„Közben poklokat járunk”

/ 2018.04.11., szerda 18:17 /

A legbájosabb rókatündér, a Terápia pszichiáternője, a Válótársak Tamarája, s közben számos színdarabban játszik, például Molnár Ferenc Delilájában a Centrál Színházban. Balsai Mónival fut a szekér, talán túl gyorsan is.

– Legutóbb Polcz Alaine „bőrébe bújt”: Trill Zsolttal a Mészöly Miklóssal folytatott levelezéséből olvastak fel a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Megérintette ez a történet?

– Meg. Bevallom, kicsit el is tartom magamtól, mert a családban is voltak most nehéz helyzetek, és ezeket is emésztgetnem kell. Az, hogy Alaine haldoklókkal foglalkozott, és az a női sors, amit megélt, iszonyú szomorú és fájdalmas, miközben ő követendő, teremtő és segítő ember. Örülök az ilyen megkereséseknek, mert ez teljesen más kontaktus a nézőkkel, és itt egész másképp kell izgulni. Trill Zsolttal még nem álltunk közösen színpadon, és erre is jók a felolvasások. Rövid, jó találkozások ezek az írókkal, könyvekkel is.

– Az Irodalom Éjszakáján Dora Kaprálová Egy férfi – Válasz Esterházy Péternek című könyvéből olvasott föl.

– Az is olyan jó volt! Ilyenkor annyira közel vagyunk a nézőkhöz, hogy utána oda mernek jönni beszélgetni. Egyikük azt mondta, olvasta a könyvet, de nem gondolta, hogy ebben ennyi humor van. Azzal, hogy megszólal valakinek a hangján, élővé válik a szöveg, és gyorsabban eljuthat a nézőkhöz, mint ha színdarab készülne belőle.

– Polcz Alaine és Mészöly Miklós talán az utolsó szerelmespár a magyar irodalomban, akiknek az életébe ennyire beleláttunk. Ma a Facebook nyilvánossága előtt éljük az életünket, mégis megrendülünk ettől a „kitárulkozástól”.

– Nem vagyunk hozzászokva ehhez az őszinteséghez, bár ők sem az utókornak szánták ezeket a leveleket. Azt érzem, a mai internetes világban minél jobban hozzáférhetünk dolgokhoz, én annál jobban bezárok. A szakmám az emberek előtt zajlik, de az életem nem.

– Van olyan kor, amelyben szívesebben élne?

– A századfordulót megnéztem volna, bár nyilván akkor is voltak problémák. A mostani korban azt nem szeretem, hogy iszonyatosan felgyorsultunk. Mindenki dolgozik, egyszerre több helyen is, hogy megéljen, miközben arra vágyik, hogy pihenhessen. De ha nem dolgozik, akkor nem lesz pénze pihenésre. Biztos vannak kivételek, de olyan ördögi körben vagyunk, amitől furcsa fásultság és szomorúság vesz erőt a 35 év felettieken. Az élet élvezetére már nem marad idő. Szeretném újra megélni azt a gyerekkori élményemet, amikor annyira unalmas volt a nyár!

– Ezért illik annyira a Molnár Ferenc-művekbe, de a Magyar Színházban a Holdvilág és utasa vagy A feleségem története című darabokban is ezt a „századelős” attitűdöt hozta, amikor még másképp viselkedtek egymással nők és férfiak.

– Tudom élvezni a lezserséget is, de lelkem mélyén jobban szeretem, ha megvan a tisztelet, a távolságtartás, a játékosság. Ez sokkal több titkot hordoz. Az életben szégyenlős vagyok, de ilyenkor bátran használhatom a nőcis „fegyvertárat”.

– Miközben játékában sok az érzelem, tiltakozna az intellektuális színésznő megnevezés ellen?

– A pályám kezdetén Bujtor István, Iglódi István és Balázsovits Lajos is azt mondta egymástól függetlenül, hogy „Móni, téged nem fognak szeretni, mert te gondolkozol”. Ezt nem éreztem, de azt igen, hogy ha valaki nem gondolkodott, azzal rossz volt dolgozni, s ilyenkor – azzal együtt, hogy ilyen kis finomnak tűnök – képes vagyok hirtelen felcsattanni. Alföldi Róberttel például jó együtt dolgozni, mert gondolkodik, pedig amiket ő tud mondani! De nála mindig tudom, hogy nem személyeskedik – mert sajnos ilyen is van –, hanem az ügyért dolgozik.

