new.valasz.hu/kultura/kocsis-zoltan-utolso-uzenetei-a-pofatlansag-valoban-kitapinthato-121203

http://new.valasz.hu/kultura/kocsis-zoltan-utolso-uzenetei-a-pofatlansag-valoban-kitapinthato-121203

Mit ér a kultúra, ha kínai?

/ 2017.12.13., szerda 17:48 /

Peking nem csak üzleti beruházásokkal hagyna nyomot a világban: a politikai törekvések útját kulturális köntösben is egyengetik. A keleti nyitás Magyarországon is fogékony e törekvésre – lássuk, mekkora a siker.

Amióta világ a világ, az államok kulturális diplomáciát is folytatnak, hiszen értékeik megszerettetésével befolyásuk növekedését is kívánatossá – legalábbis kevésbé utálatossá – tehetik. A „puha erő” elmélete szerint egy ország vonzereje hatalmi tényező, így a politikusoknak is foglalkozni kell vele. Kína már az ókortól ezt tette: selymei, ételei, zenéje, életmódja terjesztésével igyekezett felkelteni a vágyat „barbár” szomszédaiban, hogy a Középső Birodalommal való hadakozás helyett hódoljanak be neki. Ahogy az Út és Erény könyve írja: „Nincs a világon lágyabb és gyengébb, mint a víz, s mégis, a kemény és erős dolgokat is legyőzi.” Ha egy hun vezérrel nem bírnak a csatamezőn, egy feldíszített palotában felszolgált sokfogásos vacsorán, lágy zeneszó mellett, csinos táncosnők társaságában talán jobb belátásra lehet bírni.

Szexiség parancsra

A valaha óriási presztízsű Kína elismertsége a XIX. században összeomlott, s az országot a maói évtizedek se tették kívánatossá. Igazán csak a 2000-es években kezdte Peking újraépíteni kulturális befolyását, ekkor viszont a legmagasabb szinten mondták ki, hogy Kínának tudatosan növelnie kell „puha erejét”. Hatalmas összegeket kezdtek külföldi kulturális projektekre költeni, azt remélve, hogy a vonzóbbá tett Kína nyomulását jobban elfogadja a világ. Ez egyébként nem ördögtől való. Egyrészt mindenki ezt csinálja, csak jellemzően ravaszabban, másrészt nem baj, ha a nagyhatalmak erőforrásaiknak legalább egy kis részét filmfesztiválokra és kortárs regények fordítására költik, s nem kibertámadásokra és atomtengeralattjáró-fejlesztésre.

A kínai eredmények egyelőre vegyesek. A közvélemény-kutatások szerint Kína népszerűsége csak néhány harmadik világbeli országban nőtt nagyon, máshol csak kicsit, a nyugati országok többségében meg egyáltalán nem, de itt a dolgok természeténél fogva nem lehet azonnal mérhető eredményekre számítani.

A kínai kulturális diplomácia Magyarországon is aktív, s a magyar kormány sem csak a biznisszel foglalkozik a keleti nyitás keretében. Ennek köszönhetően bár az általános műveltségnek még mindig nem része egyetlen kínai kulturális termék sem, a Kína-mániás szubkultúráknak és az ínyenceknek viszonylag jó dolguk van.

Muníciója bőven van Kínának: az ókori agyagkatonáktól a New York-i galériákat letaroló überkortárs képzőművészekig, a színes-szagos pekingi operától a kungfufilmekig van mivel lenyűgöznie a nagyérdeműt. Ugyanakkor gyakran felmerül egy probléma: a kínai államnak nagy szerepe van a kultúrdiplomáciában, az államot azonban hivatalnokok irányítják, akik nem föltétlenül ismerik saját kultúrájuk minden rezdülését, s jellemzően biztonsági játékot játszanak. Ezért kortárs videoművészek helyett hagyományos tájképfestményeket, kísérleti színház helyett táncos-énekes gálaműsorokat, pekingi punkzenekarok helyett a nagy falat és a pandamackókat bemutató fotókiállításokat láthatunk, vagyis a pezsgő, határokat feszegető kínai kulturális élet legfrissebb alkotásai alig jutnak el hozzánk, helyettük olyasmit kapunk, ami az útikönyvekben kínai kultúraként van meghatározva.

