könyvhét közönségét, hanem új híveket toboroz az olvasásnak, az irodalomnak. Még a megosztott irodalmi élet szereplői is megszerették a fesztivált, mert hála a kongresszusi központ adottságainak, egyszerre több helyszínen zajlanak az események, így helyet találhat magának mindenki. Idén sem lesz másként.
Zentai Péter László, a MKKE igazgatója, amikor rövid fesztiváltörténeti visszapillantásra kértük, arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt hét év szakmai programjainak áttekintése során nyomon követhetjük a magyar könyvszakma fejlődését. A kiadók és terjesztők vitáitól, a jogsértésektől és csődöktől jutottunk el a normális működésig, amikor a könyvesek legfőbb gondja az olvasó. Mára a szakma stabilizálódott, kialakultak a normális működéshez szükséges struktúrák, így mindenki az olvasás éve című rendezvénysorozatra készül. A tét nem kevesebb, mint lesz-e közönsége az irodalomnak néhány évtized múltán is. A funkcionális analfabetizmus rohamos terjedése, az újabb nemzedékek elfordulása a könyvtől persze nem könyvszakmai kérdés. (Bár a kereskedők sem tehetnek szert a tavalyihoz hasonló 38 milliárdos rekordbevételre.) Ez a nemzeti kulturális stratégia egyik alapkérdése.
Amikor néhány évvel ezelőtt Angliában rájöttek, hogy a jelenség puszta számbavétele és a sopánkodás kevés, országos akciót hirdettek, amelybe bekapcsolódott a szellemi, sőt a politikai elit egésze. Senki nem kérdőjelezte meg az ügy fontosságát.
Április elején a magyar kormány is elfogadta az olvasás éve koncepcióját. Még nem tudni, hogy az oktatási és kulturális miniszter az idén a könyvhéten megnyíló és a jövő könyvhéten bezáruló eseménysorozatot a választási készülődés közepette hogyan menedzseli. (A tervezett több százmilliós támogatással a hamarosan felálló programiroda rendelkezik.) Hogy tud-e a magyar értelmiség egy nagy ügy érdekében összefogni? Meg tudja-e mozgatni a társadalom egészét? A szülőket, akik a tévé elé ültetik merő kényelemszeretetből a gyerekeket, a tanárokat, akik a legtöbbet tehetik az olvasásért, a televíziós társaságokat, amelyeknek nem érdekük a könyv népszerűsítése, de rajtuk keresztül juthat el a legtöbb információ a könyvről.
Természetesen nem azokat kell megnyerni a könyvnek, az irodalomnak, akik ellátogatnak a budapesti könyvfesztiválra. Valószínűleg azokat a kisgyerekeket is "megfertőzi" a könyv, akik most még csak a gyerekprogramokon vesznek részt, s akiket az évek során Kányádi Sándor, Csukás István vagy az olasz Marcello D'Orta tanár úr buzdított az irodalom szeretetére. Azok a felnőttek is rabjai az olvasásnak, akik "élőben" is meghallgatják kedves íróikat a fesztivál találkozóin, akik idén is ott lesznek, hogy találkozzanak Tranströmerrel, Viktor Pelevinnel, a délszláv irodalom jeleseivel, a fesztivál középpontjába állított cseh irodalom mai képviselőivel, vagy akár Szabó Magdával, Jókai Annával és Nádas Péterrel. Eljön a fesztiválra Horthy István özvegye, hogy emlékiratainak második kötetét dedikálja, találkozhatunk Norman Lebrechttel, a rettenthetetlen zenekritikussal és még nagyon sokakkal. Hogy milyen lesz az olvasás éve? Bizonyára többet tudunk majd, ha meghallgatjuk az április 27-i tanácskozásokat.
