"Nagyokat sprinteltem"

Krakkó Ákos új műsorral jelentkezik a Hír Tv-n

B. B. / 2013.03.20., szerda 12:03 /

Visszatér a képernyőre Krakkó Ákos, a Hír Tv Célpont című műsorából ismert riporter. A tavaly év végéig a Fidesz-frakció sajtósaként dolgozó újságíró a kormánypárt kommunikációs hibáiról is beszélt a Heti Válasznak. (Részletek a 12. heti lapszámban!)

- "Ma megpuszilt egy vadidegen néni a Mammut postán. Meg volt róla győződve, hogy én vagyok a Krakkó Ákos, és hiányolt a képernyőről. Mondtam neki, hogy nem én vagyok, de tolmácsolom az üdvözletét" - olvasható a tavalyi üzenet Szirmay Dávidnak, a Bors újságírójának a Facebook-lapján. Csak nem a nagymamákat és a lányos anyukákat célozza a Hír Tv az új esti műsorával?

- Nem lettem volna Dávid helyében! Zavarba ejtő helyzet lehetett. Komolyra fordítva a szót: egyáltalán nem rögzítettünk célcsoportokat; a műsor mindenkihez szól majd, ráadásul nem is rám szabták, hiszen Szabó Anettel közösen vezetjük majd, a mostani Rájátszás helyén.

- Az említett csoportok rajongása is mítosz?

- Nem tudom, én tényleg minden néző szimpátiájára gyúrtam. Az is igaz, hogy 2005 és 2010 között rengeteget voltam képernyőn, s örülök, ha ez sokakban pozitív nyomot hagyott.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.