Média - komédia

/ 2004.03.11., csütörtök 08:20 /

Remek sportriporter válhatott volna belőle. Hogy mégsem eredeti terve valósult meg, annak másfél millió ember örül kéthetente. Épphogy nagykorú, mikor társával, Bagi Ivánnal megnyeri a Magyar Rádió Humorfesztiválját, és pályájuk meredeken kezd ívelni felfelé. Ennek csúcsa a tavaly szeptember óta látható Banánhéj, avagy túlélni Bagi-Nacsát című önálló műsoruk, amely ma az egyik kereskedelmi tévécsatorna legnépszerűbb produkciói között foglal helyet. Nacsa Olivérrel szórakoztatásról, értékekről és a Bagi-Nacsa duó terveiről beszélgettünk.

Fotó: Griechisch Tamás

Bagi Ivánnal a gimnáziumban ismerkedtek meg. Először iskolai rendezvényeken léptek föl, nemzeti ünnepek alkalmával. Petőfit, esetleg Nagy Imrét parodizálták?

Dehogy. A nemzeti ünnep nem vicc, március 15-én és október 23-án már nem is vállalunk fellépéseket, ez a két nap számunkra szent és sérthetetlen. Gyerekként színjátszótanodába jártam, mindketten játszottunk korábban komoly darabokban, amihez, ha időnk engedné, ma is volna kedvem. Úgyhogy nem kizárólag paródiával foglalkoztunk. Egyébként szerintem a paródia is színészet. Éppúgy meg kell formálni a karaktert. A különbség az, hogy amikor az ember eljátszik egy drámai szerepet, azt később vitatják meg, hogy jól csinálta-e, vagy rosszul. Éppen ezért talán a legnehezebb műfaj a komédiázás, mert ott azonnali visszajelzést kapsz.

Vagy jön a nevetőgép, és nincs kockázat. Önöknél is hallani olykor alákevert hahotázást.

Ez pusztán technikai kérdés: van, hogy a közönség folyamatosan nevet, ami miatt egyszerűen nem hallani a poénokat. Ahhoz, hogy a tévéadásban arányos legyen a nevetések eloszlása, jó helyre kell bevágni. De mindaz a hahota, amit nálunk hallani, valódi, emberi kacaj. Nyilvánvaló, van egy ember, aki valamelyest koordinálja a közönséget, de ő sem mondja meg, hogy na kérem, most tessék nevetni. Nem vagyunk hívei az ilyesminek, még ha ez bevett gyakorlat is.

Ez igen! Úgy látszik, szakmai értékrendjük megingathatatlan.

Fábry Sándor mellett nőttünk fel, kilencvennyolcas Humorfesztivál-győzelmünk után ő adott nekünk lehetőséget, szerepelhettünk a műsorában. Tőle tanultuk azt a fajta intellektuális, aktualitásokra épülő, olykor szókimondó humort, amely ugyan mindig közel állt a szívünkhöz, de egy ilyen mester mellett tudott igazán kiteljesedni bennünk. Fábry profi, elképesztően olajozottan megy nála minden, mi pedig szeretnénk igényesen szórakoztatni a közönséget, és továbbvinni azt a szakmai értékrendet, amit tőle kaptunk.

Mondjuk azt, hogy éhenkórász bölcsészekkel kell megíratni a csattanós szövegeket? Vélhetően nem ketten ötlenek ki mindent.

Hát igen, nálunk is dolgoznak ilyenek, de ebben nincs semmi rendkívüli. Iván és én: mi csak a pilóták vagyunk, az istállóban pedig több mint száz ember dolgozik a közös sikerért. Műhelymunka folyik. Ha valakinek van ötlete, szívesen fogadjuk, a végeredmény számít.

Ön fürdik a reflektorfényben, nyilatkozik nyakra-főre, a másik, a társ eközben visszavonultan él, kedvence Schopenhauer, Kirkegaard, Tolsztoj és Wass Albert. Ez a páros tűz és víz. Micsoda imázs!

Pedig higgye el, szó sincs arculattervezésről, mítoszgyártásról. Olyanok vagyunk, amilyenek. Iván magának való, zárkózott ember, aki a színpadon kiéli magát, utána pedig nyugalomra vágyik. Nyomasztja mindaz, ami a hírnévvel együtt jár, úgyhogy miután elvégezte a munkát, hazamegy, és írogat. Novellákat, regényeket, mindet a fióknak - ő ezt élvezi, így érzi jól magát. Én meg szeretem a szóvivői szerepkört.

