„Nem a színpadon fogok meghalni”

/ 2014.09.17., szerda 17:10 /

Mindenki rohan, sokkal kevésbé figyel a másikra, és ehhez nincs kedvem – mondja Miklósa Erika, aki szerint az operajátszás ma inkább pénzről, üzletről szól. A világhírű szoprán a komolyzenei tévés tehetségkutató zsűrijébe viszont szívesen beült.

– Nemsokára indul a New York Maraton, amit tavaly sikerrel lefutott. Újrázik?

– Azt a cipőt, amiben két és fél év alatt felkészültem a versenyre, majd lefutottam a távot – a felszerelés többi részével és a magyar zászlóval együtt – bekereteztetem, de nem veszem fel többé. Akkor vállalkoznék ismét maratonra, ha nem lennék operaénekes.

– Ártott a hangjának?

– Naponta 10-20 kilométert futottam, de a hangomnak semmi baja nem lett. Volt, hogy reggel a SPAR Maratonon nyomtam az Opera váltójában, este Székesfehérváron énekeltem. Az volt a fontos, hogy ne fussam ki magam. Nemrég hallottam egy előadást a Testnevelési Egyetemen, ahol az endorfin- és dopamintermelés volt a téma, és a professzor azt mondta, két foglalkozás van, ami nagyon gyorsan termeli ezeket: a hosszútávfutó és az operaénekes.

– És felállt, hogy itt vagyok én, kettő az egyben?

– Nem, csak vigyorogtam, és arra gondoltam, hogy ezt senki nem fogja elhinni nekem. Vagy azt mondják: micsoda mázlista, hogy két oldalról is kapja az energiát.

– Szüksége is van rá így évad elején. Hogyhogy még itthon van?

– Egész nyáron itthon voltam, pihenni szerettem volna. Ráadásul eltörtem a karom, ami szintén jel volt, hogy álljak le egy kicsit. Öt hétig nem énekeltem és nem is sportoltam, de augusztusban már volt hat koncertem, és elkezdtük próbálni A bajadért is az Operettszínházban. Szeptember 22-én pedig irány Malmö, Rossini Ory grófjának női főszerepére. Malmőben tavaly énekeltem először, Éj királynője voltam az Ascher Tamás-féle Varázsfuvolában. Csakis Ascher kérésére mondtam igent, mert Skandináviát távolinak éreztem magamtól, illetve azt mondtam: Varázsfuvolára nem megyek.

– Elege lett az Éj királynőjéből?

– Tulajdonképpen igen. De Tamás meggyőzött, hála Istennek, mert fantasztikus a színház és a társulat. Annyira figyelnek egymásra, hogy először azt hittem, ez valami trükk. Úgy éreztem magam, mint amikor 1990-ben, 20 évesen bekerültem a Magyar Állami Operaházba, amikor még volt társulat. Vagyis közösség: együtt kajakoztunk, kirándultunk, söröztünk. Ma mindenki rohan, mint az őrült, sokkal kevésbé figyel a másikra, és ehhez nincs kedvem. Valószínűleg azért is keresem a civil kihívásokat, mert a szakmában uralkodó futószalag-üzemmód nagyon nem fekszik. De Malmö mellett szólt az is, hogy Európában van. Nehezen mozdulok már ki, tavaly is rosszul éltem meg, hogy augusztusban elutaztam Japánba, majd Los Angelesbe, és csak év végén értem haza.

– Pedig megfogadta: változtat a külföld-itthon arányon az utóbbi javára. Nem sikerült?

– Próbálok egyre gyakrabban nemet mondani, de van, hogy engedek a rábeszélésnek. Közben viszont nagyon megváltozott az életem azzal, hogy megismertem Zsoltot, a férjemet. Ő sok mindenre ráébresztett, például, hogy a család az első. Megváltoztam én is, s rádöbbentem, hogy eddig folyton loholtam, hajtottam a munkát, és közben nem örülhettem annak, amit megteremtettem. Ennek így mi értelme? Ráadásul az operajátszás sem olyan már, mint volt – pénzről, üzletről szól.

– Mostanában gyakran láthattuk itthon, nemcsak Éj királynőjeként, hanem Strauss- és Verdi-szerepekben is.

– Mert Ókovács Szilveszter, az Opera főigazgatója vissza tudott csalogatni. Éj királynője-fronton pedig egyelőre nem látok olyat, aki átvehetné a stafétát. Huszonöt éve éneklem, jó lenne nem belefáradni. A legutóbbi Erkel színházbeli előadást se akartam vállalni. Pedig egykor az életemet erre a szerepre tettem föl. Többen mondták, hogy ha elkezdek mást is énekelni, az Éj királynője úgyis „elmegy”. Nem lett igazuk. Malmőben esténként Éj királynőjét énekeltem, úgy, hogy előtte délelőttönként a Traviatát adtuk elő, és semmi gondot nem okozott. Valószínűleg a torkomba ragadt örökre.

– Ha újra kezdhetné, megint ezt az „egyszerepes” utat választaná?

