Nem hajlik

/ 2002.12.13., péntek 07:53 /

A hatalmas ember bicegve közeledik a kis fogadó felé. Azt mondja, megműtötték a térdét, de rosszul sikerült az operáció. Miután egy asztalnál kényelembe helyezkedik, Hobót faggatni kezdem arról, amit csinál.

November közepén mutatták be az Akasztottak balladája című Villon-estjét az Új Színházban Vidnyánszky Attila rendezésében. Elég egyértelmű a párhuzam Villon és Hobo között.

Sokáig távol tartottam magamtól, mert úgy gondoltam, hogy nekem ez túl nagy ziccer. Az alábbi kép viszont már régóta a fejemben van: ül a költő egy tönkhöz láncolva, és várja, hogy viszik kivégezni. A halálraítélt utolsó óráját mutatja be a darab, azt, ahogy végiggondolja az életét az iskolától a kuplerájon, a kocsmán át egészen a börtönig, ahol a darab játszódik. Az, hogy most megvalósult ez a terv, nagyrészt Vidnyánszky Attilának köszönhető.

Nem mindegy, hogy egy vers melyik fordításban szólal meg - ez Villonra hatványozottan igaz. Milyen képet kap a költőről az Új Színház közönsége?

Autentikus Villonra törekedtem. Ugye, van a kétféle Testamentum, a Szabó Lőrinc- és a Vas István-féle fordítás, de bizonyos verseknek más fordításai is. Mészöly Dezső, József Attila, Illyés Gyula. És több Faludy is bekerült.

Gondolom, inkább a tisztelet és a szeretet jeléül, mintsem a fent vázolt törekvés jegyében.

Hogyne, inkább. Összevetettem ezeket az eredetiekkel, és tudom azt, hogy Faludy György úgy három verset, ha lefordított, a többi nagyon jó, de nem fordítás.

Húsz éve írt egy könyvet a Rolling Stonesról. Idén negyvenéves a zenekar, és a jubileumra másodszor is könyvet írt róluk. Mit lehet írni a második, jelentéktelenebb húsz évről?

Fotó: MTI
Hobo a Villon-esten

Ez a könyv a szabadságról szól. Arról, amit a Rolling Stones és ez a zene jelentett, ahogyan ez ideért. Aztán a mi egész generációnkról, arról, hogy mi lett a zenéből, és hogy mennyi minden megváltozott. Például Peter Gabriel vagy Sting - akikkel volt szerencsém együtt játszani - helyzete rendkívül tudatos szereplésük ellenére is mennyire hangsúlytalan, mondjuk ahhoz képest, hogy ha régen Lennon, Bob Dylan vagy Jagger mondott valamit, az mekkorát durrant. Tehát ilyesmiről szeretnék írni a Rolling Stoneson keresztül. Elmegyek ismét a mezőtúri laktanyába, ahol katona voltam, az őrtoronyba, ahol először hallottam Rolling-zenét, a Kis vörös kakast. Megpróbálom a könyvet úgy összehozni, hogy ez az egész negyven év benne legyen. Nincs kedvem énregényt írogatni. Nem vagyok verbális ebben a tekintetben, sokkal inkább emocionális. A Hobo Blues Bandről ezért nem írok soha. A Rolling Stonesról viszont éppen ezért. Egyszerűen nem találok ennél jobb kifejezési formát.

Nem csak a Stones jubilál: jövőre negyedszázados a Hobo Blues Band, és erre az alkalomra válogatáslemezzel lepik meg a zenekar kedvelőit. Úgy hallottam, újra felveszik a régi számokat. Miért van erre szükség?

A számokat már fel is vettük, az anyag a napokban készül el, Hajtók dala lesz a címe. Azért volt szükség minderre, mert a régieket nem adták ide. Milliókat kellett volna fizetni. Nem is baj, élveztem a felvételeket. De így is csak az első "kötetet" tudtuk összehozni.

Mintha a kilencvenes években kissé eltávolodott volna a bluestól, a rock and rolltól, és a "magaskultúra", a színház és az írás felé vette volna az irányt.

Ugyanúgy játszom a bluest a kocsmákban, mint korábban. Az Allen Ginsberg- vagy a József Attila-est korábban is megvolt, a Jim Morrison is, már a nyolcvanas évek közepén. Viszockijhoz, mit csináljak, a kilencvenes években jutottam hozzá, akárcsak Tom Waitshez vagy Villonhoz most. De nem váltottam irányt! Akkor is írtam egy-két könyvet - Rolling Stones, Hobo Sapiens -, most is írok egyet, és tervezek egy másikat is. És alig várom, hogy holnap koncertezni menjek a HBB-vel. Főleg most, hogy ilyen káprázatos zenekarom van. Amit mond, azt azért érezheti, mert a HBB a második tíz évben, tehát a nyolcvanas évek végétől a kilencvenes évek végéig alkotói válságban volt, mert nem voltak olyan zeneszerzők, amilyenek kellettek volna. Póka addigra már kipukkadt, és nem tudtam mit csinálni. Hiába írtam a legjobb szöveganyagot, amilyen szerintem a Kocsmaopera, az egyáltalán nem volt izgalmas, így sikeres sem lett.

