Polgárként túlélni

/ 2018.04.25., szerda 16:16 /

Teljes életet csak hazájában élhet az ember – mondja Jásdi István, akinek Mi maradunk című családtörténetét a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon mutatták be. A csopaki borász a kormány agresszív stílusáról, a parasztpolgárság eszményéről és a balatoni szőlők haláláról is beszélt.

– Két éve a Magyar Nemzetben vette védelmébe nagyapja bátyját, Jány Gusztávot, a 2. magyar hadsereg parancsnokát Ungváry Krisztiánnal szemben. A lap megszűnt, viszont a hétvégén közösen mutatták be új könyvét. Szent a béke?

– Soha nem is voltunk rosszban. Egy sor dologban nem értünk egyet, de több minden köt össze, mint amennyi elválaszt. Például ő is borász.

– Jány katonai becsületének helyreállítása még a haza kötelezettsége – írta januárban, a doni áttörés 75. évfordulójára. Ungváry viszont felelősnek tartja a 2. hadsereg kegyetlenkedéseiért.

– Nem hiszem, hogy meg tudjuk győzni egymást. Amikor én az egyik tényt emelem ki, ő a másikat. A lényeg, hogy beszélgessünk, és túllépjünk a fekete-fehér sémákon. Krisztiánról amúgy jobb véleményem van, mint sok más konzervatívnak, mert mindkét oldal kánonjával szembe mer menni. A marxista történetírás dogmáit a 2. hadsereg bűneiről és a partizánokról talán még jobban felforgatta. Ő már embereket lát mindkét oldalon. Hogy a felelősségeket másként súlyozzuk, belefér.

– Hogy élt Jány Gusztáv emlékezete a családban? Gyerekkori emlék a titokzatos egyenruha…

– Az egy kilyuggatott egyenruha volt, amit a tisztaságmániás néném kimosott, egy részéből még ruhát is szabott az egyik unokatestvéremnek az ’50-es években. Előttünk nem beszéltek róla, hiszen akkoriban életveszélyes volt, ha a gyerek elkotyogott valamit, amit otthon hallott. Tudtuk, hogy kivégezték, de azt nem, hogy ki és miért. De azt sem értettük, hogy apánk vadászpilótaként miért szovjet gépeket lőtt le a háborúban, amikor azt tanultuk, hogy a szovjetek voltak a jók, a németek meg a rosszak. Amikor 1956 után kiadták a 2. hadsereg levelezését, kiderült, hogy az a szörnyeteg nem volt szörnyeteg.

– Miért írta meg a családtörténetet?

– Amikor Szerenád a szőlőben című könyvemhez kutattam Csopak és a Ranolder família múltját, rájöttem: Magyarországon még birtoktörténetet sem lehet megírni anélkül, hogy 1848-ról, kiegyezésről, Trianonról legyen szó. Itt minden család életébe úgy avatkozott be a történelem, ahogy Európa kevés más országában. A családommal is így van. A sorsunkat sokkal inkább külső események irányították, mint személyes elhatározások.

– „Nem élt rosszul, kihozta megszállt, megalázott életéből, amit tudott” – írja apjáról. Ez volna a mérce?

– Igen. A talentumokat kamatoztatni kell, nem elásni. A sikerben, a karrierben nem hiszek, számomra ezek nem mérőszámok. De hogy az ember megtalálja a célját, az adottságait kihasználva élje az életét, és közben tanuljon, próbálja megérteni a világot, olyan feladat, ami alól semmi sem ment fel bennünket. Még a történelem sem.

– A könyv címe: Mi maradunk! A csapások idején is ez a kötelességünk?

– Nem ítélek el senkit, akit elűznek, vagy akár a jólét miatt vándorol ki. De azt gondolom, teljes életet csak a hazájában élhet az ember. A családunkból is volt, aki emigrált, de úgy látom, ezek általában megcsonkult életek. A kivándorlók első nemzedéke szinte mindig alárendelt viszonyban, kívülállóként él.

– Meríthetnek a könyvből azok is, akik egy számukra elkeserítő választási eredmény után akarnak kivándorolni?