Ezek között is vannak nagy értékek. A kultúra „keleti nyitásának” egyik első nagy dobásaként 2012-ben a Szépművészeti Múzeumban mutatkozott be az 1978 utáni kínai képzőművészet a legnagyobb sztárokkal. 2015-ben a Magyar Nemzeti Galériában a XX. század legnagyobb kínai festője, Csi Paj-si életmű-kiállítását lehetett megtekinteni. Utóbbival a magyar kritika nem, az előbbivel meg csak fanyalogva foglalkozott, a kritikusok lényegében nem értették, mit látnak, utánaolvasni pedig lusták voltak. 2015-ben az Iparművészeti Múzeumban volt egy jelentős régészeti és iparművészeti anyag a klasszikus Kínából – köztük olyan szenzációkkal, mint az Első Császár néhány katonája a híres cseréphadseregből. A Magyar Művészeti Akadémia is megkezdte a keleti nyitást: 2017-ben a Vigadóban tusfestményekből és pecsétekből rendeztek tárlatot. Közös probléma volt mindezeknél a reklám szinte teljes hiánya, a kiállításokat mintha muszájból, kipipálandó feladatként szervezték volna az intézmények, sikerüket láthatóan nem viselték a szívükön.

Rang és darabszám

A kínai kultúrdiplomácia fő képviselői a Konfuciusz Intézetek, ezeket 2004-től, a puha erő elmélet kínai divatba jövetelétől kezdve kezdték létrehozni, s jelenleg már 500 ilyen működik világszerte. Magyarországon négy intézetet alapítottak, Budapest mellett Miskolcon, Szegeden és Pécsett találkozhatunk velük, egy-egy egyetem falain belül. Az intézetek érdeme, hogy széles kör számára tették elérhetővé a kínai nyelvtanulást: általuk – a tíz évvel ezelőtti kettő-hárommal szemben – ma ötven kínai anyanyelvi tanár működik egyetemeken és gimnáziumokban, sőt a kínai érettségi tárgy lett, egyelőre persze csak választható módon. Évek óta szó van egy budapesti kulturális intézet megnyitásáról is. Ez a Konfuciusz Intézetekkel szemben nem az oktatási, hanem a kulturális minisztérium alá tartozna odahaza, s e két pekingi szerv annyira utálja egymást, hogy párhuzamos intézményrendszert is kiépítenek, ahol csak tudnak.

A kínai kulturális nyomulásra szánt pénzek hatékony elköltését a kulturális különbségek is nehezítik. A kínai döntéshozók általában nem ismerik a célország ízlését, nem tudják, mit lehetne ott eladni, azt meg pláne nem, hogyan. Annyira meg nem bíznak a helyi erőkben, hogy rájuk bízzák a választást. Hiányos a kommunikáció is: a káderek az egész világon nem a közönségnek, hanem főnökeiknek akarnak megfelelni, s utóbbiakat nem a tényleges hatás érdekli, hanem a számok (hány kulturális projekt valósult meg?), illetve a rangok (milyen magas pozíciójú helyi politikust sikerült rávenni a kiállítás/filmbemutató/konferencia megnyitására?). Ezért ha egy projekt megvalósult, azzal már senki nem törődik, hogy a nagyon fontos emberek és sleppjük elvonulása után érdekel-e valakit az egész.

Az igazán bátor vállalkozásokat nem a nagy állami programok között kell keresni, hanem az alacsonyabb szintű együttműködések és magánkezdeményezések környékén. 2013–14-ben például a nagy állami kiállításokból hiányolt igazán kortárs kínai művészet mutatkozott be a debreceni Modemben, az ilyenkor feltétlenül szükséges kibelezett fotelekkel, nagy világító kék gömbbel és avantgárd gyurmafilmekkel. A tárlatot a kritikusok nem látták – Debrecen messze van, ráadásul keletre –, de ettől még magas színvonalat képviselt, és mindent megtestesített, ami a mai kínai képzőművészeti életben menő. De a szexibb vállalkozások közül említhető az Ernst Múzeum 2012-es Aj Vej-vej-fotókiállítása, vagy az ezen a héten a magyar (művész)mozikba kerülő Have a Nice Day című kínai animációs film bemutatása is.

