valasz.hu/kultura/csukas-istvan-a-jovo-egy-meter-magas-es-itt-van-kozottunk-128969

http://valasz.hu/kultura/csukas-istvan-a-jovo-egy-meter-magas-es-itt-van-kozottunk-128969

POSZT-bojkott: Ez lett a vita vége

/ 2015.05.26., kedd 18:20 / Hírforrás: MTI

Bemutatják a 15. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjából visszalépett három társulat produkcióit a június 4-én kezdődő fesztiválon, a zsűri azonban nem fogja értékelni őket - közölte az MTI-vel Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) titkára.

A POSZT-ot működtető tulajdonosok - az MTT, a Magyar Színházi Társaság (MSZT) és a pécsi önkormányzat - képviselői kedden tartottak egyeztetést a versenyből visszalépett társulatok produkcióinak sorsáról. 

Szabó László elmondta, a Magyar Teátrumi Társaság továbbra is azt szerette volna, hogy a versenyprogramtól visszalépett társulatok egyáltalán ne mutassák be előadásukat, a másik két tulajdonos azonban ellenezte ezt a javaslatot.

Az Örkény István Színház, a STEREO Akt és a Szputnyik Hajózási Társaság az eredeti zsűri tagjainak kiválasztása körül kialakult vita kapcsán döntött úgy korábban, hogy a POSZT versenyprogramjába beválogatott előadásaikat játszani fogják ugyan Pécsett, de a versenyben nem vesznek részt. Az MTT álláspontja ezzel kapcsolatban az volt, hogy csak azok az előadások vegyenek csak részt a fesztiválon, amelyek vállalják a megmérettetést, az MSZT viszont közölte, hogy ezeket a színházakat ugyanúgy várja a POSZT-ra, mint a versenybe beválogatott többi előadást, a zsűri megnézhetné és értékelhetné produkcióikat, és a színházak aztán eldönthetnék, hogyan viszonyulnak a zsűri véleményéhez.

A június 13-ig tartó POSZT versenyprogramjába Balogh Tibor színikritikus, dramaturg és Perényi Balázs drámatanár, rendező válogatott be - összesen 235 előadásból - 14 produkciót. Nyolc előadás közös megegyezéssel került a versenyprogramba, míg 3-3 produkció egyéni döntésük alapján.

Az Örkény István Színház két előadása és a STEREO Akt, illetve a Szputnyik Hajózási Társaság egy-egy produkciója mellett a Nemzeti Színház két előadása érkezik Budapestről, öt vidékről - Békéscsabáról, Debrecenből, Kaposvárról, Miskolcról és Szombathelyről - három pedig határon túli színházból: Újvidékről, Magyarkanizsáról és Sepsiszentgyörgyről.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.