Kubik Anna: a kötelező iskolai ünnepségek rosszat tettek a versmondásnak

/ 2017.03.20., hétfő 20:00 /

Kubik Anna színművész mesél az Arany János-emlékév kapcsán a költészet létjogosultságáról, értékelvűségről, valamint arról, hogyan lehet a többnyire virtuális térben élő fiatalokhoz közelebb hozni a hagyományos értékeket.

Fotó: MTVA/Zih Zsolt

- Idén nyáron immár hetedik éve lesz, hogy megrendezik Csíkcsomortánban a Varga Sándor Székelyföldi Verstábort, aminek lebonyolításában szerepet vállal. Kik vesznek részt a táborban, és mi a fő célja a programnak?

- Középiskolás diákok az anyaországból, valamint az elcsatolt országrészekből – így természetesen Székelyföldről is – alkotják a csapatot. Március tájt kezdődnek azon szavalóversenyek elődöntői, majd döntői, amelyek eredményeként a legjobbak, mintegy jutalomként mehetnek el a táborba. Sokrétű céllal indították el a rendezvényt Székesfehérvárról. Egyrészt a diákok a közös időtöltés során, amit a mindennapos kirándulások, a patakparti beszédórák, az esti táncházak jelentenek, megtapasztalhatják, hogy milyen sokfélék, és mégis egy nemzethez tartoznak. Egyúttal közelebb kerülhetnek a versekhez, a klasszikus értékekhez is. A tábor után pedig a tehetséges diákok számára szereplési lehetőségeket is biztosítanak a szervezők.

- A tábornak minden évben van központi gondolata. Idén mi lesz az?

- Arany Jánoshoz kapcsolódva a család. Korábban volt már központi téma a hazaszeretet, a természet, a hit is.

- Hogyan építkezik a tábori program?

- Mindig van egy kezdő és egy haladó csoport. Rubold Ödön kollégámmal, a Misztrál együttessel karöltve elsősorban nem hivatásos művészeket akarunk nevelni, hanem a vers szeretetét, a magunk tapasztalatait próbáljuk meg átadni. Én rendszerint a kezdőkkel foglalkozom, akikkel lassan, lépésről lépésre közeledünk a vershez, majd a versmondáshoz. Megtanulják kiválasztani az alkalomhoz és a hozzájuk illő verset, miután megértették, miért fontos a költészet az ember életében. A tábor végén, gálaműsor keretén belül be is tudják mutatni, amit tanultak. A közönség évről évre egyre nagyobb.

- Ma nem divat a szavalás. Mit gondol, mi az oka?

- Valószínűleg a kötelező iskolai ünnepségek váltottak ki negatív érzést. Nem könnyű műfaj, bírni kell aggyal, szívvel is, szóval munka van vele. Ma szívesebben használjuk a versmondás szót, reményeink szerint a kapcsolatunk meghittebb, emberibb a költészettel.

- Van igény versmondó estekre?

- Meglepően sok megkeresést kapok. Az emberek szeretik, ha valaki megtalálja helyettük azokat a verseket, amelyekre aztán rácsodálkoznak, hogy nekik is szól. Igyekszem egy-egy ilyen esten beépíteni történelmünk fontos, kevéssé kibeszélt témáiról szóló verseket is, mint Trianon vagy 1956. Missziónak érzem ezt, de fontos a kevéssé ismert versek népszerűsítése is.

- Milyen pluszt adhat a költészet?

- Azt tudom jól átadni, amit érzek és értek én is. Számomra a költészet olyan csodálatos adomány, amellyel az egész életet szavakba tudom önteni. A költőknél szebben senki nem tud megfogalmazni egy-egy életérzést. Kodolányi Gyula írta, hogy „a vers az emberi gondolkodás gyémántfoglalata.” Legnagyobb poétáink nem öncélú verselők voltak, hanem sok esetben váteszek, de legalábbis a nemzet sorsán, jövőjén felelősen gondolkodók.

- Mit üzenhet az Arany-emlékév a ma emberének?

- Az emlékévek ráirányítják a figyelmet a kincseinkre. Egy-egy vers újra felfedezése csodálatos élmény. Vannak örök kedvenceink, de lehet, hogy egy ilyen apropó alkalmával találunk rá elfeledett, meglepetést okozó sorokra. Féltve őrzök egy kedves ajándékot, akadémiai számlát, ami attól értékes, hogy Arany gyönyörű aláírása van rajta, 1872-ből. Nem a rajta levő összeg maradt meg értéknek, hanem Arany János neve…

- Ahogy említette, nagy költőinknek a költészet eszköz volt, hogy társadalmi problémákat is megjelenítsenek.

