valasz.hu/kultura/nem-erti-miert-szakad-a-magyar-gasztronomia-a-bocuse-siker-utan-segitunk-118906

http://valasz.hu/kultura/nem-erti-miert-szakad-a-magyar-gasztronomia-a-bocuse-siker-utan-segitunk-118906

Nem kötelező filmet készíteni

/ 2018.04.18., szerda 18:10 /

A társadalmi problémákat kivételes érzékenységgel ábrázoló filmjeiért vehette át a Kossuth-nagydíjat a 85 éves Sára Sándor rendező, operatőr. A nemzet művészét, a Magyar Művészeti Akadémia tagját közszolgálatiságról és Andy Vajna filmügyi tevékenységéről is kérdeztük.

– A múlt héten utólag vette át Áder Jánostól a Kossuth-nagydíjat, mert március 15-én betegség hátráltatta ebben. Jobban van?

– Szász Domokos Széchenyi-díjas matematikussal és Fa Nándor vitorlázóval közösen vettem át pótlólag ezt az elismerést a Sándor-palotában. Utóbbiról kiderült, hogy három éve most volt alkalmas számára először az időpont. Mondtam is neki, hogy több időbe tellett átvennie a díjat, mint megkerülni a Földet. Engem nem az elfoglaltságaim, hanem a fizikai állapotom hátráltatott. Éppen jobban vagyok, de az én koromban csak idő kérdése, hogy újabb fájdalom lepjen meg.

– Bejelentette, hogy első nagyjátékfilmjének címére utalva létrehozza a Feldobott Kő Alapítványt. Mi ennek a célja?

– Ahogy ebből az életrajzi ihletésű filmemből is kiderül, megtapasztaltam, milyen nehéz vidéki fiatalként elindulni a pályán a fővárosban. Ezért tartom fontosnak, hogy segíthessek a hasonló cipőben járó Galga menti tehetségeken. Szüleim turai házát felújítottuk, s még használja a családunk. Ha viszont mi már nem leszünk, felajánljuk az alapítványnak némi pénzösszeggel együtt, hogy olyan helyi alkotók, tudósok használhassák, akik rászorulnak. Addig is ösztöndíjat szeretnénk kiírni számukra. Én tényleg feldobott kő vagyok, azaz hiába rendezkedtem be Budapesten, majd vettem borospincét Köveskálon, máig visszajárok Turára.

– Galga menti játszótársa volt egykor Huszárik Zoltán is. A Szindbád című közös alkotásuk forgatása volt élete legboldogabb időszaka?

– Én ikladi gyerek voltam, Zoli domonyi, vagyis a Galgáért folyt a harc a két falu fiataljai között. Felnőttként ezért is lehetett életem talán legfelhőtlenebb forgatása a Szindbádé. Nem volt könnyű munkafolyamat, de jó visszaemlékezni rá. Olyan szindbádosan éreztük magunkat közben.

– Ez mit jelent?

– Ami a Szindbád lényege: a létezés elfogadása, és az abban való örömteli élés. És ennek persze része volt a sok csinos lány is. Ahogy az én életemben is ez a film hozta meg a házasságot, Szegedi Erika színművészt a forgatáson ismertem meg.

– Latinovits Zoltán Gundel-leszármazottként otthonosan érezhette magát Szindbád világában. Önnek milyen kapcsolata volt Krúdy szecessziós világával?

– Amikor Huszárik Zoltán rendező először megkeresett, hogy forgassuk együtt a Szindbádot, visszautasítottam. Egyrészt Zoli kiváló rövidfilmjeit Tóth János operatőrrel készítette, és én becsültem Janó munkáit. Meg aztán akkor még Krúdy sem érintett meg. Ráadásul kaptam egy franciaországi ösztöndíjat, amit bűn lett volna kihagyni. Abban maradtunk, ha visszajövök Párizsból, és Zoli nem talált más megoldást, szívesen forgatok vele. Hazajöttem, a Jégbüfé házában egy tizennégyes társbérletben laktam egy garniszállóban. Hogy a nagy hőségben járjon a levegő, ajtó helyett lepedő volt nálam is. Egyik reggel Zoli bedugta a fejét a lepedő mellett: „Megvártalak!”

– Sejtették, hogy a Szindbád néhány jelenete – a húsleves, a hulló falevelek, Majmunka – ennyire mélyen bekerül a közkultúránkba?

– Nem, dehogy, lefoglalt bennünket a filmkészítés, nem gondolkoztunk ilyesmin. Éreztük, hogy jó csinálni, de a film további sorsával nem igazán törődtünk. Jó múltkorában egy fiatal filmrendező nyilatkozta, rövidesen befejezi a filmjét, és már megtervezte, hogy a bemutatója X fesztiválon lesz, ahonnan majd átmegy az Y fesztiválra. Ebben gondolkoznak, ami nagyon szomorú.

– Jár moziba?

