new.valasz.hu/kultura/muller-peter-a-kommunista-sztarra-valt-soos-imre-tragediajarol-123940

http://new.valasz.hu/kultura/muller-peter-a-kommunista-sztarra-valt-soos-imre-tragediajarol-123940

Liberális kedvencből Fidesz-kultúrharcos

/ 2018.07.25., szerda 09:40 /
Liberális kedvencből Fidesz-kultúrharcos

Erőteljes próbálkozás indult az irodalmi kánon átírására, célkeresztbe került Kassák Lajos és Esterházy Péter is. Ha Kassáknak a baloldaliságát, újító szándékát róják föl, bármikor sorra kerülhet a Nyugat szinte bármely alkotója.

Mi vezette L. Simon László volt kulturális államtitkárt arra, hogy leírja az alábbi mondatokat? „Nem árt, ha a kulturális újságírás területére kalandozók gyakrabban olvasnak Kassákot, hogy megértsék, a műveltséget és a minőségelvűséget nem pótolhatja sem a neofita pártosság, sem a forradalmi hevület.” Kemény szavak abban a kultúrharcban, amelyet a Magyar Idők indított el, és amelynek mára jobboldali kulturális intézményvezetők lettek a célpontjai. Például Ókovács Szilveszter, aki az Operaház főigazgatójaként műsorra merte tűzni a – szerintük a homoszexualitást propagáló – Billy Elliot című musicalt, vagy Prőhle Gergely, aki a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatójaként teret enged baloldali, liberális íróknak is. (A jobboldali, keresztény-konzervatív írók nehezebb érvényesüléséről a Heti Válasz korábban Szentmártoni Jánost, a Magyar Írószövetség elnökét és Száraz Miklós György írót kérdezte.)

Kiállítás kérdőjelekkel

A tavaly novemberben kirobbant kultúrharc azóta elsodorta Hammerstein Juditot a Balassi Intézet éléről – nemhiába írta meg tehát a Magyar Idők, hogy a külföldi fordítások, könyvvásárok esetében is érezhető a balliberális túlsúly. Ilyen kiélezett háborúban karakán L. Simon kiállása, amit nyilván nem csupán azért tett meg, mert őt is megszólították a cikkben, mint olyan jobboldali írót, aki avantgárd verseket ír (melyek értékelésébe a szerző nem kívánt belemenni). Sokkal inkább azért emelt szót, mert a kultúrharcos hevület kezd olyan irányt venni, amelynek jó lenne gátat szabni. Először azonban nézzük Kassák Lajost, és azt, mivel verte ki a biztosítékot a mindig éber kultúrcsendőrségnél.

A polémia az óbudai Kassák Múzeum egy kiállításából indult ki: a múzeum olyan kortárs művészek időszaki tárlatainak is otthont ad, akik Kassák életművére reflektálnak. Ilyen volt Albert Ádám Minden a mienk! című – július 1-én bezárt – kiállítása is, amely egy konkrét történelmi helyzeten keresztül vette szemügyre, „miképpen kapcsolódnak össze a politikai, a gazdasági és a művészeti ideák egy társadalmi utópia megteremtése érdekében”. A kiállítás középpontjában az 1919-es budapesti május 1-je állt, amikor is letakarták Budapest köztéri szobrait, s „a monumentális építmények és a képzőművészeti alkotások esztétikailag egy új világ reprezentációját fogalmazták meg”. A Kassák Múzeumba készített installáció ezt lett volna hivatva megidézni, bár a kiállított tárgyak esetlegessége nem sok fogódzót nyújtott a látogatóknak, s ebben a tárlathoz készült katalógus sem igazán segítette őket.

A Magyar Idők újságírójának, Szakács Árpádnak nem is a kiállítás színvonalával van gondja, hanem egyenesen azt mondja, hogy ezzel a ballib értelmiség a vörösterrort sírná vissza. „Súlyos prekoncepció vagy szellemi vakság kell ahhoz, hogy valaki a Tanácsköztársaság dicsőítését lássa Albert Ádámnak a közösségi terek mozgalmi indíttatású átalakításáról szóló, nemrég zárult tárlatában – írta válaszában Prőhle Gergely, a PIM vezetője (hozzájuk tartozik a Kassák Múzeum). – Bizony, 1919. május 1. is a vérzivataros magyar történelem része, s a vörös diktatúra művészeti akarnokságának bemutatása, leírása közfeladat. Olyannyira az, hogy a Nemzeti Kulturális Alap illetékes kuratóriuma 900 ezer forinttal támogatta a tárlatot.” Szakács cikke továbbá kommunistának nevezi Kassákot, ami nem felel meg a valóságnak: baloldali művész volt, aki mindig harcban állt a fennálló hatalommal a szocializmus ideje alatt ugyanúgy, mint a Horthy-érában.