– Alföldi a Budaörsi Latinovits Színházban rendezte A sötétség hatalma című, meglehetősen nyomasztó előadásban. Hogy találta meg erre a szerepre?

– Mivel nem végeztem főiskolát, mert nem vettek föl, nincsenek meg azok a tanár-diák, rendező-diák vagy osztálytársi kapcsolataim, mint a többieknek. Robival is véletlenül találkoztunk, s ő kíváncsi volt és bátor. Azt mondta, figyelj, próbáljuk meg! Csodálatos előadás született, miközben mi poklokat járunk. Én így szeretek dolgozni. Közben pedig próbálom azt is gyakorolni, hogy nem kell mindenbe belehalni. Amikor kilépek a próbateremből, akkor már ne annak a karakternek a szenvedéseit cipeljem. Ha az örömét kell cipelni, akkor azt vállalom. A Delila nőciségét szívesen viszem tovább.

– Molnár Ferenc Delila című darabjában Stohl Andrással játszik a Centrál Színházban: az egyik előadás előtt olvasták fel azt a színházi világnapi nyilatkozatot, amelyben az útra kelő menekültekről is szó esett.

– A könyv, a színdarab, a film mindig az életre reagál. Ha a színházban megnézel egy történetet, ami neked is ismerős, akkor azt érezheted, hogy nem vagy egyedül. Mindegy, hogy ez komédia vagy tragédia, át tudod élni azt, amit látsz. És kapsz egyfajta választ, amin elgondolkodhatsz. A színház példát mutat és tanít.

– De ez esetben sokkal direktebb volt a megszólalás.

– Ha az életünk abból áll, hogy rohanunk, vasárnap is e-mailekre válaszolgatunk, mert folyamatosan elérhetők vagyunk, és kapjuk az élő képeket arról, hogy emberek vándorolnak, mert háború van, akkor erre nyilván reagálni kell. Mert veled is bármikor megtörténhet.

– A közönség pedig feszülten figyelte a szöveget. Hogy látja, milyen most a nézők lelkiállapota?

– Annyira túl vagyunk terhelve érzelmileg is, hogy a nézők ma sokkal kevésbé fogadnak be egy tragédiát, mint régen. Mindenki azt mondja nekem is, hogy vígjátékot ajánlj, mert nem bírom már a szenvedést nézni állandóan. Persze, vannak bátor emberek, akik befogadják a mélységeket, és szembe mernek nézni a katarzissal. Mert egy-egy nagy drámában benne van a feloldás is, a színház nem hagyja magára a nézőt. És az a jó, hogy nem kell visszafognod az érzéseidet, nevethetsz és sírhatsz is, ha kell.

– Molnár Ferencet nem aktualizálták, egy mondat viszont megüti a mai néző fülét – főleg, ha azt feltételezzük, hogy akkoriban más udvariassági szabályok uralkodtak –, amikor a darab végén a férj azt mondja a feleségének, hogy most nem tudom, megsimogassalak-e vagy megverjelek… Ezt nem kellett volna kihúzni?

– Erre mi már valóban összerándulunk, de örülök, hogy benne hagytuk, mert érdekes, hogy ma hogyan reagálunk rá. Jó, hogy erre most odafigyelünk, mert ez mindig volt és sajnos lesz is. Csak talán ha beszélünk róla, és nem fojtjuk el, akkor hamarabb érkezhet segítség.

– Azt a nőies eleganciát, ahogy ezekben a századelős darabokban mozog, honnan hozta?