– Oda éppen nem, mert már gondom van a járással, de itthon nézek filmeket. Ez persze nem az igazi, én sem szeretem, ha a filmjeimet tévén nézik, de nincs mit tenni. Amúgy emiatt sem mondhatnám, hogy naprakész volnék a magyar filmek terén. Az mindenesetre megfigyelhető, hogy a most sikert aratók egy része a középnemzedékhez tartozik, vagyis a magyar film megújítása még várat magára. Remélem, előbb-utóbb a fiatalok is befutnak.

– Van hiányérzete?

– A legfontosabb, hogy most nincsenek filmes műhelyek. Mi 1962-től a Balázs Béla Stúdióban ahhoz szoktunk hozzá, hogy folyamatosan beszélgetünk, vitatkozunk. Akkor is bejártunk mindennap a filmgyárba, ha éppen nem vettünk részt egy-egy film készítésében. Ezt vissza kellene hozni, mert nagy értéke volt annak, hogy Gazdag Gyula, Huszárik Zoltán, Gaál István, Kósa Ferenc és a többiek mindig megtalálhatók voltak. Szerintem ha a mai így-úgy működő szisztémából félretennének egy nagyobb összeget, és műhelyekre bíznák, meglenne az eredménye. A másik, hogy jelenleg egy ízlésközpont diktál. Még régen is volt négy-öt stúdió, s ha az egyikben nem volt fogadókészség a forgatókönyvünkre, mentünk a következőhöz. Ma hiányzik, hogy többféle ízlés érvényesülhessen.

– Tud olyan filmtervről, ami nem valósulhat meg?

– Magamról beszélhetek. Volt két forgatókönyvem: a Gulag-témát lezáró Transzszibériai álom című történet. A másik az Amrita Sher-Gil indiai-magyar festőművésznőről szóló életrajzi film, amelyet Dobai Péterrel már meg is írtunk. Utóbbira Indiában lett volna fogadókészség, de magyar részről mindig elutasították. Persze az is lehet, én voltam ügyetlen, hogy nem tudtam pénzt szerezni egyikre sem. A rendszerváltással valóban megszűnt a cenzúra, legalábbis a politikai cenzúra. A pénz viszont nagyobb úr. Régen majd’ minden filmünket betiltották egy időre, de legalább elkészültek. A mozi naprakész műfaj, manapság már nem lehet úgy filmet készíteni, mint akár öt vagy tíz éve. Ezért sem vállalkoznék már én sem rendezésre: eljárt fölöttem az idő, más a korszellem, megváltozott az érzékenység. A rendszerváltás után tíz évig dokumentumfilmeket készítettem, majd hét évig vezettem a Duna Tv-t. Amikor 2000-ben otthagytam, arra gondoltam, most végre visszatérhetnék a játékfilmekhez. De ez már nem jött össze.

– Az ön által vezetett Duna Tv-ről szóló, Mészáros utca 48. című kötetben így emlékszik vissza: Kőhalmi Ferenc egykori filmfőigazgató „előzetesen fejben »kimatekolta«, hogy ha én mint kvázi MDF-es odakerülök – jóllehet soha semmilyen pártnak nem voltam tagja –, akkor Lugossy Lászlót majd elfogadják a szocialisták, Hanák Gábort pedig a szabad demokraták”. Lehetséges lenne manapság is egy ilyen kimatekolás?

– Ott tapasztaltam utoljára ilyen békés, alkotó egymás mellett élést. Pedig ez így természetes. Kósa Feri barátom tagja és képviselője volt az MSZP-nek. Attól mi még tudtunk együtt filmet készíteni.

– Ez a világ elveszett?

– Hát, eléggé polarizálódott. Egysíkú, vagy inkább kétsíkú lett, és ez nem szerencsés. Ha nem sajátította is ki teljesen a politika, a mindennapi életünkbe betört. Ki vagyunk szolgáltatva neki, bizonyos értelemben a film is.

– A szabadsággal sokat nyertünk, de mit veszítettünk 1990-ben?

– A legnagyobb veszteség a kapcsolatok beszűkülése. Márpedig ha hiányzik a vélemények ütköztetése, az előbb-utóbb egysíkúvá teszi mindenki gondolkodását. Többet kellene beszélgetni, vitatkozni.

– Milyen témákat tartana fontosnak megfilmesíteni?

– Mindig könnyű filmet készíteni a legrosszabb, legelnyomottabb helyzetben élők között. Fontos téma ez, hálás is, de éppen ezért sokan visszaélnek vele. Engem a bankárok világa kifejezetten érdekelne, és a korrupció mibenléte. De nem csak annyiban, hogy ez vagy az mennyi pénzt nyúlt le, mert ez ma már semmi, az ember elolvassa a hírekben, és megy tovább. De a korrupció mélyebb okai már izgalmasak lennének.

– Cenzúra, pénzügyi nehézségek, folyamatos küzdelem a tévé körül. Létezett politikai rendszer, amelynek kegyeltje volt?

– Mindig kisebbségben voltam. De ez nem baj.

– Rossz, ha a művészt a hatalom dédelgeti?

