Prima la musica!
Zseblámpával botorkálni hazafelé az elsötétített utcákon, miközben bombák hullhatnak a fejünkre? A müncheniek vállalták a kockázatot 1942 októberében, hogy meghallgassák az idős mester, Richard Strauss újabb operáját, a Capricciót.
Dacoltak a veszedelemmel, hogy a szépség diadalát ünnepeljék a háború borzalmai közepette. A zeneszerző sem sokat törődött a világégéssel, inkább az örök dilemma foglalkoztatta, hogy mi a fontosabb egy operában: a zene vagy a szöveg? Erről szól a Capriccio ("zenés társalgás egy felvonásban"), mely egyben a műfaj történetének összegzése, hattyúdala is. Öniróniával, igazi sztori nélkül, túl hosszan, viszont gyönyörű, áradó dallamokkal. Zene vagy szöveg? Strauss nyitva hagyta a kérdést: ha az egyiket előnyben részesíted, elveszíted a másikat. De aki megismeri a Capricciót, annak a választása nem lehet más: prima la musica!
El vagyunk kényeztetve. Nem kell bombáktól rettegnünk, csak elzötyögünk a Művészetek Palotájába villamossal, és van egy Kocsis Zoltánunk, akinek eltökélt szándéka, hogy a Nemzeti Filharmonikusokkal bemutasson olyan zenei ínyencségeket, mint a Capriccio. A március 11-i, félig szcenírozott előadás nagy siker volt, a két és fél órás darabot egyhuzamban végigdirigálni fizikailag is komoly teljesítmény. Nagy dicséret jár a muzsikusoknak, megdolgoztak a nehéz, kényes szólamokkal. Beleadták szívüket-lelküket, és a zenekar briliánsan szólt. Kiválóak voltak az énekesek is, különösen Ildikó Raimondi (grófnő) szopránja csillogott fényesen. Rebekka Stanzel rendező hepehupás kastélyparkot teremtett a színpadra. Megúsztuk bokaficam nélkül. Csak azt a "szép ződ gyepet", azt tudnám feledni.
"Életem munkája a Capriccióval véget ért" - írta Strauss. Nekünk még mindig van adósságunk. Kocsis már készül az újabb magyarországi Richard Strauss-operabemutatóval: ősszel jön A hallgatag asszony.
El vagyunk kényeztetve. Nem kell bombáktól rettegnünk, csak elzötyögünk a Művészetek Palotájába villamossal, és van egy Kocsis Zoltánunk, akinek eltökélt szándéka, hogy a Nemzeti Filharmonikusokkal bemutasson olyan zenei ínyencségeket, mint a Capriccio. A március 11-i, félig szcenírozott előadás nagy siker volt, a két és fél órás darabot egyhuzamban végigdirigálni fizikailag is komoly teljesítmény. Nagy dicséret jár a muzsikusoknak, megdolgoztak a nehéz, kényes szólamokkal. Beleadták szívüket-lelküket, és a zenekar briliánsan szólt. Kiválóak voltak az énekesek is, különösen Ildikó Raimondi (grófnő) szopránja csillogott fényesen. Rebekka Stanzel rendező hepehupás kastélyparkot teremtett a színpadra. Megúsztuk bokaficam nélkül. Csak azt a "szép ződ gyepet", azt tudnám feledni.
"Életem munkája a Capriccióval véget ért" - írta Strauss. Nekünk még mindig van adósságunk. Kocsis már készül az újabb magyarországi Richard Strauss-operabemutatóval: ősszel jön A hallgatag asszony.
Prima la musica!
