Művészet és terápia

/ 2018.05.23., szerda 17:58 /

Tüdőbeteg, alkoholista alkotók és orvosuk közötti kötelékek formálták a Korányi Intézet egykori irányítója, Levendel László tüdőgyógyász képzőművészeti gyűjteményét. A kollekcióból Balatonfüreden rendezett tárlat július 1-ig látogatható.

„Nem elsősorban kenyeret kellett adni a művészeknek, bár adódott ilyen helyzet is, hanem kezet, hogy az ecsetet és a vésőt legyen erejük megfogni, és emellett, ami szinte lehetetlennek tűnt, közösséget és szeretetet, és annak tudatát, hogy kultúránknak létszükséglete az ő tevékenységük. A művészek maguk részt akartak venni Levendel László életében, helyet foglaltak otthonában, miliőt teremtettek számára” – Dávid Katalin művészettörténész írta le így barátja, a tüdőgyógyász Levendel László életét és az elesetteken segíteni akaró tevékenységét. Azt, amit most bárki megismerhet a balatonfüredi Vaszary Galériában látható Menedék a tüdőszanatóriumban című – a fővárosi Kiscelli Múzeummal közösen rendezett – tárlaton, mely a Levendel-gyűjteményen keresztül az orvos személyét és az őt körülvevő művészeket, írókat, közéleti szereplőket, valamint a korszak egészségügyi, társadalmi problémáit is bemutatja.

Erőltetett menet

„Én is orvos leszek, de a szegények orvosa” – mondja Levendel a halála előtti évben készült Ördögszekér című portréfilmben, felidézve, hogy már négyévesen a gyógyítás mellett döntött, s megszállottan készült az orvosi pályára. Ám hogy orvossá válhasson, rengeteg megpróbáltatáson kellett keresztülmennie. A négygyermekes, szegény, zsidó családba született fiatalembert kiskora óta érdekelték a természettudományok, de a numerus clausus miatt nem vették fel az orvosi egyetemre. Boncsegédnek állt a proszektúrán, 1941-ben behívták munkaszolgálatra, majd a bori rézbányába vezényelték, ahol a vasútépítésen dolgozott, de közben felcser és lágerkórházi mindenes is volt. Túlélve a cservenkai mészárlást, 1944 októberében megszökött az erőltetett menetből; előbb a bajai kórházban dolgozott, onnan Szegedre gyalogolt, és bekerült az orvosi karra.

Bár 1948-ban az ország legkiválóbb egyetemistájaként jutalmazták, 1951-ben, a koncepciós perek idején, büntetésként kezdte orvosi pályáját egy Hódmezővásárhely melletti, a gyógyszeres kezelés hiányában haldokló tébécéseknek fenntartott szanatóriumban. Innen került 1952-ben a budakeszi Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézetbe, ahol haláláig, 1994-ig dolgozott.

Az ’50-es évek a tuberkulózis gyógyításának nagy korszaka volt, ekkor vezették be a ’40-es években felfedezett gyógyszereket, ugyanakkor Levendelnek meggyőződésévé vált, hogy a betegséghez a testet és szellemet egységben szemlélő orvoslással érdemes közelíteni. Ezért hívta a Korányiba immár főorvosként 1958-ban Mezei Árpád pszichológust, amivel szakmai autonómiáról és személyes bátorságról is tanúságot tett, hiszen a lélektant akkoriban gyanakvás övezte a tudományos közéletben. Közös munkájuk a tüdőbetegség pszichoszomatikus hátterének vizsgálatára és a páciens személyiségének jellemzőire irányult.

Mezei nemcsak tudományos munkatársként volt fontos, hanem a Levendel-gyűjtemény megszületésének szempontjából is. Az orvos ugyanis neki köszönhetően ismerte meg például Anna Margit festőművészt, aki egyik első képzőművész betegévé, majd hű barátjává vált; a Levendel-gyűjteményben Anna Margittól tizenegy, férjétől, az 1944-ben koncentrációs táborban elhunyt Ámos Imrétől hat mű található. Szintén a pszichológus mutatta be Levendelnek az 1945-ben alakult és 1948-ban betiltott Európai Iskola több képzőművész tagját, köztük Bálint Endrét, Jakovits Józsefet, majd Gyarmathy Tihamért és Ország Lilit – legtöbbjüket később kezelte is az orvos. Az 1941-ben tüdőbetegségben elhunyt Vajda Lajos művészetével az özvegyén, Vajda Júlián keresztül ismerkedett meg, és a gyűjteményben szereplő hat Vajda-alkotást is valószínűleg tőle kapta.

Másik nyilvánosság

Mivel a tüdőbetegség hosszú lefolyású állapot, elegendő idő volt rá, hogy Levendel az általa kezelt művészekkel szoros kapcsolatba kerüljön, s felismerje, hogy a megtépázott emberi és művészi sorsok, a gyakran bizarr alkotások és a betegek tünetei között összefüggés van. A’60-as évektől épülő kollekciója azért egyedülálló, mert a művek nagy részét ajándékba kapta. „Ez nem műgyűjtemény a szó klasszikus értelmében, de nem is tárgyi hálapénz a betegektől – mondja lapunknak B. Nagy Anikó művészettörténész, a füredi kiállítás egyik kurátora. – Levendel Lászlót elsősorban az emberek érdekelték, és a belőlük formálódott sorsközösség, miután ezeknek a művészeknek az alkotásaiban a világháborús traumákat túlélő, többszörösen kifosztott, meggyötört emberek közös identitása tükröződik.” A„traumaközösség” nemcsak egymással, hanem az orvosukkal is összekapcsolta őket, így valójában nem is a Korányi szanatórium jelentette nekik a menedéket, inkább a másik ember és az a kapcsolati háló, amely segítséget nyújtott a Rákosi-kor és az 1956 utáni borzalmak túléléséhez.

