Migráns az egész világ

/ 2018.04.18., szerda 18:20 /

Miközben Magyarország egyes vidékein már rendőrért kiáltanak, ha valaki kendőt köt, a Nemzeti Színház olyan arab előadásokat is meghívott a MITEM-re, amelyek a megértést szolgálják napjaink legégetőbb kérdésében.

Vidnyánszky Attila belecsapott a lecsóba. Nem mintha eddig érdekelte volna, hogy bármilyen kimondott vagy ki nem mondott elváráshoz igazodnia kellene – a kíváncsiság, a nyitottság, a biztos értékrenden alapuló művészi szempontok mindig fontosabbak voltak számára bármilyen politikai üzenetnél. Jellemző példa erre az a 2016-os provokáció, amikor a német Thomas Ostermeier A sirály című rendezésében egy szír taxisofőrről szóló történetbe kezdtek, utalva a magyar bevándorlóellenességre. Amint elhangzott az egyik színész szájából, hogy szír, a másik jelezte neki: „Psszt, itt [tudniillik Magyarországon] ezt a szót nem lehet kiejteni!” Ekkor a kormány szócsövének is tekinthető Magyar Idők feltette a kérdést: „Vidnyánszkyt többek között nem azért rakta a Fidesz a Nemzeti élére […], hogy ne folyjon már arról a színpadról is a liberális agitprop?”, a direktor pedig mindezt azzal intézte el a Heti Válasznak adott interjújában, hogy: badarság.

Néhány hónappal később vendégszerepelt a Nemzetiben – az egy évvel korábban a MITEM-en is fellépő – dán Odin Teatret, Eugenio Barba társulata: The Tree című darabjukban a leírás szerint égetően aktuális témákat érintettek. Néhány kép az előadásból: a szír sivatagban két szerzetes elültet egy körtefát, hogy visszacsalogassák az eltűnt madarakat. Nigériában egy anya a felejtés fájának árnyékában pihen. Egy európai hadvezér elmagyarázza, miért szükségesek az etnikai tisztogatások. Egy afrikai hadvezér, mielőtt harcba indul, emberáldozatot mutat be, hogy gyerekhadseregét sebezhetetlenné tegye. A klasszikus színjátszáshoz szokott néző számára szokatlan volt a sokszínű kultúrát közvetítő társulat produkciója, de azt már a menekültválságról szóló tudósítások alapján is sejthette, hogy az az óriási, felfújt gumicsónak, amelybe a közönséget ültették, a migránsok lélekvesztőire hajaz.

Lefejezős videó

Az idei, immár ötödik Madách Nemzetközi Színházi Találkozón Vidnyánszky és csapata emelte a tétet. Nem csupán azzal, hogy a fesztiválra – menekültként Európában dolgozó, illetve otthon maradt – arab művészek produkcióit is meghívta, hanem hogy mindezt olyan hazai politikai kampány közepette tette, amelynek fő üzenete az idegenektől való rettegés. Az már a korábbi MITEM-ek alkalmával is egyértelmű volt, hogy a színház segítségével párbeszédet alakíthatunk ki távoli kultúrákkal, hogy megismerhessük szokásaikat, gondolkodásmódjukat. Az orosz, ukrán, német, román, észt, belga, olasz, szerb vagy indiai színház mellett azonban idén Libanonból és Tunéziából is érkeztek előadások.

Vidnyánszky Attila elmondása szerint a MITEM falakat bontott le, s ezzel elsősorban a német nyelvű színházzal való korábbi feszült viszonyra utalt – három éve a bécsi Burgtheater Sirály című előadása után a színészek politikai nyilatkozatot olvastak fel, amelyben a magyarországi demokráciáért aggódtak –, illetve arra, hogy a fesztivál „sebet, fájást old”, hiszen tényleg itt van az egész, korábban a Nemzetit és annak igazgatóját támadó szakma.