Sosem vetődött föl, hogy külön próbálkozzanak?

Nemrég hivatalosak voltunk egy tévéműsorba, mondanánk el, hogyan is készül a Bagi-Nacsa-show. El is indult a beszélgetés, kellemesen, aztán megjelent Iván, és közölte, hogy véget akar vetni a közös munkának, elege van, ennyi. Átverés volt, persze, de a stáb is, ő is olyan jól játszotta a szerepét, hogy az arcom a legkülönfélébb, leírhatatlan elváltozásokon ment át alig egy óra alatt. Ebben a helyzetben, mikor közösen érjük el a sikereket, a különválás nemcsak értelmetlen, de önzés is lenne. A közönséget néznénk le, azokat csapnánk be, akik így együtt szerettek meg minket. Persze vannak helyzetek, mikor elkerülhetetlen a válás, de ha valami működik, mint a mi esetünkben is, akkor azt minek bolygatni?

Mintha csak Edmund Burke-öt hallanánk. A humorban mégsem lehet ennyire konzervatív.

Habár én magam konzervatív gondolkodású ember vagyok, azt azért tudomásul kell venni, hogy a társadalom az elmúlt évtizedben hihetetlen változáson ment át, az egész civilizáció megváltozott, úgyhogy azok a hivatkozások, hogy ez meg az a kabaré már húsz éve megy, és ezért jó, hamiskásan csengenek. Egy kabaré nem önmagában jó, hiszen lényegéből fakadóan reflektálni kénytelen a minket körülvevő életre, valóságra, tehát ami évtizedekkel ezelőtt valóban óriási volt, afölött mára bizony eljárt az idő. Persze rettentő szubjektív dolog ez. Mindenesetre úgy érzem, hogy Magyarországon nem volt szókimondó műsor, márpedig az emberek szeretik, ha valaki helyettük kimondja azt, amivel - tudatosan vagy tudat alatt - ők maguk is tisztában vannak.

Önök elérték, hogy a volt és a jelenlegi miniszterelnök kéthetente nyilvánosan perlekedjen, kedvesen fúrja egymást a tévé képernyőjén.

Változatos műsort szerettünk volna, ahol mindenki megtalálja a maga kedvencét, így több állandó rovatot is kiötlöttünk. Egyik büszkeségünk a szembesítés, ahol a meghívott vendég önmaga paródiájával néz farkasszemet élesben, közönség előtt. A másikhoz a legendás Matthau-Lemmon páros filmjeiből merítettük az ihletet, amikor kertszomszédot csináltunk Medgyessy Péterből és Orbán Viktorból.

A kerítés bal oldalán az egyik papírról hebegi, hogy viszontlátásra, a másik pedig nem bírja megfékezni burjánzó szóvirágait. Az érintettek hogyan fogadták a gúnyos kritikát?

Jól. Jobb- és baloldalról egyaránt pozitív visszajelzéseket kaptunk. Egyik kollégám beszélt a kormányszóvivővel, és állítólag a miniszterelnök nemhogy megsértődne, de röhög, mikor a bőrébe bújva előhúzom a kis sárga cetlit, hogy arról olvasva dadogjam el a legegyszerűbb szavakat. Nem tudom, az viszont biztos, hogy meghívást kaptunk arra az operaházbeli fogadásra, amelyet a szakmájukban szerinte kimagasló teljesítményt nyújtó emberek számára rendeztek.

És a híres semlegesség?

Megmarad. Nem párt, hanem az ország miniszterelnökének meghívását fogadtuk el, szerintem ez pártállástól függetlenül nagy megtiszteltetés. Ami persze nem jelenti azt, hogy ne rukkolnánk elő újabb Medgyessy-paródiákkal. Nemrég készültünk el eggyel, egy áruházlánc reklámjának a mintájára, ebben már az új pénzügyminiszter is feltűnik. Úgy gondolom, hogy a közszereplőnek, akár komédiás, akár más műfajt képvisel, nem feladata, hogy kiálljon bármelyik politikai irányzat mellett. Nyilván én is tisztában vagyok azzal, hogy magánemberként hova húzok inkább, de ez nem tartozik a nyilvánosságra. Már csak azért sem, mert egy ilyen kétpártrendszerben, amelyben élünk, rettentő kockázattal jár az elköteleződés. Tömegeket lehet veszíteni általa, a fél ország reflexből utálja azt, aki egyértelművé teszi politikai hovatartozását. Én pedig sajnos rosszul viselem a negatív kritikát. Nem is annyira a kritikusoktól, mint inkább a nézők részéről.