– Remélem. Kiderül belőle, hogy ennél nehezebb helyzeteket is túl lehetett élni – polgárként. A csalódottságot persze értem. Én is rengeteg fenntartással figyelem a mai magyar valóságot. Konzervatívként, sőt vidékiként is. A múlt heti tüntetés szónokai úgy képzelték, hogy a tájékozatlan, megvezetett vidékiek szavaztak a Fideszre. Pedig a vidéki ember nem butább. Látta, hogy van egy kormány, amely sokszor arrogáns és agresszív, de azt is látta, hogy az alternatíva az anarchia. Egy tüntetés erejéig össze lehet hozni Gyurcsányt és Vonát, de azt nem tudom elképzelni, hogy közösen kormányoznak.

– Az agresszivitás és az arrogancia szintjét mennyire tudja elfogadni?

– Közhely, de a stílus tényleg maga az ember. Ha tartósan radikális szólamokat hangoztatunk, akkor előbb-utóbb nem konzervatívok vagyunk, hanem radikális jobboldaliak. Ez az én ízlésemtől távol esik. Ami nem jelenti, hogy nem értek egyet a célokkal, a gazdaságpolitika nagy részével vagy az ország jövőjével kapcsolatos elképzelésekkel. De ez nem stílus! Ezt a harc hevében elfelejtették.

– Mit gondol a bevándorlásról? A hetvenes években élt Párizsban, és tanúja volt a multikulturalizmus születésének.

– Rokonszenves az emberek keveredése, imádom a tejeskávé színű gyerekeket. A családi befogadásig tartó asszimilációban hiszek. De a párhuzamos társadalmakat utálom, és ezeket egy nyugat-európai országban sem tudták leépíteni. Van egy családi levelezőlistánk, ahol nagy vitákat vívtunk a választás előtt. A legoptimistább vélemény az volt, hogy idő kell hozzá. De ha negyven év kevés volt… Vendégül láttam egy turisztikai főiskola hallgatóit Anjouból. A csoport harmada a vallása miatt már nem kóstolt bort. És ők fognak dönteni a francia turizmus jövőjéről, ami a borra, a gasztronómiára épül. Marseille-ben órákig lehet sétálni úgy, hogy az ember csak férfiakat és fiúkat lát az utcán. Sokak szemében ez talán vonzó, elfogadó, sokszínű Franciaország-kép, de nem az a Franciaország, amit én ismerek.

– Egy párizsi és egy vidéki francia között nagyobb a szakadék, mint egy párizsi és egy budapesti között – írja könyvében. Mi a különbség?

– A nagyvárosi létben van valami nagyon vonzó, főleg, ha fiatal az ember. Imádom Budapestet, de ha távolról nézem, hangyabolyt látok, ahol néha kicsit túlnyüzsgik a dolgokat. Mi itt a föld, a szőlő ritmusában élünk. Amikor a metszés ideje van, metszünk, amikor a szüreté, szüretelünk. Ebbe nem fér bele, hogy minden szombaton tüntetünk. Az sem, hogy rögtön új választást követelünk. Előbb el kellene vonulni, átgondolni, mit szúrtunk el, megérteni, miért gondolkozik másként a vidéki ember. Hogy hiába olvas valami felháborítót az interneten, nem rohan kormányt váltani, hanem perspektívába helyezi, felméri, mit jelentene az neki és a családjának.

– Említi a parasztpolgárságot. Mit jelent önnek ez a fogalom?

– Pont ezt a perspektívát. Persze vidéken sem mindenki ilyen. Itt egykor két falu volt: Kövesd, egy református kisnemesi község, és Csopak, ahol a káptalan jobbágyai éltek. A különbség máig fennáll. A jobbágyok utódainak nagy része öt órakor elejti a szerszámot. A gazda, amikor este kiszáll a traktorból, még kitakarítja. A polgár anyagilag és szellemileg is függetlenségre törekszik. Előbbit a családom az utóbbi 150 évben többször elveszítette, és ilyenkor a szellemi függetlenség tartott bennünket a felszínen.

– Milyennek látja a polgárságot ma Magyarországon? Egyáltalán létezik?

– Töredékesen alakult ki, de létezik. Sokszor jobban, mint Nyugaton. A francia elit finnyásan eltartja a kezét a politikától. A polgárság, közös célok és eszmék híján, ott már csak stílus. Még az is jobb, ami itt van: hogy a polgárság egyik fele elszántan küzd a másik ellen. Mert az is polgár, aki kiment tüntetni, és az is, aki lelkesen vagy épp az orrát befogva, de úgy döntött, maradjon ez a kormány.

– Egyre többen költöznek a fővárosból falura, és kezdenek bort vagy sajtot készíteni, mint ön is tette húsz éve. Ez erősíti a parasztpolgári kultúrát?