- Úgy hiszem, mindenkinek van küldetése, sorsfeladata. Kire mit bíztak, azt kell tennie. Babits sora jut eszembe: „Hogy daloljak más éneket, / mint amit Ő ajkamra tett?”

 - Önnek a színház, a színészet a küldetése. Mikor érezte, hogy megtalálta az útját?

- Talán vicces, de nem szeretek szerepelni, viszont a szereplés által valami fontosat kifejezhetek, közölhetek, ami feszít. Nem hiszek az önmegvalósításban, a helyes önismeretet azonban fontosnak tartom. Csak ez által találhatja meg mindenki a maga feladatát, sosem öncélúan, sokkal inkább állandó értékekért kell dolgoznia, rendületlenül.

- Nagyszerű színészek között kezdhette pályáját. Miben volt más az akkori színház?

- Sinkovits Imre, Őze Lajos – és sorolhatnám a neveket – olyan színházat éltettek, amely még nevelni, gondolkodtatni is akart, nem csak szórakoztatni. A társulat egy közös cél érdekében alkotott, egymást kölcsönösen tisztelve.

- Mostanság inkább vidéken játszik. Nem érezte jól magát Pesten?

- Megváltozott a színház, elvesztette társadalmi jelentőségét. Vidéken jobban érezhető a társulat összetartása, s nézők is mások: számukra a színházlátogatás ünnep, ezért annak megfelelően öltözködnek kívül-belül.

- Milyen darabot ajánlana az olvasóknak?

- Különleges feladat Emerenc alakjának megformálása Szabó Magda Az ajtó című művéből, amit jelenleg a debreceni Csokonai Színházban játszom, és amelyet május 2-án Pesten, a Nemzeti Színházban is bemutatunk. Nagyon nehéz szerep, többnyire érzelmek nélkül kell megjeleníteni ezt a különös asszonyt.

- Eljátszhatta a magyar és világirodalom számos nagyszerű szerepét, fontos elismerésekkel, köztük a Kossuth-díjjal jutalmazták. Ha azt kérdezném, ki is Kubik Anna, hogyan fogalmazná meg?

- Vidéki lány, akiből szülei, ősei hangja a sajátjával fűszerezve szólal meg. Akit meghatároz, mint mindenkit, a szülőföldje, ahol felnőtt, az anyanyelve, amin gondolkodik, beszél és álmodik. Akiben a változás lehetősége mellett ott van az állandóság is, vagyis maradt, aki volt. Vállalja számtalan hibáját, tévedését, s végtelenül hálás a sikereiért.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Boldog születésnapot, MúzeumCafé!

Tíz év nagy idő – főleg egy olyan periodika életében, amely elsősorban a szakmának készül, de a nagyközönség számára is érdekes szeretne lenni. Vékony mezsgyén kell lépkedni, könnyű elbillenni bármelyik oldalra. A MúzeumCafénak eddig sikerült megőrizni az egyensúlyát.

Miért fideszes a falu? – A választási adatok mögé néztünk

A kormánypárt elsősorban falun mozgósított, a községekben élők szavazataival nyerte meg a választásokat – hallhattuk az elmúlt napokban. De tényleg igaz ez? Miként húzhatták be a romák tömegeinek voksait is? Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Mihez kezd a Fidesz a Budapest nevű ellenzéki szigettel?

A választás nyilvánvalóvá tette: a Fidesz messze nem olyan népszerű a fővárosban, mint az ország többi részén. Újra napirendre kerülhet az önkormányzati rendszer átalakításának kérdése, de a kormány számára tökéletes megoldás nem látszik. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Vidnyánszky emeli a tétet: arab produkciókat hívott Magyarországra

Miközben Magyarország egyes vidékein már akkor is rendőrért kiáltanak, ha valaki kendőt köt a fejére, a Nemzeti Színház olyan arab előadásokat is meghívott az éppen zajló MITEM-re, amely a megértést szolgálja napjaink legégetőbb kérdésében. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Sára Sándor: Vajna előtt is volt nemzeti filmgyártás!

A társadalmi problémákat kivételes érzékenységgel ábrázoló filmjeiért vehette át a Kossuth-nagydíjat a 85 éves Sára Sándor rendező, operatőr. A nemzet művészét, a Magyar Művészeti Akadémia tagját közszolgálatiságról és Andy Vajna filmügyi tevékenységéről is kérdeztük. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

Ellenzéki tüntetéssorozat: gyászmunkának biztosan jó

A választási vereség után szinte minden ellenzéki párt válságba került, az LMP-ben tettlegességbe torkollottak az indulatok. A múlt szombaton elkezdett ellenzéki demonstrációk gyászmunkának biztosan jók – de lesz-e belőlük kibontakozás? Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.