A kritikusokra nem lehet panasz. Még az is jókat ír önökről, aki epét használ tinta helyett.

Egy internetes fórumon megnyertük Az év műsora díjat, mind a közönségszavazatok alapján, mind a szakmai zsűri részéről, melynek elnöke Uj Péter volt, aki ugyancsak nem mondható lágyszívű fazonnak. Tényleg nem panaszkodom, sok szép elismerésben van részünk. A legemlékezetesebb az, ahogy Törőcsik Mari egyszer odalépett hozzánk: "Ne haragudjanak, uraim, hogy megszólítom önöket. Csak annyit szeretnék mondani, hogy engem senki sem tud megnevettetni, mégis, maguknak mindig sikerül." A díjai nem férnek ki a lexikonban, és ő szól így hozzánk! Azt hittem, infarktust kapok..

A nagy művészeket, már bizonyított értékteremtőket tehát csodálják. Műsorukkal is értékek mellett állnak ki?

A miénk egy kritikai műsor, amely bőséggel merít a paródia eszköztárából. Mindig is az volt a célunk, hogy az emberek mögé lássanak a dolgoknak, hogy ne csak az adott jeleneteket, paródiákat vegyék észre, hanem azt is, hogy tessék, 2004-ben ezt kapjuk, ezt zúdítja ránk a média, a politika. Persze ahhoz, hogy a poénokat valaki rögtön értse, némi rálátás, naprakészség elengedhetetlen, sőt, azt is ki merem mondani: intelligencia kell hozzá. Jól látja tehát, fő célunk a valóságos értékek melletti kiállás.

És nem a valóságshow-s értékek melletti.

Az egyetlen párt, amelybe belépnék, az a Valóságshow-ellenes Párt lenne. Mert nekem igazi színész példaképeket adott még a tévé gyerekkoromban - Kern, Gálvölgyi és a többiek -, a most formálódó gyerekeknek pedig ezek a vegetatív lények lesznek a bálványaik? A Banánhéj egy időben megy egy ilyen valóságshowval, és helyenként rájuk verünk nézettségben. Ennyit tudunk tenni. A média másik borzalmas szeglete a bulvár. Próbálom is kizárni az életünkből. Nem biztos, hogy szerepelnem kell egy lapban, amelynek címoldalán azt olvasom, hogy Seagal mennyit is szellentett a minap.

Nem álszentség jól megélni a bulvármédiának is köszönhetően növekvő ismertségből, ugyanakkor ostorozni a nyilvánosságnak ezt a szeletét?

Ha már a megélhetés: épp egy bulvárlapban jelent meg múltkor, hogy az egyik legjobban fizetett televíziós személyiség vagyok, Ivánnal egyetemben. Meg is ünnepeltem, még aznap. Akkora számokat írtak le, amekkorákat én kimondani se merek. Szóval a gond az, hogy kérdés nélkül is lehoznak bármit, merthogy ők élnek belőlünk, és nem fordítva.

Meddig lesz még Banánhéj?

Az új szerződés tíz adásról szól, úgyhogy nyárig biztosan. Ebben tervezünk két egészen rendkívüli adást, olyat, amilyen még nem volt Magyarországon, de ennek részleteiről még nem beszélhetek. A csatorna részéről nem lenne akadálya a további műsorfolyamnak sem, már olyan füleseket kapok, hogy jövőre is számítanak a Banánhéjra. Mi viszont úgy érezzük, hogy ebben a formában ennyi van. Inkább hiányozzon, mint hogy ráunjanak a produkcióra. Tavasszal kiadunk egy lemezt, a bemutatóját a Budapest Kongresszusi Központban tartjuk, aztán indulunk a műsorral vidéki színházakba, kultúrházakba. Lényeg, hogy képesnek kell lenni a megújulásra.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.