Nagy Kriszta nem lenne Nagy Kriszta, ha...
A művésznő látszólag ráunt a konceptuális játékokra, az egyénileg megdolgozott fotóprintekre, és a politikai tréfákra, amelyekkel úgy csinált majmot az önmagukat felkent műértőknek valló sokakból, hogy azok azt észre sem vették.
 |
„Igen, igazi blek frájdéj lesz, és ahogy az most menő, nem egy napig tart a péntek, sőt nálunk egészen karácsonyig” – hirdette meg Nagy Kriszta Tereskova a Godot Galériában rendezett kiállítását, amely két héttel később nyílt a mindent letaroló nemzetközi konzumstarthoz, a Fekete Péntekhez képest. Volt persze felvezető esemény is: egy péntekkel korábban tartott Tereskova-koncert a Gödörben – ügyes árukapcsolásként az elővételbe vett jegyeket a kiállításon dedikált nyomatokra lehetett váltani.
Nagy Kriszta immár hagyományosnak számító „kiállítási kiáltványban” ad használati utasítást a tárlathoz. Van ebben az írásban irónia, düh, elkeseredettség, és kortárs művészeknek szánt oldalvágás is; nem elemzem, bárki elolvashatja a Facebookon. A feketepénteki lényeg azonban nem más, mint hogy a konzumtársadalomban, ahol élünk, minden eladó, a művészet is, hiába fanyalognak szemforgató ítészek. Gyertek, vegyétek és egyétek – mert különben mi, művészek halunk éhen. Így aztán alkalmi vételként, 50-70%-os árengedménnyel juthat a Godot-ban bárki Nagy Kriszta-képhez karácsonyig.
Ám Nagy Kriszta nem lenne Nagy Kriszta, ha régi műveit vagy akár csak régi gagjeit, kínálná „marketinghekként” nyomott áron eladásra. Vadonatúj sorozatot festett: 29 pompás-színes madarat, szép egyforma méretű, hófehér vászonra, olajjal. Velük van kitapétázva most a galéria, mintha csak a Természettudományi Múzeumban járnánk. Elsőre meglepő látvány, a művésznő látszólag ráunt a konceptuális játékokra, az egyénileg megdolgozott fotóprintekre, és a politikai tréfákra, amelyekkel úgy csinált majmot az önmagukat felkent műértőknek valló sokakból, hogy azok azt észre sem vették. Na, most ennek vége, most festmények készültek, ha kell, akár bútorképek, lakásdizájn polgári otthonok falára. „Évek óta vágyom »festeni«, ahogy akkor tettem, amikor még nem tanultam iskolákban közép és felsőfokon – írja a bevezetőben. – Lájtos tudatmódosító szerek segítségével, aláástam a tudatom, a tanult tudásom alá, ahol még ösztönből, szabadon, vadul, bátran, megfelelési vágy nélkül és még ezer szempont figyelembe vétele nélkül használtam festéket és ecsetet. Nem volt könnyű. Félelmetes a szabadság és félelmetes a bizonytalanba ugrani 20 év bevált »vonalvezetés« után.”
De hát Nagy Kriszta nem lenne Nagy Kriszta, ha ez a sorozat nem lenne azért mégiscsak tiszta konceptualizmus. Régi madárenciklopédiából kiválasztott ornitológiai rajzokat felnagyítva megfesteni, majd egy ilyen akció keretében eleve leértékelt áron eladásra kínálni, valójában nagyon is kortárs húzás, amely a képzőművészeti ábrázolás mibenlétéről, mai értelmezhetőségéről vet fel kérdéseket.
És Nagy Kriszta persze nem lenne Nagy Kriszta, ha a madárfestmények mellett suttyomban ne lopta volna be kis, belső kamara kiállításként, legújabb „feminista munkáit” – a csipkés harisnyatartó-applikációkkal, szexuális szimbólumokkal és szabadszájú feliratokkal készült assamblage-ait – amelyek persze ugyancsak nyomott áron vásárolhatók karácsonyig.