– Leginkább idősebb kollégáktól és darabokból lestem el. A József Attila Színházban voltam stúdiós, nekem azok a főiskolai évek, ott Szabó Évától, Galambos Erzsitől, Fehér Annától, Csarnóy Zsuzsától, Vándor Évától tanultam sokat. A győri időszakban Gyöngyössy Katalin nőiessége hatott rám. Ő olyan, mint egy francia színésznő. Régebben mindig megkérdezték, hogy mennyi a közös bennem és Liza, a rókatündér karakterében: sok a hasonlóság, de – miközben a finomsága is az enyém – én jobban pörgök és intenzívebb vagyok. De most szándékosan behúzom kicsit a féket, hogy jobban meg tudjam élni a pillanatot. Ma reggel kutyasétáltatás közben épp a fejem fölött szállt le egy madár, és olyan trillázást vágott le, hogy azt mondtam, addig itt maradok, amíg abba nem hagyja. Három percig álltam, és mindenki boldog volt: a kutya is, én is, a madár is.

– A pörgés nyilván összefügg azzal, hogy a Liza sikere révén filmekben, sorozatokban játszik, számos helyen lép fel, pedig nagy bátorság lehetett a Magyar Színházból távozva a társulati lét helyett a szabadúszást választani.

– Halálfélelem volt… egy iszapos biztonságból belemenni a tiszta semmibe. A Magyar Színháznak Őze Áron és Guelmino Sándor igazgatása alatt volt egy olyan időszaka, amikor elindult valami, akkor mutattuk be A feleségem történetét, a Macska a forró tetőnt. Féléves gyönyörűség volt. Aztán pénzmegvonások következtek, és mélyrepülés kezdődött. Most jó. De ezt is miért fél kimondani az ember? És ahogy kimondom, már félek attól, hogy mi lesz két év múlva. És tudom, hogy ezzel nem csak én vagyok így.

– Most nincs olyan sorozat, amelyben ne szerepelt volna.

– Nagyon sok sorozat és mozifilm készül, s én ebből az elmúlt hat évben öt filmben – Liza, a rókatündér, Martfűi rém, Tiszta szívvel, Kincsem, Jupiter holdja – és két sorozatban – Válótársak, Terápia – szerepeltem. Ha így nézzük, ez nem olyan sok. De pont ez az öt film volt az, ami sokakhoz eljutott, és a sorozatok is a legsikeresebbek közé tartoztak. A legmenőbbekben szerepelhettem! Nagyon jó, hogy elindult a magyar televíziósorozat-gyártás, mert az előttünk járó nemzedék idején rengeteg film, tévéfilm, rádiójáték készült. Most alig van hangjáték, pedig vágyom rá. Mindennap rákeresek a neten, hogy van-e újabb rádiójáték vagy hangos könyv, mert meselemezeken nőttem fel, és nagyon szeretem ezt a világot, Domján Edit felvételeit például.

– A Terápia megkapta a legjobb magyar sorozatnak járó díjat, a pszichológust játszó Mácsai Pál lett a legjobb színész, és önt is felterjesztették a legjobb színésznő díjára.

– Boldog voltam, hogy ezzel a szereppel jelöltek. Nagyon kevés eszközzel tudtam dolgozni Bárdos Adél pszichiáter szerepében, akinek az a feladata, hogy figyeljen, és ne áruljon el semmit a reakciója. Jólesett, hogy észrevették, mennyi munka van ebben.

– Új film is készült, amit a Lizához hasonlóan párja, Ujj Mészáros Károly rendezett. Ismét mesevilágot alkottak?

– Ez teljesen más film, mint a Liza. Krimi, amelyben egy nyomozónőt alakítok, aki egyedül neveli a lányát és pszichés problémákkal küzd. Ezen a filmen is ott van Károly védjegye: csodálatos világú, mély, s képileg és minden más szempontból is ugyanazt a minőséget képviseli, mint a Liza. X., vagyis római tízes a címe, és novemberben mutatják be. Annyit még elárulok, hogy Kulka János is játszik benne.

– A Tiszta szívvel című filmben szintén gyermekét egyedül nevelő anyát alakított – ők a mi hétköznapi hőseink?

– Annyira jó, hogy ilyeneket lehet játszani! A rózsaszín habos történeteket is szeretem, olyan is kell, de jobban érdekel, ha létező dolgokat kell kutatni. Ez mozgat meg igazán. Ebből derül ki, hogy nem vagyunk egyedül – és ez a legfontosabb.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.