Nincs vége a rasszistaspirálnak

/ 2016.03.17., csütörtök 18:00 /

Az Amerikai Filmakadémia bocsánatot kért a díjátadó házigazdájának egyik poénja miatt. Nagy tabudöntés lenne végre azt leírni, hogy Chris Rock nem az ázsiaiakkal szemben akart lekezelő lenni, mindössze nem volt vicces?

A 88. Oscar-gála egyértelműen a rasszizmus körül forgott. A díjátadó előtt másról sem volt szó, mint a gálával szembeni bojkottról. Jada Pinkett Smith színésznő – és a tiltakozásához csatlakozó celebek – azért emelték fel a szavukat, mert idén csak fehér színészt jelöltek Oscar-díjra. Mindezen persze már javában túl vagyunk, Zsuppán kolléga ebben a cikkben be is mutatta az egész polémiát. A botrány élét a gála hoppmestere, a fekete bőrű Chris Rock színész is megpróbálta elvenni. Aztán belemelegedett.

A gála egy pontján az Oscar-szavazás tisztaságát felügyelő Pricewaterhouse Coopers cég közjegyzőinek szorgalmasságát jelképező három ázsiai kisgyerek jött be a színpadra, kezükben egy-egy táskával, olyannal, amilyenben a nyertesek nevét rejtő borítékokat hozzák a gálára. Chris Rock pedig elsütött egy poént. „Akit felháborít ez a tréfa, az csak ossza meg nyugodtan azon a telefonján, amit ugyanilyen kisgyerekek gyártanak” – mondta Rock a nézőtéren ülők hatalmas derültségére.

Most pedig éppen emiatt fújt visszavonulót az akadémia nevében Cheryl Boone Isaacs, aki sajnálatát fejezte ki a sértő vicc miatt, és egyben változtatásokat helyezett kilátásba. Mindezt természetesen azután, hogy ázsai-amerikaiak tiltakoztak a sztereotip poén miatt. Az egész történetben nem az a legszomorúbb, hogy a gála nézőinek elment a humorérzékük, hanem az, hogy a szervezőknek is: ez ugyanis láthatóan bekészített műsorelem volt, nem egy humorista rögtönzése. Annak pedig szánalmas.

Úgy tűnik, ezt kimondani még mindig tilalmasabb, mint ideológiai érveket találni. Az akadémia előtt – ha már változtatásokat akarnak – két lehetőség áll. Vagy felülnek a politikai korrektség hullámára, és jön a kvótarendszer. Vagy meghívják Ricky Gervaist, és elviselik, hogy senki nem marad sértetlen. Én utóbbit támogatnám. Különben marad az, amit a CNN választott, amikor ezt a témát feldolgozta: két ázsia-amerikai megbeszéli, miért sértő az ázsai-amerikaiakra nézve Chris Rock poénja. Reméljük, ebből nem lesz botrány.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Ez most tényleg össznemzeti ügy – aki magyar, aláír!

Miért kell vért izzadni ahhoz, hogy egymillió uniós aláírás összegyűljön a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezéshez? Csáky Pál, az ügyet az Európai Parlamentben képviselő felvidéki politikus és névrokona, Csáky Csongor, a gyűjtést idehaza szervező Rákóczi Szövetség főtitkára válaszol a csütörtöki Heti Válaszban.

Ki nyerhet áprilisban? Most vasárnap minden eldől

Röviddel a parlamenti választás előtt a pártok a legjobboldalibb megyei jogú városban, Lázár János pátriájában tesztelhetik stratégiájukat. A hódmezővásárhelyi eredményből következtetni lehet majd az országos voksolás végeredményére is. A csütörtöki Heti Válasz címlapsztorija!

Ma született Mátyás király

A Mátyás király Emlékév alkalmából ma este a budavári Mátyás-templomban ad koncertet az Angelica Leánykar, Kolozsváron pedig Mátyás Napok kezdődnek.

Ki ez az ember? Dél-Afrika Mészáros Lőrince?

Korrupt elnökének eltávolításával Dél-Afrika adott magának még egy esélyt, hogy valóra váltsa a reményeket, amire negyed százada nem képes. A friss Heti Válaszból kiderül, hogy az utódnak csodát kéne tennie: például vizet fakasztania a Fokváros körüli sziklákból.

Itt épített gyurcsányista erőközpontot Lamperth Mónika

A baloldal az esélyesebb az észak-budapesti lakótelepi karéj három választókörzetében, de a XV. kerületben bonyolult a képlet: van itt Lamperth Mónika által építgetett gyurcsányista erőközpont, jelölt a Fidesz lakótelepi szakembere, és egy óvodafelújítás miatt megbüntetett lázadó szocialista is. Választási sorozatunk az Óbudától Újpalotáig nyújtózó kerületek esélyeit latolgatja. Részletek a friss Heti Válaszban.

A disznósajt volt a csúcs a kisgazdák sajtóreggelijén

Pártcunamival indult a hivatalos kampányidőszak, ám a szokásosan jelentkező komolytalan formációk mellett a reaktivált kisgazdáknak és Lévai Katalin volt szoci miniszter pártjának lehet is hatása egy-egy mandátum – elvesztésére. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Huszti Péter: „Ellopta a show-t a politika”

El lehet játszani Hamletet bőrdzsekiben, de ne a ma emberéről, hanem a ma emberéhez szóljon – mondja a Corvin-lánccal frissen kitüntetett Huszti Péter színművész, rendező. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.