Olofsson Placid atya 100 éves

/ 2016.12.15., csütörtök 17:00 /

Olofsson Placid bencés szerzetes, a Gulag egykori politikai foglya december 23-án ünnepli századik születésnapját. A jeles napra egész ünnepségsorozattal készülnek tisztelői.

Placid atya írásaiból tanításaiból, imádságaiból több kiadvány, sőt hangoskönyv is készült már, de mivel az antikvár példányokra is vadászni kell, hiányt pótlóak a századik születésnap okán megjelentetett összeállítások.

Olofsson Placid 100 címmel adta közre például az Éghajlat Kiadó azt a kötetet, amelyet Placid atyának az Új Kalász folyóiratban megjelent írásaiból válogatott össze Csányi Tamás karnagy. A kiadványt „tiszta formájú erkölcsi tanítás” - ként méltatta a kiadó igazgatója. Emellett újra kiadják a platinamisére készült, Isten kegyelméből - című képeskönyvet is.

Az Éghajlat Karinthy Frigyes úti boltjában ma este 18 órakor közönségtalálkozót is tartanak, melyen részt vesz Urr Ipoly o. ciszt, Szentimreváros plébánosa, Csányi Tamás karnagy és a KALÁSZ képviseltében Nényei Gáborné tanár. A tervek szerint videóüzenetben bejelentkezik Placid atya is.

Az ünnepségsorozat hivatalos megnyitóját holnap, december 16-án tartják, 16 óra 30 perckor a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium  dísztermében, ahol többek között  képregénykiállítás is  nyílik Rabtársak a Gulagon címmel, sőt rendhagyó történelemórákat is tartanak.

December 17-én ugyanitt, 14 órakor levetítik Téglásy Ferenc A nép ellensége című dokumentumfilmjét, melyet beszélgetés követ.

Az ünnepségsorozatba a Szent Margit gimnázium is bekapcsolódik, ahol december 17-én, 17 órakor Pál Feri atya vezet pódiumbeszélgetést Placid atya túlélési alapszabályairól, 21. századi szemmel.

A hálaadó szentmisén december 18.-án, 7 óra 30 perckor Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát lesz a főcelebráns a ciszterci Szent Imre Templomban.

A programokról bővebben a Gulag Emlékbizottság honlapján lehet tájékozódni.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.