Matt Damon vs. óriásgyíkok

A film az a terület, aminek legnagyobb hatása lehetne, ha a kínaiak akár csak kicsit is előre tudtak volna lépni. De nem tudtak. Szinte minden évben van kínai filmfesztivál, de az egyszeri vetítéseken legfeljebb pár száz fanatikus látja a világ legnagyobb filmgyártásának alkotásait, moziba a művek nem kerülnek, onnan Amerikát nem lehet kifüstölni. Ez világtendencia, így nem csoda, hogy a kínaiak végül úgy döntöttek: a legegyszerűbb, ha nem legyőzni próbálják Hollywoodot, hanem felvásárolják. Stúdiók, moziláncok, produkciós cégek kerültek így kínai kézre, ám hogy ez nem a kínai film diadalát hozza, azt a kínaiak által felvásárolt Legendary stúdió első kínai–amerikai koprodukciója, a Csang Ji-mou rendezte Nagy Fal mérsékelt sikere is jelzi, hiába kergette benne különös vehemenciával a mágneses óriásgyíkokat Matt Damon. Ezenkívül a magyar multiplexekben nem is mutattak be kínai filmet az elmúlt évtizedben.

Amikor 2012-ben a kínai Mo Jen kapta az irodalmi Nobel-díjat, sokan a világpiacon amolyan nagyra nőtt mostohagyerekként kezelt kínai irodalom áttörését vetítették előre, de ez végül nem történt meg. Magyarországon a szűk keresztmetszet a fordítóhiány: mivel kínaiból fordítani sokkal lassabb, mint például angolból, viszont a honorárium nem sokkal magasabb (hiszen egy kínai könyvsiker inkább kevesebb példányban kel el, mint egy amerikai), a kínaiul tudók közül csak két-három fanatikus vállal regényfordítást, a többiek megmaradnak a jobban fizető importszerződéseknél és vámáru-nyilatkozatoknál. Évente így legfeljebb két-három kínai könyv jelenik meg magyarul, az viszont jó hír, hogy ezek a legjobbak közül valók. Maguk a kínaiak rájöttek, hogy egy jó kortárs regény kiadásának támogatásával többre mennek, mint egy zenés-táncos esztrádműsor turnéztatásával, így ezen a fronton hamarosan változás várható.

Az utóbbi évtizedek legnagyobb kínai könyves vállalkozása, a kétkötetes kínai–magyar középszótár néhány hete készült el, az ELTE Konfuciusz Intézetének bábáskodásával, a magyar kormány támogatásával, több mint egy tucat szakember jó pár éves munkájával. Ebből egyelőre annyi példány jelent meg, hogy pár hete a magyar–kínai miniszterelnöki találkozón át lehessen adni a két kormányfőnek, de tavasszal kereskedelmi forgalomban is kapható lesz, és készül a magyar–kínai változat is.

Összességében nem következett be a kínai kultúra áttörése, de azért történt előrelépés, és sok értékes dolgot is láthattunk. Megteremtődtek az intézményi és személyes kapcsolatok ahhoz, hogy már közvetlen kormányzati szerepvállalás nélkül, alulról is indulhatnak újabb közös vállalkozások. Az igazi diadal persze az lenne, ha sikerülne a piaci igényt felkelteni a kínai kulturális termékek iránt, ahogy ez az amerikaiak esetén évtizedekkel ezelőtt történt. Mindenesetre egy nagy budapesti diszkó már ázsiai bulit hirdet a két ünnep közé, többek között kínai zenékkel. Nem tudjuk, ez mennyire lesz sikeres, de ha egyszer divatba jön, hogy az ifjúság nem amerikai, hanem kínai popdalokra csörög, az valódi puha erő lesz, méghozzá a keményebb fajtából.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.