new.valasz.hu/kultura/26-budapest-borfesztival-magyarorszag-legnagyobb-borszakmai-rendezvenye-125179

http://new.valasz.hu/kultura/26-budapest-borfesztival-magyarorszag-legnagyobb-borszakmai-rendezvenye-125179

Mire jó könyveket újrafordítani?

/ 2018.07.10., kedd 14:15 /
Mire jó könyveket újrafordítani?

Munkájának természetéről kérdeztük Gy. Horváth Lászlót, napjaink egyik legkeresettebb műfordítóját.

– Nemrég mutatták be az Orosz Kultúra Házában az utóbbi időben méltatlanul háttérbe szorult nagy orosz klasszikus, Ivan Turgenyev őszikéit tartalmazó kötetet. A Seniliát Költemények prózában címmel fordította le Áprily Lajos, a nagyszerű költő 66 évvel ezelőtt. Önt most mi indította arra, hogy nekiálljon és újrafordítsa ezt a könyvet?

Gy. Horváth László

– 1973 óta terveztem, de a régi, zártabb kiadói világban amit egyszer lefordítottak, pláne, ha nagy név munkája volt, azt illett tiszteletben tartani. Tavaly ősszel éppen ráértem, és elővettem. Szóval egy hajdani álom egy csodás művel kapcsolatban – és a megvalósítás éppen Turgenyev születésének bicentenáriumára. Legelőször egyébként szeretett tanárom, Zöldhelyi Zsuzsa, a kiváló Turgenyev-kutató tette elém abban a bizonyos 1973. esztendőben, amikor a tanszéki műfordítóversenyre készültem. Az volt a véleményem akkor, és ma is az, hogy Áprily ezt a fordítását kivételesen összecsapta.

– Mennyi idő alatt avul el egy fordítás? Milyen jegyek utalnak arra, hogy egy irodalmi szöveg felett eljárt az idő? Ötven-hatvan évvel ezelőtt kevésbé ismerték az idegen nyelvet a fordítók? Változtak a nyelvi normák? A szókincs? A mondatszerkesztés?

– A mondatszerkesztést nem fetisizálnám, bár éppen erről vallják a legszélsőségesebb nézeteket a különféle műfordító-iskolák. Tulajdonképpen a nyelvi normákat sem. Rengeteg vita folyik a – gyerek/diák – szlengről például, de ki tudja annak a napi, évi változásait nyomon követni? Könnyen nevetségessé válhatunk vele. Inkább azt mondanám, bizonyos műveket azért kell újrafordítani, mert az utóbbi 30-40 évben megváltozott a szövegfelfogás. A bőbeszédű-interpretáló, mindig a legközelebbi közhelyet kereső „magyaros” fordítás helyett többen – én mindenképp – a hajlékony tapadást részesítjük előnyben. És persze – ez akár kutatások tárgya lehetne – a régi fordításokban sok a félreértés, a leiterjakab is. Majd mindegyikkel vannak bajok, ha megpiszkáljuk őket. Még az is lehet, hogy az enyémekkel is, hiszen 1974-ben jelent meg az első.

– Ha valaki egy-egy klasszikussá lett magyar szöveget újra lefordít, számolnia kell az olvasó berzenkedésével. Nádasdy Ádám Hamlet-fordítását vetítették ki néhány évvel ezelőtt a Margitszigeten egy angol társulat előadása alatt, s a közönség jó része fel volt háborodva, mert nem kapta meg a szállóigévé lett sorokat. Az új fordítás attól lesz jó, ha teljesen más, mint a régi? Ön hogyan járt el Golding A legyek ura című regényénél?

– Én sohasem nézem a régi változatot, tehát nem attól akarok eltérni, hanem saját verziót akarok létrehozni. De a Gendzsi amerikai fordítójától, Edward Seidenstickertől tanultam egy hasznos fogást: amikor megvolt a napi adagja, utólag mindig összehasonlította az 50 évvel korábbi, Waley-féle fordítással, hogy nem értett-e félre valamit, nem hagyott-e ki egy mondatot, illetve hogy egyes helyeket nem lehetne-e sokkal szebben megoldani. Ezt újabban én is alkalmazom, bár éppen Goldingnál vagy A hobbitnál még nem volt szokásom. A Röfi kontra Malacka ügy, hogy úgy mondjam, világnézeti kérdés. Aki jól átgondolta a könyvet, annak Piggy nem lehet Röfi. Valakitől megkaptam a neten, mennyit erőlködtem, hogy A hobbit-fordításom még véletlenül se hasonlítson Szobotkáéra. Az a helyzet, hogy Szobotka Tibor fordítását sohasem olvastam.