– Valószínűleg igen. Sajnos a borászok között kevés a bennszülött csopaki. Aki itt született, örül, ha végre elmenekül, „felkerül” Pestre. El kell telnie egy életnek, amíg rájön, mit hagyott ott. Amikor húsz éve idejöttem, mindenki ki akarta vágni itt a szőlőjét. Sajnos ma is.

– Miért?

– Ez a rendszerváltás öröksége. A Kádár-korban a vasutas a hétvégén feljött a szőlőbe, és megművelte. A gyereke már nem akarta, de a kilátás tetszett neki. Felhúzott hát „gazdasági épületként” egy nyaralót, „tűzivíztárolóként” épített medencét. Az önkormányzatok hiába próbáltak ennek gátat vetni, a kormányhivatalok a magántulajdonhoz való jogot mindig a közösség érdeke elé helyezték. Ez harminc éve zajlik, és semmit sem fékeződött.

– Próbálnak tenni ellene?

– Nehéz, mert mindenki úgy van vele, hogy utolsóként még felépíti a nyaralóját, aztán beáll a szőlővédők közé, mert ő már szép domboldalt szeretne látni az erkélyről, nem a szomszéd medencéjét. Ez skizofrén gondolkodás, és gyáva, jellemtelen közigazgatási szemlélet társul hozzá. Nézzünk meg egy igazi piacgazdaságot, Svájcot: a Genfi-tó partján is szőlők vannak, és 300 éve nem lehet új házat építeni. Eszébe sem jut senkinek.

– Tavaly több balatoni polgármester összefogott a kivágások ellen.

– Többször nekifutottunk már. De mindig választások vannak. Az egyik polgármester azt mondta: „Megpróbáltam, de nem megy, mert a nyaralótulajdonosok akkora zajt csapnak, hogy elveszítek háromszáz szavazatot.”

– Miért nem kérik a kormány segítségét? Egész éves turisztikai célponttá fejlesztenék a Balatont, de szőlő, bor, gasztronómia nélkül nem fog menni.

– Ez is skizofrén helyzet. A magyar turizmus egyik vezetője újságolja, hogy bormúzeumot létesítenek fölöttünk, a Ranolder-kastélyban. Figyelmeztetem: ugyanolyan csőd lesz, mint a Balatoni Borok Háza Balatonfüreden. De már nem tudják leállítani, be van csatornázva kétmilliárd forint, megvan, hová megy a pénz. Az fog történni, mint az új stadionokkal: üresen állnak, a fenntartásuk teher az önkormányzatoknak. Arra megvan a modell, hogy kell lehívni az uniós támogatást, de arra nem, hogy olyasmit építsek, ami tíz év múlva is embereket vonz, és nem viszi, hanem hozza a pénzt.

– Ez nem zavarja a vidéki embert?

– Úgy fogja fel, hogy így csinálták a kommunisták is. Mindegy, ki lop, valaki mindig lopni fog. Való igaz, ez nem polgári habitus. De ez nem magyar sajátosság, így megy az olaszoknál, a spanyoloknál is. Valahogy a déli országokban hamarabb lenyúlják a pénzeket.

– Említette a stadionokat. Tavaly fájlalta, hogy visszavontuk az olimpiai pályázatot, a könyvből kiderült, miért: nagyapja, apja is olimpikon evezős volt.

– Sőt, én is eveztem. A háború után az evezés volt a béke, a diktatúrában a menekülés: a Dunán nem tudtak beleszólni a dolgokba. Ma sem a sport ellen vagyok, csak az ellen, hogy a polgármesterek szolgai lelkülettel akarjanak stadiont építeni, mert azt hiszik, elvárja tőlük a központi akarat. A múlt szombati tüntetéssel párhuzamosan Felcsút-meccset közvetítettek. Jó, ha pár száz ember ült a gyönyörű arénában. Ennek nincs értelme. De az olimpiának lett volna. Egy jó atlétikai stadionra, jó evezőspályára szüksége van az országnak. Egy olimpia talán összefoltozná a kicsit szétcsúszott nemzettudatot.

– Utódainak könnyebb lesz?

– Az előző nemzedékek háborúkat, hadifogságokat éltek át, de hazajöttek, találtak családot és feladatot, nem megnyomorodott emberként gondoltak vissza az életükre. Abban bízom, hogy meglesznek a küzdelmeik, de ugyanolyan jó érzéssel lesznek 71 évesek, mint én. Jobb meg nekik se legyen!

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.