Reneszánszát éli Szabó Magda megunhatatlan műve

/ 2016.03.04., péntek 18:00 /

Szabó Magda Az ajtó című művét Budapesten és vidéken is játsszák. Mi a debreceni előadást láttuk, Kubik Anna és Varga Klári „párharcát”.

Minden számunkra kedves könyvnél félünk, milyen lesz filmen, vagy ha színpadra alkalmazzák; Szabó Magda Az ajtó című regényénél viszont rettegtem. Ez volt az a könyv, amit úgy olvastam, hogy mondatról mondatra próbáltam megfejteni, mi a titka, hol van eldugva benne a varázslat, amikor csupán egyszerű magyar mondatok sorakoznak a papíron. Rabul ejtett a könyv, amelynek főhőse Szeredás Emerenc, aki szerint kétféle ember létezik: aki seper, és aki sepertet.

Nagyon vártam a filmet, és mondanom sem kell, mekkora csalódás volt Szabó István rendezése. Hiába a sztárparádé – az írónőt játszó Martina Gedeck és a bejárónőt életre keltő Helen Mirren – a film egy pillanatra sem tudta visszaadni a könyv mélységét, atmoszféráját, a két nő közti furcsa viszonyt. Aztán megnéztem a pesti Magyar Színházban Bereményi Géza feldolgozását, de Moór Marianna és Csernus Mariann sem tudott közel kerülni a lényeghez.

Ilyen előzmények után ültem be a debreceni Csokonai Színház legújabb bemutatójára, tartva számos olyan dologtól, ami egy mai magyar színházban fogadhat: az előadás vagy túl maníros, vagy túl harsány, vagy ordítanak, vagy belénk akarnak sulykolni valami okosságot, vagy meg akarnak nevettetni, de még csak elmosolyodni se tudunk, vagy egyszerűen csak suták és hiteltelenek a mondatok, „nem történik meg” a darab.

Debrecen moziból átalakított, sajátos hangulatú kamaraszínházában viszont olyan szelíd rendezés fogadott, ami átöleli és végigvezeti a nézőt az előadáson. Nem tudom, azért van-e így, mert szinte csak nők dolgoztak a megvalósításon – Naszlady Éva  rendezte, Adorján Beáta alkalmazta színpadra, a díszletet és a jelmezeket pedig Berzsenyi Krisztina tervezte –, de nem volt benne semmi harsányság, erőltetett mondat vagy mozdulat.

Szabados Magda szerepére telitalálat Varga Klári, aki elegánsan, visszafogottan jeleníti meg az írónőt, Kubik Anna  pedig egyszerűen, tisztán hozza Emerenc figuráját: nincs vidékiesnek gondolt tájszólás, darabos mozdulat, túljátszott gorombaság vagy büszkeség. Külön-külön is jók, de a legerősebb jelenetek mégis azok, amikor összecsap a két nő, például a böjt miatt, amikor hiába megy oda Magda igaza teljes tudatában és osztja ki Emerencet, amiért nem főzte meg a szilvalevest, Emerenc válasza mindent elsöprő és kikezdhetetlen, Magda lesz az, aki sírva távozik.

„Hát, a gazdát ne eressze útra se szilvával, se azzal a lélötty diétával, amin tartja, se azzal, hogy maga vagy rohan valamerre, vagy ha itthon van, egész nap a gépet veri.” Hiába mondja el Magda a parlamenti díjátadón, hogy a kitüntetést Szeredás Emerencnek köszönheti, őt ez nem érdekli („Fecsegni, azt tud!”), és kertelés nélkül a fejéhez vágja, ne gondolja azt, hogy mindig lesz valaki, aki főz és takarít, hogy lesz gazda, aki szereti, és papír, amit telefirkálhat. De elismeri azt is, amikor Magda „győz”, amikor Emerenc nem tud mit kezdeni az odavágott söprűvel: Kubik Anna ilyenkor nagyon kedvesen, nagyon viccesen biccentet a fejével. És természetesen, bár mind a kettőnek nehéz természete van, nagyon szeretik egymást.

A debreceni előadás sokszor filmszerű, a zenei aláfestések is ezt erősítik, és itt különös akusztikája van, amikor az írónő azt mondja: Debrecenből származik. A város szereti Szabó Magdát, ezt érezni lehet, és azt is el kell mondanom, hogy egy ifjúsági előadásra ültem be, és a város középiskolásai egy pisszenés nélkül nézték végig a darabot. A közönség nevetett, ahol nevetni kellett, és elcsöndesedett, amikor arra volt szükség. Minden elismerés az előadóké, akik végig fent tudták tartani a figyelmet, az ihletett pillanatokért, és azért, hogy végül „megtörtént” az előadás.

De hogy Az ajtó nem csak az én szívem csücske, arra fényes bizonyíték, hogy a Spirit Színház is műsorra tűzte a Bereményi Géza-féle átdolgozást, Hegyi Barbarával (ő lesz Emerenc) és Nagyváradi Erzsébettel a főszerepben. Meg fogom nézni azt is. Az alábbi videó több mint reményt keltő: 

Rosta

Borbás Barna

Rosta legközelebb hétfőn 8 órától.

Kiderült, miért Franciaország lett a terror fő célpontja

Ha még egy-két támadás bekövetkezik, a polgárháború szélére sodródhatunk – mondta tavasszal a francia elhárítás főnöke, a nizzai megemlékezésen pedig kifütyülték Manuel Valls kormányfőt. Mi lehet a megoldás ilyen helyzetben? Amint a csütörtök Heti Válaszból kiderül, talán éppen az izraeli példa.

Szőke András: „Úgy érzem, egy jól betanított segédmunkásként létezem”

Volt sok kétségbeesés, sírás, annak megélése, hogy becsaptak, megaláztak. És van, hogy ki kell mondani azt is, hogy hibáztam – mondja Szőke András. A friss Karinthy-gyűrűs filmrendezőt, színészt, stand-upost és masszőrt lakóhelyén, Taliándörögdön látogattuk meg. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

Így lett csoda az ózdi romhalmazból: a Digitális Erőműben jártunk

„Digitális erőmű” épült fel az ózdi kohászati művek romjain, benne filmtörténeti élményparkkal. Bar a magyar filmnek nem az illúziókeltés a fő erőssége, a kulturális innovációtól olyan sokat várnak, mint egykor az acélművektől. Riportunk a friss Heti Válaszban!