– Néhány éve Makai Imre, az orosz irodalom legendás fordítója egyik legnagyobb munkáját, Tolsztoj Háború és békéjét szerkesztette meg. Miért nem fordította le újra? Nem kapott rá megbízást? Meg akarta őrizni Makai szövegét?

– A számtalan kiadás során nagymérvű szövegromlás állt be, az én szerkesztésem előtti utolsó megjelenés pedig különösen pocsékra sikerült. Nyüzsögtek benne a kreatív elírások – odanyargalt/odanyergelt stb. Úgy döntöttem, átnézem – és hát akadtak bizony kifelejtett mondatok, félbekezdések, félreértések, terminológiai ellentmondások is. De a tolsztoji fenséges, kőtáblás-kinyilatkoztató prózát Makai olyan magisztrális lendülettel képes közvetíteni, hogy az szerintem örök. A világirodalom legnagyobb regénye rátalált ideális fordítójára.

– Mi lesz Németh László Anna Karenina-fordításával? Németh gályarabságnak érezte a fordítást – ön sohasem lázadt fel az irdatlan vastag kötetek magyarítása közben?

– Az Anna Karenina Németh László-féle változatát tavaly adták ki újra, úgyhogy alighanem jó darabig marad még. Ami engem illet, hivatásomnak tekintem a műfordítást, paraszti sorú nagyapámtól és apámtól pedig korán megtanultam, hogy a munka ellen nem lázadni kell, hanem céltudatosan el kell végezni. A munkamorálról tőlük tanultam a legtöbbet.

Fotó: Fülöp Ildikó

– Igaz, hogy már iskolás korában műfordítónak készült? Mi vonzotta ebben a pályában? Ha újrakezdhetné, ugyanezt az utat járná be?

– Nagyjából hatodikos korom óta műfordítónak készültem. Egy rábaközi kis falu szélén éltem, könyv akkoriban nem sok került a kezembe – annál inkább becsültem őket –, de az első Coopereknek, Walter Scottoknak, Stevensonoknak, később Hardyknak nemcsak a szövege, hanem a címnegyede és a kolofonja is elbűvölt. Azt tudtam, hogy az író megváltoztathatatlan, de talán a fordító és a szerkesztő nem. Szóval vagy ez, vagy az akartam lenni – aztán mindkettő lettem. A csornai gimnáziumból, amely igazán nem volt elit iskola, óriási szerencsémre bejutottam az ELTE angol–orosz szakára. Meghívott pazar, könyvekkel telezsúfolt V. kerületi lakásába és beszélgetett velem a műfordításról Országh professzor úr – akinek megtetszett az országos középiskolai tanulmányi versenyre benyújtott angoldolgozatom; ő volt akkoriban a bírálóbizottság elnöke –, tanszéki ösztöndíjjal bebarangolhattam Londont, Yorkshire-t. A walesi határon lenézhettem Wordsworth „sylvan Wye” folyójának mély völgyébe, a féléves részképzés alatt bújhattam a hatalmas moszkvai könyvesboltot az akkori Kalinyin sugárúton, a mai Új Arbaton. Megcsodálhattam Arhangelszkoje és Zagorszk, a mai Szergijev Poszad őszi nyírfaerdeit és kolostorait, az ősi Szuzdalt, Vlagyimirt, a még ősibb Szamarkandot, Buharát. Szóval, belehabarodtam nemcsak a műfordításba, hanem ebbe a két kultúrába is. Feltétlenül ugyanezt az utat járnám be, ha újrakezdhetném: egy boldog ember válaszol most ezekre a kérdésekre.

– Voltak, vannak ma is példaképek?

– Példaképek? Akiknek a szövegeit máig irigylem: Háy Gyula, Szász Imre, Szabó Ede, B. Nagy László, Papp Zoltán, Határ Győző, Réz Ádám, Göncz Árpád. Ami nem jelenti azt, hogy az ő munkáikat ne kellene újra megnézni, az eredeti meg a műfordítási módszer fényében is.

– Az orosz és az angol nyelvű irodalom végtelen gazdagságával nem érte be, belevágott a japánba is. Hogyan született meg az idei könyvhétre újra megjelent nagy sikerű Japán kulturális szótár, korábban lexikon?