Műveletlenség

Kassák mélyről indult, egy felvidéki mosónő gyermekeként vált a nemzetközi avantgárd meghatározó alkotójává. Budapesten először vasmunkásként dogozott, de tíz év alatt elérte, hogy a Nyugatban publikálhasson. A Tanácsköztársaság idején direktóriumi tag volt, ahogy egyébként a kor legjelentősebb művészei közül Bartók Bélától Kodály Zoltánon, Babitson, Móriczon át Berény Róbertig szinte mindenki, aki valami újat szeretett volna alkotni. Kassák Kun Bélával és Lukács György filozófussal is összekülönbözött, a Tanácsköztársaság után Ma című lapját betiltották, ő pedig emigrációba kényszerült. „A Ma elképesztően színvonalas újság volt, a konstruktív avantgárd csúcsa – mondja Rockenbauer Zoltán művészettörténész, aki szerint Kassák baloldali művész volt, ahogy a korban Herczeg Ferencet, Tormay Cécile-t vagy Rákosi Jenőt leszámítva szinte mindenki, de „kommunista liblingnek beállítani a legnagyobb műveletlenség”.

Az látszik, hogy erőteljes próbálkozás indult az irodalmi kánon átírására, amely – ha csak Raffay Ernő történész vagy Takaró Mihály irodalomtörténész munkásságát nézzük – nem kíméli Ady Endrét és a Nyugatot sem, de ez Rockenbauer szerint teljes tévedés. Hiába írnák át a tankönyveket, Babits, Tóth Árpád vagy Kosztolányi mindig meghatározó maradna, miközben természetesen helye van Wass Albertnek, Nyirő Józsefnek, Sinka Istvánnak, Erdélyi Józsefnek is. „Az a gondolkodás, hogy aktuálpolitikai ideológiák szerint ítélünk meg művészeti alkotásokat, utoljára a Kádár-kor elején volt tapasztalható – mondja a Műcsarnok munkatársa, aki szerint az egyes művészek politikai beállítódását a helyén kell kezelni. – Az adott történelmi korban kell vizsgálni a nézeteiket. Nem lehet Hóman Bálinton sem számon kérni 1945 utáni ideológiákat, ahogy az antiszemitizmust sem lehet Auschwitz utáni álláspontból visszamenőleg megítélni.” Szerinte a liberális oldalon megvan ennek a párja: ott a genderszemlélet és a politikai korrektség szempontjai alapján írnák át a kánont.

Ki a következő?

A Kassák Múzeum kiállításának ügyében már kiáltvány is született. Az aláírók – például Apáti Bence és Bayer Zsolt, a Magyar Idők, Szentesi Zöldi László, a Magyar Demokrata főmunkatársa, Bencsik András, a Magyar Demokrata és Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője, Eperjes Károly színművész, Fricz Tamás politológus, Raffay Ernő történész, Takaró Mihály irodalomtörténész és Tőkés László európai parlamenti képviselő – „meglepetéssel és megdöbbenéssel” olvasták a Magyar Idők „tényfeltáró írását. Kiderült, 2018-ban előfordulhat, hogy egy magyar közintézmény anyagi és erkölcsi támogatásával a kommunista diktatúrát mentegető, relativizáló kiállítást rendeznek, és – mint ahogy a hivatalos kiadványból is kiderül – történeti igényű, kielégítő szakmai magyarázat nélkül, alig leplezetten, példaként állítják a közönség elé az 1919-es bolsevik hatalomátvételt.”

A kultúrharcos hevület azonban nem állt meg Kassáknál: Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási vezetője a Klubrádióban azt mondta: „Nem az Esterházy vagy Jancsó képviselte kulturális mércére van szüksége az új Magyarországnak, a sztenderdeket a plebejusabb értékek alapján kell meghatározni, amelyek összhangban vannak a Fidesz-szavazó VIII. kerületiek világával is.” Szakács Árpád legújabb cikkében pedig a harc elérte a kommunista Frida Kahlo műveiből kiállítást rendező Magyar Nemzeti Galéria főigazgatóját, Baán Lászlót, a Fabényi Júlia vezette Ludwig Múzeumot az ukrán kortárs képzőművészetet bemutató, már szintén bezárt kiállítás miatt, és Gulyás Gábort, a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatóját is, aki a Heti Válaszban állt ki Prőhle Gergely és Ókovács Szilveszter mellett. Felkészül: Káel Csaba, a Müpa, és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója.

