Nyitott lovardák: ingyen lovaglási lehetőség

/ 2010.04.12., hétfő 14:58 /
Nyitott lovardák: ingyen lovaglási lehetőség

Áprilistól a nyári szünet kezdetéig ingyen lovagolhatnak a Nyitott Lovardák programjában részt vevő hatvan magyarországi lovardában mindazok, aki előzetesen bejelentkeznek.

A 2010-ben hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Nyitott Lovardák program lényege, hogy a résztvevő lovardák előre meghirdetett időpontokban, előzetes bejelentkezés után ingyenes lovaglási lehetőséget biztosítanak, illetve adottságaiknak megfelelően egyéb lovas és szabadidős programokat szerveznek az odalátogatók számára.

Céljuk a lovassportok népszerűsítése, s hogy minél többen megismerhessék a lovat és a lovaglás szépségeit. 

A Lovasok.hu szervezésében áprilistól a nyári szünet kezdetéig az ország hatvan lovardájában több mint 120 alkalommal kínálnak ingyenes lovaglási lehetőséget az egymásért és az állatokért való felelősségvállalás jegyében.

A létesítményekben nem csupán lóra vagy fogatra ültetik a vendégeket, hanem bemutatják az istállókat, a lovakat, ismertetik a biztonságos lovaglás szabályait is. A részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött, a nyílt napok helyszínei és időpontjai a www.lovasok.hu oldalon találhatók.

Az egymásért és az állatokért való felelősségvállalás jegyében a szervezők arra bíztatják a programsorozatra látogatókat, hogy fejenként 100 forintos jelképes adománnyal járuljanak hozzá a rászorulók terápiás lovagoltatásához.

A lovaknak pedig, ha tehetik, köszönetképpen hozzanak egy-egy répát, almát. Aki lóra ül, saját egészségéért is sokat tesz, mert a lovaglás bizonyítottan javítja a tartást, a kondíciót, az erőnlétet és az egyensúlyérzéket. A lóval való munka oldja a stresszt, fejleszti az empatikus képességeket és a felelősségérzetet is.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.