De a színház más szempontból is átlépett egy küszöbön: teret nyitottak az aktuális témák bemutatásának. A migránskérdés, az idegenség egy másik kultúrában, a kultúrák ilyen típusú találkozása erőteljesen megjelenik a programban, miközben hagyományos témáikat is megtartják: hogyan lehet megőrizni nemzeti kultúránkat a globalizált világban, miként lehet ezen kultúrák között párbeszéd, hogyan tudjuk átmenteni nemzedékről nemzedékre az értékeket, hagyományokat.

Arab Rémálom

Kíváncsian várhattuk tehát az április 10-től 29-ig tartó MITEM-et, amelyen az igazgató külön felhívta a figyelmet azokra az előadásokra, amelyek – bár a Nemzeti filozófiája nem az aktualitások beemelésére épül – napjaink húsbavágó problémájáról szólnak. És nem győzik hangsúlyozni, hogy számunkra a mások megértésére tett gesztusok a legfontosabbak, ezért választották mottóul Szophoklész gondolatát: „Szeretetre születtem, s nem gyűlöletre.” Az előadások szinte mindegyikében megjelenik a háború és a borzalmak elől menekülő ember. Bár Švejk, a derék katona története az I. világháborúban játszódik, a félelem nem ismer korokat, határokat. Előadásuk díszleteire a szentpéterváriak olyan képsorokat vetítettek, amelyek az Iszlám Állam lefejezős videóit idézték.

De a háború megjelenik a moszkvaiak Oidipusz király című darabjában, a berliniek előadásában, a holokauszt emléknapján bemutatott A bádogdobban, vagy az Újvidéki Színház Borisz Davidovics síremléke című produkciójában is. A „jakut Tarantinóként” emlegetett Szergej Potapov is olyan darabot hozott, amelyben a család fiúgyermeke egy idegen lányba szeret bele. A Vérfarkas a „mi” és „ők”, az egyén és a tömeg, a hétköznapi és a rendkívüli viszonyáról szól, s ez a téma a szervezők szerint ma különösen időszerű.

Ezeknél most érdekesebb a fesztiválnak a német színházi jelenlét melletti másik súlypontja, a MITEM arab vonulata. „Olyan színházi kultúrába kapunk betekintést, amely ma a világ egyik legterheltebb konfliktuszónája: Észak-Afrika, Közel-Kelet” – nyilatkozta Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház magazinjában. Jött darab Tunéziából, Libanonból, fellépett egy Németországba menekült szír társulat, látható egy Belgiumban élő iraki rendező előadása. „Kíváncsian figyelhetjük, hogyan látják színházi alkotók a válságok és háborúk sújtotta, konfliktusokkal terhelt világukat, önmagukat, helyzetüket saját hazájukban vagy kivándorolva, hagyományaik felé fordulva, vagy éppen azokon túllépve” – írja az igazgató. A nemzetisek szerint az Arab Tavasz rövid idő alatt Arab Rémálommá lett, melyet szinte minden érintett országban pusztulás, halál és kivándorlás kísért. A MITEM-re meghívott arab művészek közül három száműzetésben él: Mokhallad Rasem iraki rendező Belgiumban, Muhaned Alhadi előbb Irakból menekült Szíriába, majd kénytelen volt továbbmenekülni, s jelenleg Lyonban dolgozik, Rafat Alzakout pedig politikai bábfilmjei miatt kényszerült elhagyni Szíriát; ma Berlinben él.

„Sokszor már nem is látom az előző életemet: annak már vége. Igyekszem inkább a száműzetés jelentette átalakulást ábrázolni – olvasható Mokhallad Rasem vallomása a Nemzeti Színház Szcenárium című folyóiratában. – Sokkal jobb a jövővel foglalkozni és azt alakítani, mint az elmúltakon elmélkedni. Ezt szoktam mondani a menekülteknek is olyankor, amikor ellátogatok a menekültszállásokra Brüsszelben, Párizsban vagy Valenciennes-ban: elveszítettétek a hazátokat, az otthonotokat, a családotokat, talán a gyermekeiteket is, de ti életben vagytok és most ebben az új hazában kell új életet kezdenetek.” A három arab művésszel április 20-án lesz beszélgetés, s most nézzük azokat az előadásokat, amelyeket – az elsőt leszámítva – még az elkövetkező napokban láthatunk.

