valasz.hu/kultura/minden-jo-de-hol-a-vege-negy-sztarszinesz-sem-eleg-a-sikerhez-34799/

http://valasz.hu/kultura/minden-jo-de-hol-a-vege-negy-sztarszinesz-sem-eleg-a-sikerhez-34799/

„Közben elvész a gyerek”

/ 2017.09.27., szerda 17:49 /

Alapjaiban változik meg a hazai köznevelés, ha sikerül végigvinni azt a reformot, amelyen Csépe Valéria pszichológus, agykutató vezetésével kezdtek el dolgozni. A Nemzeti alaptanterv megújításáért felelős miniszteri biztost kérdeztük.

- Törvényszerű, hogy aki oktatásüggyel foglalkozik, azt támadások érik?

– Ez darázsfészek, tudom. Ezért sokat gondolkodtam, elvállaljam-e a feladatot, de arra jutottam, hogy ha én nem merem, akkor ki? Nem a Nemzeti alaptanterv (Nat) megújítása oldja meg az oktatás összes problémáját, de azon belül nagyon fontos. Nagy baj, hogy ha valaki belekezd valamibe Magyarországon, akkor azt is számon kérik rajta, amiben részt sem vett. Nem vagyok oktatáspolitikus, a szakmával foglalkozom, de azért kapok hideget, meleget.

– Teljesen új alapokra kell helyezni mindazt, amit eddig az iskolai tanulásról gondoltunk?

– Túl kell lépnünk azon, ami eddig volt, hogy változás címen oktatásszervezési kérdésekbe bonyolódunk. A korszerű irány az – és ezt csinálta minden ország, amelyik az alaptantervével előbbre lépett –, ha a számos területet magában foglaló tanulástudomány határozza meg az előkészítést, a fejlesztést. Megváltozott a társadalmi, gazdasági környezet, kultúraváltás történt, átléptünk a Gutenberg-világból a Neumann-galaxisba. Tantárgyakon átívelő, jól használható tudásra, készségrendszerre, kreatív, problémamegoldó gondolkodásra van szükség.

– A finn gyerekek színes babzsákokon ülve rajzolgatnak, nálunk meg padban biflázzák a tananyagot. Erről van szó?

– Az oktatás iránt érdeklődő magyar olvasó már nagyon unja a finn példát. Azért sem jó hivatkozási pont, mert Finnországban nincsenek olyan óriási társadalmi különbségek, mint nálunk, és az iskolák között sincsenek akkora eltérések. A magyar pedagógusoknak nagyon nehéz feladatuk van, különösen ott, ahol a gyerekek nem hoznak otthonról olyan iskolakészültséget, amire építeni lehet. Inkább a lett és az észt modellt említeném. Nem a babzsákoktól lesz színes az oktatás, hanem attól, hogy egymással érintkező tudásrendszereket alakítunk ki. Azt, hogy a mohácsi csatatéren hogyan álltak fel a török és a magyar csapatok, ma már okostelefonon is meg lehet keresni. De hogy a XVI. század elején mi volt a világban és Magyarországon, hogyan éltek az emberek, mit tudtak, miben hittek, azt nem: ezeket kellene összerakni az egyes tantárgyakból.

– Az alapítványi iskolák egy része pont így tanít: ha az ókori Görögország a téma, akkor eljátsszák a csatákat, és görög vázákat festenek. Ez volna az út a közoktatásban is?

– Ez a jelenségalapú oktatás: vannak tantárgyak, de a bennük megjelenő tartalmak között kapcsolatot teremtünk. A lényeg pedig az, hogy a gyerekek megértsék, amit tanítunk nekik. A jó pedagógiai programok – állami fenntartású iskolákban is van ilyen – ezt csinálják. Ma viszont az elvárt ismeretanyagot sokszor csak „leadják”, ami sehol sem elfogadható. De az a jó, ha sokféle iskola van, és a szülő – a gyermeke ismeretében – tud választani.