Ezért aztán rendesen át is alakult a zenekar 1999-ben.

Igen, és az idén is, de megérte. Így olyan zenék születtek, és most olyan emberek vannak a zenekarban - Nagy Szabolcsról és Hárs Viktorról van szó, akik a József Attila- és a Villon-est zenéjét is szerezték -, hogy három egymást követő évben három összefüggő lemezt tudunk kiadni. Fehér Géza személyében pedig találtunk egy gitárost, aki a Vadászatban tudja hozni, ami oda kell. A HBB történetében többször előfordult, hogy bizonyos embereket a dolog szellemisége vagy a szövegek egyáltalán nem érdekeltek. Most végre sikerült olyanokat találni, akiknél ez a probléma nem merült föl.

Említette a Vadászatot: december 1-jén játszották az Új Színházban, tizenhárom beregszászi színész közreműködésével.

Ez egy koncert, nem rockopera. Vidnyánszky Attila a HBB-re találta ki és rendezte meg az előadást, és nem vitte el más irányba. Tehát nem illusztráljuk a szövegeket, hanem folyamatos cselekmény zajlik, jönnek vadak, hajtók, vadászok, s ők a zenekartól függetlenül játszanak. Egyébként 25-én is játsszuk a kongresszusi központban. Úgyhogy nem lettem a hagyományos értelemben "színházi ember", de valamitől a pályámnak ez a része meredeken ível fölfelé. Nem tudom, miért. Bluesénekes vagyok, olyan, amilyen, és ez az, amit soha nem adok fel. Színész nem is tudnék lenni. Csak Vidnyánszky vígjátékában, a Bolha a fülbe címűben játszottam, mert ő a barátom. Magyarországon, Erdélyben, Beregszászon, Moszkvában, New Yorkban, Párizsban játszottam, nem tudom, miért. Mikor külföldön mondom, hogy blueszenész vagyok, nem hiszik el.

Koncertezik is a határon túli magyarlakta területeken?

Szeretnék, csak erre nem adnak pénzt itthon. Soha nem is adtak. Azt akarom, hogy ne azok a szegény emberek állják az összes költséget. Úgyhogy nagyon nehéz, mert nincsen mögöttünk sem gazdasági, sem politikai erő.

A kísértés nagy, mégsem kötelezte el magát egyetlen párt mellett sem.

A rendszerváltás előtt minden olyan politikai fuvallatot, amit tudtam, igyekeztem támogatni. Tehát nekem komoly fejtörést okozott 1990: három párt is hívott országgyűlési képviselőnek, és egyik sem az MSZP volt. De onnan is sokan rokonszenveznek velem. Aztán a kilencvenes évek elején benne voltam néhány úgynevezett civil mozgalomban, melyekről én, elefánt a porcelánboltban, nem vettem észre, hogy politikusok irányítják őket. Mikor észrevettem, hogy itt mindenhol ez van, akkor kisurrantam. Ennek ellenére továbbra is sokat hívnak, legutóbb Schmitt Pál hívott a kampányába. De nem szegődtem el semmilyen politikushoz, bankhoz, céghez. Így nem tudok elhelyezni egy olyan színvonalú produkciót, mint a Vadászat, mert nincs hárommillió a jelmezre, meg ötmillió a díszletre.

A fentiek nem jelentik azt, hogy ön világnézetileg semleges.

Sosem szégyelltem: baloldali érzelmű ember vagyok, aki borzasztó fontosnak tartja azt, hogy ebben az országban él, ehhez a néphez és kultúrához tartozik. Boldog vagyok, hogy itt élhetek, soha nem is akartam elmenni. Nagy szükség van a tisztességes jobboldalra is. De nem politizálok, véleményem a műveimben adom közre. Abban bízom, hogy az emberek számára egyre kevésbé lesz érdekes a napi pártpolitika. Egy barátom kérdezte is: "Te hülye vagy, mindenki ellen mész?" Igen. Nekem az ellenkultúra mindig jót tett.

A 2000-ben megjelent Gyöngy a sárban refrénje így szól: "Vannak, akik nem eladók / és hitüket belül hordják / Nem látszik a gyöngy a sárban / Mégis övé az ország". Változott ez a kép?

Az új CD egy négysoros etűddel zárul, ami ehhez képest egy számomra szomorú fordulatot jelöl. Így szól: "Túl ennyi mindenen most már látom / Ez az én hazám / Ez az én hazám / De nem az én országom". Ezt a Gyöngy a sárban idején nem gondoltam így. Ettől függetlenül, ha valaha életemben jól voltam, akkor most vagyok jól. A térdemet leszámítva. Úgy látszik, nem térdeltem eleget, így most nem hajlik.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.