– Sokan gondolják úgy, de nem tanultam meg japánul. Egyszerűen beleszerettem a japán kultúrába is, és rengeteg mindent elolvastam róla, ami magyarul, angolul, oroszul hozzáférhető volt, japán szerzők műveit is beleértve. Írtam egy könyvet a nindzsák történetéről, a japán kulturális lexikonra/szótárra pedig Bart István beszélt rá, amikor sorozatnyitó darabjának, az angol kulturális szótárnak a szerkesztésére felkért. Aztán ezt követte másfél száz Basó-haiku fordítása – angol nyersfordításokból – és a Gendzsi szerelmei Seidensticker változatából.

– Számontartja még a lefordított oldalak számát, vagy csak folyóméterben méri az elkészült köteteket?

– Sokméternyi polcrészen sorakoznak, sok-sok ezer oldal. Néha szeretném, ha apám, nagyapám láthatná.

– Fordított nehéz klasszikusokat, moderneket. Finom irodalmat és lektűröket, krimiket. Mit szeretett és mit vállalt el csak a pénz kedvéért? Mi volt a legnehezebb munkája? Mire a legbüszkébb?

– Régóta mindenevő vagyok, olvasóként, kiadóként és műfordítóként is, a posztmoderntől – Coover, Brautigan, Pynchon – a Byron-levelekig, Agatha Christie-től Chandlerig. Mindet szerettem. A legnehezebbek, s amikre következésképp talán a legbüszkébb vagyok: Az utolsó ítélet West Condonban (Robert Coover), A Lempriére-lexikon (Lawrence Norfolk), A francia hadnagy szeretője (John Fowles), Gendzsi szerelmei (Muraszaki Sikibu), Kísérleti fázis (Thomas Pynchon).

– És a versek?

– Versfordításra előbb Marina Cvetajeva, majd Macuo Basó vett rá, miközben a köteteiket válogattam, szerkesztettem. Alapvetően prózafordító vagyok.

– Változott-e több évtizedes műfordítói, szerkesztői pályája során a munka anyagi, erkölcsi megbecsülése?

– Jottányit sem. A műfordító gyakorlatilag éhbérért dolgozik, mióta a világ világ, nevét a recenzensek jó, ha megemlítik. Ritka az olyan újság, mint a Heti Válasz, amelytől eddig talán a legtöbb megbecsülést kaptam. Ebből következik, hogy manapság jobban örülünk, ha valahol a netuniverzumban egy-egy olvasó méltatja, megköszöni a munkánkat: én sohasem felejtettem el, hogy elsősorban nekik dolgozom.

– A fiatal fordítókat megbízzák egy-egy munkával. Neves műfordítóként válogathat?

– Majd negyven éven át válogathattam, hiszen abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy egy könyvkiadóban éltem. Ma meg abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy négy-öt kiadó rendszeresen megkeres jobbnál jobb ajánlatokkal. Tényleg boldog ember vagyok.

– Az Európa Könyvkiadóban kezdte, onnan ment nyugdíjba. Nyilván ezernyi emlék köti oda, ahol egykor apósa, Katona Tamás volt remek szerkesztő, fordító, ahol felesége, Katona Ágnes dolgozik. Mit gondol, visszatérhet még az Európa aranykora? Vagy már a vetélytársak olyan sok szerzőt elhódítottak, hogy vezető pozícióról szó sem lehet?

– Ez az egyetlen igazán szomorú mozzanat ebben a beszélgetésben. Az a könyvkiadó, amely a diplomázásomtól a nyugdíjazásomig az otthonom volt, amelyet a ’90-es évek viharaiban vállvetve mentettünk meg attól, hogy a Szépirodalmihoz és sok más céghez hasonlóan megbukjon, eltűnjön, válságos helyzetbe került. Fizetési nehézségekkel küzd, sztárszerzőit nagyrészt elvesztette, szerkesztői, munkatársai közül egyre többen lépnek ki – legutóbb éppen a feleségem, amivel egy 53 éves történet szakad meg: a kiadó eddigi 62 évéből ennyit töltöttünk ott családilag. Az Európa aranykora a múlté, már csak abban lehet reménykedni, hogy talpon marad.

– Milyen nagyobb feladatok elé néz?

– A következő egy-másfél évben hatalmas munkák várnak. Egy XIX., illetve egy XX. századi nagy amerikai klasszikus regényeit fogom újrafordítani – hogy kik ők, az egyelőre kiadói titok –, illetve szerződésem van Turgenyev Apák és fiúk című főművének újrafordítására is.

Felhívás!
Ha szeretné támogatni lapunk újraépülését, kérjük, támogassa szerkesztőségünket a Heti Válasz Kiadó Kft. 11794008-20532422-es bankszámlaszámán.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.