Ki a megrendelő?

Persze miközben a kultúrcsendőrség akciózik, a főhadiszálláson kajánul tagadják a tervezettség létét. Orbán János Dénes, a Magyar Idők kulturális rovatvezetője a múlt hét végén kizárólag liberális újságírók fejében szöget ütött bárgyú gondolatnak minősítette a kultúrkampf létét, s azokon a „konspirációs teóriákon” élcelődött, amelyek szerint Orbán Viktor a színe elé rendelte Szakács Árpád publicistát, és így szólt: „Fiam, veselkedj neki az oknyomozásnak, és rántsd le a leplet mindenkiről, aki nem a nemzeti kultúra ügyét szolgálja, hadd tudjam meg, kik azok, és ebrudaljuk ki őket a NER-ből. A Magyar Időkbe írd meg, mert azt olvasom.” A jelenség abszurdba hajlítása ügyes retorikai húzás, ám ahhoz egy csecsemő naivitására van szükség, hogy valaki elhiggye: a kormánylapban tízrészes sorozatban lehet liberális kultúrdiktátorozni az Orbán-kormány által kinevezett vezetőket – politikai jóváhagyás nélkül.

Persze elvileg önmagában, a lap szempontjából is volna értelme az ámokfutásnak: a Magyar Idők vitát generált, tehát létezik – a néhány ezres vásárlói körrel rendelkező, auditálatlan újságot Szakács kétes értékű, de kétségtelen tényezővé emelte. Azzal együtt is, hogy elképesztő bakokat lőtt sorozatában: Dés Lászlót például Esterházy-kötet szerkesztésével vádolta meg, holott a zenész Dés nyilvánvalóan csupán ajánlotta a könyvet. Másik könnyfakasztó példaként Szakács a könyvfordítói pályázatok mögött úgy vélte felfedezni a folyton rettegő liberálisok pénzéhes összeesküvését, hogy nem volt tisztában az alapvetéssel: ilyesmire olyanok szövegeivel lehet pályázni, akiknek van külföldi kiadójuk.

A támadás hátterének bizonytalansága mindenesetre bénítólag hatott azokra a jobboldali értelmiségiekre, akik kiálltak volna a megtámadott intézményvezetők mellett: értesüléseink szerint a hét végén kelt „radikáljobbos” petícióra válaszpetícióval reagált volna ez a kör, végül azonban semmi sem lett a dologból. Egyrészt mert többek szerint „ez nem használt, sőt, lehet, hogy még ártott is volna Prőhlének”, másrészt mert a Tanácsköztársaság-kiállítás megítélése sem volt egységes. Némelyek valóban reflektálatlannak, kontextushiányosnak érezték a tárlatot a katalógus alapján, mások szerint viszont ennek a Kassák Múzeumban bele kell férnie. Főleg, hogy a korszaknak, visszataszító ideológiája ellenére, esztétikailag kiemelkedő képviselői is vannak. „Fájdalom, de míg Prónay és a fehérterroristák esztétikájáról nehéz volna tárlatot rendezni, a vörösökéről lehet: a legjobb példa a kiváló plakátművész, Bíró Mihály munkássága” – fogalmaz egy, az új kultúrkampfon felháborodott, ismert jobbos értelmiségi.

Persze név nélkül, hiszen nem csupán rissz-rossz újságcikkekről van szó: a kultúrharcot a kormány több fronton is vívja. Az akadémiai világ bekebelezése megkezdődött, s noha a hivatalos magyarázat szerint a cél csupán a hatékonyabb innováció, ennek ellentmond, hogy a kutatók pénzeiről minisztériumi szinten dönthetnek a jövőben. S hogy ez mit jelent majd a gyakorlatban? A félelmek szerint akár azt, hogy évtizedes munkássággal a hátuk mögött bizonygathatják majd kutatók (biológustól a történészig) a Fidelitasból éppen csak osztályvezetővé serdült potentátnak a minisztérium folyosóján: kutatási témájuk igenis kellőképpen nemzeti és jobbos, azaz közpénzre érdemes. Ez már olyan jobboldali tudósoknak is sok volt, mint Vizi E. Szilveszter korábbi MTA-elnök vagy Freund Tamás agykutató – utóbbi ki is lépett a Professzorok Batthyány Köréből, amikor annak elnöke hisztériának minősítette a durva beavatkozás elleni tiltakozást.