– Az elismerés önmagában jólesik. Régen egy ilyen díj azt jelentette, hogy felkínálnak az illetőnek egy újabb filmlehetőséget. De az én életemben csak egyszer fordult elő, hogy az egyik stúdióvezető a fejéhez kapott, hogy Sárának, Csoórinak filmet kellene csinálnia. Hanák Gábor volt az illető. Autóba szálltunk Csoórival, és elkezdtük járni az országot, hogy friss történeteket keressünk. Így találtunk rá a Tüske a köröm alatt című filmünk témájára. Persze emiatt is összevonták a szemöldöküket, mert találva érezték magukat az elvtársak. De végül engedték vetíteni. A film ugyanis akkoriban hivatkozási alap volt: „Ugyan miféle cenzúra van Magyarországon, ha ilyen film is elkészülhetett?” – mondogatták külföldön az elvtársak. Sőt, Aczél György kultúrpolitikus még nekünk panaszkodott: hogyan magyarázza meg a filmjeinket Jekatyerina Furceva asszonynak, aki a magyar kulturális életet felügyelte szovjet részről. Mi persze próbáltuk kínos helyzetbe hozni Aczélt… Komoly védelmet jelentett számunkra az a 80-100 külföldi kritikus, aki a Magyar Filmszemlére érkezett. Nemcsak hírét vitték a filmjeinknek, hanem a betiltott alkotásokról is értesültek. Így fordulhatott elő, hogy Kósa Ferenc rendezővel közös, Tízezer nap című filmünket először nem is idehaza, hanem a cannes-i fesztiválon mutatták be. A franciák követelték a magyar hatóságoktól. Ezért is hiányzik manapság a filmszemle, és a külföldi kritikusok jelenléte.

– Korábban többször bírálta Andy Vajna filmügyi kormánybiztosi tevékenységét. Volt alkalmuk beszélni a nézetkülönbségekről?

– Nem vagyunk bemutatva egymásnak, vagy ő nem mutatkozott be nekem. Az értékkülönbség szó túl enyhe annak kifejezésére, mennyire másképpen gondolkozunk a filmgyártásról. Rosszul hangzott, amikor azzal nyitott, hogy ő majd megteremti a nemzeti filmgyártást, hiszen az volt már őelőtte, és néha manapság is van.

– Időről időre felvetődik, hogy Andy Vajna utóda Kálomista Gábor producer lehet a magyar filmgyártás élén. Annak idején éppen ön távolította el Kálomistát a Duna Tv-től. Ön az utolsó ember, aki nemet mondott neki?

– Az bizony lehet. De később többször is találkoztunk, egyszer Cannes-ban, és mondtam is neki: Gábor, lásd be, ha annak idején nem tiltalak ki a Duna Tv-ből, nem tudtál volna ilyen karriert befutni. Belátta.

– Ez az ismeretség a Káli-medencéből származik. Régen rengeteg művész vett pincét, nyaralót arrafelé. Kivel tartja a kapcsolatot a régi társaságból?

– Már csak András Ferenccel járunk össze. Vele a Magyar Művészeti Akadémián is szoktam találkozni. Nagyon más volt régen a Káli-medence légköre: Cseh Tamással, a Kardos testvérekkel, Simó Sándorékkal. Jancsó Miklós forgatott arrafelé, és emiatt alakult ki ez a művészkolónia. Szomjas György rendező Köveskálon, Kende János operatőr Kékkúton vett nyaralót, majd mi Köveskálon.

– Készít még bort?

– A borászatot már átadtam a fiamnak. Cabernet sauvignon, pinot noir, oportó – a kedvenc fajtáim vannak ott. Ez mindig is inkább szenvedély volt, mint üzlet.

– Egy koros ismerősöm egyszer azt mondta, azon érzi, hogy öregszik, hogy kezd idegenné válni számára a világ. Ön is érez idegenséget?

– Ez sajnos valóban így van. Engem a legjobban az zavar, hogy megnőttek a távolságok. Azelőtt gondoltam egyet, és lementem Köveskálra vagy Kolozsvárra. Ez ma már számomra elképzelhetetlen. De áttételesen is igaz ez.

– Ön és a világ között?

– Igen.

– Mi okoz örömet?

– Az öröm egyre kevesebb. Hol itt fáj, hol ott. Sokat olvasok, főleg politikatörténeti, közgazdasági könyveket. A migráció kérdése fontos, de ennél sokkal nagyobb gondnak érzem a szegények és gazdagok közti hatalmas különbségeket. Szeretek olyan közgazdászokat olvasni, akik ezen gondolkoznak. Van még lendület bennem, de ma már jóval kevesebb fér bele egy napomba.

– A Feldobott kő című filmjében hangzik el: „Felejtheted ezeket az arcokat, majd számon kéri rajtad a történelem, és igaza lesz. Kérd számon a történelemtől az embert, és igazad lesz. És kérd számon magadat is.” Mondana három arcot a saját életéből, akik a legmeghatározóbbak voltak?

– Kettő jut eszembe: Szőts István filmrendező és Szőllősy Éva művészettörténész. Szőtscsel egy magatartás veszett el. Amit ő úgy fogalmazott meg: nem kötelező filmet készíteni. Főleg nem mindenáron. Megfogadtam a tanácsát.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.