Mácsai: „Egy művésznek kötelessége, hogy aggódjon az országáért!”

/ 2017.04.23., vasárnap 17:00 /
Mácsai: „Egy művésznek kötelessége, hogy aggódjon az országáért!”

Nyilván nem véletlen, hogy a hazai közállapotokat dicsérő költemény a magyar irodalomban nemigen született, azokkal perlekedő annál több – mondja Mácsai Pál. Az Örkény Színház igazgatóját Jordán Tamásról és a politikai üzenetekről is kérdeztük. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

„A néző a jelenkor tapasztalataival érzékel, nem a történelmi ismereteivel vagy a műveltségével. Például József Attila Mondd, mit érlel... című versét hallgatva ki gondol a múlt század harmincas éveinek ipari proletariátusára? Senki. Még a tanárok sem” – mondja Mácsai Pál a színház Anyám tyúkja-estjeiről. Szerinte ma is lehet úgy születni Magyarországon, hogy az embernek nincs perspektívája. „Nagy kérdés, hogyan kell, hogyan lehet erről hitelesen, komolyan megszólalni Budapesten, a belvárosban.”

Mácsai Pál Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjében korrupt rendőrt alakít.„Ez a rendőr teljesen más alak, mint az a tőlem megszokott búbánatos értelmiségi, akit sokszor játszom.” Arra a kérdésre, hogy a rendőr megvesztegetése lényeges elem-e a filmben, így válaszol: „Nem tudom, ez megvesztegetés-e – egy kiló bélszín? Ahhoz képest, amit ma Magyarországon a korrupcióról tudunk, ez kis, kedélyes, békebeli semmiség.” Enyedi nagy port felvert kijelentéséről ezt mondja: „mindenkinek joga, egy művésznek pedig kötelessége, hogy aggódjon az országáért.”

 

 

 

 

A teljes interjú a Heti Válasz április 20-i számában olvasható. Lapunk elektronikus formában a Digitalstandon is megvásárolható. 

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Rangos díjat nyert a Heti Válasz újságírója

Élő Anita nyerte a Média a családért díjat. Lapunk munkatársa a Melyik nem kellett volna? című, Heti Válaszban megjelent cikkével érdemelte ki az elismerést, amelyet Lévai Anikótól vett át csütörtökön a Várkert Bazárban.

Összeomlott a kormánykommunikáció

A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal támogatást és segítséget nyújt az oltalmazott státuszt megszerző személyeknek annak érdekében, hogy minél hamarabb beilleszkedhessenek a magyar társadalomba.

Kinek kampányol idén Szörényi Levente és Bródy János? Meg fog lepődni...

Évtizedeken át lázban égett választások előtt a legendás szerző- és ellentétpár, Szörényi Levente és Bródy János, idén viszont egyikük sem lesz látható kampányemelvényen. Az Arénában annál inkább, ahol február 16-án újra játszik a Fonográf. A Heti Válasz az egyik próbán beszélgetett a két zenésszel. Páros interjúnk a csütörtöki lapszámban.

Magyar történész kutatása a Batman és a Peter Pan rendezőinek új filmjei mögött

Négy hónapon belül két sikerfilm is landolt a mozikban, ami a II. világháború történetének elfelejtett mozzanatát, a Dinamó hadműveletet járja körül. Vajon aktuálisabb Dunkirk és Churchill híres „Harcolni fogunk!” beszéde most, mint bármikor az elmúlt hetven évben? Hogyan alakította a Hollywoodban befutott rendezők gondolkodását John Lukacs magyar történész? Részletes háttér a Heti Válasz január 18-i lapszámában!

Bereményi Géza: „Cseh Tamás azt hitte, besúgó vagyok”

Tegnap A jobbik részemet dúdolgattam – mondja Bereményi Géza, aki igazából magának írta a dalszövegeket. Január 21-én ő is ott lesz a Cseh Tamás 75. születésnapjára emlékező koncerten a MOMSportban. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

Bővül a Heti Válasz!

Január 18-tól négy oldallal hosszabb lesz hetilapunk digitális kiadása. Az első Újhullám-rovatból kiderül, miért aggályosak a Disney világuralmi tervei, hogy miben előztük meg a haladó Nyugatot, és hogy melyik a kedvenc autós YouTube-csatornánk.

Mibe bukott bele az akasztós román miniszterelnök?

A székely zászló miatt akasztással fenyegetőző román kormányfő gyorsan megbukott, de a botrányos eset rávilágít: fokozódik a magyarellenes hangulatkeltés Romániában. És a „centenáriumi év” éppen csak elkezdődött. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.