„Meg kell menteni Jókait”

/ 2018.02.21., szerda 15:41 /

Egy klasszikus vagy Esterházy Péter születéséhez kötődjön a magyar széppróza napja? A vita Jókai javára dőlt el, így a Magyar Írószövetség első alkalommal február 18-ra szervezte meg az ünnepet. Szentmártoni János elnök a döntés hátteréről.

Miként lehetséges, hogy a magyar széppróza napját eddig senkinek nem jutott eszébe megünnepelni?

Valóban ideje volt ezt a hiányosságot orvosolni, hiszen a magyar költészet napja 1964, a magyar dráma napja 1984 óta létezik. Mindkettőt az írószövetség kezdeményezte. Tavaly az ünnepi könyvhéten jelentette be a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete (MKKE), hogy szeretnék megrendezni a magyar próza napját, de meglepett bennünket, hogy ezt egyeztetés nélkül közölték, ráadásul nem értettünk egyet azzal, hogy az ünnep Esterházy Péter születésnapján legyen.

Jókai vagy Mikszáth – javasolt új születésnapokat, de Krúdy és Móricz is felmerült. Ez ideológiai vita volt?

Az írószövetségben úgy gondoltuk, szerencsésebb lenne olyan írót választani, akinek megítélésében közmegegyezés van. Ráadásul Esterházy születésnapja áprilisra esik, túlságosan közel a költészet napjához, és nem láttuk értelmét, hogy egyik rendezvény gyengítse a másikat. Ez volt a gond Krúdy születési dátumával, október 21-ével is: nem szerettük volna, ha a magyar próza napját beárnyékolná 1956-os forradalmunk ünnepe.

Végül miért Jókai Mór születésnapjára esett a választás?

Jókai jókor született: február 18-án. Ráadásul az egyik legnagyobb magyar író, összefoglalója mindannak, ami előtte történt a magyar epikában, és merész újító is. Az arany ember a lélektani regény egyik ősforrása, sőt a magyar sci-fi is benne találta meg egyik előfutárát. Pontosan érzékelte a radikálisan átalakuló világot, meglátott jövőbe vezető folyamatokat.

A döntés fricska azoknak, akik levennék Jókai regényeit a kötelező olvasmányok listájáról?

A választmányi ülésen is felmerült, hogy Jókait kikezdték, ki akarják venni az oktatásból, holott a munkái lebilincselőek. A saját korában Európa-szerte ünnepelt író volt, műveit több nyelvre lefordították. Idehaza is rajongott érte az olvasóközönség. Vállalom, ha ez fricska, mert meg kell menteni Jókait. Nélküle lehetetlen megérteni a múltunkat, és ismernünk kell őt akkor is, ha a jövővel kezdeni akarunk valamit.

Most mégis úgy tűnik, kétszer lesz ünnepe a magyar prózának, mert az MKKE is megtartja a rendezvényét.

Tárgyalóasztalhoz ülünk a MKKE-vel, és azt javasoltuk, hogy az ő ünnepüket nevezzék át Esterházy-emléknappá. Végül ebben nem jutottunk egyezségre. De megbeszéltük, hogy a jövőben meg fogjuk rendezni a magyar irodalom ünnepét is, sőt egyetértettünk, hogy az szeptember elején legyen. Végül egyik tagtársunk javaslatára mi a magyar széppróza napjaként kezdtük szervezni a rendezvényünket – a szépirodalomra koncentrálva.

A költészet napján az egész ország szaval. Hogy sikerült az első magyar széppróza napja?

Olyan sokan jelezték részvételi szándékukat, hogy nem lehetett egyetlen napra összezsúfolni a programokat, amelyek így február 12-től 23-ig zajlanak határon innen és túl. Irodalmi szervezetek, könyvtárak, kulturális egyesületek, számos intézmény csatlakozott. Jó érzés volt megtapasztalni, hogy kortárs prózaírók, irodalomtörténészek, színészek, tanárok százai fogtak össze. A szülőváros Komárom, Balatonfüred, ahol Jókai nyaralója volt, és Budapest voltak a kiemelt helyszínek, de szinte az egész Kárpát-medence együtt ünnepelt.

Szentmártoni János
Budapesten született 1975-ben. 2000-ben végzett az ELTE magyar szakán. 2000–2010 között a Magyar Napló folyóirat versrovatának és a könyvkiadónak felelős szerkesztője. 2010-től a Magyar Írószövetség elnöke. 2012-től a Magyar Művészeti Akadémia levelező, majd rendes tagja.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.