A kurzusépítés vágya persze régóta él a magyar jobboldalon – többek között L. Simon László is sokat írt, beszélt róla az elmúlt években. Csakhogy míg a terjesztői hálózatok és a kiadók szétválasztása értelmes szakmai vita alapja lehet, az új harcosok olyan dilettáns ötletekkel állnak elő, hogy az „értéktelen” könyvek áfáját növelni kellene. S hogy ki döntsön arról, mi értékes? Erre egyelőre nincs válasz – azt még Orbán János Dénes is elismeri, hogy nincs raktáron egy Klebelsberg Kunó, aki megoldhatná a feladatot. „Épp ez a bökkenő. Kurzust építeni formátumos emberekkel lehetett. Orbán János Dénessel és Szakács Árpáddal meg nem” – mondja lapunknak egy régi fideszes.

Pedig az üzenet egyértelmű: illene végre beállni a sorba. „Különösen a jobboldali értelmiségnek kell észrevennie, hogy a sértődöttség ideje lejárt, az egyénieskedő stílusvitáknak véget kell vetni” – írta a kormánykörbe tolt Mandiner kiadóját vezető Szalai Zoltán, de a Terror Háza kutatási igazgatójaként kizárólag ideológusként termékeny Békés Márton is a liberálisoknak való megfelelési vágy leküzdésének fontosságát taglalja.

Ki a liberális?

S noha az ifjú szkinhedből legitimistává, majd valódi konzervatívvá érő Békést liberalizmussal még akkor is nehéz volna vádolni, ha – amint bevallotta – még ő is szívesebben olvas Kassákot Wass Albertnél, a helyzet fonákságát mutatja: az elnyomó liberális múltat végképp eltörölni szándékozó harcosok vezéralakját, Orbán János Dénest is nyugodtan tollhegyre tűzhetné Szakács Árpád. Mint olyasvalakit, aki pénzhez, fellépési lehetőséghez juttatta a liberális ármánykodókat. Mert bizony ez történt Kolozsváron. Hősünk előbb költőként és az Előretolt Helyőrség Íróakadémia vezéralakjaként lett ismert – maga a Helyőrség egyébként éppen pimaszságával váltotta ki a konzervatív erdélyi literátusok ellenérzését. Ifjúkori bohém kalandokban nem volt hiány, még egy pénzhamisítási eset is becsúszott húsz éve: a költő színes fénymásolóval készített lejjel fizetett, amiért letartóztatták és elítélték – ez később el is vágta útját a magyar kultúrdiplomácia irányába.

Még mentora, Szőcs Géza is elhatárolódott tőle akkor. Mint fogalmazott, „OJD” nem alkalmazottja a cégének, csupán egy kötete jelent meg a kiadónál, ilyen értelemben munkatárs, ugyanakkor sajnálja, hogy a lelkileg megingott fiatalember nem tudta megbecsülni a kiadói támogatást, s visszaélt az iránta tanúsított bizalommal. A bizalom később helyreállt, Szőcsnek szerepe lett „OJD” budapesti felemelkedésében is, de aki azt hiszi, hogy a világnézetileg köztudottan jobbos költőt elnyomták a belmagyar liberálisok, nagyobbat nem is tévedhetne: Herder-díjának összegét Kertész Imre a tehetséges ifjú költőnek ajánlotta fel. Az olvasó a mai hadakozás tükrében aligha fogja elhinni, kinek a javaslatára. Pedig a megfejtés: Spiró György.

S ha ez nem volna elég: a Szakács-féle mércével bizonyára ősliberálisnak minősülő Margócsy István fedezte fel és egyengette Orbán János Dénes költői útját Magyarországon: 2005-ben megjelent gyűjteményes verseskötetének végén is az ő tanulmánya szerepel. „OJD” ekkorra egyébként már kultúraszervezőként jeleskedett Kolozsváron: az általa vezetett Bulgakov Irodalmi Kávézóban a magyar irodalmi élet színe-java megfordult, közös programsorozataik voltak például a „liberális” Szépírók Társaságával is. Épp azok vendégeskedtek „OJD”-nél, akiktől Szakács Árpád azért vonná meg a forrásokat, mert nem hajbókolnak a létező orbánizmusnak: Karafiáth Orsolya, Grecsó Krisztián, Kukorelly Endre vagy éppen Nyáry Krisztián.