– A választást ma két érzés motiválja: a félelem és a bizalmatlanság. Jaj, csak kerüljön be a gyerekem jó általános iskolába, jó gimnáziumba, egyébként esélye sincs az egyetemre!

– Számos kutatás bizonyítja, mennyire nem sikerült megvalósítani, hogy a gyerekek társadalmi hovatartozásából adódó különbségek csökkenjenek. Súlyos bizalomvesztés uralkodik, és ez az iskolában is megjelenik. Az egészséges versengés helyett állandó versenyhelyzetet hoztunk létre, folyamatos teljesítmény- és megfeleléskényszert. Minden, a gyerekét jól ismerő és neki természetesen jót akaró szülő kijelöli azt a teljesítményutat, amely egy idő után nem attól függ, hogy a gyerek milyen, hanem attól, hogy milyen a szülő érdekérvényesítő képessége. Azért vállaltam el ezt a megbízatást, mert sok olyan család van, mint az enyém is, amelyik meg tudja találni a gyerekének, unokájának a legjobb iskolát, de én olyan országot szeretnék, ahol minden gyerek megkapja a legjobb képzést, ahol a képességeihez mérten a legtöbbet lehet kihozni belőle.

– Jó nagy fába vágta a fejszéjét.

– Az attitűdváltás sok-sok év. Megtanultunk versengeni, de nem tanultunk meg együttműködni. Az iskola pedig egyre inkább a mérésre készít föl. A középiskola megfogalmazza magának a célt, hogy 11. és 12. osztályban az érettségire készít föl. Nem az szerepel a küldetésében, hogy a tudás és a tanulás szeretetét adja át, és azt, hogy a munka nagy része öröm, de mindig van egy kicsi rész, amit el kell végezni, hogy ehhez az örömhöz hozzájusson az ember. És ha ez az arány megváltozik, akkor nagy baj van a pályaválasztással.

– A fekete pontokkal már az alsó tagozat is a felsőre „készít fel”, nem a tudás szeretetére.

– Az erőltetett, siettetett tanulás során a diákok elveszítik a tanulás örömét, az elvárások súlyától az érzékeny gyerekek kicsit megroppannak. Ilyen nyomás alatt sokféle megküzdési stratégia van; az egyik az, hogy távolítom az egészet: nem érdekel, nem fontos. Megtanultam, bemagoltam, örüljetek. És anyuka örül, mert ötös a gyerek. De hogy mi van az ötös vagy a kettes mögött, vagy mi lesz ebből a gyerekből később, az nem jelenik meg.

– A másik megküzdési stratéga a görcsös megfelelés?

– Igen, és ebbe is bele lehet roppanni. Az értékelést is át kell alakítani, és itt jön az én digitális mániám. Ezeken az eszközökön jól lehet mérni a teljesítményt, azt, hogy hol tart a gyerek tudása. A kütyü ráadásul megváltoztatja az értékelés rendszerét: a jó eredményt jutalmazza, ha pedig valami nem megy, akkor tovább marad az adott feladatrendszerben. Nem büntet, nem ad fekete pontot, hanem amikor jó helyen jár a gyerek, jelzi, hogy „ügyes voltál”. Márpedig a tanulás, az emlékezés egyik legfőbb ragasztóeleme az érzelmi viszonyulás. A digitális eszközökkel még az önálló tanulásra is vissza lehetne szoktatni őket.

– Sok szülő tudja, hogy a gyerekének mi lenne jó, de a jelenlegi elvárásrendszer olyan, hogy nem mer kilépi belőle, inkább agyonterheli a gyerekét.

– A szép elvek között a mostani alaptantervben is szerepel, hogy segíteni kell a személyiség kibontakoztatását. De a gyakorlat nem ezt igazolja. A zsúfolt tantervi keret nem ad elég időt arra, hogy a gyerekek együtt dolgozzanak, együtt fedezzenek fel valamit. Rohanunk, sietünk, mérjük, mit teljesít az iskola, az ország, és közben elvész a gyerek. Minden nemzet megfogalmazza, mi az a minimum, amit a diáknak állampolgári jogon meg kell kapnia: lehet ennél többet, mélyebbet adni, de az iskolák közötti átjárhatóságot biztosítani kell.