„Levendel elsősorban mint ember érdekelt: mi kellett ahhoz, hogy valaki úgy jöjjön vissza a pokolból, hogy igenis jót kell tenni másokkal. Eltelt már annyi idő, hogy a Rákosi-és a Kádár-korra is történelemként tekintsünk, miközben még köztünk élnek ezeknek a koroknak a tanúi, vagyis ez a sajátos félmúltállapot is foglalkoztatott” – teszi hozzá a kurátor. A doktor nem adott el, nem cserélt műalkotást, voltaképpen nem is gyűjtött. A hozzá került művek elsősorban emberi szövetségek, egymásba szövődő kapcsolatok lenyomatai, kiállítóterük pedig a korszak alternatív nyilvánosságának sűrűn látogatott helyszínei: Levendel személyes terei a Korányiban és Városmajor utcai lakásában.

A 150 műtárgyból álló kollekcióból most közel 70 kép és szobor látható a Vaszary-villában. A kiállítás a művészeken, az orvoson és a feleségén, a reumatológus Lakatos Márián kívül szól a tüdőbaj kezelésének módszereiről, eredményeiről, a szanatóriumokról, melyeket nem feltétlenül azért építettek, mert ott meggyógyultak a betegek, hanem mert „másik helyek” voltak. Olyanok, ahol a tüdő-és később az alkoholbetegek is kellőképpen távol kerültek a várostól – ilyen volt a Korányi Intézet is. Ám ez a távolság sem tartotta vissza a tömegeket 1961-ben attól a tárlattól, amelyet Levendel a tébécés alkotók munkáiból rendezett a szanatóriumban. A kiállítás célja egyrészt az volt, hogy önbizalmat adjon az intézetben kezelteknek, híres, korábban ott ápolt tüdőbetegek munkáit tárva eléjük, másrészt hogy az 1948 után a nyilvánosságból kiszorított absztrakt művészek megjelenhessenek. Levendel kiállította az akkor Párizsban élő, ezért disszidensnek számító Bálint Endre műveit is, emiatt fegyelemi eljárás indult ellene.

A mostani füredi kiállításon külön részt szenteltek annak, hogy Levendel milyen figyelemmel fordult az alkoholbetegek felé. „Úgy érezte, állandóan tennie kell valamit az emberekért, és kereste az újabb, megoldásra váró problémákat, mint az alkoholizmus, amelyet rendszerszinten szeretett volna megoldani” – mutat rá B. Nagy Anikó. A Korányiban részleget rendezett be az alkoholista tébécéseknek: ez volt az első olyan alkoholosztály a szocialista Magyarországon, ahol nem a hánytatós kényszerterápiát alkalmazták. Kondor Béla festőművészt például 1968 és 1972 között többször kezelték itt, és fontos megemlíteni a rajztanárként dolgozó, de alkoholizmusa miatt korán nyugdíjazott Sikuta Gusztávot is.

Egy csóró srác

„Aszanatórium tisztes betegeihez viszonyítva ezek az alkoholisták züllött, bolondos, színes, lerongyolódott lényeknek látszottak. Levendel külön ügybuzgalmára célozva egy szellemes keresztapa az »L« pavilont Levendili osztálynak nevezte el. A szellemességben sokan osztoztak, de hogy ez a kimosolygott »részleg« Magyarország első »nyitott ajtó«-rendszerű alkoholosztálya volt, senki sem emlegette. Hogy nemzetközi viszonylatban is itt dolgoztak ki elsőként új módszereket, arra se figyeltek az illetékesek túlzottan oda” – fogalmazott Csoóri Sándor 1980-ban Levendel Lászlónak Az orvos látóhatára című könyvéhez írt előszavában. Kettejük kapcsolata 1952 telén kezdődött, amikor a 22 éves Csoóri tuberkulózis-fertőzéssel került a Korányiba, s ott a 32 éves Levendel lett a kezelőorvosa.

Ez a barátság ugyancsak fontos szála a balatonfüredi tárlatnak, ahol bemutatják Levendel közéleti tevékenységét és a rendszerváltás előtti ellenzéki szerveződéseket is. Az orvos a legkülönfélébb gondolkodású emberekkel is szót értett. Feleségével összejártak író, irodalmár, képzőművész barátaikkal, s a találkozók helyszíne gyakran a lakásuk volt. A’80-as években aztán egyre inkább a politikai kérdések kerültek előtérbe, mígnem felvetődött egy nagyobb találkozó ötlete, amelyre 1985 júniusában, a monorierdei kempingben került sor. Ezután a Városmajor utcában már tudatosan szervezett előadásokat tartottak, amelyeknek Levendel nemcsak a házigazdája volt, hanem hídszerepet is betöltött. Hiszen ezeken az esteken a formálódó ellenzék különböző szárnyainak képviselői, párton belüli és kívüli reformerek fordultak meg. Visszatérő vendég volt Csoóri Sándor, Bihari Mihály, Gombár Csaba, Szabó Miklós, Kis János, Nyers Rezső, Pozsgay Imre, Konrád György, Csurka István, Zelnik József.

Megtehette volna, de Levendel nem hagyta el a hazáját: „Ennek az országnak mindent túl kellett élni, és túl is élt. Egy csoda ez az ország” – mondja az Ördögszekérben. Gyakran nevezte önmagát is túlélőnek (A túlélő címmel jelent meg visszaemlékezése, esszékötete), ám a portréfilm végén a kérdésre, hogy „Kicsoda is Levendel László?”, kis gondolkodás után így felel: egy csóró srác, akit az élet rászorított, hogy többet kell teljesítenie, mint amennyi észt vagy hozadékot adott neki az ég.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.