Politika és színház - Ascher, Oberfrank, Schilling és Vidnyánszky vitáznak

/ 2014.05.20., kedd 17:36 /

KP4 - a politikai színházról: Ascher Tamás, Oberfrank Pál, Schilling Árpád, és Vidnyánszky Attila vitatkozik a Katona József Színházban május 26-án este nyolc órakor.

A budapesti Katona József Színház 2014 elején KP - Kultúrpolitika Veiszer Alindával címmel indított vitasorozatot, melynek célja a szervezőők elmondása szerint: hogy megosztó és Magyarország szellemi jövőjét befolyásoló témákról társadalmi diskurzust generáljon.

A sorozat következő, május 26-i részében a politikai színház tematikáját, jelentését, szerepét, hatásait járják körül a részvevők:

- Ascher Tamás, a Katona József Színház főrendezője
- Oberfrank Pál, a veszprémi Petőfi Színház igazgatója
- Schilling Árpád rendező, a Krétakör alapítója
- Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója

A vita kiegészítéseként rövid videóüzeneteket is bejátszanak. A témáról ezúttal Csákányi Eszter színművész, Szarvas József, a Nemzeti Színház színésze, Polgár Csaba rendező, az Örkény Színház színésze, valamint Stumpf András, a Heti Válasz újságírója mondja el gondolatait. A beszélgetést Veiszer Alinda vezeti.

Helyszín: Katona József Színház - K:antin
Időpont: május 26.,  este 8 óra


Jegyek a Katona József Színház weboldalán és Közönségszolgálati Irodában vásárolhatók.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Mértéktartást! – üzeni a rendszerváltás arca

„Egyik tábor sem szereti a rendszerváltást” – állítja Kónya Imre. Miután a német államfőtől a múlt héten kitüntetést vett át, az egykori MDF-frakcióvezető arról is beszél, mi nem tetszik neki a Fidesz kormányzásában. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Ez a legnagyobb veszély a Fideszre: pár nap, és élesben látjuk

Az LMP mellett a Momentum is bejuthat a parlamentbe, az MSZP-nek viszont lehet, hogy 2018 lesz a sírkövére vésve – véli Mráz Ágoston Sámuel. A „solymári modell” a legnagyobb veszély a Fideszre nézve – mondja Török Gábor. Elemzők csatája a csütörtöki Heti Válaszban!

Boldogkői vs. Radnai – itt a nagy homeopátia-vita

Idén az európai tudományos akadémiák hatástalannak minősítették a homeopátiát. A médiában rendre Boldogkői Zsolt professzor képviselte a tudomány álláspontját, sorban „fogyasztva el” vitapartnereit. Most először áll vele szemben Radnai Andrea, a magyar homeopata orvosok elnöke. Nagy homeopátia-vita a csütörtöki Heti Válaszban.

Nincs több titok: ezért nem javul a magyar–amerikai viszony

Több mint egy éve nyert választást Donald Trump, de a magyar–amerikai kapcsolatok beharangozott változásából nem lett semmi. Tényleg obamista szabotőrök akadályozzák a viszony javulását? Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.