– Kihez kell alkalmazkodnunk a Nat megalkotásakor? A világhoz, a tudomány állásához, nemzeti közösségtudatunkhoz?

– Életkorhoz mérten mindegyikből kell adni. Fontos a nemzeti műveltségtartalom, az, amitől magyarok vagyunk. A kultúrához, a néphez, a nemzethez tartozásunknak az az érzése, ami ott van a bölcsődalainkban, a verseinkben, az irodalmi műveinkben. De a világ ennél több; ha itt letapadunk, akkor lemaradunk. Vannak nemzetközi ajánlások arra, hogy egy 14 éves fiatalnak mit kell tudnia, mire kellene őt a XXI. században fölkészíteni. A világ például elmozdult a természetes matematikatanítás irányába, hétköznapi példák alapján számolják ki mondjuk a kamatos kamatot – ugye, milyen fontos lenne ez néhány élethelyzetben? Vagy: általános iskolai tananyag, a felnőtt magyar népesség jelentős hányada mégsem tud törtekkel számolni.

– Csapodi Zoltán, a Trefort igazgatója azt nyilatkozta a Heti Válasznak, hogy például történelemből a tananyag 40 százalékát ki kellene dobni. Ön szerint is?

– Igen, de nem elég kidobni, mert ami megmarad, az sincs egységben, nem érintkezik a többi tantárggyal. Összevissza van felépítve. Meg kell nézni, mennyi a szükséges lexikális ismeret, és meg kell fogalmazni azt is, hogy mi a lényeg. Súlyozni kell, kijelölni a fő pilléreket, amire aztán építeni lehet. Mit kell tudnunk magunkról, a saját kultúránkról, más népek vallásáról, a klímaváltozásról – de nem úgy, hogy sorold fel, fiam, mi a klímaváltozás öt ismérve. Ez nem tudás.

– Most egyszerre van jelen az őrült elvárás, gimnáziumban sokszor egyetemi szintű tananyagot kérnek, és az, hogy érettségizettek szerint Petőfi az ’56-os forradalom hőse. Kevesebbet kellene tudni, de azt jól?

– Ott tartunk, mint Svédország 30 évvel ezelőtt. Akkor döbbentek rá, hogy tanulástudományi területeket kell bevonni az alaptanterv átalakításába, amikor érettségizett fiatalok azt írták Mussolinire, hogy olasz zeneszerző. Ilyenek akkor jönnek elő, amikor nincs meg az a tudásszövet vagy -háló, ami ezeket az ismereteket összetartja, tudássá rendezi. Ehhez újra kellene gondolni az értékelési rendszerünket is, s megnézni, jól mér-e az érettségi.

– Nincs idő a művészeti nevelésre sem, pedig elvileg mindenki tudja, mennyire fontos lenne. Ha kevesebb tananyag lesz, akkor erre is jut idő?

– Nagyon sok dolog került bele az elvárások rendszerébe úgy, hogy visszafogottság – hogy finoman fogalmazzak – egyetlen tantárgyi területet sem jellemzett. Most is érkezik hozzám rengeteg javaslat, hogy még ez is, meg ez is, meg ez is kerüljön bele. A finneknél és az észteknél az első két osztályban a heti húsz tanórából nyolc művészeti foglalkozás. És ezek, például a zene, kihatnak az egész rendszerre – ez a kutatási témám, órákig tudnék beszélni róla. De a művészeteket be lehet vinni a tantárgyakba is. A zenében és a matematikában is tudni kell például, hogy mi a háromnegyed. Azért fontos az integráció, mert ezek így együtt alkotnak egészet. A nagyon régi történeteket pedig nem elolvastatjuk és olvasónaplót iratunk belőlük, hanem megpróbáljuk közel hozni a gyerekekhez. A kőszívű ember fiainak a nyelvezetét sem fogják érteni, mert a szóhasználatuktól, gondolkodásmódjuktól már nagyon messze van. Le kell fordítani a műveket időnként magyarról magyarra, a mai nyelvre.