– Mindenképpen. Máskülönben el kellene mennem egy nagy ügynökséghez, egy gyárhoz, ahol válogatás nélkül odadobnak mindenféle szerepre. Így viszont tudom, mire szakosodtam. De amúgy is kívülállónak számítok, mert más világból jöttem, gyerekként nem vett körül zene, nem jártam hangversenyekre, sőt a Zeneakadémiára sem. A sportpályán nőttem fel, és ez mindig bennem marad. A sport igazságos: itt idő van, amit mérni lehet. Tiszteletre, akaraterőre, kitartásra nevel, ami a művészi léthez is elengedhetetlen. Örülök, hogy ráébredtem: az Éj királynője biztos pont lehet az életemben. Főleg, hogy az ezredfordulón az operabizniszben is megjelentek a marketinggel felépített, megcsinált sztárok. Mindig szerettem hosszú távra tervezni, de azt is tudom: nem az operaszínpadon fogok meghalni. Rengeteg más is érdekel, s azokkal együtt teljes az életem.

– Mint a Bakonykúti Asszonytorna Klub, részvétel a helyi civil egyesületben, önkéntes futás a gyengén látókkal, és legújabban itt az UNICEF is, amelynek egyik kampányarca lett.

– Olyan embereket keresett meg a hazai képviselet, akik a szervezet nagykövetei lehetnek. De van egy történet az UNICEF-ről. Három-négy éves lehettem, amikor egy este leragadtam egy Audrey Hepburnről szóló film előtt. Arról volt szó, hogy UNICEF-nagykövetként sokat utazott éhező afrikai gyerekekhez, én pedig megbabonázva néztem, és azt mondtam: olyan szeretnék lenni, mint az a néni. Szívesen segítek az ötleteimmel, kapcsolataimmal. Például adománygyűjtő estek szervezésében, ahová több stílust képviselő énekeseket, zenészeket hívhatnánk meg.

– Lakóhelyén, Bakonykútiban négy éve polgármester lehetett volna. Most is szóba került?

– Isten őrizz! Négy éve komolyan készültünk a kis stábommal, körbejártuk a falut, fórumot szerveztünk, de nem nyertem. Pedig az egyesületünknek óriási szerepe van abban, hogy újjáéledtek a hagyományok, az adventi gyertyagyújtás, a búcsú, a körmenet. Koncerteket szervezünk, adományokat gyűjtünk, jórészt a templom javára. Hét éve tevékenykedünk, a polgármestert is mindig meghívjuk az ünnepi alkalmakra, de még soha nem jött el. A falu egyik fele értékeli az erőfeszítéseinket, velük szívesen dolgozom továbbra is, de közszolgának nem mennék. Amúgy se lenne rá időm, mert az Alba Regia Atlétikai Klub utánpótlás-nevelésében is részt veszek, és a fiatal énekesek, zenészek között is folyton figyelem, kit támogathatnék, mentorálhatnék.

– Az októberben kezdődő komolyzenei tévés tehetségkutató, a Virtuózok zsűritagjaként is ilyeneket keres majd?

– Ez is benne van. De elsősorban biztató, bátorító kritikus szeretnék lenni. Egy művészi pályára készülő embernek fontos, hogy tisztában legyen a tudásával, képességével, és ahhoz, hogy fejlődni tudjon, megbízható kritikára van szüksége, nem arra, hogy gyalázzák. Óriási felelősségünk lesz, hogy megfelelő útmutatással vagy kritikával illessük a fiatalokat.

– Közben az Opera turbósebességre kapcsolt: megváltozott az arculat, a kampányfilmje bejárta a netet, 25 bemutatót ígérnek.

– Támogatom az Operát, ideje volt, hogy újítottak az arculaton. A magas premierszámmal nem értek egyet, mert az a minőség rovására mehet, az viszont jó, hogy a vezető művészeket évekkel korábban leszerződtetik. Az Erkel újranyitása óriási döntés volt, remek játszóhely, imádjuk. Rengeteg idős és fiatal jön, akik az Andrássy útra szóló jegyeket nem biztos, hogy megengedhetik maguknak, illetve még nem mernek belépni az Ybl-palotába. Drukkolok a vezetőknek, hogy végig tudják vinni, amit elterveztek.

– Az utóbbi időben magyar művészek fasizmust emlegetnek külföldön. Ki lehet védeni ezeket a vádakat ott, a helyszíneken?

– Legutóbb Németországban kérdezték tőlem, hogy nálatok tényleg fasizmus van? Hát, ilyenkor kinyílik a bicska a zsebemben. Koncertek, előadások utáni fogadásokon lehet elmondani, hogy ezekből a vádakból semmi nem igaz. Normális esetben egy művésznek nem feladata politizálni. Vannak, akik alkalmasak rá, de én úgy érzem, azzal tehetek a legtöbbet a hazámért, ha maximális teljesítményt nyújtok a színpadon. Szeretek Magyarországon élni, gyönyörű hely, és ha valaki arra adja a fejét, hogy külföldön próbál szerencsét, előbb-utóbb úgyis rájön, hogy ott se könnyebb az élet.

– A 2012-es Kossuth- és Prima Primissima díj is jelzi, hogy szakmailag csúcsra ért. Van hiányérzete?

– Nincs bennem késztetés, hogy ezt vagy azt mindenképpen el kell énekelni, de a Traviata Violettája még meghatározó lehet. Most más dolgok a fontosak, például hogy gyerekünk születhessen, vagy hogy minél több időt tölthessek a családommal és a barátaimmal.

– Nem bánja, hogy a karrier háttérbe szorította a családalapítást?

– Nem így van, mert Zsolt mellett érzem először, hogy de jó lenne, ha gyerekünk születne. Nagyon reménykedünk, egészségesek vagyunk, elvileg semmi akadálya. A Jóistenre bízzuk.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.