A vendégeskedés gyakran nem is csak valami távolságtartó irodalmi meghívást jelentett: többnapos látogatásokat, közös lakásban, rengeteg nem kifejezetten irodalmi programmal. Amikor aztán 2014-ben „OJD” elhagyni kényszerült a Bulgakovot és Kolozsvárt, kapcsolatainak köszönhetően hamar kijárta Orbán Viktornál, hogy íróakadémiát alapíthasson Budapesten. Eddig százmilliós nagyságrendben kaptak támogatást, idén pedig már 1,4 milliárd forintból gazdálkodhat a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., amely az Előretolt Helyőrség Íróakadémiát működteti. (Összehasonlításképp: a József Attila Kör, a Fiatal Írók Szövetsége vagy a Szépírók Társasága évente összesen 80 millió forintból gazdálkodhat.)

Az alapításnál még nem volt meg a nagy antiliberális hevület: „OJD” Nyáry Krisztiánt is felkérte mentornak. Utóbbi nemet mondott. „Magyarország nem egy nagyra nőtt Kolozsvár. Ott Jánoska meg tudta szervezni az irodalmi életet a Bulgakovból, de egy kormánylap rovatvezetőjeként Budapesten már nem tud úgy tenni, mintha kocsmáros lenne, aki mindenkit összehoz mindenkivel. Amikor nagy hagyományú műhelyek pénzhiány okán megszűnnek, akkor előjönni minden érzékenység nélkül ilyesmivel, az bizony kontraproduktív. OJD erre azt mondta, nem tud mit tenni, ő székely, ő csak így tudja” – számolt be döntésének okáról Nyáry tavaly. Mindenesetre még 2016-ban is lehetőséget kínált ilyen „liberálisoknak” – közpénzből. Erre vajon mit lépne Szakács Árpád? Megjósolhatatlan, főleg, ha tudjuk: az újabban végzettség híján is történésznek beállított, szintén Erdélyből elszármazott újságíró a liberális Demszky-érában volt a Budapest Portál munkatársa – a honlapért pedig akkoriban épp Nyáry felelt.

Míg azonban „OJD” hajlandó vitatkozni a másként gondolkodókkal (idén Tusnádfürdőn is lesz erre alkalma), Szakács megfutamodott az összes ilyen lehetőség elől, s csupán Bayer Zsolt Echo Tv-s show-jában mutatta meg magát. A vérmes Fidesz-tag publicista becsületére legyen mondva: a nagy egyetértés közepette azért feltette Szakácsnak a sokakat feszítő kérdést. Jó-jó, hogy le a liberális kultúrdiktatúrával, de mégis hol vannak az elnyomott jobbos zsenik, miféle kötetek nem tudnak megjelenni? Szakács erre Tárnok Zoltán, Benedikty Tamás és Molnár H. Lajos írókat említette – akik persze megjelentek, csak szerinte túl kis példányszámban –, valamint Pataki Tamás Murokffyban vérré válik az abszint, és lóvá teszi az ördögöt című új könyvét. Amelyet éppen „OJD” akadémiája adott ki. Olyan könyvek mellett, mint Sayfo Omar Allah tágas földje című remek disztópiája, amelyről egyébként minden valamirevaló sajtótermék közölt recenziót. Amely köteteikről meg nem, azoknak a népszerűsítésére Mészáros Lőrinc multimilliárdos jóvoltából országos hálózat áll „OJD”-ék rendelkezésére: tavaly óta ingyenes mellékletként minden megyei lapban heti rendszerességgel megtalálható az Előretolt Helyőrség. Orbán János Dénes eközben az NKA Szépirodalmi Kollégiumában is dönthet pénzekről, miniszteri hatáskörben kijelölt személyként. Ebben a liberális kultúrdiktatúrában.

Felhívás!
Ha szeretné támogatni lapunk újraépülését, kérjük, támogassa szerkesztőségünket a Heti Válasz Kiadó Kft. 11794008-20532422-es bankszámlaszámán.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.