– Nem várható el a gyerektől, hogy tegyen erőfeszítéseket azért, hogy megértse?

– De, viszont segíteni kell neki ebben. Mi értjük, mit jelent az a szólás, hogy leesett a tantusz – ők nem. Odüsszeusz történetéből pedig ki lehetne bontani, mit jelent az ma, ha valakinek a férje elmegy külföldre dolgozni, a feleség pedig otthon marad a gyerekekkel, és közben mindenki adja az úgynevezett jó tanácsokat, amitől csak egyre rosszabb lesz a helyzet. Ezek nemcsak szép mesék, hanem mindnek van az emberi viselkedésre, a társadalomra vonatkozó üzenete, erkölcsi tanulsága, amit meg kell érteni, át kell tudni élni. Ne az legyen a feladat, hogy sorold fel a szereplőket – így csak a lényeg veszik el.

– Mikor kezdhetnek az első gyerekek eszerint tanulni?

– 2019 szeptemberében szeretnénk az új Nemzeti alaptantervet elindítani. Egy ideig egyszerre él majd a kifutó és az új modell: az utóbbi többet tud adni, de nem volna etikus, ha azoknak a gyerekeknek, akik már régebb óta bent vannak az iskolarendszerben, ezt a többletet nem adnánk meg. Meg kell néznünk ehhez azokat az országokat, ahol az átmenet zökkenőmentesen sikerült. A pedagógusképzés is stratégiai kérdés: nem kell teljesen másnak lennie, de sok hasznos dolognak bele kellene kerülni. A tankönyveken pedig legalább részben túl kell lépnünk, és a tartalmakat a digitális eszközökön kell majd egyre inkább átadni. A rendszernek rugalmasabb, szerethetőbb irányba kell elmozdulnia, és ez nem fog menni a szülők, pedagógusok, diákok bevonása nélkül. Sok tennivalónk van, s az érdemi változás az oktatásban öt-tíz évben mérhető.

– A pedagógusok két dolgot szeretnének: változást, mert ami van, az szerintük sem jó, illetve végre egy kis nyugalmat. Ön szerint meg lehet nyerni őket?

– Nem lesz könnyű, de hiszem, hogy nem lehetetlen a pedagógustársadalmat megnyerni úgy, ha folyamatosan bevonjuk őket. Ez jövő tavasztól válik lehetővé. Egy részüknél nagy a várakozás, mások szerint viszont most már inkább ne történjen semmi. Ezt a szakma reformkifáradásnak nevezi. Nem tudom még, kik vannak többen, mindenesetre tiltakozásból, megoldási javaslat nélküli kritikákból még nem lett változás. A pedagógusok úgy vélik, a szabályozók úgyis megkötik majd a kezüket. A jogszabályok már valóban kezdték betemetni az oktatást – ebből ki kell lépni, de ehhez tanár is kell, aki szabályozás nélkül is jól tud működni. Nagyobb szabadságuk lesz és nagyobb felelősségük, a kettő együtt jár. Kulturális váltást élünk át, ami nemzedéki feszültségeket is szül: minél idősebbek vagyunk, annál kevésbé értjük a változást, és annál kevésbé vagyunk toleránsak az új iránt. És jön a sok-sok „oktatáshoz értő” állampolgár, aki azt mondja: „Az apáméknál is csak egy osztály volt alsóban, mégis mindent tudtak. Az én időmben nem volt diszlexia, hiperaktivitás!” Pedig régen is voltak, csak egyre többet tudunk róluk. Egymás elfogadását, a megbélyegzés kerülését is tanulnunk kell még.

– Kampánytémává lehet tenni az oktatást?

– Sajnos igen, de kevesebb dologgal lehet többet ártani, mint ha ezt betoljuk a politikai térbe. Hozzám is érkeznek olyan kérdések, hogy milyen megrendelést adott a politika. Ám aki ismer, tudja: nekem nem lehet politikai megrendelést adni, csak szakmait.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.