Így néz ki a magyar filmstúdió, ahol bármit le lehet forgatni

B. B. / 2014.01.31., péntek 08:20 /
Így néz ki a magyar filmstúdió, ahol bármit le lehet forgatni

Magyar filmstúdió, ahol gyakorlatilag bármit le lehet forgatni – jellemzi a Heti Válasz Online-nak a Mafilm csütörtökön átadott Róna utcai III-IV-es műtermét Zákonyi S. Tamás igazgató. Rövid időn belül akár öt-hat nagyobb magyar produkció is belakhatja.


A magyar filmes elit színe-java ott volt tegnap a Mafilm budapesti Róna utcai telephelyén, a III-IV-es műterem újraátadó ünnepségén. A Korda Sándor alapította – vagyis majd' 100 éves – filmgyár meghatározó tere ez: itt forgott az ismert tévéfilmek meghatározó része, itt kezdett dolgozni annak idején Makk Károly rendező, de a most filmipar megújításáért felelős kormánybiztos Andrew Vajna is ezen a hely forgatta az Evita című film egyes jeleneteit.

A terem felújítása a katasztrofális állapotok miatt elengedhetetlen volt – mondja kérdésünkre Zákonyi S. Tamás Mafilm-igazgató. A kormány tavaly 300 millió forintos céltámogatásról döntött, melynek célja a filmgyár ügyeinek rendezése: felújítások, tartozásrendezés stb. Az ennek segítségével indult folyamatok egyik látványos eredménye a csütörtöki műteremátadás.

Zákonyi lapunknak azt is elmondja, a Róna utcai bázis minden szempontból versenyképes, óriási előnye pedig, hogy a Budapest jól megközelíthető pontján van. Az igazgató szerint középtávon akár öt-hat jelentősebb magyar produkció is foroghat ezen a helyszínen.

A Heti Válasz Online még 2012 októberében tett nagyobb túrát a Mafilm budapesti és fóti telephelyén, ahol megismertük a legrejtettebb filmgyári zugokat is. Az erről szóló riportfilmünk itt tekinthető meg.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.