Pálcatitkok

/ 2001.04.13., péntek 07:39 /

A karmesterség tudománya körül a XX. században óriási mítosz alakult ki, a nagy dirigenseket a világ minden pontján valóságos hősként tisztelik. Sőt, a karmester sokak szemében varázsló, aki csodákra képes. Nikisch Arthurnak vagy Otto Klemperernek állítólag csak be kellett lépnie a próbaterembe, s máris jobban szólt a zenekar. A muzsikusok között szóbeszéd tárgya volt "az a varázslatos valami", amely Toscaninit és Furtwänglert a többi halandótól megkülönböztette. A jó karmesterek Sergio Failoni szerint egyszerre zenei diktátorok, minden muzsikust és a közönséget is alázatra kényszerítő zsarnokok, és szűzi, érzéki művészlelkek. Harmadrészt pedig fáradhatatlan "atléták", akikben, ha vezényelnek, a lélek diadalmaskodik az anyag felett. A jó karmesterek teste egy-egy hangversenyen felfüggeszti és módosítja megszokott állapotát, mint az önkívületbe esett fakíré.
S hogy ez a különleges, mágikus, már-már hipnotikus erő, melyekkel a nagy karmesterek rendelkeznek, mennyire megfoghatatlan, arra jó példa megint Failoni véleménye, aki azt írja Hangfogó nélkül című könyvében, hogy "a zenekarvezetés - a szó anyagi értelmében - a világ legkönnyebb mestersége. Vezényelni ugyanis jóval könnyebb, mint hegedűn, oboán vagy trombitán játszani, de könnyebb a cukorkaárus mesterségénél is". Flesch Károly, a világhírű hegedűművész szerint "nincs olyan mesterség, amelybe szélhámos ne léphetne be könnyebben". James Galway, a híres fuvolista úgy morgolódott egyszer, hogy "ezek közül a pasasok közül túlságosan is sokan mesterei a briliáns beintésnek..." Daniel Barenboim pedig így fogalmaz: "A zenekar vezénylése mint állandó elfoglaltság a XX. század - nem művészi, hanem szociológiai - találmánya."
A karmesterek persze mindezt egészen másképp látják. Ők a bőrükön tapasztalják minden próbán és koncerten, hogy milyen nehéz egy nyolcvan-száz tagú zenekart pórázon tartani, s a különböző művészi elképzelésekkel és tudással rendelkező, más-más hangszereken muzsikáló emberekből álló csapatot egységes hangzásra kényszeríteni. Olyan tekintélyt teremteni, hogy a zenekar a dirigens zenei felfogását "szolgai módon" elfogadja és tolmácsolja. Mert bizony a muzsikus sem könnyű ember. A zenekari tag olykor túlzottan is öntudatos, és sokukat egy életen át frusztrálja, hogy nem szólista, "csak" egy hegedűs a tuttiban. Elég egy türelmetlen, rossz szó, egy idétlen mozdulat vagy véletlen arckifejezés, és a vendégkarmester máris életre szóló utálatnak örvend... Doráti Antal meséli Egy élet muzsikája című könyvében, hogy korunk egyik kiváló karmestere olyan zenekarral készült találkozni, amelyet még nem vezényelt, ezért órákat ült a tükör előtt, azt gyakorolva, hogy miképpen fogja köszönteni a zenészeket. - Jó reggelt, uraim! - Joviálisan. Nem, ennél egy kicsit tárgyilagosabb kellene: - Jó reggelt, uraim! - Tárgyilagosan. Nem, valamivel több humorra volna szükség: - Jó reggelt, uraim! - Humorosan. Nem, sokkal inkább abba a zenébe mélyedve el, amelyik következik: - Jó reggelt, uraim... - Elmélyülten. Sok vesződséggel egészen jól ment már. Másnap reggel kilépett a pódiumra, és sikeresen úgy köszönt, ahogy elhatározta, begyakorolta. És egyszerre 102 új ádáz ellensége lett... Egy másik történet a zenekar cinizmusát ábrázolja, ezt Vásáry Tamástól hallottam. A legtöbb karmester igyekszik szavakkal is megfogalmazni, érzékeltetni, miként is szeretné hallani a kompozíciót: "Képzeljenek egy csodálatos tavaszi reggelt, egy pompázó, illatozó rózsakertet, amelyben madarak csiripelnek, enyhe szellő fújdogál, szerelmespárok sétálnak a bokrok között egy csillogó tó felé..." - próbálta lelkesen leírni a mű hangulatát, képi megfelelőjét egy kiváló dirigens, mire egy hegedűs a második pultból a szavába vágva félhangosan, fapofával odaszólt neki: "Uram, most piano vagy forte?..." Mindezzel együtt maguk a dirigensek is gyakran hangoztatják, hogy karmesternek lenni csodálatos dolog. "Különös érzés, mindenkinek át kellene élnie - mondta Riccardo Muti. - Az ember tesz egy kézmozdulatot a levegőben, és előjön a hang!"...
De hogyan különböztessük meg az igazi tehetséget a mutatós szélhámostól? A karmestermítosz kialakulásának történetét, a zenei élet visszásságait "leleplező" írásaival ádáz harcot vívó brit zenetudós, Norman Lebrecht már - Borbás Mária kitűnő fordításában - magyarul is olvasható könyve, a Maestro! dolgozza fel lenyűgözően. Lebrecht azt mondja (Barenboim nyomán), hogy a zenekarvezetők zöme az üzleti világ és a tömegkommunikáció hatására lett hős, nem tömeghős, hanem az elit ideálja. Úgy véli, hogy a maestromítoszban a közönségigény, a média, a reklám és természetesen a kedvező körülményeket okosan felhasználó nagy zenei személyiségek (és üzletemberek) közös törekvése testesül meg. A lemezen és videón sokszorosított pálcamítosz pénzkereseti világkultusszá fejlődött az ezredfordulóra. Ahogy Lebrecht fogalmaz: "Ahhoz, hogy egy mítosz fennmaradjon, készséges írók együttműködése szükséges. Zenekritikusok jelentősen hozzájárultak a Nagy Karmester kultuszához... A karmesterek iránt eleve rokonszenv nyilvánul meg. Tenoristákat ki lehet gúnyolni, zongoristák dagályosságát a szatíra gombostűjével kipukkasztani, a maestro azonban szent és sérthetetlen fajta, erényeit felmagasztalják, bűneit palástolják. Némelyik írót láthatóan lenyűgözi a karizma, másokat a gazdagság és a hatalom."
Azt persze Lebrecht is jól tudja, hogy a nagy karmesterek zöme nem szélhámos, nincs szüksége kritikusi "hátszélre" sem, hanem kivételes tehetséggel megáldott muzsikus zseni, aki valóban varázslatokra képes. Akit érdekel a karmesterek világa, a karmesterség történelme, s az az út például, miként lett a Bécsből "kiutált" Maazel Amerika egyik legnagyobb sztárja, akit érdekelnek Hans von Bülow, Mahler, Strauss, Walter, Klemperer, Krauss, Toscanini, Furtwängler, Széll, Reiner, Karajan, Böhm, Koussevitzky, Ozawa, Stokowski, Previn, Bernstein és Boulez, Beecham, Kubelik és Solti, Abbado és Sinopoli, Celibidache és Kleiber küzdelmei és trükkjei, az nem fogja tudni letenni Lebrecht izgalmas és tanulságos olvasmányát.

Devich Márton

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.