valasz.hu/kultura/reszben-tevedes-miatt-lett-kozutalat-targya-szendrey-julia-116546

http://valasz.hu/kultura/reszben-tevedes-miatt-lett-kozutalat-targya-szendrey-julia-116546

Miért éppen Öcsi?

/ 2008.05.19., hétfő 07:09 /

Szöllősi György 1977-es születésű újságíró 2005-ben Puskás címmel írta meg minden idők egyik legszebb kivitelű, leggazdagabban adatolt sportkönyvét. Mindent összegyűjtött Puskásról, amit lehetett: adatokat, legendákat, dokumentumokat. Az akkor már halálos beteg Öcsi bácsi, ahogy Szöllősi nemzedéke nevezte az Aranycsapat kapitányát, nem fellebbezett.

Bizonyára nem is lett volna miért. Méltó emlék volt az a kötet.

Sejthető volt azonban, hogy Szöllősi könyvével a Puskás-téma nincs lezárva, hiszen a Szöllősi-apák ma ötveneshatvanas nemzedékének ugyancsak van mondandója, személyes élménye. Egy-egy gesztus, jelenet értékét történelmi tapasztalataik folytán hangsúlyosabbnak, ellentmondásosabbnak ítélik meg ők, akik kisgyerekként hallhatták az 54-es döntőt.

Esterházy Péter utóbbi két regényében is foglalkozik a témával. Borsi-Kálmán Béla történész, egykori aktív futballista pedig úgy állítja középpontba Puskás Ferencet, hogy a magyar futball hanyatlását is megírja, s napjaink felemelkedésének gátját - az akadályok sokaságát, sorsszerűségét - is láttatja. Az esszé kiindulópontja a nagy temetés 2006. december 9-én. Borsi-Kálmánban felvetődik a kérdés, hogy vajon a Puskással egy évben született és elhalálozott Sütő András erdélyi író miért nem részesült hasonló búcsúztatásban. "Mitől függ valakinek az ismertsége és elismertsége, milyen személyiségjegyek szükségesek a sikerhez?

Mérhető-e egyáltalán a tehetség? S végül mi kell ahhoz, hogy valaki már életében legendává váljon?" - töpreng a szerző, s a gazdagon illusztrált, tisztán, áttekinthetően tördelt, remek papírra nyomott kötet rövid fejezeteiben lehetséges válaszokat fogalmaz meg. Miért éppen Puskás, amikor hozzá hasonló technikával más is rendelkezett? Mit jelent egy sportoló életében a politikai szerepvállalás? Hogyan használta Puskás mérhetetlen befolyását a Rákosi-korszakban? Piedesztálon állhat-e valaki, aki Farkas Mihály dédelgetett kedvence volt? (Vagy inkább, kinek volt nagyobb szüksége a másikra? A válasz egyértelmű: Farkasnak Puskásra.) Világsztár lehetett volna-e Öcsi 1956 nélkül? Miért sikerülhetett neki a spanyol váltás? Mit tudott Puskás, amit az aranylabdás Albert Flórián nem? Miért nem csinált világkarriert a ferencvárosi Varga Zoltán, a kivételes tehetségű, Puskás Ferenc által is nagyra tartott csatár?

Látszólag a labdarúgás körül forog ebben a könyvben minden, de mint tudjuk, a futball jóval több, mint játék, így óhatatlanul arra kényszerülünk, hogy történelemről, diktatúrákról, nemzeti érzésről, erkölcsről, tehetségről gondolkodjunk a szerzővel együtt. Olykor lelkesen, máskor berzenkedve.

Borsi-Kálmán Béla: Az Aranycsapat és a kapitánya KORTÁRS KIADÓ, BUDAPEST, 2008. ÁRA: 4490 FT

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.