Rafat Alzakout rendezésében Mudar Alhaggi Your love is fire (Szerelmed tűz) című művét mutatta be a Theater an der Ruhr arab nyelven, magyar és angol felirattal. A szerző személyes élményeit dolgozta fel, a Szíriában dúló háborút, hazája elvesztését és németországi száműzetését, a cselekvés igénye és a kényszerű várakozás közötti feszültséget. A test forradalma című táncelőadás azon az eseten alapszik, amikor 2010 decemberében Mohamed Bouazizi fiatal tuniszi utcai árus a rendszer elleni tiltakozásként felgyújtotta magát, s ezzel elindította az Arab Tavaszt. Milyen hatást gyakorolnak ezek a képek más rendezőkre és színészekre, akik Belgiumban élnek ugyan, de a gyökereik Marokkóban, Tunéziában, Irakban, Szíriában vagy máshol vannak? Bevándorlóként hogyan dolgozod fel az otthon maradt családtól és barátoktól érkező információkat? Mokhallad Rasem ezekre a kérdésekre keresi a választ társaival, az előadással számos belgiumi iskolában, szociális szervezetnél és menekültközpontban is megfordultak.

Mentőmellény

A másik két arab produkció nem száműzetésben született: Libanonból, Bejrútból érkezik az Emelkedjen fel és érezze az illatot című táncelőadás. A rendező, Ali Chahrour saját esztétikát épített fel egy olyan társadalmi, politikai és vallási környezetben, amely elutasítja a kortárs táncművészet alkotta testképet: nem vesz tudomást az arab világ nagy diskurzusairól. A Tunéziai Nemzeti Színház Violence(s) címmel pedig azt mutatja be, hogy a tunéziai forradalom ahelyett, hogy reményt hozott volna, félelmet, szorongást váltott ki, és erőszakhoz vezetett. Miért vetette magát több ezer tunéziai fiatal a tengerbe, hogy eljusson a „szabad világba”? – teszi fel a kérdést az előadás, melynek rendezője Fadhel Jaibi, a kortárs arab színház megkerülhetetlen alakja.

Nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk: a budapesti Nemzeti Színház munkatársai nem a migránsok elutasítására épülő hazai politikai retorika ellenére, hanem éppen amiatt tűzték műsorra ezeket az előadásokat, hogy kifejezzék szolidaritásukat a menekültekkel, a háború sújtotta népekkel. „Az aktuális, fontos és nemritkán felkavaró eseményeket, politikai folyamatokat ők más szemszögből élik át, és a művészet eszközeivel mutatják be a miénktől eltérő tapasztalatokat – nyilatkozta Kulcsár Edit, a MITEM főszervezője a Nemzeti Színház magazinjának. – És ez nem mindennapi élmény! Mert a művészet szemüvegén keresztül egyedülálló esélyünk nyílik a megértésre.”

S van itt még valami: Székelyudvarhelyről olyan darab érkezik, amely a Migránsoook – avagy túlsúlyban a bárkánk címet viseli. Az április 26-i előadásban migránsokkal, gyerekcsempészekkel, Merkel-bábuval, fátyolos nővel, piros mentőmellényben didergő menekültekkel jelenik meg korunk kulturális, etnikai, politikai, eszmei „túlterheltsége” – a menekültkérdés a körülöttünk élőket is foglalkoztatja. „Egy globalizált világban mi mindannyian migránsok, de nem bevándorlók vagyunk. Tud követni?” – hangzik el a kérdés Matei Vişniec darabjában. A migráció ma szinte minden országban a fő politikai téma, arra a kérdésre pedig, hogy ezek szerint a MITEM is politizál-e, Vidnyánszky Attila így válaszolt: „Hogyne! De a maga »naiv« módján.” Szerinte a színház képes áthidalni kulturális, gondolkodás- és világlátásbeli különbségeket, a politika viszont, ha beavatkozik, megmérgezi a művészetet, ellehetetleníti a kulturális csere lényegét: a kíváncsiságot. „Lesz helyette előítélet és ellenségeskedés, mások megbélyegzése. Számunkra a mások megértésére tett gesztusok a legfontosabbak.”

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.